Anyák napja

Május az év legvirágosabb hónapja. Minden évben van egy kedves nap, amiről sohasem feledkezhetünk meg. Május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat. A gyermekek és a felnőttek szívében az édesanya különleges helyet foglal el, ő az, aki számára mindig mi, a gyerekei vagyunk a legfontosabbak, ő az, akivel örömünket, bánatunkat mindig megoszthatjuk, akiben mindig bízhatunk.

Honnan ered az anyák napja megünneplésének szokása?

Anyák napja megünneplése a görögökig nyúlik vissza: az istenek és istennők anyját, Rhea-t minden tavasszal nagy ünnepség keretében köszöntötték az ókori birodalomban. A rómaiak szintén megemlékeztek Cybele-ről, minden istenek anyjáról március idusán.
Ismert, hogy a XVII. századi Angliában sem feledkeztek meg az anyákról: a böjt negyedik vasárnapja volt az ő ünnepük. Ilyenkor a család apraja-nagyja együtt ment az istentiszteletre, valamint különleges ebéddel-vacsorával ünnepelt. Akik nem tarthattak velük, nem lehettek a jeles napon édesanyjukkal, apróságokkal kezdtek kedveskedni nekik.

Olvasd el ezt a bejegyzést »

Kedves Olvasóink!

A tavasz és keresztény életünk egyik legszebb ünnepe után sikerült szerkesztő bizottságunknak elindítani újabb lapszámunk összeállítását írásokra, beszámolókra várva. Ebben az évben, lévén Dávid Ferenc, egyházalapító püspökünk- a hagyomány szerint-születésének 500. évfordulója, igyekszünk ennek hangsúlyt adni azáltal, hogy Dávid Ferenc és kortársai munkásságából merítünk anyagokat, vagy ezekkel kapcsolatos korabeli vagy később született írásoknak adunk helyet. Természetesen odafigyelünk egyházi és hitéletünk történéseire, ünnepekre, ünnepélyekre, rendezvényekre. Sokszor az élet átírja terveinket, elképzeléseinket. Nem egészen egy év alatt a saját szeretteink mellett elveszítettük három szolgatársunkat. Miklósi Vári Katalin volt debreceni lelkésznő, a húsvéti várakozásban, 38 éves korában hagyott itt bennünket. E lapszámunk méltó emléket kíván állítani a nagy szenvedésben is kitartó, reménykedő szolgatársnak a Vele kapcsolatos beszédekkel, képekkel.

Olvasd el ezt a bejegyzést »

http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/03/15/10/Hajnali_gondolatok_2010_marcius_15_.aspx

Gergely Felicián:

Jó reggelt kívánok!

Ezen a gyönyörű ünnepnapon néhány gondolatomat megosztanám önökkel.
Az ötvenes évek elején, hatéves forma kisfiú voltam, nagyapám hetvenen túl. Sokat beszélgettünk, és így március tájékán egyszer a következőt hallottam tőle: „tudod kis unokám, a mi családunktól már majdnem mindent elvettek, koldus szegények lettünk, a hitünket is megpróbálják elvenni – a templomot is tiltják – de a legnagyobb tragédia, hogy a SZABADSÁGUNKAT lábbal tiporják. Azóta eltelt több mint fél évszázad boldogságos és boldogtalan eseményekkel, nagyapám már régen meghalt, de valahogy a dolgok megismétlődnek.
Az elmúlt héten legkisebb fiam, a következőt kérdezte: Apa mi unitáriusok márciusban kikre emlékezünk, 1848-49-nek vannak unitárius hősei is? Hogyne lennének, hiszen a Szabadságharc alatt sok ezer ember halt meg, ezek között unitáriusok is voltak, például Osváth Márton, Bedő Dénes, Szinte Lajos közvitézek.
Világos és Arad után 1854. március 10.-én Marosvásárhelyt, a Posta réten székely mártírokat végeztek ki. Gálffi Mihály 3 gyerekes unitárius jogászt, Török Jánost és Horváth Károlyt ők reformátusok voltak.
A magyar és román gulágokra küldött emberek, közöttük unitárius papok, Rázmán Mór, Erdő János, Gellérd Imre, és a Nyitrai család, ők is a szabadságért szenvedtek.
1974-ben Brassó főterén Mojszesz Márton leöntötte benzinnel ruháját és felgyújtotta magát, tiltakozva az emberi méltóság és szabadság lábbal tiprása ellen – ő is unitárius volt – követve a cseh Jan Palach és a magyarországi Bauer Sándor hasonló cselekedetét.
Húsz éve, hogy a megszálló csapatok elhagyták hazánkat, tehát szabadok és függetlenek lettünk. De milyen szabadság az, (?)
- ha a szomszédunknak nem merünk szólni, pedig éjjel-nappal ugat a kutyája, mert rabiátus ember,
- ha a gyermekünk nem mer ellentmondani, mert, megbüntetjük érte,
- milyen szabadság az, ha munkahelyünkön a főnökünkkel nem merünk ellenkezni, bármilyen rosszat is cselekszik, mert rettegünk, hogy elveszítjük az állásunkat,
- vagy egyházunkban, ahol csak egy vélemény lehet, kettő már tilos, de az az egy a vezetőké.
Arra kérem a jó Istent, abban segítsen bennünket, hogy merjünk cselekedni ha, kell, mind magunk, mind mások emberi méltóságának védelmében.
Mert ha ezt minél többen megmerjük tenni, majd akkor mondhatjuk el igazán – SZABADOK VAGYUNK – visszaemlékezve a hősökre és mártírokra, akik a SZABADSÁGÉRT az életüket adták.

Vallásszabadság 1568 - szólásszabadság 2010

2010. január 10-én, a Bartók Béla Egyházközségünk templomában ünnepi Istentisztelet keretében emlékeztünk a vallásszabadság napjára. Minden esztendő január második vasárnapján emlékezünk az 1568 január 6-13 között tartott tordai országgyűlésre, melynek keretében a világon először mondották ki és foglalták törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadságot.

A szószéki szolgálatot Léta Sándor lelkész végezte.

Ezen ünnepi alkalommal Lőrinczy Zsolt presbiter testvérünk a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumában eltöltött egy évi tapasztalatairól, élményeiről tartott beszámolót - a beszámoló letölthető dokumentum formátumban.

Az énekvezéri teendőket Péterfi Katalin végezte.

A teljes Istentisztelet hanganyaga elérhető MP3 formátumban!

http://unitarius.eu/Audio/20100110-Vallasszabadsag-napja-LorinczyZsolt.mp3

Fényképek:

Az én Házsongárdom

Farkas Boglárka

Általános iskolás koromban csak azt tudtam a Házsongárdról, hogy ott sok mókus van és nagy geszte­nyefák. A halottak otthonának hívják, és ha az ember elég sokat gyalogol, talál egy olyan sírt is, amin az az írás áll, hogy Farkas Boglárka. Azt is mondta édesanyám, hogy ő az én testvérem, de már nem él. Négyévesen elment az angyalkákhoz. Elütötte egy autóbusz, és meghalt. Még azelőtt, hogy én megszü­lettem volna.

Az évek múlásával tágabb világot kezdett jelen­teni ez a temető. Az iskolai tanítás ugyan nélkülöz­te a magyar történelmet, és a magyar irodalmat is csak cenzúrázva oktathatta, de mindig voltak olyan tanárok, és persze a szüleink, akik fontosnak tartot­ták, hogy megfelelő időben a megfelelő könyvet a kezünkbe adják. Ezekből aztán idővel s laponként kiderült, kik vagyunk mi, és honnan jövünk. Kik azok, akik nekünk fontosak a múltból. Kik azok, akik maradandót alkottak. Kik azok, akik - a világ bár­mely táján is éltek - ugyanehhez a nemzethez tarto­zónak vallották magukat. Kamaszodó fejjel olvastuk e könyveket. És így lett a Házsongárd egyre fontosabb. Mert a temető életre kelt a könyvekből, s a sírok már nemcsak magyar feliratokat, hanem sorsokat, műveket és alkotókat jelentettek. Olyan tudósokat, írókat, fordítókat, költőket, történelmi személyisé­geket vagy éppen közéleti embereket, akik sokat tet­tek e nemzet felemelkedéséért. Akik híresek voltak, és magyarok. Líceumi éveinkben zarándokhely lett a temető. Sokszor töltöttünk itt hosszú délutánokat, hevenyészett tanári vagy szülői útmutatás alapján keresgélve sírhelyeket. Sokszor olvasgattam itt egész délelőttöket egy-egy síron üldögélve. Bevallom, néha éppen az iskolát kerülve. És szépen sorban meg­találtuk azokat, akik fontosak. Apáczait, Brassait, Reményik Sándort, Dsida Jenőt, Szilágyi Domo­kost, gróf Mikó Imrét, Kriza Jánost, Szenci Molnár Albertet, Jósika Miklóst, Misztótfalusi Kiss Miklóst, Berde Mózest, Bölöni Farkas Sándort vagy éppen Kós Károlyt. És még sorolhatnám az 1500-as évektől napjainkig. Ez a domb Kolozsvár szívében számom­ra nem csak egy temető. Tanúságtétel és bizonyíték. Fél évezred magyarságának hithű lenyomata, és csak bízni lehet abban, hogy ez örökre így marad. Manap­ság, ha szülővárosomban járok, csak ritkán jut idő a Házsongárdra. S akkor is inkább a saját halottaimra, hiszen időközben drága nagymamám is ebben a föld­ben talált örök nyugalomra. De sokszor hiányzik e hely békéje, a gyerekkori séták ráérőssége, az a fajta őszinte felfedezés és öntudatra ébredés, amilyent ott megéltem. Hiányzik a megszámlálhatatlanul sokféle ismerős sírkő és felirat, melyek mindegyike egy tel­jes életet rejt. Életeket, amelyek - legalább részben - fennmaradtak az utókornak.

És végül, de talán mindenekfölött az a sír hiány­zik, amelyik egy ismeretlen és jövőtlen, tragikus parányi sorsot rejt magában. Farkas Boglárkáé. Nem létező kapcsolatom egy halott kislánnyal, aki mosta­nában lenne negyvennégy éves. A nővérem. Bizonyo­san ugyanúgy szeretném őt, mint amennyire a bátyá­mat és a húgomat szeretem. Nem tud hiányozni, mert sohasem ismertem, mégis jobban tud hiányozni az ismeretlensége, mint sok minden más. Ami maradt belőle, az már csak emlékezet. Édesanyám negyven év után is könnybe lábadó szeme, valahányszor szóba kerül. Néhány fénykép, amelyről egy szőke, gyönyö­rű kék szemű kislány mosolyog rám. Egy cipőcske, amelyet valaki megőrzött a padláson.

Gyerekfejjel sokszor megkérdeztem édesanyá­mat, hogy miért kaptam ugyanazt a nevet, amit ő. Miért lettem én is Boglárka. „Azért”, mondta édes­anyám, „mert kétszer ugyanaz a tragédia nem tör­ténhet meg”.

Farkas Boglárka

————————————————————

Befejezetlenül

Kedves olvasóinknak szeretettel ajánljuk Farkas Boglárka Befejezetlenül címmel megjelent könyvét. A könyv kapható minden könnyes boltban, vagy megrendelhető a Hír Televízió Ügyfélszolgálatánál és a Kairosz kiadó honlapján.

Farkas Boglárka Kolozsváron született, ott is érettségizett a Báthory Gimnáziumban 1990-ben. 1991 óta él Budapesten. Egyetemi diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának néprajz szakán szerzett. 1992 és 2005 között a Duna Televízió munkatársaként a televíziós szakma szinte minden műfajában kipróbálta magát. 2005 júliusában döntött úgy, hogy legjobb tudása és tehetsége szerint a Hír Televízió nézőit fogja szolgálni. Forrás: Hír Tv

Unitárius Univerzalista Egyesület: Egy közéleti tanú gondolatai

William Sinkford

Kép: William Sinkford volt UUA Elnök

Ez év júniusában, a Nagygyűlésen, William G. Sinkford tiszteletes számára véget ér második, és egyben utolsó időszaka, melyet mint az Amerikai Unitárius Univerzalista Gyülekezetek Egyesületének (UUE) elnöke töltött el. Christopher L. Walton, az Unitárius Univerzalista Világ című magazin szerkesztője beszélgetett vele az elmúlt nyolc év vezetői tapasztalatairól.

UU Világ: Az elmúlt nyolc év elmozdulást jelentett abban, ahogyan az UUE viszonyult a nemzetközi unitárius csoportokhoz, és más, vallásilag kapcsolódó csoportokhoz. Miben látja az UUE jövőbeni nemzetközi szerepét?

Sinkford: Egy folyamat közepén, vagy lehet, hogy csak elején vagyunk, melyről azt gondolom, el fogja mélyíteni egyházközségeink nemzetközi elkötelezettségét. Ez a mélyebb elkötelezettség pedig tagjaink spirituális életének nemcsak elmélyítéséhez, hanem gazdagodásához is fog vezetni. Azt gondolom, ez nagyon izgalmas. Sok-sok jel utal erre. Egyik ilyen jel, a Partner Egyházközségi Kapcsolatok kiterjesztése az Erdélyi egyházközségeken túl, a Fülöp Szigetekre és az indiai Khsi Hills-re. És lesznek partnerkapcsolataink afrikai UU egyházközségekkel is, ami szerintem szintén nagyon izgalmas…

Ami pedig hitközi munkánkat illeti, tényleg eltolódtunk bizonyos szervezetek fókuszától, - mint például az IARF (Nemzetközi Egyesület a Vallási Szabadságért), vagy a Vallások Világkonferenciája a Békéért –, egy olyan fókusz felé, mely közvetlenebbül vonja be gyülekezeteinket. Szép az, amikor a UUE elnöke hol egyik, hol másik elnökségi ülésen jelenik meg. De sokkal jobb, mélyebb, és gazdagabb, amikor egyik gyülekezet közvetlen kapcsolatban van egy másik hit tradícióival (vagy gyülekezetével), a világ egy másik szegletéből.

UU Világ: Elnöksége alatt, mi az, amire a legbüszkébb, mint tisztségviselő, vagy mint kezdeményező?

Sinkford: Listánk első helyén áll, hogy mindenkinek egyforma joga van a házasságkötéshez. Ebből a szempontból elkötelezettségünknek mély gyökerei vannak, és egyházközségeink szívesen fogadták a BHLT (biszexuális, homoszexuális, leszbikus, transz-szexuális) embereket már évtizedek óta. És bár november 4-én volt egy megtorpanás Kaliforniában, az Unitárius Univerzalista Törvényhozó Testületet elismerték, mint a leghatékonyabb vallási csoport, mely kiáll azért, hogy a házassághoz való egyenlő jog fennmaradjon Kaliforniában…

A lehetőség, hogy elmehettünk Chadba, és tanúi lehettünk a darfuri menekültek helyzetének, akik Charlie Clemens (az Unitárius Univerzalista Szolgálat Bizottságának Elnöke) vezetése alatt menekültek, szintén a listánk elején szerepel.

UU Világ: Mi az, amiről úgy látja a mostani gazdasági helyzetben, hogy csak Unitárius Univerzalista szemszögből lehet megoldani?

Sinkford: Mivel mind több és több ember, mind jobban és jobban fél a recesszió hatásától saját életére vonatkozóan, azt gondolom, megoldási üzenetünk változatlan marad: ebben a helyzetben mindannyian együtt vagyunk, és azoknak a próbálkozásoknak, hogy minket egymástól elválasszanak, minden áron ellen kell állnunk. A mi üzenetük alapvetően befogadó, mely elismeri minden személy belső értékét és méltóságát, és azt, hogy minden ember egy-egy áldást jelent – vagy áldást jelenthet, amennyiben helyes kapcsolatot tartunk fenn vele. Célunk az, hogy megvalósítsuk azt a szeretetteljes közösséget, ahol minden emberi lény megkapja a mindenkinek kijáró tiszteletet.

UU Világ: 2003-ban arra ösztönözte az Unitárius Univerzalistákat, hogy találják meg a módját annak, hogy visszatérjenek a kimondottan vallásos nyelvezethez; ezzel ki is provokálta a „language of reverence”, azaz a „hódolat nyelve” című vitát…

Sinkford: A UUE elvek csodás etikai keretet adnak, de meg sem próbálunk úgy tenni, mintha az Elvek önmagukban spirituális mélységet is adnának. Mindig is azt szerettem volna, ha az Unitárius Univerzalisták találnának többféle utat arra, hogy ne csak az elméhez szóljanak. Túlságosan is hidegfejűek vagyunk, ám ahhoz, hogy vallásosak legyünk, ezt valahogyan ötvözni kellene egy érzelmi, spirituális létformával. Ami a Célokat és Elveket illeti, egyáltalán nem szeretném megváltoztatni; de mindig is azt gondoltam, hogy ezek mellett egy erőteljesebb missziós érzésre is szükségünk lenne. És nagyon remélem, hogy a megfogalmazott cél értelmében, közelebb fogunk kerülni ahhoz is, hogy megfogalmazzuk missziónkat is a világban.

UU Világ: Észrevett bármi elmozdulást a szolgálat stílusában, abban a több száz egyházközségben, amelyet meglátogatott?

Sinkford: Teljes mértékben. Az istentisztelet egyre inkább a lélek kielégítésére törekszik egyházközségeinkben, és egyre kevésbé csupán az intellektuális tapasztalatra. Sokféle változatot látok. Meglepő, milyen sok egyházközség szokott két-három vallásos dalt is elénekelni istentisztelet előtt, hogy becsalogassa az embereket. Gondolom, az is igaz – és több kollégámtól is hallottam –, hogy az én kiállásom a hódolat nyelve mellett, gyakorlatilag őket is felszabadította arra, hogy sokkal őszintébben beszéljenek a gyülekezetben saját spirituális életükről. Majdnem olyan ez, mint amikor valakinek megengedik, hogy végre kilépjen a szekrényből.

UU Világ: Saját elnöki minőségében, mi az, amit spirituális szempontból kihívásnak érzékelt, és mi volt spirituálisan segítségére?

Sinkford: Az én személyes spirituális gyakorlatom az imádság, és alkotóelemként mindig magába foglalja a hálát azért a sok-sok áldásért, amely az életemre szállt. És megpróbálok a hála érzetén keresztül az alázatig eljutni. Nem mindig sikerül, de próbálkozom. Ám ebben a nagy irodában ülni, Boston egyik legjobb irodája, több mint 200 munkatárssal, ez mindig magában hordozza az arrogancia veszélyét. Éppen ezért megpróbáltam erre nagyon odafigyelni – nem sikertelenül, remélem.

A másik spirituális kihívás az, hogy ez a munka nagyon időigényes. Ez akár 24/7/365 napos is lehet évente, és az ember könnyen elveszítheti személyes határait. Akkora áldás volt számomra, hogy feleségem, Maria, mellettem volt. Így aztán én mindig alig vártam, hogy hazamehessek, mint ahogy sokszor ő is velem utazott. Szereti az egyházat, és szereti a hitünket, így aztán hisz abban, hogy én helyes szolgálatot végzek. Ez is valódi áldás számomra.

William Sinkford tiszteletes leadja elnökségét a UUE Nagygyűlésén,

Peter Morales

Salt Lake Cityben. Laurel Hallman és Peter Morales a

következő jelöltek.

A cikket engedéllyel adtuk közre.

Fordította: Kászoni József lelkész

Kép: Peter Morales az Unitárius Univerzalista Egyesület új elnöke