Unitárius Élet

SZENT ISTVÁN NAPJA - Unitárius szemmel!

Emlékező testvéreim szeretett atyámfiai!

Ünneplő és emlékező testvéreim szeretett Atyámfiai! „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét és figyelmezvén az Ő életük végére, kövessétek hitüket”. (Zsidókhoz írt levele 13-ik rész 7-ik vers.)

Szent István államalapítónk királyunkra való megemlékezés ünnepe nem egyház és nem vallásfüggő. Ez az ünnep mint az a nevében is megtalálható a világon élő és hazáját szerető minden magyar ünnepe, legyen az római katolikus, lutheránus, református, vagy éppen unitárius. Szent István nagysága egyik legfőbb elemének nevezte azt a felismerést, hogy alkalmazkodni és változni kell, hogy megmaradjanak a magyarok a Kárpát-medencében. Augusztus 20-a mint a magyarság nemzeti ünnepe azt a célt szolgálja, hogy ma élők megtartsuk anyanyelvünket, hitünket, vallásunkat, és legyünk példás egységben, egyetértésben és testvéri szeretetben de nem csupán a Kárpát medencében, hanem az egész világon.

Egy évfordulót, egy megemlékezést mindig egy nép egy közösség határoz meg, ezzel fejezve ki, hogy történelmében mit tart alkalmasnak, érdemesnek a megemlékezésre. Az évforduló, a megemlékezés mindenkor ünnep, visszatekintés, számvetés, amikor számba vesszük azokat az eseményeket, melyek fenn és megmaradásunk szempontjából döntő jelentőséggel bírnak. És most nézzünk minél jobban hátra, mert „minél messzebbre tudunk hátranézni, annál inkább látjuk a jövőt”(W.Churchil). Ez a nap mely nem más mint nemzeti ünnepünk, feljogosít, hogy együtt és egy akarattal legyen a nemzet. Ez az a nap, amikor egyenes gerinccel tudunk egymás szemébe nézni, amikor mosolyogva és szeretettel fogjuk meg gyermekeink vagy unokáink kezét és mesélünk nekik büszke múltunkról és szomorú jelenünkről. Hogy miért szomorú a jelenünk? Azért mert sajnos gyermekeink és unokáink nem ismerhetik meg a maga valóságában történelmünket, azokat az intelmeket, melyeket nagy Királyunk fogalmazott meg gyermeke számára, hogy azokat ma is ha bárki olvassa szolgáljon számára egy biztos út-ként melyen felemelt fejjel becsületes lélekkel, hittel, reménységgel és szeretettel juthatunk Egy Istenünk közelébe. Szent István intelmeiben nagyszerű gondolatokat fogalmazott meg, melyek hitem szerint ma is időszerűek, és nem ártana ha gyermekeink mélyen vésnék ezeket az intelmeket lelkükbe, a szekularizáció és a szélsőséges liberalizmus elveivel ellentétben. Észre kell, vegye már mindenki, hogy a magyar államszervezet, volt az első Európában, mely védelmezte az itt élő magyarságot és vele együtt élő etnikumokat, ugyanis Szent István már intelmeiben is megfogalmazta: „Az egy nyelvű ország gyenge és esendő”! Ezzel indította el István királyunk, és az utána következő magyar államvezetők azt a csodálatos lelkiséget mely életre hozta a vallási türelmet és a keresztény univerzalizmust. Ennek eredménye az egyetlen magyar alapítású vallás megszületése, aminek legnagyobb szellemi megvalósítása a vallás és lelkiismereti szabadság törvényének kimondása a tordai Országgyűlésen 1568. február 6-12 napjain. Ennek a törvénynek kimondásától számítjuk az Unitárius Egyház fennállását. A világon először Erdélyben mondták ki, hogy: „mindenki azt a vallást gyakorolja mely hitével, megegyezik, mert a hit Isten ajándéka”! Ennek szellemében tartjuk Szent István napi ünnepünket, rá való megemlékezésünket, mert nekünk magyaroknak, ha meg akarunk maradni, akkor évente meg kell „emlékezzünk a mi elöljáróinkról, akik szólották nékünk Isten beszédét és emlékezvén az Ő életük végére, kövessük hitüket”. Feltehetné bárki is a kérdést? Mennyiben követték mi Unitárius keresztények a Szent Istváni meghagyásokat és mi az amit 440 év alatt megvalósítottak? Mi unitáriusok, mint a magyar nemzet rendíthetetlen hívei mindent megtettünk hazánk, nemzetünk és népünk előmeneteléért. Szent István és kimagasló elődeink meghagyásait igyekeztünk mindenben megtartani még akkor is ha 300 éven át szembe kellett néznünk a legádázabb ellenreformációval és mindenféle üldöztetéssel. Mit adott tehát az Unitárius magyarság a nemzetnek?

Mindenek előtt adtuk a felebarát feltétlen tiszteletét és szeretetét. Adtuk nemzetünknek, Egy Istenbe vetett hitünket, eredeti színt a vallások történetében. Adtuk az ember-Jézus ősfogalmát, akit minden körülmények között követni kell. Adtuk az emberbe vetett mélységes hitet, ezt a sajátosan unitárius humanizmust. Az ész szerepét az elmélkedésben. Adtuk a világ egységének és egylényegűségének a hitét, az emberrel szemben támasztott erkölcsi igényességünket. Adtuk az örök reformáció szükségességének általános törvényét, a fejlődés és a tolerancia eszméjét, a babonák elleni harcot. És végül de nem utolsó sorban adtuk az ontológiai kereszténység fogalma mellé az értékkereszténység fogalmát.(Gellérd Imre) Hát ezt adtuk testvéreim! És ez nem kevés! Ilyenformán bátran és felemelt fejjel állíthatjuk, hogy cselekvő részesei vagyunk és maradunk az egész emberiségnek, a kereszténységnek és a világ unitarizmusának.
A megemlékezés az visszatekintés is. Néha meg kell állni, és számot kell adni eddigi megvalósításainkról. Ez ünnep alkalmával 1000 éves múltunk és jelenünk legfájdalmasabb problémájáról, a Szentistváni gondok egyik legnagyobbikáról is kell szólnom, mégpedig a családról, amit ezer év szentelt meg, és amit az elmúlt 60 év szinte teljesen tönkre tett. Ma már ez a csodálatos intézmény szinte nem is létezik, aminek az a következménye, hogy gyermekeink nevelése nagy hiányosságokat szenved, mégpedig szellemi, testi és valláserkölcsi, azaz kulturális, fizikai és etikai értelemben. Ezek az ágazatok foglalják magukba a nemzet és hazaszeretetet, az ősök tiszteletét, a hősi halottakra való mindenkori megemlékezést, mert egészséges nemzet csak akkor létezik, ha annak szívében meggyökerezik a tiszta kultúra, a tisztességes erkölcs és a józan kereszténység. Ha ezen értékek átadására törekedett volna az elmúlt hatvan év, és nem a kegyetlen testvéri megtorlásra, akkor ma nem lenne az a rengeteg ártatlanul kivégzett, a megszámlálhatatlan öngyilkos, a megszámlálhatatlanul megölt magzat és a Mansfeld Pétereket és Tóth Ilonkákat sirató édesanyák és édesapák!
Végezetül legyünk tudatában, hogy az új évezredben a tanulásnak és a művelődésnek lesz a legnagyobb szerepe. Ma már a tanulás „non finito” jellegű, amit nagyon helyesen ismert fel Széchenyi, hangoztatva, a „kiművelt ember” főszerepét. A jelenlegi élet egyetlen utat enged: a nemzeti öntudat megtartását, és a műveltségi létet. Ez Németh László szerint csakis tanulással és művelődéssel valósítható meg.
Tehát: „nem rajtunk múlik, hogy megszületünk-e, de az már rajtunk, hogy mivé leszünk, hogy örökölt egünkre egy csillagot, feltűz-e még kezünk”. Csodálatos Szentistváni gondolatok, ami mellé beilleszthető a nemzeti egység és a vallási ökumenizmus.
Tűzzünk fel mi is a millennium generációja, minél több csillagot örökölt egünkre, hogy ezek a csillagok a magyarság elkövetkező évezredeiben sokáig világítsanak! Isten áldása legyen azokon, akik átérzik Nemzeti ünnepünk hitet és lelket megújító érzését! Legyen előtted mindig jól kitaposott út, Fújjon mindig hátad mögül a szél, Az eső puhán essen földjeidre, a Nap melegen süsse arcodat, és amíg ismét találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten.

Budapest, 2008. július 31.

Rázmány Csaba Unitárius püspök