Olyan időket élünk, amikor egyéni életünk megéléséhez, hívő, erős, és gerinces emberekre van szükség, olyanokra, akik nem ismerik a meghátrálást, hanem amíg élnek remélni tudják a felemelkedést, az újrakezdést és végül a győzelmet. Igen ám de ilyen emberekkel mind ritkábban és ritkábban találkozunk.

Annál több az új próféta, aki lelkiismeretlenül képes 440 éves egyházunkat megbontani kimondottan anyagi érdekből. Aztán sorakoznak mögötte azok, akik december 5-én megtagadták az akaratukon kívül határainkon kívül maradt testvéreinket. Majd jönnek az álszent farizeusok, a látszat vallásosak.

Ezért lett nagyon aktuális Pál apostol felhívása: „Vigyázzatok, álljatok meg a hitben! Legyetek férfiak, legyetek erősek. Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16, 13-14).

Hitünket, nemzeti és unitárius egységünket, ugyanakkor öntudatunkat és lelkiismeretünket is próbára tevő nehéz évet hagytunk magunk mögött, amikor nemcsak szomszédaink de testvéreink is próbára tették nem is egyszer nemzettudatunkat. Sok áldozat árán tudtunk csak megmaradni.

A Pál apostoli figyelmeztetésben benne van a felhívás, hogy manapság erős lelkű emberekre van szüksége úgy a társadalomnak, mint az egyháznak, mert megsokszorozódtak a feladatok, s a vigyázás egymás iránti felelősségvállalást is jelent.

Pál apostol szavaiban benn van az ember lelki életének és a közösség együttlétének két alapértéke: a hit és a szeretet. A hit Isten ajándéka, tárgya: Isten és ember munkatársi szeretete. Ha most esztendőfordulón, nem hinnénk abban, hogy a szorgalmas és becsületes életnek meg lesz a jutalma, hogy az Istenbe vetett mélységes bizalomnak meg lesz az eredménye, akkor szomorú lélekkel kéne átlépnünk az újesztendőbe.

Pedig ez évben átlépésünk az újévbe lehetne örömteli és boldog, ugyanis megvalósítottuk mindazokat a célokat, melyeket közösen tűztünk magunk elé. Ezek közül a két legfontosabb a Debreceni Egyházközség teljes rekonstrukciója, a másik az, hogy a gyülekezet megkapta végre azt a lelkészt, akit meg is érdemel!

E fennkölt érzések magukkal ragadnak, és hajlamosak vagyunk elszakadni a földtől, a mindennapok realitásától. Aztán hirtelen tőr ránk a valóság, mely arra kényszerít, hogy önmagunkba nézve meglássuk azokat a hibákat és tévedéseket, melyek eltávolítanak Isten szeretetétől és jóságától. A nagy történelmi változások arra engedtek következtetni a megpróbáló évtizedek után, hogy a végre visszanyert szabadság lelkes hangulatában mi mind egy táborba tartozunk. De amikor eljött ennek bizonyítása, azt kellett tapasztalnunk, hogy a szeretet és megértés helyett, az addig soha nem tapasztalt meg nem értés, a megosztó széthúzás, és Jézusi evangélium szellemét meghazudtoló kirekesztés, letargiába kergető érzése hatalmasodott el a magyar nemzeten.

Nekünk Istenben feltétlenül bízó embereknek, Istenben kell reménykedni, Istenben kell megnyugodni, benne kell megújulni és újjászületni. Annak a tiszta istenhitnek kell bennünk valósággá magasztosulni, mely életünknek tartalmat, értelmet, és célt ad!

Szilárd meggyőződésem azonban, hogy minden reménytelenség ellenére újból feljön az Igazság napja, ha együtt és egy akarattal leszünk, ha nem futamodunk meg a kötelességeink elől, ha szívünkhöz nőtt Unitárius Egyházunkban nem a széthúzást, hanem az egységet fogjuk szolgálni, ha helyet biztosítsunk mindazoknak, akik határokon túlról jött hitbeli testvéreink, de még nem találták meg a kaput ahol zörgethetnének, hogy gyülekezeteinkben otthonra lelve, lelküknek megnyugvást találjanak.

Ezen evangéliumi gondolatokkal kívánva mindnyájatoknak, sok örömöt és boldogságot, maradok

Budapest, 2008. november 29-én

Atyafiságos tisztelettel, és főpásztori szeretettel

Rázmány Csaba

püspök