——————————————————————————————————————

Képekkel együtt letölthető PDF formátumban!

——————————————————————————————————————————–

Mutasd meg a templomod, és megmondom, ki vagy!

Magyarországi Unitárius Templomok Felújítása

A Magyarországi Unitárius Egyház ingatlan vagyonának jelentős részét az 1950-es években történt államosítások következtében elvesztette, és 1990 után is csak részben kapta vissza.

Ennek történéseiről és részleteiről az Egyház Budapesti, Nagy Ignác utcai levéltárában lehet adatokat találni.

Magyarországon jelenleg tizenegy gyülekezetből csak hét (a Budapesti, a Bartók Béla, a Pestszentlőrinci, a Kocsordi, a Debreceni, a Füzesgyarmati és a Hódmezővásárhelyi) rendelkezik saját templommal. A Dunántúli egyházközségnek Polgárdiban van imaháza, de szórványának nagyobb lélekszámú központjában, Pécsett van a lelkész szolgálati lakása.

A Győri, a Miskolci, és a Duna-Tisza közi szórványnak egyáltalán nincs temploma, illetve imaháza, és bérelt helyeken tartanak Istentiszteleteket!

Emellett ne felejtsük el, hogy több egyházközség (Füzesgyarmat, Pestszentlőrinc, Miskolc, Duna-Tisza közi szórvány) lelkészének nincs az Alaptörvényben előírt szolgálati lakása sem

A Nagy Ignác utcai központi épület 49%-át még mindig nem kaptuk vissza az államtól!

Az épületben rejlő bérbe adási lehetőségek jelentenék az Egyház legjelentősebb saját gazdasági forrását, ezért visszaszerzéséért az eddigieknél intézményesen sokkal többet kell tenni!

Az egyre csökkenő állami támogatás mellett fokozott jelentősége van ingatlanjaink önerőből történő megmentésének, elsősorban templomaink felújításának, a helyi lehetőségek kihasználásával pedig lelkészi lakások, illetve imaházak vásárlásának, ami a gyülekezetek megtartásának alapfeltétele!

Az 1930-as évek újjászülető Magyarországában létesült a Budapesti Hőgyes Endre utcai, a Kocsordi, a Pestszentlőrinci és a Dunapataji templom is. A Dunapataji templom (tervezője Szinte László, azonos a Kocsordi műemlék templom tervezőjével) jelenleg múzeum, teljes épségében meg van, de ma már nincs az Egyház tulajdonában.

Teljes feledésbe merülését megelőzendő legalább évente lehetne Unitárius Istentiszteletet, vagy más, központi rendezvényt tartani benne a Duna-Tisza közi szórvány és akár a Budapesti egyházközség (melynek leány egyházközsége volt) közös szervezésében, amihez támogató lehet a szegedi múzeum és a helyi önkormányzat is.

Mint arról az EKT és a Főtanács előtt, valamint az UNÉL számaiban is rendszeresen beszámoltunk, a Heltai Kft. legfontosabb feladatának az Unitárius Könyvesbolt üzemeltetése, valamint a Nagy Ignác utcai épület fenntartása és üzemeltetése mellett a templomok és a lelkészi szolgálati lakások felújítását, illetve állagmegóvását tekinti.

Ennek szellemében a Heltai Kft. az elmúlt években az alábbi jelentősebb felújításokat végezte el, részben saját bevételei terhére, részben az Egyház évi költségvetési kerete terhére, részben pályázatokon elnyert pénzekből, valamint az egyházközségek helyi kapcsolatai révén szerzett önkormányzati támogatással és a hívek adományainak segítségével:

2003-2004 Régi könyvesbolt helyiségei, Budapest V., Alkotmány utca 12., és mellette az Új Unitárius könyvesbolt, Budapest V., Alkotmány utca 12.

2004-2005 Kocsordi templom és lelkészi lakás, a Nagy Ignác utcai házfelügyelői lakás és a vendéglakás,

2005-2007 Debreceni templom és lelkészi lakás épület tömbje,és a Püspöki Hivatal

2006-2007 Hőgyes Endre utcai templom, gyülekezeti terem, lelkészi lakás és iroda,a Pestszentlőrinci templom és gyülekezeti terem felújításának lebonyolítása;

2006-2008 Polgárdi imaház állagmegóvása két ütemben,és a Füzesgyarmati templom javítása;

2008-2009 Hódmezővásárhelyi templom felújítása;

Templomavatás

Mutasd meg a templomod,
És megmondom ki vagy!
Légy büszke arra,
Mit két kezed alkotott,
És becsüld meg azt,
Amit a múlt ránk hagyott!

A besütő Nap fénye
Árad szét a falakon
Másképp hangzik a szó,
Másképp zeng az ének
Az új falak között
A magasság Istenéhez

A hittel végzett munka
Az egy Isten ajándéka!
Ne szólj, már látom,
Már tudom, hogy ki vagy
Ez a Te templomod, amire
Én is büszke vagyok!

Ha majd egy cél vezet
Minden embert és egy akarat,
Ha az érdekek felett
Törvényt ül majd a szeretet,
Megújul minden templom
Utódaink keze alatt!

Az eddigi legnagyobb feladatot a Hódmezővásárhelyi templom felújítása jelentette, elsősorban annak nagysága és lepusztult állapota miatt. A korábbi években a lelkészi lakás épület tömbjének teljes tetőszerkezetét az egyházközség átépíttette az önkormányzat támogatásával, az Egyház, és a helyi gyülekezet összefogásával, de a templom felújítására nem maradt erő.

2007 októberében tartott helyszíni szemle nyomán hozott Elnökségi határozat, és a 2008. évi MUE költségvetést elfogadó EKT határozat alapján Rázmány Csaba püspök úrral tartott bejárást követően kezdte meg a felújítási munkákat a Heltai Kft.

A templom elkészültének 100. évfordulójára három ütemben végzendő munkaként terveztük eredeti állapotában való felújítását. A 2008. évi, és a 2009. évi eddigi első két ütem alatt az idei Pünkösdre befejeződött, és megújult a teljes templombelső. A további munkák folytatásának feltétele a költségek fedezetének biztosítása, elsősorban pályázati és önkormányzati támogatások megszerzésével.

2010-ben a templom külső felújítását tervezzük, melyhez kértük a helyi önkormányzat támogatását, és a polgármester úrtól szóbeli ígéretet kaptunk rá.

Álljon itt egy rövid áttekintés a Hódmezővásárhelyi egyházközség történetéről és a templom építéséről.

1879-ben alakult meg az egyházközség áttért evangélikus és református hívekből.

1882-ben fiókegyházként a Derzsi Károly vezette budapesti egyházhoz csatolták.

1891-ben megnyílt az unitárius elemi iskola 70 tanulóval.

1906-ban adták át a későbbi iskolát és mai papi lakot Barabás István lelkész vezette munka eredményeként.

Dávid Ferenc születése 400 éves évfordulójának évében 1910-ben készült el Kruzslicz Károly és Libor József építészek tervei alapján a gótikus stílusban épült gyönyörű templom, ami 32 méteres toronnyal, 10 méteres belső kupola magassággal, 220m² belső padló felülettel téglából épült meg.

A mostani felújítási munkák során megtaláltuk a szószék alatt elhelyezett Ferencz József kolozsvári püspök úr által 1910-ben aláírt levél töredékét, ami a templom alapító okirata volt.

A kolozsvári egyházi központ 55.000 aranykorona kölcsönt adott a templomépítés céljára. Mint minden új születése, a Hódmezővásárhelyi unitárius közösség létrejötte is sok akadályt legyőzve valósult meg.

A lelkészi lakás, az iskola és a templom felépítését szinte egész városi összefogás és közös akarat jellemezte.

A templom felépítéséhez Kovács József helyi téglagyáros (az egyházközség első gondnoka) 222.700db. téglát, 18.000db. cserepet és egyéb építőanyagot bocsátott ingyen az egyház rendelkezésére.

Az országos gyűjtés 4100 koronát eredményezett, önkéntes adományokból 1000 korona folyt be, az Angol Unitárius Társulat 596 koronát folyósított, és a budapesti egyházközség 500 koronát utalt át a templomépítés és a felszerelés céljaira.

A templomot 1911. október 29-én nyitották meg istentisztelet céljaira.

1912. május 5-én szentelte fel Ferencz József püspök úr, amely a legelső teljesen felszerelt unitárius templom volt Magyarországon. Felszentelés után a ma is működő „Fekete Sas” szállodában ünnepi fogadás volt, ahol a templom nagyméretű fényképe ma is látható.

Az egyházi beszédet Józan Miklós budapesti esperes-lelkész mondotta.

Az egyházközség saját erejéből 60 hold földbirtokot vásárolt, ami gazdaságilag biztosította a működés költségeinek fedezetét.

Az 1950-es években az egyház rákényszerült a földeknek az állam részére történő eladására.

Hódmezővásárhelyen található a három magyarországi unitárius temető egyike, melyben a templomépítést támogató Kovács József síremléke teljes felújításra szorul.

Jelenünk a múltban gyökerezik, jövőnk záloga pedig a jelenünkben végzett munka!

A többi egyházközségről szóló, a fentiekhez hasonló (de teljes körű) egyháztörténeti leírás, és annak közzététele fontos része lehet Egyházunk fennmaradásának, az unitárius élni akarásnak, hogy a templomok legyenek újra templomok, és a hívek újra megtöltsék azokat.

Ide tartoznak a magyarországi unitárius temetők (Hódmezővásárhely Polgárdi, Dunapataj) rendbe tétele, feltérképezése és felleltározása is levéltári és helyi adatok felkutatásával.

Mindezek megvalósítására pályázatot kell kiírni, elsősorban a területileg illetékes lelkész és az illető egyházközség felé történő felhívással, de mindenki számára történő érvényességgel.

Egyházközségenként sorolhatnánk és örökíthetnénk meg azokat a neveket, akikre büszkék lehetünk mi is, és utódaink is!

Az egyházi ingatlanok állagmegóvását, illetve felújítását tervezett és szervezett módon folyamatosan kell végezni, és erőnkhöz mérten gyarapítani kell!

A támogatói ígéretek bármennyire jóhiszeműek is, fennmaradásunk biztosításában elsősorban magunkra kell számítanunk!

Jó lenne már arról tudósítani, hogy lelkészi lakást vásároltunk Pestszentlőrincen, Füzesgyarmaton, vagy Kecskeméten, és imaházat avattunk Győrben, vagy Pécsett!

Ennek mottójául álljon itt Bíró Lajos 1928-tól Hódmezővásárhelyen szolgált lelkész akkor a városban szállóigévé vált mondása:

„Jó munkát adjon az Úr!”

Budapest, 2009. május 31. Pünkösd.

Kelemen Attila

Heltai Kft. ügyvezető

———————————————————————————————————————

Képekkel együtt letölthető PDF formátumban!

———————————————————————————————————————

II. UNITÁRIUS TALÁLKOZÓ, Pestszentlőrinc

Textus: Zsid. 10, 23-24, 39: „ tartsuk meg a reménységnek vallását tántoríthatatlanul, és ügyeljünk egymásra, a szeretetre és a jó cselekedetekre”.

Kedves Testvéreim, Szeretett Atyámfiai!
Őszinte szeretettel és örömmel köszöntelek mindnyájatokat, akik meghívásunknak eleget téve eljöttetek, hogy megtartsuk a reménységnek vallását, hogy ügyeljünk egymásra és nem utolsó sorban a jó cselekedetekre. A zsoltáríróval, és a Magyarországi Egyházak vezetőivel mondom én is: segíts most Uram és adj jó előmenetelt. Segíts, mert ha népünknek valaha is volt szüksége segítségre, úgy most létünk legmélyebb tudatával érezzük, hogy szükségünk van Isten megtartó szeretetére és gondoskodására, hogy józan döntésekkel számoljuk fel azt a morális válságot, mely sajnos rátelepedett hazánkra. Tesszük ezt most, amikor mind jobban és jobban érezzük, hogy olyan körülmények között élünk, amikor az erkölcsi válság mindinkább elhitelteleníti a közéletet. De nem volnánk Istenhívő keresztények, ha csak egy percre is elbizonytalanodnánk, elcsüggednénk és engednénk, hogy a kétségek úrrá legyenek rajtunk.

Éppen ezért vagyunk most itt együtt, hogy megmutassuk nem csupán a világnak, de inkább és mindenek előtt önmagunknak, hogy ha kicsik is vagyunk, ha kevesen is vagyunk, de nem vagyunk magunkra, és nem vagyunk erőtlenek. Éppen történelmi múltunk, de még inkább küzdelmes jelenünk a tanúbizonyság amellett, hogy itt ezen a földön, és a hazánkról leszaggatott részeken, továbbá a világ bármely szegletében, kivettük a részünket abból a hatalmas műből mely a szabadság megtartására irányult, hitéleti értelemben meg abból, ami Istenországa megvalósulására és megtartására törekedett. Mi unitáriusok szinte 500 éve azt hangoztatjuk, hogy: „mi testvérek vagyunk mind emberek, tőrvényünk egy a szeretet, célunk is egy a munkában, boldog föld Isten országa”. Aki hitvallását, így tudja megfogalmazni, az jobban odafigyel testvérére, emberre, rokonra jó barátra. Ez az odafigyelés és ez az együttlét a célja mai összejövetelünknek és az elkövetkezőknek, melyeket a továbbiakban minden év október első szombatján fogunk itt Pestszentlőrincen megrendezni.

Amikor az ember imádkozik, akkor Istenhez fordul, elmondja neki búját-baját, aztán segítségül hívja őt, majd levonja élete konzekvenciáit. Hagyja magára hatni, a Jézusi evangéliumot és összeveti azt a saját életével. Így talál életében olyan dolgokat, melyeket másképpen kellene megélni, vagy megcselekedni. Aztán hálát ad minden jóért, amit kapott, és végül dicséri az Istent. Így néz ki a keresztény ember imája. Ez olyan, mint amikor két ember beszélget egymással. Az Istennel való együttlétet szemlélődő imának, az emberrel való meghitt kapcsolatot, találkozást szemlélődő együttlétnek nevezzük. A szemlélődő imádság, valamint a szemlélődő együttlét féltve őrzött kincse volt mindig a kereszténységnek és az ma is az emberiségnek.

Ez a nagyszerű érték a XX-ik században talán túlságosan be volt zárva az un. szemlélődő kolostorok falai közé. Most, hogy az egyház mozgató erejét már nem csupán a papok, hanem leginkább a világi hívek jelentik, akik egyre nagyobb mértékben veszik ki részüket a hitéletből, a szemlélődő vagy más néven kontemplatív együttlétre egyre nagyobb az igény a keresztények, és ebből fakadóan természetesen az unitáriusok körében is.

Ma a szemlélődő együttlétet vagyunk hívatottak megjeleníteni, aminek érdekében igen nagy körültekintéssel alakította ki Egyházunk Elnöksége a mai találkozó tematikus programját, ugyanis nem mehetünk el ebben az évben azon nagyjelentőségű megemlékezések mellett melyek minket unitáriusokat nagyon is köteleznek, mint a Bartók emlékév, vagy az 56-os Forradalom és Szabadságharc 50 éves évfordulója, vagy október hatodika, még akkor sem ha meghívott vendégeink közül néhányan nem támogatták a Találkozó programját. A mai napon amint az a kiküldött Meghívó programjáéból is kiderül, sort kerítünk az 56-os Forradalom és a Bartók emlékév megünneplésére, ugyanakkor egyetlen mondat erejéig de meg kel említsük október hatodikát is, hogy megtudjuk, mire köteleznek minket az Aradi vértanuk. Mindenek előtt arra, hogy soha nem szabad megfeledkeznünk róluk. Csengjen fülünkben minden évben Dzsida Jenő hagyatkozása: „nyelvemen, izzó vasszeget üssenek át, ha rólad megfeledkezem”.

Másodszor, áldozatukat minden időben értékelni kell, mert egy szent ügyért és a hazáért az életüket áldozták fel. Harmadszor, ezek a nagyszerű emberek soha nem hazudtak, nem alázkodtak meg, nem könyörögtek kegyelemért, nem voltak megvesztegethetők. Negyedszer, csak néhányuk volt magyar, akik nem ugyanazon hazáért, és népért, hanem a szabadságért harcoltak! És végezetül de nem utolsó sorban, Isten nevével mentek a halálba, mert mindannyian hívő keresztények voltak. Áldott legyen az emlékük! Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

Népünk de az egész emberiség is korfordulót él, és nagymértékben rajtunk unitáriusokon is múlik, hogy ebben a hitét vesztett szekularizált és globalizált világban meg tud e kereszténynek maradni a világ, s benne a magyar lélek. Ha mai találkozónk alkalmával fenti gondolatot együttlétünkkel, Szász Adrienne lelkésznő imádságával, továbbá Nyitrai Levente prédikációjával is gazdagítani tudtuk, akkor már nem gyűltünk össze hiába.

Kívánom, hogy együttlétünk legyen mindenki számára értékes és maradandó, hogy hitünkben, egymás iránti szeretetünkbe és testvéri érzésünkben megerősödve távozzunk családi hajlékainkba, hogy a mai napon jó volt együtt lenni és egy akarattal, imádkozni, emlékezni. Isten áldása legyen és maradjon mindnyájunkon!

Rázmány Csaba

2006. június 3-án Zebegényben Trianoni megemlékezés volt,

melynek keretén belül zászlóavatás és felszentelés, valamint emlékműavatás és koszorúzás volt.

Közreműködtek : Bözsöny Ferenc narrátor, Bánffy György színész, Takács Bence színész, Döbrentei Kornél költő, Kiss Dénes Trianon Társaság, Simicskó István KDNP ogy.képviselő, Csuka Tamás ref. püspök, Rázmány Csaba un. püspök, Smidelius Zoltán ev. püspök h., Kapás László, Forgács Alajos kanonokok, Rácz Sándor 1956-os Nagy-Bp Munkástanács elnöke, Horthy Miklós Társaság, Vitézi Rend.

Az alábbiakban közöljük Rázmány Csaba püspök beszédét:

Testvéreim Szeretett Atyámfiai!
“A sírt, hol nemzet süllyed el,
népek veszik körül,
S az ember millióinak
szemében gyászkönny ül.”
(Vörösmarty Mihály)
Trianonnál nem csak az ország, a nemzet sírját is megásták, miközben elkezdtek szétzúzni egy ezeréves kultúrát, elkezdték gyalázni anyanyelvünket, ütni-verni a szólókat és az éneklőket. Bűn lett a nemzet, az anyanyelv, és bűn lett az imádság!

“Magyarországot nem büntették, Magyarországot kivégezték!” – írta Henri Pozzi . Én még azt is hozzá merem tenni, hogy nem csupán az országot végezték ki, hanem a magyarságot, és a nemzetet is. A cél egy volt: megölni, elpusztítani egy országot, egy népet, egy nemzetet, mely ezer éven át gazdagította, az egyetemes kultúrát. Csupán egyet felejtettek el, hogy e „hon mely adta életünk, hősök csodák hona, e népnek mely hordoz méla bút, és örömében sírni tud, nincs párja rokona”!
Sajnos azonban a Trianoni trauma érezteti ma is hatását, mert öli pusztítja a nemzetet! Állandóan azzal vádolnak, hogy, aki egészséges szeretettel szereti nemzetét, s tenni is akar érte, az “magyarkodik”. Ezért aztán mind jobban és jobban feladtuk önmagunkat, és nem hiszünk saját jövőnkben.

Sikerült elérni, hogy egyre erősebb legyen a másság-tudat. Akiket leszakítottak, a nemzet testéről, azokat másoknak tekinti a csonka nemzet, miközben nem fogadva el azokat, románnak, ukránnak szlováknak, vagy szerbnek nevezi őket.

Trianon megtette hát a magáét, lealacsonyított és önértékelésétől megfosztott egy népet. S ha fel nem támad a magyarság, örökre eltűnünk a történelem nagy olvasztó tégelyében. Ha fel nem támad a magyarság, a sír, “hol nemzet süllyed el”, tragikus valósággá válik. A végek, a tagok, a részek pusztulása hamarosan magával ragadja az egész testet, és sajnos a haldokló nemzet még a jól megérdemelt kegyeletet sem fogja megkapni.
Szerintem ezt a jogtalan állapotot csak jogorvoslással lehet megszüntetni. Mert ha az emberiség számára minden ember érték, hogy ne lenne az egy nemzet mely az egyetemesség része, s melynek csonkításával megcsonkul maga az egyetemesség is. Ne feledje senki, aki magát magyarnak vallja, éljen bárhol is ezen a világon, hogy 1920. június 4-én, a trianoni barbár békediktátum elrabolta az 1000-éves Magyarország területének több mint 72%-át, lakosságának több mint 64%-át. Rabigába kényszeríttet több mint 5 millió magyart. Nekünk kötelességünk, akik december 5-én a nemzet egyesítéséért és nem ellene szavaztunk, hogy megemlékezzünk minden június 4-én, az elcsatolt területeken élő honfitársainkról. Minden magára valamit adó nép emlékezik, még akkor is ha az emlékek könnyeket csalnak az emlékezők szemébe. A diktátum aláírásakor az egész országban szóltak a harangok, és tíz percre megállt az élet. Minden Június 4-én szóljanak a harangok, mindenhol ahol magyar él és temploma van, és álljon meg mindenki néhány percre némán emlékezve a tragikus évfordulóra, amely a magyar nemzet gyásznapja. Már többször kértem és kérni fogom ez után is, hogy legyen ez a nap és Zebegény az anyaországi Csíksomlyó, fájdalmunk és bánatunk könnyekkel való lemosása, önrendelkezésünknek megtartása, mert csakis ez lehet fennmaradásunk biztonsága.
Trianon gyásza idén Pünkösdre, a Szentlélek eljövetelének napjára esik. Bár nem látom a kiutat e fájdalmas tragédiából, mégis reménykedem, hogy eljön a Szentlélek és megvilágosítja fájdalmában e nemzete értelmét, és e nemzet végre visszatér Istenéhez, és nem gyilkolja tovább magzatát, és újra országot épít. Mert Isten és hit nélkül, magyarságunk megélése nélkül aligha leszünk még egyszer együtt és egy akarattal. És vegyük már végre észre, hogy e nemzetet nem csupán Trianon szabdalta szét, hanem nagymértékben saját maga, és a társadalom primitív kishitűsége, amiről pár héttel ezelőtt ismét tanúbizonyságot tett. Ideje hát a tettek mezejére lépni, mert a magyar feltámadásban nem csak hinni kell, hanem tenni is kell érte, hogy megvalósuljon! Köszönöm!

Rázmány Csaba püspök

Emlék-istentisztelet a Havanna-Lakótelepen

Nagy és magasztosan szép eseményre gyülekeztek a hívek a pestszent-lőrinci Havanna-Lakótelepi Unitárius Templomban 2006. február 05.-én, vasárnap! A tízemeletes lakótömbök között megbúvó hangulatos kis templomban Bartók Béla, a nagy magyar zenetudós, a XX. század egyik kiemelkedően nagy egyénisége születésének 125. évfordulója tiszteleté-re rendeztek emlék istentiszteletet. Az istentiszteleten megjelent Hámori Tibor, XVIII. kerületi alpolgármester, aki egyben helyi önkormányzati képviselő és dr. Domaniczky Endre, a XVIII. kerületi Önkormányzat egy- házi ügyekért felelős referense. Az istentiszteleten Szász Adrienne, a gyülekezet lelkésze és Szent-Iványi Ilona, a Dávid Ferenc Egylet elnöke szolgált. A szószéki szolgálatot Szent-Iványi Ilona látta el. Amint írtam, Bartók Béla 125 éve született és 60 éve, 1945 szeptemberében az Egye-sült Államokban hunyt el emigrációban betegen. A nagyon hangu- latos, és nagy művészi értéket képviselő műsorban közreműködtek a XVIII. kerületi Dohnányi Ernő Zeneiskola tanulói és a Vörösmarty Mi- hály Ének – Zene – Nyelvi tagozatos Általános Iskola és Gimnázium Családi Kórusa Csík Miklós karnagy úr vezényletével. A Dohnányi Ernő

Zeneiskola növendékei előadásában hallottuk a Furulyaszó című Bartók művet. Zongorán Kompos Dániel adta elő. Ugyancsak zongorán, de már Orgován Kinga előadásában hallottuk a Szonatina I.-II.-III.-t és Péter Rita részleteket zongorázott a román népi táncokból. A Vörösmarty Családi Kórus–Ének Együttes előadásában Liszt Ferenc Salve Regina, Mozart: Ave Verum (hiszen Mozart év is van születésének 250. évfordulója al- kalmából!) és Bartók-Bárdos Békefohász című műve is felcsendült. Kü- lön dicséret és köszönet illeti a Dohnányi Ernő Zeneiskola növendékeit

Felkészítő tanárokat, úgy, mint: Péch Zoltánnét és Tury Mihálynét. Az áradó zene mindannyiunk lelkét áthatva valósággal betöltötte a kis Unitá- rius Templomot! Nagyon értékes előadásban ismertetett meg bennünket – még ha csak vázlatosan is, hiszen egy ilyen nagy ember, mint Bartók Béla igazi megismeréséhez a rendelkezésre álló rövid idő nem lehe- tett elég – Pintér Csilla, a Bartók Rádió főmunkatársa. Úgy érzem, hogy minden megjelent ezzel a rendezvénnyel is gazdagabb lett lélekben, hi- szen Bartók Béla az egyetemleges zenetörténet (nem csak a magyar zenetörténet!) meghatározó egyénisége! Művészete még halála után is milliók számára hozza közelebb egymáshoz a Kárpát-medence népeit zenéjük, népzenéjük által is segítve a népeknek egymás jobb kölcsö-

nös megismerését és megbecsülését, tiszteletét és talán megszeretését

is és ez óriási dolog! Az istentiszteleten tudtam meg, hogy ezzel az emlék istentisztelettel kezdődik meg az Unitárius Egyházban egy ünnep- ségsorozat Bartók Béla (aki 1916-ban tért unitárius hitre és a családjá- nak is ezt a hitet választotta, hiszen egyik fia, ifj. Bartók Béla a Magyar- országi Unitárius Egyház főgondnoka volt hosszú ideig!) születésnap- jára emlékezve. Az emlék istentiszteletet állófogadás követte, ahol mód nyílt arra, hogy a hívők kötetlen beszélgetés során megbeszéljék többek között a látottakat, hallottakat is. A nagy és magasztos művészi élmény-

ért ezúton mondok köszönetet a szervezőknek, a lebonyolítóknak, a rendezőknek és minden közreműködőnek.

Halász István

Pestszentlőrinc, 2006. február 05.

Bartók Béla zenéje a pestszentlőrinci Unitárius Templomban

Templomukban a zene tölti be most a teret,

hirdetve a szépséget, nemesíti a lelket,

gyújt fényt a szívekben, andalít minden embert!

Ringat, tesz nemesebbé felnőttet és gyermeket!

A zene igazi csodaszer, mert szépségflastrom!

Gyönyörű gondolatok bölcs dallamsorokon!

Benne nincs ellenség, csak szépség felsőfokon,

s ez ihlette a most leírt hálaverssorom!

Halász István

Pestszentlőrinc, 2006. február 05.

2006. február 6.-n 05.58-kor Interneten (kétszer is) leadva a http://unitarius.lap.hu és szlue@citromail.hu címre, azaz az Unitárius Élet című újságnak és Szász Adrienne pestszentlőrinci unitárius lelkész- nőnek. A tudósítás szövegében eléírt (2005-öt írtam tévedésből) kelte-zést utólag, a kézirat elküldése után javítottam 2006-ra, de ez szerintem a tartalom ismeretében egyértelmű, hogy 2006-ról volt szó!

Lelkészszentelő zsinati ülés Csokfalván

„Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban.” 1Tim 4,12

Az Erdélyi Unitárius Egyház Zsinata november 26-án tartotta 2005. évi ülését, a Maros megyei Csokfalván. Az ülés egyetlen napirendi pontja azon fiatal lelkészek felszentelése volt, akik a legutóbbi zsinati ülés óta eltelt három évben gyakorló segédlelkészi kötelezettségeiknek eleget tettek, majd azt követően Kolozsváron lelkészképesítő oklevelet szereztek.

Idén tizennégyen indultunk el lelkészi pályánk útján, név és szolgálati hely szerint a következők: Andrási Benedek (Székelykeresztúr), Bálint Róbert (Petrozsény), Bodor Rozália Piroska (Tordatúr), Csáki Levente (Kénos), Fekete Béla Gyula (Bágyon), Fülöp Dezső Alpár (Ádámos), Jakabházi Béla Botond (Nyomát), Kádár Attila (Kadács), Koppándi-Benczédi Zoltán Attila (Lupény), Lakatos Adél Csilla (Miskolc), Orbán Erika (Kolozsvár), Pálffy Tamás Szabolcs (Marosszentgyörgy), Szabó József Csaba (Alsórákos), Szász-Cserey Katalin (Firtosmartonos) és ifj. Szombatfalvi József (Homoródszentmárton).

Mi, újonnan felszentelt lelkészek, teológusokként nagyjából azonos időben voltunk a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karának hallgatói, s így többnyire együtt éltük meg a papnövendéki mivolt szépségeit és nehézségeit, mi több, közösen terveztük, álmodtuk meg lelkészi létünket. A teológiai tanulmányaink elvégzése után mindannyian munkába kezdtünk küldetésünk helyén, s azóta is igyekszünk legjobb tudásunk szerint dolgozni, korábbi álmainkat valóra váltani. A zsinati ülés keretei közt tartott felszentelési ünnepség pedig − meglátásom szerint − annak ünnepélyes kifejezése volt, hogy az Erdélyi Unitárius Egyház méltónak talált minket arra, hogy a továbbiakban is lelkészi munkával bízzon meg. Mindenek előtt Istennek adunk hálát, hogy e szép napot megérhettük. Ugyanakkor családunknak, szeretteinknek mondunk köszönetet, hiszen áldozatvállalásuk nélkül célba érésünk reménytelen próbálkozás lett volna. Továbbá köszönettel tartozunk tanárainknak, akik teológiai tanulmányaink során belénk vetett bizalommal, reménységgel formáltak, alakítottak, tanítottak, s végül, de nem utolsó sorban az Erdélyi Unitárius Egyháznak, hogy lelkészi pályára való felkészülésünket komoly áldozatok árán lehetővé tette.

Az alábbiakban a csokfalvi zsinati ülés történéseit próbálom meg röviden összefoglalni..

Az ülést Szabó László közügyigazgató, alkalmi imájával nyitotta meg. Ezt követően Máthé Dénes főgondnok megnyitó beszédében üdvözölte a Zsinat jelenlevő tagjait, majd Rázmány Csaba, a Magyarországi Unitárius Egyház püspöke a maga és a magyarországi unitáriusok nevében köszöntötte a jelenlevőket.

A felszentelendő lelkészek névszerinti bemutatása után zsinati istentiszteletre került sor, amelyen Farkas Dénes esperes mondott ünnepi szószéki beszédet.

Dr. Szabó Árpád, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke lelkészszentelési beszéde után az istentiszteleti és szertartási rendben megfogalmazott kérdéseket intézte a felszentelendő lelkészekhez. Dr. Rezi Elek főjegyző irányításával a felszentelendők letették az alkalmi esküt.

Eskütétel után a püspökök, főjegyző, esperesek, teológiai tanárok, előadó és felkért lelkészek a felszentelendők fejére tették kezüket, és egy-egy bibliai idézetet mondtak, majd Dr. Szabó Árpád püspök Isten áldását kérte a felszentelt lelkészekre.

Áldás után az újonnan felszenteltek kinevezési sorrendben beírták nevüket a felszentelt lelkészek anyakönyvébe, majd átvették a lelkészi okleveleiket, amelyeket Dr. Szabó Árpád püspök adott át egy-egy bibliai idézet kíséretében.

A fiatal lelkészek nevében Fekete Béla mondott köszönetet a jelenlevőknek. Lázár Levente lelkész a vendéglátó egyházközség nevében a csokfalvi templomot ábrázoló fametszettel és Bibliával ajándékozta meg az ünnepelteket. Alulírott lelkész a Magyarországi Unitárius Egyház Elnökségétől értékes könyvajándékot vettem át, amelyet Rázmány Csaba püspök adott át, s amelyet ezúton is tisztelettel megköszönök.

Az istentisztelet keretén belül úrvacsoraosztásra került sor, előtte Szász Ferenc brassói lelkész mondott előkészítő beszédet. A felszentelt lelkészek úrvacsoravételét követően a jelenlevők −lelkészek és világiak egyaránt− úrvacsorát vehettek.

Az istentisztelet után Máthé Dénes főgondnok osztotta meg gondolatait, majd berekesztette a Zsinat ülését.

E rövid összefoglaló nyilván nem tudja átadni azt a felemelő hangulatot, amelyben a jelenlevők részesültek. Akik ott voltunk, olyan élményben osztoztunk, amely minden korábbi elhatározást megerősít, újabb terveket és álmokat szül. Kérjük Istent, azok valóra válásában segítsen mindannyiunkat, most elindulókat és úton levőket egyaránt!

Lakatos Csilla, lelkész

Vitaindító a Dávid Ferenc Unitárius Kutatóközpont megalakításáról

2005 november első hetében volt szerencsém részt venni az ICUU kongresszusán a Barcelonához közeli Montserratban. A kongresszus keretében ellátogattunk Villanuevaba, Szervét Mihály szülőfalujába. A helyszínen jó volt látni és tapasztalni, hogy

a helyi, mintegy 300 lelket számláló közösség milyen rendkívüli figyelemmel és körültekintéssel ápolja – vélhetőleg legismertebb – szülöttjének emlékét és örökségét. Az amúgy római katolikus közösség korán felismerte, hogy a 3. évezredben milyen lehetőségeket hordoz a Szervét-örökség, és ezen lehetőségeket megfelelően „kihasználva” miként lehet a szellemi hagyatékot a település szolgálatába állítani.

Nem hivalkodó, de pazar méretű, központi fekvésű kétszintes épületben adtak helyet a Szervét Mihály Központnak. A központ egyrészt ápolja Szervét Mihály örökségét (állandó tárlat mutatja be a nagy reformátor életútját), másrészt helyet ad időszakos kiállításoknak, továbbá tudományos konferenciákat és egyéb rendezvényeket szerveznek. A települést körbejárva, egyértelműen kiderült, hogy (a központ) az intézet egyben a falu „nagybetűs” kulturális központja is. Az épület aulájában és utcai homlokzatán különböző emléktáblák őrzik a helyiek megítélése szerinti fontos események emlékét: többek között megtudhatjuk, hogy az intézetbe ellátogatott a spanyol király. Valószínűsítem, hogy Villanuevahoz hasonló jellegű és méretű településből több ezer van Spanyolországban, azonban kevés olyan van, ahova a királyi család képviselője az elmúlt 30 évben eljutott.

A látottakon, tapasztaltakon eltűnődve merültek fel bennem az alábbiak.

Azt gondolom, ahhoz, hogy a 3. évezred első századának derekán az európai keresztény (és nem keresztény) közösségek emlékezetében és „tudatában” a Dávid Ferenc tanaira épülő unitarizmus jelen lehessen, ahhoz, hogy komolyan vegyék ezt a vallást, és hogy az (erdélyi gyökerű) unitárius hit és az észak-amerikai „humanista” alapokon nyugvó ún. unitárius-univerzalista gyülekezetek gyakorlata között egyértelmű különbségeket lehessen tenni, meg kell tudnunk mutatni, hogy kik is vagyunk mi, milyen örökséget őrzünk, stb. Ezen elképzelés egyik leghatékonyabb megoldásának a – munkanevén − Dávid Ferenc Teológiai Tudományok Nemzetközi Kutatóintézete elnevezésű, kolozsvári székhelyű intézmény megalapítását és működtetését gondolom. Ha a villanuevaiak a Szervét-örökségre eredményesen felfűztek egy sikeres történetet, miért ne sikerülhetne ez nekünk, kárpát-medencei magyar unitáriusoknak is? Mi bizonyos értelemben előnyben vagyunk, hiszen nem háromszáz, hanem közel százezer ember bázisára építkezhetünk. Kolozsváron működő akadémiai képzésünk van, a javasolt intézmény beindításához szükséges szellemi és személyi feltételek, ha nem is maradéktalanul, de jelentős részben adottak.

Tisztában vagyok azzal, hogy az intézményalapítás egyrészt személyi, másrészt anyagi kívánalmak együttes meglétét feltételezi. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az általam „megálmodott” intézet „csúcsra járatásához” legalább 15-20 év szükséges (a zöld jelzést követően kb. 2-3 év a koncepció kidolgozása, 4-5 év az intézmény minimális infrastruktúrájának a megteremtése, ezt követően legalább 10-15 évre van szükség a nemzetközi elismertség, a szakmai presztízs megszerzéséhez. Két évtized múlva (de akár előbb is) jó esély van rá, hogy ebben az intézményben nyugat-európai vagy észak-amerikai teológiai szaktekintélyek kutassanak, vagy akár egy ún. speciális kurzust tartsanak, továbbá reális célkitűzésnek gondolom, hogy egy akkorra már akkreditált képzésen (pl. PhD) az erdélyi hallgatók nyugat-európai társaikkal közösen vegyenek részt.

A személyi feltételek biztosításának részleteiről nem kívánok értekezni. Csupán annyit jegyzek meg erről, hogy az erdélyi és a magyarországi tudós teológusok mellett az Angliában és az USA-ban oktató szaktekintélyekre gondoltam az első körben.

Ami az anyagiakat illeti: az teljesen nyilvánvaló, hogy a Kárpát-medencében jelenleg működő két unitárius egyház sem külön-külön, sem együttesen nem tudnák saját forrásaikból biztosítani a szükséges pénzügyi fedezetet. Én azt gondolom, hogy erre nincs is szükség, ugyanis – amennyiben a kérdés fontosságát felismerik (és ez sok tekintetben rajtunk múlik) – ilyen és ehhez hasonló programok finanszírozására számtalan EU-s pályázati lehetőség van. Ugyanakkor szem előtt kell tartani a romániai és a magyarországi költségvetések lehetőségeit és nem szabad megfeledkezni az amerikai egyházi és más típusú forrásokról sem.

Két szempontot ismertetek, ami miatt az elképzelést megvalósíthatónak és nem csupán az ötletek stádiumában már elvetélt víziónak gondolom. Az EU-nak a felsőoktatási rendszerre vonatkozó kritériumai minden tagállamra (így Magyarországra és nagyon rövid időn belül Romániára) nézve kötelezőek. Az ún. Bolognai-folyamat a két színtű felsőoktatási rendszert írja elő. Ebbe a koncepcióba kifejezetten illeszkedik az általam javasolt intézet létrehozása. Másként megközelítve: ahhoz, hogy a különböző teológiai felsőoktatási intézmények nemzetközi ismertségre és elismertségre tehessenek szert, feltétlenül meg kell reformálniuk eddigi képzési rendszerüket. Ennek tudnánk mi elejébe menni!

A másik tényező nem tudományos megalapozottságú, inkább személyes tapasztalataimon alapszik: azt gondolom, hogy a zsidó-keresztény kultúra, s azon belül az európai civilizáció vízválasztóhoz érkezett. A nemrégiben Franciaországban lezajlott „események” (még megfelelő kifejezésünk sincs pontosabb leírásukhoz) egy folyamat végének, az évezredes értékek és struktúrák megkérdőjelezéséből és felrúgásából következő válságnak lokális megnyilvánulása. Ennek következtében az elkövetkező évtizedekben Európában újra fel kell, hogy értékelődjenek a kulturális identitásunkat keretbe foglaló és meghatározó értékek. Az alapokhoz, többek között az egyházi fundamentumokhoz kell visszanyúlni, amennyiben az eluralkodó káoszt meg akarjuk fékezni és újra Istennel, a természettel, felebarátainkkal és önmagunkkal harmóniában szeretnénk élni. Ebből a perspektívából e folyamatban Dávid Ferenc tanításának, a magyar unitarizmusnak kiemelt jelentősége lehet.

Végezetül: rövid írásommal egy társadalmi és szakmai párbeszédet szeretnék generálni unitáriusok és más vallásúak részvételével. A vita számtalan újabb szempontot, pótolhatatlan értéket hozhat felszínre, amelyek összegzése jó origót jelenthet a „terv” megvalósításához.

Elekes Botond

a Magyarországi Unitárius Egyház főgondnoka

Budapest, 2005. november 29.

Szejkei Találkozó

A szejkefürdõi Egyetemes
Unitárius Találkozón egyházunkat Elekes Botond fõgondnok képviselte és a
következõ ünnepi beszédet tartotta:

Tisztelt Ünnepi Gyülekezet!

Kedves Unitárius Testvéreim!

Elõször is engedjék meg, hogy a Magyarországi Unitárius Egyház Elnökségének, illetve a
ma­gyarországi unitáriusok nevében nagy tisztelettel és szeretettel üdvözöljem
az Unitáriusok Egyete­mes Találkozójának minden résztvevõjét. Itt sze­retném
megjegyezni, hogy Rázmány Csaba püspök úr váratlan betegség miatt kénytelen
volt Buda­pestre visszautazni. Püspök Úr megbízásából az Õ üdvözletét és
jókívánságait is tolmácsolom.

2005 tavaszán a Magyarországi Unitárius Egy­házban tisztújító választások voltak. Az
elkövetekezendõ 6 évre megválasztották az Egy­ház lelkészi és világi
elöljáróit, továbbá a fõható­ságok tisztségviselõit. A választásokat követõen
áttekintettük az aktuális ügyeket és elkezdtük az elkövetkezõ idõszak
feladatainak és célkitûzései­nek számbavételét, megfogalmazását.

Egy sokunk számára váratlan és könnyen félre­érthetõ epizód rávilágított egyik
legsürgõsebb fel­adatunkra: az Erdélyi Unitárius Egyházzal mie­lõbb rendeznünk
kell közös dolgainkat.

Mindenki számára teljesen világos, hogy a Kár-pát-medencében élõ unitáriusok egy tõrõl
fakad­nak. Az elmúlt évszázad történelmi viharai az uni­tárius családok, az
egyes unitárius emberek életében és sorsában más és más fejleményekkel jártak.
Közös vallásunk azonban, az Egy Igaz Is-ten szeretete, az õseinktõl örökölt
unitárius hitval­lásunk életünk közös fundamentuma maradt. Ez az az origo,
egyházi mérföldkõ ahonnan a III. évez­redben közösen elindulhatunk, amire közös
unitá­rius jövõnket felépíthetjük.

Napjainkban a magyar unitáriusok két Unitá­rius Egyház égisze alatt, az erdélyiben és a ma­gyarországiban
gyakorolják hitelétüket, a két önálló egyház szervezeti keretei adják
spirituális igényeink egyházi es világi kereteit. A két püspök­ség közeledésének
és szervesülésének felgyorsítá­sa stratégiai célkitûzés. Azoknak a kérdéseknek
a megoldásában amelyeknél a közös fellépés és je­lenlét többletet eredményez,
szükségünk van az integráció mielõbbi megvalósítására. A közeledés, a közös
érdekképviselet alapvetõ feltétele azonban a két egyház, a két püspökség
kölcsönös elismeré­se. A két püspökség egyenlõ félként, egymás felté­telek
nélküli tiszteletére kell, hogy alapozza közös dolgainak rendezését.

Egyházunk jövõjével kapcsolatosan sok min­denrõl kell beszéljünk, vitatkozzunk, azonban
van nehény eleinktõl kapott érték, amirõl nem. Az egy­ház szervezeti keretei, a
hitélet gyakorlásának és módjának formai és tartalmi szabályai lassan fél
évezredes múltra visszatekintõ értékek. Meggyõ­zõdésem, hogy ezen értékek
megkérdõjelezése egy­házunk hanyatlásával járna.

A minket, unitáriusokat jellemzõ szabadelvûsé­get ne tévesszük össze a
szabadossággal!

Az egyházaink fundamentumát jelentõ önálló egyházközségeket összefogó püspökségekrõl
és egyéb fõhatóságokról ne gondoljuk, hogy részvény­társaságok! A gyülekezetek
nem alapítványok vagy káefték, egyházaink nem unitárius betéti tár­saságok laza
hálózata!

Bizonyos vagyok abban, hogy akik Egyházunk elkövetkezõ évszázadát az elõbb említettek
szerint képzelik, tévúton járnak. Óvakodjunk a hamis pró­fétáktól!

Én derûlátó vagyok: hiszem, hogy amennyiben mi, jószándékú unitárius hívõk
összefogunk és te­vékenyen részt veszünk egyházaink építésében, meg tudjuk
teremteni egyházaink közös jövõjét! A magam részérõl mindenkit biztosíthatok,
hogy alá­zattal, legjobb tehetségemmel és szorgalmammal ezen dolgozom.

Elekes Botond fõgondnok

Elhangzott az Unitáriusok Egyetemes Világtalálko­zója elnevezésû ünnepi rendezvényen
(Szejkefürdõ, 2005. augusztus 13.).

Címeravatás Énlakán!

A nemzet szolgálatában.

Mindannak ellenére, hogy nem szakterületem a heraldika vagy címertan, örömmel teszek eleget azon felkérésnek, hogy e szépen elrendezett címer és jelképkiállítást megnyissam, az Énlaki iskolában, ez ősi unitárius település találkozóján, és az egyházközség címerének felavatásán.

2002. májusában találkoztam ezzel a kiállítással Egerben a református esperesség gyülekezeti termében és, azonnal megszületett bennem a döntés, hogy Pécsi L. Dániel címereit és jelképeit a Bartók Béla unitárius egyházközségben is be kell mutatni. Egy csodálatosan szép vasárnap, miután az istentiszteleten, mondanivalóm a címerekről és jelképekről, de leginkább a szívemhez oly nagyon közel álló unitárius címerről és annak jelentéséről szólt, nyitottuk meg egyházközségünk gyülekezeti termében a Pécsi L. Dániel jelkép kiállítását, azzal a meglepetéssel, hogy a kiállított címerek között ott volt már a Budapest, Bartók Béla Unitárius Egyházközség címere is, az első ilyen jellegű címer, az Erdélyi és a Magyarországi Unitárius Egyházakban, melyet Pécsi L. Dániel, gyakori szokásához híven tiszta ingyen ajánlott fel az Egyházközségnek.

A kiállítás ünnepélyességét kihasználva Pécsi L. Dánielt, TISZTELETBELI UNITÁRIUSNAK nyilvánítottam, ugyanis Egyházunkhoz, hagyományainkhoz, és hitünkhöz való több éves vonzódása felhatalmazta erre.

Ezt követően több kiállításon vettem részt, Budapesttől-Nagyváradon át Bécsig, és mindegyiken az-az örömteli feladat hárult rám, hogy néhány szóban ecseteljem az alkotó azon munkáságát, és kultúrtörténeti jelentőségét mellyel mindent megtesz a magyarságtudat megtartásáért, a Kárpát-medence magyarjainak megmaradásra, és otthonmaradásra való buzdításáért, nemzeti egységbe való tömörítéséért.

Miközben Pécsi L. Dániel hazánk Trianon által leszakított részeit járja, ahol rengeteg ingyenmunkát végez, szomorúan tapasztalja, hogy veszélyeztetett nép lett a magyar. Tudja Ő is, mi is, hogy ez a veszély nem akkora, mint az indiánok, vagy egyes finnugor népek esetében, de veszélyeztetett, mert jövőjét kockáztatja az egykézéssel, a vegyes házasságokból fakadó asszimiláció­val, a szülőföldjéről való elvándorlással, identitásának, a jelenlegi túlliberalizált oktatásból fakadó, nemzettudat elhalványításával.

A nemzettudatot sokféleképpen lehet megőriz­ni, hogy azok maradhassunk, akik voltunk. A megtartó erők egyike a heraldika, a címertan, amit Pécsi L. Dániel barátom ma már a legmagasabb fokon művel, és aki e címerek megalkotásával, rengeteget tesz a Kárpát-medence magyar közösségeiért, miközben nemzetszeretetének nyílt megvallásáért, keresztény egyházi, és hitbeli konzervativizmusának gyakori kinyilvánításáért, kockáztatja a magyarlakta területekre való beutazási kérelem esetleges megtagadását!

És most nézzük meg röviden Pécsi L: Dániel címer elemeit és mintáit.

A történelmi magyar címer, valamikor az Árpád korban alakult ki, legalábbis egyes elemei ebből a korból valók. Előbb a kettős kereszt egy pajzson, utána a „hétvágásos”, vagy a- hogy azt Pécsi L. Dániel nevezi, az Árpád-sávos címer a Dunával, Tiszával, Drávával, vagy piros mezőben az oroszlán ábrázolásával, ahogyan az Esztergomban is látható!

Ezek az elemek az Árpád-kor végére álltak össze, s valamivel később kerülhetett fel történelmi címerünkre a Szent Korona.

Erdély címereinek elemeiből, a szé­kelység csillagából, holdjából, a magyar sasból vagy turulmadárból, a szászok hét várából, valamikor az 1500-as években, Báthory Zsigmond idején állt össze egységes egésszé Erdély címere.

Ezen elemeket használja fel Pécsi L. Dániel a címerek megtervezésekor.

Új dolog, és jó dolog, hogy ma már a kisebb települések maguk választhatják meg, milyen jelképeket kíván­nak használni címereikben. Pécsi L. Dániel címerei között megtalálhatjuk a teljes Kárpát-medence szimbólumait, jelképeit: a felvidékit, kárpátaljait, erdé­lyit, délvidékit.

Pécsi L. Dániel repertoárjában ott vannak a református, az evangélikus, az unitárius baptista egyházak és egyházközségek, valamint több iskola és intézmény címerei, és tudomásunk van róla, hogy máris a Bartók Béla Unitárius Egyházközség és az Énlakai Unitárius Egyházközség címerei mellett készülőben vannak a Firtosváraljai, valamint a Homo-ródkeményfalvi címerek is.

Pécsi L. Dániel hovatartozásának és szellemiségének, és elkötelezettségének bemutatására, példaként emelném ki a Partiumi Keresz­tény Egyetem címerét, mely idézi a tordai országgyűlés türelmi elvét, és melyen együtt vannak a katolikus, a református, evangé-likus, unitárius szimbólumok a kisegyházaknak jelképeivel.

Az alkotó megfogalmazása szerint az a jó címer, amelyik közérthető mindenki számára, és szellemi üzenete a jövőbe mutat. Ahogy egységes a magyar anyanyelv, és nem ismer mesterségesen meghúzott országhatárokat, úgy egységesek a jelképek is, mert ugyanazon jelképek használatosak felvidéken, délvidéken és Erdélyben egyaránt. Talán ezért használja Pécsi L. Dániel azt a nagyszerű jeligét, hogy „nem csak nyelvében de jelképeiben is él a nemzet”.

Pécsi L. Dániel által készített címerek és zászlók mondanivalója, megteremtik az adott közösségek egységét, és összefogásra buzdítanak napjaink zajos, és viharos eseményei közepette.

De ki is tulajdonképpen Pécsi L. Dániel?

Balassi Bálintot példaképül választó, nemes eszméket hordozó, a jelképek elterjedéséért még a gonosszal is megküzdő, ember és jó barát!

Pécsi L. Dániel egy nemzettudat ébresztő egyén, akinek munkáját a percemberkék nehezítik, de meggátolni nem tudják. Lehet, hogy soha nem lesz nagy állami megrendelés nyertese, vagy magas rangú hivatalos díj kitüntetettje, de kérdem én, van-e annál nagyobb díj, mint amikor az embert szeretettel és barátsággal, sőt elismeréssel fogadják szerte a Kárpát-medencében az emberek. És ahogy ma Erdély protestáns templomainak festett kazettái hirdetik Umling Lőrinc munkásságát, úgy fogják e címerek hirdetni a szombatos székely és sváb ősöktől származó Pécsi L. Dániel szolgálatát a csonka hazában, Kárpátalján, Felvidéken, a déli végeken, és Székelyföldön egyaránt.

Mindannyiunk, és a magam nevében megköszönöm Pécsi L. Dánielnek, áldásos, és nemzetmegtartó munkásságát, melyet óriási áldozatok árán folytat az összmagyarság felemelése és megmaradása érdekében, sokszor nagyon elkeserítő anyagi körülmények között.

Kívánunk eredményes jó munkát neki, további szívet és lelket gyönyörködtető, és igaz történelmet idéző címerek tervezésében.

Énlaka, 2004. október 23.

Rázmány Csaba

püspök

­