Unitárius Élet

Megjelent az Unitárius Élet 2008. / 3. száma

Áhítat a MUE EKTanács alkalmából:

Példabeszéd a gonosz szõlõművesekről.

2008. július 12.-én.

1). Bibliaolvasás. (Mt 21,33-46)

2). Bibliamagyarázat.

A példázat értelme.

Félreismerhetetlenül meglátható a kép, hogy Izrael, mint szőlőskert szerepel a mondanivalóban, azzal kibővülve, hogy a példázatban bérlőkről van szó.

Köztudott, hogy Jézus korában a Jordán Északi vidékén, illetve a Genezáret mellett sok olyan szőlős volt, melyet palesztinai bérlők műveltek. Ez az újabb tartalom bontakozik ki a példabeszédben, de azzal a felerősödött formával, hogy két csoportban tárgyalja az író az ellenőrzők megjelenését.

Elsősorban a prófétákról van szó, akikről különben nagyon sokat beszélt a hagyomány, akik közül sokat meg is öltek a zsidók. A példabeszéd döntő fordulata akkor következik be, amikor sor kerül Jézus, mint Isten fia megjelenésére. A fiú érkezéséből arra következtetnek a bérlők, hogy az apa már nem él, s ha megölik az örököst, akkor övék lehet a szőlős. A fiú sorsa tulajdonképpen Jézus sorsát tükrözi.

A példázat utolsó mozzanatában Isten igazságos ítéletéről olvashatunk. A bérlők tulajdonképpen Izrael későbbi nemzedékei, akik nem szolgáltatták be a gazdának a gyümölcsöt. Magától értetődik, hogy ezután olyan bérlőnek fogja kiadni a szőlőst, aki teljesíti megígért kötelességeit. Azokat a bérlőket viszont, akiket a zsidók személyesítenek meg, kizárja a lehetőségből.

A példázatbeli célzást határozottan megértették Jézus ellenfelei, mivel tulajdonképpen újabb lehetőséget szolgáltatottak arra, hogy véghezvigyék, aljas, rágalmazó és gyilkos szándékukat.

Alkalmazás.

Azt is mondhatjuk, hogy béreljük bizonyos szempontból ezt a földi teret, azt az életet, melynek része a sajátunk is. Isten a nagygazda, aki megbíz a felelősségteljes munkával. Nem sajátíthatjuk ki sem az Ő kertjét, sem saját életünket. Éppen azért úgy kell viselnünk magunkat, hogy egy percre se feledjük el Istennel és életünkkel szembeni kötelességeinket.

Ez a kötelesség felfokozódik, amennyiben Jézus tanításaira, illetve azokra az emberekre gondolunk, akik tanítása szellemében élik életüket. Ámen.

3). Gondviselő Istenünk, szerető édes Atyánk! Alázattal köszönjük mindenkori figyelmeztetéseidet, s azt, hogy ezt nem csak akkor adod tudomásunkra, amikor bezárt ajtó mögött vagyunk magányunkban, hanem akkor is, amikor éppen azért gyülekezünk, hogy a te ügyeddel foglalkozzunk.

Kérünk, hát Atyánk, adj erőt nekünk, hogy jó belátással, teljes odaadással dolgozzunk szőlősödben. Ne az eljövendő „ítéleted”, embertársaink megítélése legyen az irányadó ebben a tevékenységünkben, hanem a munka, melyet önszántunkból felvállaltunk a közösség érdekében.

Add, Atyánk, hogy minden ténykedésünk őseink áldott ügyének megfelelően történjen, s döntéseinken rajta legyen a múltbeli határozatok helyessége, de jövendőnkre vonatkozók felelősségteljessége is. Ámen.

ISTENTISZTELET – Lelkészi Értekezlet alkalmával

2008. július 11.-én

1).      Olvasmány - Bibliaolvasás Mk 13,33-37.

2).      Ima Gondviselő Istenünk, megtartó, szerető, édes Atyánk!

Örömmel állunk meg újra előtted, s míg lenyűgöz atyai nagyságod, addig elárad rajtunk szerető gondviselésed is. Bevalljuk, Atyánk, hogy szerény szolgáidként sokszor folyamodunk magunk is a bezárt ajtó mögötti imádkozás lehetőségéhez, de időről-időre felébred bennünk a közösség utáni vágy, ahol már nem csak magunkért és szeretteinkért, hanem nagy családunkért, az egyházért is szólhatunk.

Add meg, hát Istenünk a szólás lehetőségét, vértezz fel bennünket, kicsit jobban is, mint megérdemeljük – a hitnek védő burkával, hogy lehessünk hűséges szolgák, kik nem csak a jobb falat után szaladgálunk, hanem azért, hogy betöltsük általad rendelt kötelességünket.

Légy velünk mai elfoglaltságunkban is, s add meg mindnyájunknak Atyánk, a beszéd ajándékát, hogy megszólalhassunk, és bátran hirdessük az evangélium titkát. Ámen.

3). Beszéd

isten szavának hirdetése

„Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a lélek kardját, vagyis az Isten szavát. Minden alkalommal imádkozzatok a Lélekben könyörögve és imákat mondva. Legyetek éberek, és imádkozzatok kitartóan az összes szentért és énértem is, hogy megkapjam a beszéd ajándékát, hogy amikor megszólalok, bátran hirdessem az evangélium titkát. Ennek a bilincsekben is hírnöke vagyok, hadd hirdessem hát bátran, ahogy kötelességem.” Efézus 6, 17-20-

Kedves lelkésztársaim, Atyámfiai!

Szeretettel köszöntök mindenkit! Bevezetőmben csakis arra hívom fel a szíves figyelmet, hogy most is gondot fordítok az evangéliumi üzenet átadására, s amikor megkeresem és rámutatok annak időszerűségeire, arra törekszem, hogy ne egy másik kollega szerepeljen megközelítésemben, hanem az én életem maradjon a figyelem középpontjában, de családommal, szeretteimmel, veletek, s végül, de nem utolsó sorban egész egyházunkkal együtt. Mindig arra törekedtem eddigi szolgálatom alatt, hogy megfelelően bemutassam prédikálásomban azt az utat, melyet – mint minden, hozzám hasonló szolga -–élmények és kudarcok árnyékában éltem meg. Így, hát e mai beszéd is, mostani gondolkodásomat, stílusomat tükrözi.

1). Beszédem alappilléreként négy verset olvastam, de igazán három gondolat kifejtésére fordítok komolyabb hangsúlyt. Sikerült jól gondolkodnia annak, közületek, aki máris észrevette a felolvasott versekben benne rejlő „harcias” szellemet. Rám talál, hiszen alapfokon azok közé tartozom, akik nem ijednek meg saját árnyékuktól, mások rágalmától, vagy általában az evangélium hirdetésének nehézségeitől. Na, de nem azzal akarlak meggyőzni benneteket, hogy milyen „vitéz” vagyok, s rátok erőltessem önrajzomat, hanem összefogást hirdetek azon a területen, melyet evangéliumhirdetésnek nevezünk. Ahogy Pál apostol fogalmaz: ragadjuk meg a lélek kardját, vagyis az Isten szavát.

Két területre mutatok. Az egyik, és egyben első a család. A második az a baráti környezetünk, ahol ismerik, szinte ki nem mondott gondolatainkat is. Ha lélekben máris e területek egyikén tartózkodunk, hallunk egy olyan, romboló megjegyzést, hogy: „Te nekem ne prédikálj!” Miért mondhatnak ilyent nekünk? Azért, mert okuk van rá. Nem tartottuk be, párunknak, gyermekünknek, szülőnknek, barátunknak tett ígéretünket. S ez nem csak egyszer fordult elő. Megszegtünk esetleg egy olyan fogadalmat, melyet – unitárius létünkre – annak idején, megerősítettünk emberek és Isten előtt.

Tudás és gyakorlat kézen fogja egymást, s míg évtizedeket tudunk magunk mögött a „prófétálás” tekintetében, időnként szájtátva hallgatják testvéreink, Isten beszédéről szóló fejtegetéseinket. Néhányunkat gyötör a fájdalom, hogy nem sikerül megismertetnünk szűkös családi környezetünkben Isten szavát, nem sikerül megmagyaráznunk hitetlenségben vergődő rokonaiknak a jézusi követelmény aranyszabály fektette középútját.

A fentiek ellenére, tehát áradunk, fürdőzünk az elismerések zuhatagában, visszautasítjuk az egyes felekezetek részéről jövő merész, vagy éppen szerény figyelmeztetéseket, miszerint nemcsak tévútra vezetjük követőinket, hanem a Pokol fertőjébe is rántjuk magunkkal őket.

Ebben az általános össze-visszaságban hangzik mai beszédem is. Nem veled foglalkozom, hanem saját lelkem háza-táján teszek egy kis rendet. S közben hangosan gondolkodom, hogy megérthessétek időnkénti vívódásaimat. Már Kőrispatakon ráébredtem, hogy, ha nem vigyázok, fejbe vernek. Ha csukott kapukat döngetek, nem csak a kilincset kell figyelnem, hanem az alázuhanó cserépre is kell összpontosítsak, különben komolyan, betörik a fejem. És igaz, hogy gyakran fordult elő ilyen. Aztán hányszor rám dobálták a kifogások, elégedetlenkedések köveit, mert szebben is elprédikálhattam volna családját üldöző, részeges hozzátartozójukat.

Bizony, sokszor kaptam a fejemhez, hogy na aztán ennyi elég. Mindannyiszor megéreztem azonban az üdvösség sisakját. Mindez rendben is volt, amikor megtudtam, hogy Isten rakta a fejemre, hiszen ő vigyáz minden gyermekére. Így rám is. Az is rendben van, hogy ahányszor elfeledem, mindig fejemre helyezi, mert a jó szülő így viszonyul gyermekéhez. Azonban eljött a pillanat, amikor megkérdeztem saját magamtól, hogy megérdemlem-e ezt a gondviselést, fejemre húzhatom-e saját kezűen, unitáriusként az üdvösség sisakját?

Egy olyan ponthoz érkeztem, ahol már nem létezik a hallgatóság félrevezetése. Ismer a családom, a baráti köröm, nagyjából gyülekezetem is tudja, hogy mennyit érek szavaimban, s mi vagyok tetteimet figyelve. Lehetek a hitünknek tudós szónoka, egyházam befutott szolgája, de semmi vagyok, ha a legkisebb szél lefújja fejemről a sisakot, megsüti fejem tetejét a nap, s a következő pillanatban elfeledem azt is, hogy hol kiáltottam bele sírva magam ebbe a világba.

Határozottan állítom előttetek, s mindenki füle hallatára, hogy igenis, fejemen viselem az üdvösség sisakját, s bizakodással hiszem, hogy Isten engem, unitárius szolgáját is megvédelmez, s idő érkezésével megáld üdvösségre szóló, ígéretéből származó ajándékaival. Hadakozó természetemnek megállást parancsol – amikor igazán szükség van rá – a lélek kardjával, a lelkiismeretemmel. Mindig arra kérem Istent, hogy ne a másik embertársam lelkét mutassa meg nekem, ne abba segítsen belelátnom, hanem segítsen, hogy kifehérítsem az enyémet. Ne mások miatt, hanem saját magamért. Amikor ezekkel készen vagyok, veszem a Bibliámat, saját gondolataimat, életem- s jó embertársaim életvitelének helyes megvalósításait, s arról prédikálok, hogy mit teszek, ha te holnap bekopogsz hozzám. Készséggel fogadlak, mert rég voltam nálad, s talán még régebb érezhettem vendégszereteted.

2). Mai szentleckénk második figyelmeztetése az imádság felé fordul. Amilyen sok irányultsága van a sokfelé ágazó imádságunknak, éppen annyi figyelmeztetésre szakítható az apostol tanácsa is: Minden alkalommal imádkozzatok. Legyetek éberek, és imádkozzatok kitartóan az összes szentért és énértem is. Nekem három fontos üzenetet mond az apostol kérése:

a). Legyünk éberek. Nehéz dolog. A keresztényi kötelességek teljesítésének sorában, az egyik legnehezebb. Hogy mit jelent számomra az éberség? Azt, mint, amikor kormánykerék mögé ülök az éjszaka kellős közepén, s több száz kilométert kell vezetnem el, vagy haza. De mit jelent a még több éberség? Azt, ha mellettem, mögöttem ott vannak családom tagjai, vagy még valaki rajtuk kívül. Mit jelent ébernek lennem szolgálatom őrhelyén? Ugyanaz a vezetés, csak még több felelősséggel. Hogy ezek nagy szavak, vagy részleges mellébeszélés? Nem, hiszen ez nekem lelkiismereti kérdés. Nemcsak azzal kell ugyanis megbarátkoznom, hogy magammal és azokkal nézek szembe, akik körül vesznek, hanem – hitem szerint – egyszer Isten is számon kéri tőlem mindazt, amit megtenni elmulasztottam. Elmondom azt is, hogy nem sikerült megtartanom mindig a teljes éberséget. Aki kíváncsi, annak szívesen beszélek erről, más alkalommal.

b). Maradjunk kitartóak az imádkozásban. Kinek kellene, másnak megfelelő gyakorlatot mutatnia, mint a lelkésznek? Itt is akkor járunk el a leghelyesebben, ha nem másokat biztatunk, hogy szüntelen imádkozzatok, hanem állandóan beszélünk is arról, hogy szükség van a kitartó imádkozásra. Nem Istennek, természetesen, hanem saját magunknak. Szükségünk van a közösségi, kitartó imádkozásra, éppen úgy, mint otthon, a magunk „hasznát” megcélzó könyörgésekre.

Feltevődnek azonban a kérdések, hogy mennyire tudunk kitartóak maradni az imádkozásban? Mit célozunk meg felvetett kéréseinkkel? Hová kerülnek az adott hangsúlyok? Oh, hogy az Isten áldaná meg! – vagy , Óh, hogy az Isten áldja meg! Nem kell feszegetnem a hangsúlyok estét, vagy esetlenségét, mert a legtöbben, papok is jártasok vagyunk ezek használatában.

c). Imádkozzunk mindenkiért. A harmadik, s egyben legfontosabb üzenete az apostolnak a kitartó imádkozás tekintetében, hogy mindenkiért imádkozzunk. Ő azt mondja, hogy a szentekért és érte is. Azonnal két nehézséggel állunk szemben. Az egyik a szentek kérdése. Belekezdhetnék én is, mint mások annak fejtegetésébe, hogy mit hiszünk, vagy nem hiszünk ezzel kapcsolatban. Ezzel többre nem haladunk, mint ahol most vagyunk.

Inkább a második felé nézek, s ennek keresem lehetőségeit. Először arra kérlek, hogy imádkozz értem. Mit történik? Megígéred, hogy legyek nyugodt, mert megteszed. Lehet, hogy teljesíted, vagy úgy elfelejted az egészet, ahogy megígérted, hogy estéli imádságodba foglalsz.

Én megértem, ha vannak kifogások, tartózkodások a másokért történő imádkozás gyakorlását, vagy megvetését illetően. Nekem azonban fontos. Annál is inkább, mert papként igen gyakran kérnek fel hasonló cselekedetre. Élményeim közt ma is elevenen él bennem, amikor Kőrispatakon azért hívtak egy beteghez, hogy imádkozzam, hogy minél könnyebben távozhasson az élők sorából. Ma is csak azt mondom, hogy imádkozom, de az életért. Nagyváradon rendszeres gyakorlattá vált, hogy nevük megemlítése nélkül imádkoztunk beteg testvéreinkért. S tudjátok, hogy mi az érdekes? Nem szeretteitől, vagy később tőle kaptunk dicséretet, hanem azonnal megéreztük annak örömét, hogy imádkozhattunk mások megtartásáért. Megtapasztaltuk azt a biztonságot, hogy, ha majd szükség lesz, akkor mások is imádkoznak értünk.

3). Végül a harmadik kérdés maradt, röviden. Természetesen azért is kérlek, hogy imádkozzatok értem, mert sokszor gyötörnek gyengeségek, betegségek, vagy éppen családomat éri utol a nehézség, s ilyenkor jól esik, ha mások is segítenek a lelki megerősödésben. Igen ám, de papként azért is kérem, hogy kitartóan imádkozzatok értem, hogy megkapjam a beszéd ajándékát, hogy amikor megszólalok, bátran hirdessem az evangélium titkát, sőt bilincsekben is hírnöke legyek, hadd hirdessem hát bátran, ahogy kötelességem.

Hála Istennek engem nem bilincseltek meg a régi rendszer pribékjei, de nem is bilincseltettem meg senkit. Ám időnként magam is rab, korom kihívásainak, velejáróinak fogja vagyok. Vannak segítőim, akik mellettem állnak, vannak, akik időnként letörik lelkesedésem szárnyait. Vannak, kik hirdetik a bátorságot, mások pedig megijednek a kipattanó bimbótól is.

Ha valaki még mindig kérdezné, hogy miért vagyok itt, akkor annak mondom: Nem azért, mert Rázmány püspök kihozott, hanem azért, hogy hirdessem az evangéliumot. Némelyeknek nem tetszett, hogy Keresztúron prédikáljak, másoknak az Aranyos mentén nem kellett a székely pap irányítása. Hogy itt ki hallgatja és tartja meg szavaimat, még ismeretlen előttem, de annyit tudok, hogy nem magamért, de értük és az evangéliumért arra kérem Istent, hogy legyen segítségemre munkámban. Bízom az emberben, segítségében, de örökösen reménykedem Isten gondviselő szeretetében. Ámen.

Budapest, 2008. július 11.-én.

A Patakfalvi család Bibliája!

Az alábbi részletes  ismertető megjelent az Unitárius Élet 2006. / 4. száma 17-18. oldalán.

Albrecht Gyula

Kutyabőrért indult, Bibliával tért meg

Lógó orral tértem vissza szállásomra a paplakra, miután nem sikerült megszereznem a családi címeres levelet egy távoli rokontól – idézi hosszú évtizedek távolából a történteket énlakai Patakfalvi Sámuel úr, kinek személyében egy ősrégi lófő-székely család leszármazottját tisztelhetjük.

Nos, - mint meséli – tulajdonképpen nem is ő volt annyira „oda” azért a kutyabőrért, hanem Sándor nevű nagybátyja, a jómódú, pesti gyógyszerész. Ő akarta mindenáron tisztázni a nemesi származást. Sőt, ipszilont óhajtott felvenni a családnevük végére.

- Pedig hát igazán tudhatta volna, hogy az erdélyi nemesek és főnemesek – lásd például a Telekiek – mind sima i-vel írták nevüket – magyarázza Samu bácsi, akit szíves engedelmével szólítok így.

- S akkor – azt hiszem, éppen 1941-et írtunk – Sándor bátyám leküldött Énlakára, ahonnan származunk. Ott aztán felkerestem az unitárius tiszteletes bácsit és bemutatkoztam neki. Nagy szeretettel látott vendégül, ott is altatott. Kikereste a régi-régi, porosodó anyakönyvekből családunk dolgait. Sőt, még azt is kinyomozta, melyik Patakfalvinál van az eredeti kutyabőr. Üzent az illetőnek, aztán felkerestük. Ám a „rokon” hallani sem akart arról, hogy a nevezetes családi relikviától megváljék. Pénzt, akkor még nem is mertem ajánlani érte.

S, hogy bánatosan tértem vissza a parókiára, a tiszteletes úr megsajnált. – No, hogy ne menj vissza üres kézzel – mondta – hát megkapod tőlem ezt a Bibliát.

Kezembe vettem, s a bőr kötésen ezt olvastam: „Patakfalvi család Bibliája”. Ráadásul tele volt kézzel írott családi bejegyzésekkel. Például: „Anno Domini 1790 Die 27 February Az oroszlán jegy alatt Született 2fertály 3 órakor György fiam”. Utána ez következett: „Anno 1791 die 31 Julii meg holt”.

S aminek a legjobban örültem, egykori Patakfalvi Sámuel „nemes székely” felmenős hatsoros levelét is benne leltem, mely még I. Ferenc császár és király idejében, 1804-ben íródott.

Nagy boldogan hoztam fel Pestre a családi kincset, mely Szent Biblia „Magyar nyelvre fordíttatott Károli Gáspár által” és nyomtatott 1776-ban Lipcsében. Éppen 271 évvel azután, hogy az első írásos feljegyzés – még 1505-ből – Patakfalvi Kelemen székbírót és a „gyorsaságos”-nak is nevezett Pétert /aki valószínűleg gyorsfutár lehetett/ említi „az udvarhelyi constitutioban”.

E Biblia egyik érdekessége, hogy időrendi sorrendben elmondja a Biblia-kiadások történetét. Melyik volt az első, a második, stb., és melyiket, mikor, ki adta ki. Ez az ismertető, bizony nem igen található meg a Bibliákban.

Természetesen hozza a teljes Ótestamentumot is, 1028 oldalon. Majd ezután újabb különlegesség következik: „Az Ótestamentum mellé vettetett könyvek, amelyeket apokrifoknak neveztetnek”. És sorolja őket Tóbiás Könyve, Judit Könyve, Szuzanna Könyve, Ézsaiás Könyve, stb., 272 oldalon keresztül. /Apokrifnak a tételes vallások által hivatalosan el nem ismert, ősi vallási iratokat, könyveket nevezik./

A következő fejezet az Újtestamentum /370 oldal /, majd a „Soltárokkal” – azaz a Zsoltárokkal – zárul a kötet. „Az úgynevezett Szent Dávid királynak és prófétának 150 soltári. A francia nóták s versek szerint magyar versekre fordította Szenczi Molnár Albert.” Ez 134 oldalnyit tesz ki, kottákkal együtt.

- és a családi kutyabőr … ?

- nos, az is megkerült. Egy ház árát adtam érte, amikor másodízben küldött megszerzésére, követségbe Patakfalvi Sándor nagybátyám. Ilyenformán, talán a világ legdrágább kutyabőre lett, de még így is alig vált meg tőle a tulajdonos. Családja majdhogy nem térden állva könyörgött neki – mert igen szegénységben éltek – csak így sikerült végül valahogy nyélbe ütni a vásárt. A pénzt természetesen Sándor bátyám adta, akinek az 1940-es évek elejétől, az Astoria szállóval szemben volt patikája. És a sors fintora: a második világháború okozta pokoli felfordulásban nyoma veszett a drága kutyabőrnek.

Ám a Biblia még megvan, gazdája ma is féltve őrzi. S mint kiderül, az igazi érdekességre már csak itthon, Pesten bukkant rá Samu bácsi: a könyv végén, a kötés dupla belső borítóján – feltehetőleg – még a XVIII. Században, valaki róvásírással rótta tele.

- Számomra ezek megfejthetetlen jelek, de nagyon valószínű, hogy olyasféle titkokat rejtenek, ami írójuk szándéka szerint csak kevesek, talán kizárólag a családtagok tudomására tartozott. Egyedül azokéra, akik ezeket a „róvásokat” olvasni tudták.

Vajon mit rejthetnek a tintával két évszázaddal ezelőtt rárótt ősi jelek?

Megfejtésük a róvásírások tudós kutatóira, értőire várnak.

Albrecht Gyula

423 évvel ezelőtt halt meg a XVI. század hányt-vetett életű teológusa : Palaeologus Jakab

A XVI. Század hányt-vetett életű teológus-gondolkozó életének bemutatásával a megelőző korok nem igen foglalkoztak. Ennek oka azzal magyarázható, hogy a magát egyedül üdvözítőnek tartó uralkodó egyházzal szembehelyezkedő “eretnek” Palaeologus emlékét nem tar­totta szükségesnek fönntartani. Ennek ellenére voltak teológusok és irodalomtörténészek, akik, ha röviden is, de bemutatták életútját, már csak azért is, hogy érzékeltessék egy XVI. sz.-i gondolkodó nehéz és zaklatott életét.

Unitárius Egyházunkban Palaeologusszal abban a XVIII. sz. első harmadában irt Kénosi-Uzoni-féle egyháztörténelemben találkozha­tunk, amely magyar nyelven csak 2005-ben került kiadásra.

Aranyosrákosi Székely Sándor 1839-ben az ” Unitaria vallás tör­ténete” c. munkájában említi meg Palaeologus nevét.

1888-ban Jakab Elek” Kolozsvár története” című,- 1935-ben Gál Kelemen: “A kolozsvári unitárius kollégium története” , - 1972-ben és 1996-ban Bodor András a Ker. Magvetőben közzétett: “A vallás és művelődés és a tudomány szolgálatában álló első erdélyi magyar főiskola” - illetve Palaeologusnak a türelemről szóló tanításának ismertetése révén foglalkozik e XVI. sz.-i teológussal, 1990-ben, e meg­emlékezés írója, az Unitárius Életben állít emléket Palaeologusnak.

Életét, illetve munkásságát 1858-ban , a Budapesti Szemlében Szilágyi Sándor, - 1977-ben Zoványi Jenő, - 1987-ben Pirnát Antal nyo­mán Varjas Béla, - és 1995-ben Szakály Ferenc irodalomtörténész tesz említést Palaeologusról. A legbővebb Palaeologus ismertetés Lech Szczuczki: ” Két XVI. sz-i eretnek gondolkodó” c. /1980/ könyvében ta­lálható és ez alábbi megemlékezés is az ő munkájára épül.

Származásáról és szülőhelyéről két féle tudósítással találko­zunk.

Az egyik szerint 1347-től a Genovai Köztársaság uralma alatt Chiosz szigetén születik, a császári család tagjaként. A másik sze­rint apja egy Theodor Olimpidarios nevű kőműves, anyja egy olasz származá­sú, - Tommasina di Giacomo nevű cselédlány. A kettő házasságából születik a Giacomo da Chio Péter néven is emlegetett Palaeologus.

Palaeologus apja kívánságára - tanulás végett - belép a Chios szigeten levő dominikánus rendbe, majd Genovában, Ferrarában és Bolog­nában tanulva, elnyeri a hittudományok magistere fokozatot. De nagy jártasságra tesz szert a bibliamagyarázatban, a patviasztikában, az egyháztörténelemben és a skolasztikus filozófiában is.

1554-ben Palaeologus Komstantinapolyban, a Szt. Péter nevét vi­selő dominikánus kongregáció tagja. Mint ilyen, eltávolodik a szigorú szerzetesi élettől s alkalma nyílik megismerkednie “a hit által való megigazulás ” tanával. E tan ismeretében kétségbe vonja a pápai fel­sőbbrendűséget és foglalkozik a mohamedánok megtérítési lehetőségé­vel. Feltételezhető, hogy ezeknek tudható be, hogy 1557-ben Palaeolo­gust a ferrarai inquizicio törvényszék elé idézi. Azonban a bíróság nem találja bűnösnek és fölmenti.

Palaeologust ez évben másodszor Genovában börtönzik be, mégpedig az eretnekség vádjával. Ügyét a római inquiziciós törvényszék vizs­gálja, Palaeologus elismeri az ellene fölhozott vádakat és 1558. ok­tóberében a börtönből megszökik. Velencébe megy, ahol ismét letartoz­tatják s az inquizicio római börtönében tartják fogva. Az itteni bör­tönből is megszökő Palaeologust harmadszor 1560-ban tartoztatják le. Nem folytatnak ellene peres eljárást. Velencébe viszik, hogy onnét Ró­mába szállítsák, de Palaeologus innen is megszökik. Rómában azonban,

távollétében halálra ítélik s az akkori szokásnak megfelelően, képmását nyilvánosan, máglyán elégetik.

1562 május végén Palaeologus Tridentben tartózkodik. Mivel az itt folyó zsinat érvényteleníti menlevelét, Palaeologus II. Alfonz ferra­rai herceg támogatását kéri. A zsinat résztvevői közül többen elítélik az inquizicio eljárását, ezért nem lépnek föl Palaeologus ellen. Azt javasolják, hogy utazzon Rómába, és tisztázza magát. Palaeologus azonban nem Rómába, hanem Prágába megy és ott várja fölmentését.

A Prágában tartózkodó Palaeologust a tridenti zsinat elnökgége írásban szólítja föl ügyének mielőbbi tisztázására. Palaeologus Prá­gában pártfogóra talál a protestánsok összebékítésén fáradozó huma­nista Matej Kollin személyében, kinek ajánlásával menedékjogot kap szászországi tartózkodásra, Ágost szász választófejedelemtől. Azonban a megélhetési gondokkal küzdő Palaeologus rövid szászországi tartózkodás után Wittenbergbe megy, hogy az ottani egyetemen katedrá­hoz jusson. Több sikertelen kísérletezés után visszatér Prágába, ahol azzal fenyegetőzik, hogy ha nem kap menedékjogot, akkor a protestán­sok védelmét veszi igénybe.

1563. augusztusában Palaeologus a császár tridenti követén Draskovich Györgyön keresztül felszólítást kap, hogy kérje a római Szentszéktől tévedéseinek megbocsájtását. Az inquizició börtönéből már többször megszökött Palaeologus tisztában van azzal, hogy Rómában máglyahalál várja. Ezért a prágai humanista ajánlásával kapcsolatba lép a szellemi élet képviselőivel, a cseh és német reformátorokkal. Az ő közbenjárásukra Miksa cseh király biztosítja megélhetését. Ez teszi lehetővé, hogy házasságot kössön a prágai történész, a jómódú M. Kuthen lányával, Eufroziával. Ez anyagi háttérrel Palaeologus támadásba lendül. A nagy nyilvánosság előtt elítélően nyilatkozik a tridenti zsinatról és annak résztvevőiről. Kapcsolatba lép a pro­testáns központtal, amely Prágában lelkipásztori tisztséget ajánl föl számára.

Az eretnekekkel szemben fokozott szigorral föllépő új pápától ígéretet kap ügyének kedvező tisztázására, de az inquiziciót jól is­merő Palaeologus nem bízik a pápai ígéretben. 1568 elején két kibú­vóval teli levelet ír V. Pius pápának, melyek fényt vetnek protestáns érzelmeire. A levelek II. Miksa közvetítésével jutnak el a pápához. Azonban e próbálkozás az egyházi és a császári politika, valamint Pa­laeologus taktikázásának következtében eredménytelenül végződik s Palaeologusnak el kell hagynia Csehországot. Prágából most Lengyel­országba megy. Krakkóban kapcsolatba lép az antitrinitarizmushoz közeledő Dudits Andrással, ki jóindulatú barátnak és mecénásnak bizonyul. Palaeologus rövid krakkói tartózkodás után 1562. februárjában Erdélybe utazik, ahol meg akarja ismerni az ottani unitárizmust, majd ugyan­azon év júniusában visszamegy Krakkóba. Itt most ideológiai, politi­kai és társadalmi kérdésekkel foglalkozik.

1573. januárjában Palaeologus Kolozsvárra megy, ahol rövid, teo­lógiai témájú munkák írása után tavasszal szülőföldjére Chios szige­tére utazik.

Prága elhagyása után Palaeologus ismét anyagi gondokkal küzködik. A császár megvonja az anyagi támogatást s mivel kiderül, hogy chioszi vagyona hangoztatásának nincs alapja sehonnan sem remél­het anyagi támogatást. Legtöbb reménye a török hatóságokban van, melyek szívesen fogadják, tudván, hogy törekvéseinek egyike a keresz­ténység és a mohamedánizmus egyesítése, amely a törökre nézve - le­galább is szerintük - anyagi előnyöket is biztosit számukra. Rövid kontantinápolyi tartózkodás után, 1573. júliusában Palaeologus előbb Kolozsváron, majd Gerendi birtokán tartózkodik. Innen 1575 őszén Moldván keresztül Lengyelországba megy, ahol részt vesz a lengyel trón megszerzéséért folytatott politikai küzdelemben.

Báthory István lengyel királlyá választása után Palaeologus ismét Morvaországban tartózkodik. Dávid Ferenc halála után, az erdé­lyi dogmatikai reálizmus élére áll s mint ilyen, kerül ellentétbe a katolikus egyház irányította császári érdekekkel. Miután nyíltan csatlakozik a lengyel és erdélyi “eretnek ” mozgalmakhoz, Róma ismét nyomoztat. Az egyház hatására II. Rudolf 1581 decemberben letartoztatja a lengyelekkel és a törökkel folytatott üzelmei és államtitkokat sértő politizálása okán s mint “politikai kalandort” fogolyként Rómába viteti. Itt 1583. februárjában az inqizició halálra ítéli s az íté­let végrehajtására átadja a világi hatóságnak.

Palaeologust 1585. márc. 23.-án lefejezik s holttestét - iratai­val együtt – elégetik.

A fentiekben 423 évvel ezelőtt bekövetkezett mártír-halálára emlékezve hánya-vetett életét mutattuk be.

Világnézetének bemutatása az alábbiakban kerül sor. Azt azonban már most tudni kell, hogy Palaeologus “formálisan” nem tartozott a XVI. sz.-i Unitárius Egyházhoz. Célja a hagyományos protestáns felfogás átértékelése, valamint a keresztények, a zsidók és a mohamedánok egyesítésére irányult. E cél elérése érdekében minden korabeli eszközt igénybe vesz, de az akkori egyház és politika hatalmi összefonódása megakadályozza tervei kivitelezésében.

Ami Palaeologus teológiáját illeti, nem foglalkozik a szentháromság kérdésével. Mivel célja az összes felekezet egyesítése, Istent olyan létező “egységnek” tekinti, akitől a teremtés elválaszthatatlan, akihez képest az ember semmi, és akiről csak az érzékek útján lehet homályos ismereteket szerezni. Istent olyan bírónak tartja, aki az embernek kegyelmet adhat, de ez a kegyelem nem elég feltétele az üd­vösségnek!.

Palaeologusznál az Isten keresése az emberrel született ösztön, amely azonban nem eredményezi az üdvözülést.

Az ember Palaeologus szerint az erények és a vétkek keveréke, melyben bár a vétkek az erősebbek, de az ember kap olyan lehetősége­ket , amelyekben az erények kerülnek előtérbe. Az ember származásának kérdését Palaeologus homályosnak tartja és kételkedik abban, hogy az ember két ősszülőtől származik. Kételkedik a paradicsom létében, mint ahogy abban is, hogy ami az ó-testamentumi leírásban történt, az meg­felel a valóságnak. Ádám vétkét egyéni véteknek tartja, amely nem ter­heli az utódokat.

Az Ábrahám nevű ősatya - szerinte - olyan ember, aki lezár egy régi és megnyit egy új korszakot. Ő az új-szövetség Krisztusa, de hatás­köre és jelentősége kisebb, mint Krisztusé. Ábrahám hitből való megigazulását úgy érti, hogy Ábrahám hitt Isten ígéretében. Abban, hogy idős - és meddő felesége fiat fog szülni. Megigazulása úgy értendő, hogy őt Isten fiává fogadta és örökösévé tette. Leszármazottjai pedig már Isten természetes gyermekeinek tekinthetők.

A körülmetélés és annak jelentőségét abban látja, hogy ez különbözteti meg a választott népet a többitől.

Az ó-szövetség tanítását alapvetőnek mondja, bár kihangsúlyozza, hogy az az érzékekkel befolyásolható emberek számára készült, jelké­peket és összehasonlításokat alkalmaz. Célja az, hogy megmutassa Is­ten hatalmát és az ember figyelmét az örökkévalóságra irányítsa. Az ó-szövetség szerinte történelmi alkotás.

Az újszövetség felöl úgy nyilatkozik, hogy az egyaránt vonatko­zik a jelen és a jövő időre. Ami benne a múltra vonatkozik, az már megmásíthatatlan. A jelen viszonylagos, a jövő pedig bizonytalan - mondja Palaeologus.

Jézus Krisztus megjelenését Palaeologus fontos időpontnak tekin­ti. Vele Isten azt akarja elérni, hogy a Mózes követők bűnbánatra és önvizsgálatra ébredjenek. Jézus tevékenységében két szakaszt különböztet meg. Az első szakasz a zsinagógában lezajló tanítás, ahol Jézus három dologról igyekszik hallgatóit meggyőzni. Először arról, hogy Ö Isten fölkentje. Másodszor, hogy a zsidók mindenkor Isten vá­lasztott népe. Harmadszor pedig, hogy a törvényt mindenkor be kell tartani. A törvény - Palaeologus szerint mindenkinek egyenlő esélyt ad, mindenkit egyforma mértékkel mér és mindenki számára biztosítja a tévedések kijavításának lehetőségét.

A nép fogalmát Palaeologus a zsidósággal azonosítja, mely, mint Isten pártfogoltja kap ígéretet az üdvösség elnyerésére. Az isteni feltételek betartásának ellenőrzésére - Palaeologus szerint - a kirá­lyok, a próféták és a papok hivatottak. Az apostolok a nép tanítói kik arról tanítanak, hogy az üdvözülés mindenki számára adott és min­denki részesülhet benne.

Palaeologus igen nagy figyelmet fordít a keresztények, a zsidók és a mohamedánok egyesítésére. Szerinte Krisztus első igazi követői azok a mohamedánok, akik soha nem állították, hogy Jézus természeténél fogva Isten és csak, mint Isten fölkentjeként említették. - A mohamedá­nokat az “ígéret fiai “-nak mondja, kik rendelkeznek isteni tör­vénnyel , bár szent könyvük a Korán, számos képtelenséget is tartalmaz. Egy Istenben bíznak s a szentlelket Isten erejeként említik. Bár Palaeologus híve és egyben szószolója a vallások egyesítésének, de megjegyzi, hogy annak fő propanálói a keresztényekből a mohamedán hitre áttért renegátok.

A keresztény egyházról szólva Palaeologus kijelenti, hogy annak bukását a világi jogokat és az anyagi értékeket kisajátító tevékeny­ség idézi elő, melynek jogosságát az egyház dogmákkal támasztja alá. Palaeologus nézete szerint az egyháznak és az államnak szoros össz­hangban kell állnia, mert mind a kettő csak így tudja elérni az Is­ten által kitűzött célját.

A jelenkori papi rendet Palaeologus félművelt és ragadozó haj­lamú társaságnak tekinti, amely kevés kivétellel vakon engedelmeske­dik a pápának.

A társadalom - mondja Palaeologus, a szigorú hierárhiára és a kölcsönös alárendeltség elvére épül. Az emberek nem egyformák, ezért szükségük van a társadalmi életet szabályzó törvényre. Az emberek kö­zötti függő viszonyt Palaeologus hármas tagoltságúnak ítéli. Az el­ső csoportba tartozóknak azokat ítéli, akiknek tisztelettel, szeretettel és engedelmességgel kell viseltetni. A második cso­portba maga a család tartozik. A harmadikba azok a felebarátok, akik segítségre szorulnak. A fentálló társadalmi ellentéteket Palaeolo­gus szerint a felettes hatóságok atyai magatartása szüntetheti meg. Az embereket a törvényesség betartására kell ösztönözni. Ellensé­ge a vagyon halmozásának és az uzsorának, de állást foglal a pénzalap­ra helyezett áru-csereforgalom és a kamatmentes kölcsön mellett.

Bár a világi hatalmat isteni eredetűnek tartja, különbséget lát a köz és a magánember között. Úgy ítéli meg, hogy a hivatalt betöltő közember veszély esetén nem hagyhatja cserben sem állomáshelyét, sem munkatársait, a magánember pedig köteles gondoskodni hozzátartozói biztonságáról.

A nős embert Palaeologus a társadalom teljes jogú tagjának tekinti. Míg a házasságot sérthetetlennek, addig a házasságtörést súlyos véteknek minősíti. A törvénytelen gyermektől minden jogot megvon. Elismeri a szülőknek a gyermek sorsa felett való rendelkezés jogos voltát. Míg a művészettel szemben megértő, addig a mágia felől elítélőleg nyilatkozik.

Palaeologus nem antitrinitárius nézeteket vall, hanem az egyhá­zi állásponttól eltávolodott, úgynevezett “szabadgondolkodók” állás­pontját képviseli.

A XVI.sz.-i erdélyi antitrinitárius mozgalomban közvetve vesz részt 1571-ben és 1574 tavasza és 1575 júliusa között. 1571-ben, mint a keleti nyelveket értő bizottság elnöke, a Bibliát volt hivatott a r.k. iránytól megtisztítva lefordítani. Ennek elősegítésére alkal­mazzák a kolozsvári iskola szász tagozata igazgatójának.

Dávid Ferenccel való kapcsolata alig ismert. Többször váltottak levelet. Kapcsolatukat bizonyítja, hogy Dávid Ferenc fia Krakkóban Palae­ologus házában lakott és részt vett Dávid Ferenc halála után a védel­mében készült munka írásában. Szerepe van Dávid Ferenc krisztológiájának alakításában. Elsősorban abban a nézetében, hogy Jézust nem kell Istennek tekinteni.

Ennyit Palaeologusról.

Emlékének kegyelettel adózunk.

Kelemen Miklós, lelkész

Gelei József / 1885 - 1952 /

Ma a mikrobiológia professzorára, az Unitárius Egyház néhai főgondnokára, Gelei Józsefre emlékezünk.

Gelei József földműves szülők gyermekeként Árkoson született 1885. augusztus 20-án. Apja keresztneve Mózes, anyja leánykori ne­ve Para Rachel.

Iskolai tanulmányait Árkoson, - a ma nevét viselő - akkori uni­tárius iskolában kezdi, majd középiskolai tanulmányait - ösztöndí­jasként - a kolozsvári Unitárius kollégiumban végzi.

1903-tól 1907-ig a kolozsvári Ferencz József Tudományegyete­men Apáthy István professzor tanítványaként bölcsészetdoktori dip­lomát szerez. 1906-ban a grázi Egyetemen fél évet dolgozik Gráff professzor laboratóriumában, majd 1912-ben Münchenben, 1913-ban Würzburgban végez tanulmányokat. 1914-ben magántanári képesítést szerez az összehasonlító sejt-tan témakörben.

1912-től 1919-ig a kolozsvári Egyetem tanára.

1914-1924-ig a kolozsvári Unitárius kollégium tanára és az
Erdélyi Múzeum Egylet őre. A Pásztortűz című folyóirat szerint
/ 1924.158.old/ 1917/18-ban az Egyetem mellett alakuló „Reform Kö­zépiskolában” is tanít. Az Unitárius kollégiumban székfoglaló beszé­dére - írja az Unitárius Közlöny /1923. 4.sz. 73. old./ 1923. ápr. 15.-én
kerül sor.

1924-ben Gelei József meghívást kap a Kolozsvárról Szegedre költözött Ferencz József Tudományegyetemre, ahol az általános ál­lattani és összehasonlító bonctan-tanszék professzorává nyer kine­vezést.

1923 és 1932 között a Természettudományi Társulat Állattani Szakosztályának alelnöke. Több ízben dékán, de betölt rektori tisztséget is.

1940-től 1945-ig a Szegesről Kolozsvárra visszaköltözött Egye­tem általános biológiai és állattani tanszékének vezetője. Benczédi Páltól tudjuk / Unitár. Közlöny 1939, 5.sz. 92.old./ hogy két ízben meghívást kap a budapesti Egyetemre is, de a meghívásokat nem fogadja el.

Gelei József a II. világháború után ismét a szegedi Egyetemen nyer alkalmazást, ahol az orvosi karon a biológia tanára.

1946-ban korházba kerül, de hosszantartó betegségéből felépül­ve, még hat esztendeig dolgozik.

Életét 1952. május 20-án fejezi be.

Az Unitárius Életben Kádár Zoltán/ 1985. 6.sz. l0.old./ megemlíti, hogy 1924 és 1940 között Gelei Józsefnek, magyar és idegen nyelven számos önálló könyve és az örökléstan kérdéseivel és az egysejtű élőlények világával foglalkozó munkája jelenik meg. Akadémiai díjat az 1910-ben írt örvényférgek szövettanáról és az örvényférgek ovogennézisének a tisztázásáról írt könyvéért kap. A dendrocoeloum laeteum teljes szövettanáról íródó munkájáért “Vitéz- díjban” részesül. Készít szövettani és fejlődéstani jegyzeteket az orvostanhallgatók részére. Amint munkás­ságának méltatói följegyzik, több, mint 250 élet-tudómányi közleménye jelenik meg a hazai és külföldi folyóiratokban.

Igen jelentős Gelei Józsefnek, 1940-ben, Budapesten megjele­nő 211 oldalas munkája, amely a napi politikán felülemelkedve, arra figyelmeztet, hogy a történelmet csak önerővel, önakarattal, és önelhatározással lehet irányítani. Amint írja “a történelemben csak cselekvő emberek vannak, akiknek sorsát saját maguk, tudatosan kell hogy irányítsák”. Az 1940-es évek politikai eseményeire tekin­tettel a nevelés megreformálást kívánja, mert - szerinte - “a tu­dásnak akkor van értéke, ha az az erőt és a cselekvőképességet növeli.” Gelei szerint történelemformáló cselekedetekre van szükség. Nem elégséges a jogi érvek hangoztatása- írja -. Szükségesnek ítéli a köztünk élő idegenek jelenlétét, de csak akkor, ha azok alkalmazkod­nak hozzánk. De, akik nem teszik magukévá törekvéseinket, azokra, -amint írja - nincs szükség. A nép erejét az egységben jelöli meg.

A társadalomtanulmánynak mondott könyv / Ker. Magyar Közéleti Almanach III.k,/ szerint a könyv nem meddő gondolatokat közöl hanem “cselekvésre indít”. Ugyanezt írja Benczédi Pál az Unitár. Közlöny 1941. 2.sz 27-ík oldalán. A fölvetésre kerülő gondolataival a ma élő em­bernek is hasznos tanácsot ad a politika útvesztőiben való eliga­zodáshoz és a jövőkép alakításához.

A “tudós” Gelei Józsefről még csak annyit, hogy munkássága elismeréséül tagjai közé sorolja a Magyar Tudományos Akadémia. Megkap­ja a ^„Vitéz” és Marczibányi Díjat”, a Finn Fehér Rózsa Rend I.o.pa­rancsnoki keresztjét a csillagokkal. Az Erdélyi Párt kolozsvári ta­gozata elnökévé, a kecskeméti Mezőgazdasági Kamara tagjává választ­ja.

Ennyit a tudós Gelei Józsefről!

Az unitárius Gelei József, mint az Unitárius Egyház főgondnoka ismert.

1941.junius 28-án a marosvásárhelyi Zsinat választja meg főgondnoknak - benne látva azt az egyházi vezetőt, aki az Egyház legfonto­sabb kérdését - a nevelésügyet tartja legfontosabbnak. Ezt bizonyítja az u.n. “Berde Bizottság” életre hívása, melynek keretén belől a Bizottság 40 középiskolai és 50 ipari tanuló segélyezésével járul hozzá a tehetséges, jó magaviseletű és szorgalmas ifjak tanulásához.

Gelei József előadást tart a Brassai Sámuel Ifjúsági Egylet budapesti és szegedi fiókjának összejövetelein, a pestszentlőrinci Gyülekezeti Konferencián, a Dávid Ferenc Egylet vallásos összejövetelein, a székelykereszturi Orbán Balázs gimnázium 150 éves emlékünnepen stb. Ír az Abrúdbányai-Ferencz: “Egy Istenünk, egy magyar ha­zánk ” című munkába, az Unitárius Értesítőbe és a Magyar Unit