Gelei József / 1885 - 1952 /

Ma a mikrobiológia professzorára, az Unitárius Egyház néhai főgondnokára, Gelei Józsefre emlékezünk.

Gelei József földműves szülők gyermekeként Árkoson született 1885. augusztus 20-án. Apja keresztneve Mózes, anyja leánykori ne­ve Para Rachel.

Iskolai tanulmányait Árkoson, - a ma nevét viselő - akkori uni­tárius iskolában kezdi, majd középiskolai tanulmányait - ösztöndí­jasként - a kolozsvári Unitárius kollégiumban végzi.

1903-tól 1907-ig a kolozsvári Ferencz József Tudományegyete­men Apáthy István professzor tanítványaként bölcsészetdoktori dip­lomát szerez. 1906-ban a grázi Egyetemen fél évet dolgozik Gráff professzor laboratóriumában, majd 1912-ben Münchenben, 1913-ban Würzburgban végez tanulmányokat. 1914-ben magántanári képesítést szerez az összehasonlító sejt-tan témakörben.

1912-től 1919-ig a kolozsvári Egyetem tanára.

1914-1924-ig a kolozsvári Unitárius kollégium tanára és az
Erdélyi Múzeum Egylet őre. A Pásztortűz című folyóirat szerint
/ 1924.158.old/ 1917/18-ban az Egyetem mellett alakuló „Reform Kö­zépiskolában” is tanít. Az Unitárius kollégiumban székfoglaló beszé­dére - írja az Unitárius Közlöny /1923. 4.sz. 73. old./ 1923. ápr. 15.-én
kerül sor.

1924-ben Gelei József meghívást kap a Kolozsvárról Szegedre költözött Ferencz József Tudományegyetemre, ahol az általános ál­lattani és összehasonlító bonctan-tanszék professzorává nyer kine­vezést.

1923 és 1932 között a Természettudományi Társulat Állattani Szakosztályának alelnöke. Több ízben dékán, de betölt rektori tisztséget is.

1940-től 1945-ig a Szegesről Kolozsvárra visszaköltözött Egye­tem általános biológiai és állattani tanszékének vezetője. Benczédi Páltól tudjuk / Unitár. Közlöny 1939, 5.sz. 92.old./ hogy két ízben meghívást kap a budapesti Egyetemre is, de a meghívásokat nem fogadja el.

Gelei József a II. világháború után ismét a szegedi Egyetemen nyer alkalmazást, ahol az orvosi karon a biológia tanára.

1946-ban korházba kerül, de hosszantartó betegségéből felépül­ve, még hat esztendeig dolgozik.

Életét 1952. május 20-án fejezi be.

Az Unitárius Életben Kádár Zoltán/ 1985. 6.sz. l0.old./ megemlíti, hogy 1924 és 1940 között Gelei Józsefnek, magyar és idegen nyelven számos önálló könyve és az örökléstan kérdéseivel és az egysejtű élőlények világával foglalkozó munkája jelenik meg. Akadémiai díjat az 1910-ben írt örvényférgek szövettanáról és az örvényférgek ovogennézisének a tisztázásáról írt könyvéért kap. A dendrocoeloum laeteum teljes szövettanáról íródó munkájáért “Vitéz- díjban” részesül. Készít szövettani és fejlődéstani jegyzeteket az orvostanhallgatók részére. Amint munkás­ságának méltatói följegyzik, több, mint 250 élet-tudómányi közleménye jelenik meg a hazai és külföldi folyóiratokban.

Igen jelentős Gelei Józsefnek, 1940-ben, Budapesten megjele­nő 211 oldalas munkája, amely a napi politikán felülemelkedve, arra figyelmeztet, hogy a történelmet csak önerővel, önakarattal, és önelhatározással lehet irányítani. Amint írja “a történelemben csak cselekvő emberek vannak, akiknek sorsát saját maguk, tudatosan kell hogy irányítsák”. Az 1940-es évek politikai eseményeire tekin­tettel a nevelés megreformálást kívánja, mert - szerinte - “a tu­dásnak akkor van értéke, ha az az erőt és a cselekvőképességet növeli.” Gelei szerint történelemformáló cselekedetekre van szükség. Nem elégséges a jogi érvek hangoztatása- írja -. Szükségesnek ítéli a köztünk élő idegenek jelenlétét, de csak akkor, ha azok alkalmazkod­nak hozzánk. De, akik nem teszik magukévá törekvéseinket, azokra, -amint írja - nincs szükség. A nép erejét az egységben jelöli meg.

A társadalomtanulmánynak mondott könyv / Ker. Magyar Közéleti Almanach III.k,/ szerint a könyv nem meddő gondolatokat közöl hanem “cselekvésre indít”. Ugyanezt írja Benczédi Pál az Unitár. Közlöny 1941. 2.sz 27-ík oldalán. A fölvetésre kerülő gondolataival a ma élő em­bernek is hasznos tanácsot ad a politika útvesztőiben való eliga­zodáshoz és a jövőkép alakításához.

A “tudós” Gelei Józsefről még csak annyit, hogy munkássága elismeréséül tagjai közé sorolja a Magyar Tudományos Akadémia. Megkap­ja a ^„Vitéz” és Marczibányi Díjat”, a Finn Fehér Rózsa Rend I.o.pa­rancsnoki keresztjét a csillagokkal. Az Erdélyi Párt kolozsvári ta­gozata elnökévé, a kecskeméti Mezőgazdasági Kamara tagjává választ­ja.

Ennyit a tudós Gelei Józsefről!

Az unitárius Gelei József, mint az Unitárius Egyház főgondnoka ismert.

1941.junius 28-án a marosvásárhelyi Zsinat választja meg főgondnoknak - benne látva azt az egyházi vezetőt, aki az Egyház legfonto­sabb kérdését - a nevelésügyet tartja legfontosabbnak. Ezt bizonyítja az u.n. “Berde Bizottság” életre hívása, melynek keretén belől a Bizottság 40 középiskolai és 50 ipari tanuló segélyezésével járul hozzá a tehetséges, jó magaviseletű és szorgalmas ifjak tanulásához.

Gelei József előadást tart a Brassai Sámuel Ifjúsági Egylet budapesti és szegedi fiókjának összejövetelein, a pestszentlőrinci Gyülekezeti Konferencián, a Dávid Ferenc Egylet vallásos összejövetelein, a székelykereszturi Orbán Balázs gimnázium 150 éves emlékünnepen stb. Ír az Abrúdbányai-Ferencz: “Egy Istenünk, egy magyar ha­zánk ” című munkába, az Unitárius Értesítőbe és a Magyar Unitárius Kaptárba.

Gelei József 1945. ápr 19-től tagja az Intéző Bizottságból ala­kult Egyházi Képviselő Tanácsnak, majd 1947 május 6-tól a Budapesti Képviselő Tanácsnak.

Magánéletét illetően tudott, hogy feleségétől a református vallású Pakulár Lilitől, ki 1983-ban, 93 éves korában Budapesten halálozik el, egy fia és egy lánya születik. Fia Gábor az egri Főiskola ta­nára, leánya egy református lelkésszel köt házasságot.

Gelei József életének egy utolsó szakaszát Nyiredy Szabolcs közlése alapján ismerjük./Unitár, Élet 2oo3.szept-okt./ Tőle tudjuk, hogy Gelei József életének egy szakaszán, mint a szegedi Klinika betege egy végrendelet szerű önvallomást vet papírra, mely “egy mélyen vallásos lélek unitárius életszemléletét foglalja össze.” E szerint a legszebb dolog az Isten parancsolata szerint véghez­vitt cselekedetekben gazdag élet. Szerinte az élet célja az, hogy mindent erőnkhöz képest, szebbé, jobbá és tökéletesebbé tegyünk. Hinni kell, hogy a lélek a földhöz köti az embert Isten az embert a föl­dön szereti s életünk célját is a földön kell megvalósítani.

Végső vallomását az alábbi - kivonatolt imával fejezi be: “Köszönöm Atyám, hogy hozzásegítettél a Veled “való” foglalatosság­hoz. Köszönöm, hogy alkalmat adtál parancsolataid és rendelkezése­id mélyebb megismerésére. Vezesd a fejlődés és a tökéletesedés útján egyházam népét. Dicsőíts meg, hogy az egészségesek táborában munkálhassam a Te országodat. Tedd meg ezt a benned vetett hit alap­ján, hogy az örök élet részesévé lehessek. ” Ámen.

Gelei József jellemzését Kovács Lajos tollából így olvashat­juk: “Az Unitárius Egyháznak hithű és lelkes tagja maradt, akárhol kellett teljesítenie kötelességét. Természettudományos búvárkodása nem idegenítette el egyházától és a hittől… Mindig szerény és meggyőződéses unitárius, aki hivatásos életével és tudományos munkás­ságával az unitárius névre is mindig dicsőséget hozott. Nem törte­tett soha. Nagy tudása és lankadhatatlan szorgalma végzi biztosan előre pályáján / Unitár. Jövendő 1941. juli-aug.41.old./ Az Unitá­rius Értesítő 1935 juni-juli sz. 68-ik oldala szerint Gelei ott dolgozik, ahol legtöbbet tehet Erdélyért, a hazájukat vesztett szé­kely diákokért s ahonnan legtöbbet segíthet a föld népén, az Alföld állattenyésztő és gyümölcstermelő gazdáin.” De figyelemre méltó az a jellemzése is miszerint a mikroszkóp végtelen kicsiny világá­val dolgozó tudódnak végtelenül széles a horizontja, mert magához öleli az egész embervilágot, szívére fogadja annak minden baját és fájdalmát.”

Gelei Józseffel napjainkban alig - alig foglalkoznak. Halálá­nak 30-ik évfordulóján - 1982-ben, a szegedi József Attila Egyetem munkáiból rendezett kiállítást, ezzel ismerve el az ott töltött eredményes éveit. Napjaink politikai csatározásai háttérbe szorítják a tudomány bajnokait. Mi azonban ma is az elismerés hangján és hálásan emlékezünk néhai tudós főgondnokunkra, Gelei Józsefre.

Kelemen Miklós

Ecce homo

„… Világ világa,

Virágnak virága!

Keserűen kinzatul,

Vos szegekkel veretül …”

/Ómagyar Máriasiralom/

Igehallgatás vagy bibliaolvasás közben ugyan ki gondol a fel-felbukkanó fogalom: a keresztre feszítés borzasztó részleteire?

Másfelől: kinek ne jutott volna még eszébe, hogy valójában mi is a kereszthalál közvetlen kórélettani oka?

A húsvéti ünnepkör a maga tragikus, majd pedig örömteli eseménysorával fokozottan ráirányítja figyelmünket erre a kérdésre.

A fenti cím nem Munkácsy Mihály közismert festményére utal, hanem dr. B. Smalhout utrechti aneszteziológus, bibliaszakértő tanulmányának a címe, melynek alapján nyomon követhetjük Jézus szenvedéstörténetét.

A keresztre feszítés, mint kivégzési mód föníciai eredetű, de kb. Kr. e. 600-tól mintegy 1000 esztendőn át más népek – így a rómaiak és a zsidók – is alkalmazták. E szörnyű gyakorlat elterjedtségére jellemző, hogy amikor Kr. e. 71-ben a Spartacus-féle felkelést leverték, a Capuából Rómába vezető mintegy 190 km hosszú Via Appia mentén több mint 6000 rabszolgát végeztek ki ily módon. A vérengzésnek csak Nagy Constantinus vetett véget Kr. u. 337-ben, amikor Jézus hitét államvallássá is tette.

Megszámlálhatatlanul sok irodalmi, zenei, képzőművészeti remekmű állít emléket a nagypénteki eseménynek. Vegyük most sorra azokat a téves elképzeléseket, amelyeket a képi és szobrászati ábrázolásokból vett át a közhiedelem.

1. A „kereszt” az esetek döntő többségében tulajdonképpen csak egy T-alakú ácsolat, amelynek függőleges gerendája /stipes/ a vesztőhelyen a földbe ásva áll.

2. Ebből az is következik, hogy az elitélt nem az egész keresztet, hanem „csak” a T-alak vízszintesen fekvő, többnyire cédrusfából készült keresztgerendáját /patibulum/ kellett a nyakszirtjén hordozza úgy, hogy mindkét karja széttárt tartásban hozzá volt kötve.

3. Ha az elitéltet nem kötéllel, hanem szegekkel feszítették fel, akkor a szegeket nem a tenyér közepén ütötték át, hiszen az nem bírja el az így ránehezedő terhet. A szegek a két alkarcsont között, a csukló fölött áthatolva érték el a gerendát.

Az elítélt szenvedései azonban már az ostorozással elkezdődtek. Ennek eszköze a rövid nyelű, kétágú szíjostor /flagrum/, amelynek szíjvégeire ólomgolyócskák, vagy a birka lábtőcsontocskái voltak ráerősítve. Az ostorozás akár halálos kimenetelű is lehetett. Ennek elkerülésére a zsidó törvények legfeljebb 39 ostorcsapást engedélyeztek.

Szokásos volt a gerendára kiszegezett táblán /titulus/ feltüntetni az elitéltnek felrótt vétkét.

Mi is tehát a kereszthalál közvetlen oka?

Nem a vérveszteség, - ez jelentéktelen méretű; – nem a fájdalom, - ettől egy bizonyos határon túl megszabadít az ájulás; - nem az éhség és a szomjság – ehhez túl kevés az idő.

A halál közvetlen oka egy végzetes körfolyamat, amely a kezek és a mellkas izmainak túlterhelésével kezdődik. Ennek következménye a károsan magas tejsavtermelődés. A testnedvek savasodási folyamata attól is fokozódik, hogy a mellkas a belégzés végletekig felajzott állapotába kerül; a tüdő levegővel telődik ugyan, de kilégzés nincs, így a vér nem tudja leadni a benne felhalmozódott széndioxidot; nem vihet oxigént a szívnek, melynek teljesítménye egyre romlik; összeomlik a vérkeringés. Az így kialakult savas közegben a sejthártyák már átjárhatóvá válnak a folyadékok számára, a tüdő hörgői megtelnek vérsavóval és bekövetkezik a fulladásos halál … !

A korabeli gyakorlat szerint az ítéletvégrehajtónak mindaddig őriznie kellett az áldozatot, míg az ki nem szenvedett. A halál bekövetkezését oly módon lehetett meggyorsítani, hogy a lábszárcsontokat a térd alatt egy erre a célra szolgáló eszközzel /crucifragium/ eltörték, hogy a szerencsétlen a lábtámasz segítségével ne tudjon több lélegzethez jutni.

A hozzátartozók kérésére a tetemet kiszolgáltatták, de előbb lándzsával át kellett döfni a szívét, hogy a halál ténye biztos legyen.

Ha a tetemért nem jelentkezett senki, temetetlenül hagyták. Innen ered a Golgota, a koponyák hegye elnevezés.

Eddig tehát a számtalanszor végrehajtott kivégzési művelet szokásos lefolyása.

Az Újszövetség nem foglalkozik a nagypénteki események közismertnek tekinthető részleteivel. Jézus kereszthalálának csak a szokványostól eltérő mozzanatait említi külön.

A rómaiak részéről a zsidó szokásoknak tett külön engedmény volt, hogy Jézusnak nem kellett ruhátlanul indulnia a vesztőhelyre.

Rögtönzésnek tekinthető a kivégzők parancsnokának intézkedése is, hogy t.i. a czirénei Simon segítse vinni a gerendát, mivel Jézus az elárultatása, lelki tusája, kiéhezettsége, megkorbácsoltatása következtében már a végsőkig kimerült állapotban volt, a vesztőhelyre pedig a saját lábán kellett eljusson.

A halálos ítélet okaként a táblán /latinul, héberül és görögül/ ez a cinikus felirat állt: „Názáreti Jézus, a zsidók királya.”

A felfeszítés után a haldokló felnyögött: „Szomjúhozom!” valaki az emberségesebbek közül italba mártott spongyát nyújtott fel egy nádszálon az elcsigázottnak. Ez az ital /posos/ minden bizonnyal hasonló volt ahhoz, amit csatában a római katonák is kaptak: ecet, bor és felvert tojás híg vizes elegye.

Miután megnedvesítette kiszáradt ajakát, elhangzott Jézus utolsó szava is: „Elvégeztetett!”

Mindezeket számbavéve szinte érthetetlen, hogy Jézus követői a kivégzésnek e szörnyű eszközét, a keresztet választották hitük jelképéül.

Jézus hitének az elnevezése is különös módon alakult. Magyarul a „keresztény” kifejezés nyilvánvalóan a kereszt szóból ered, míg több más nyelvben is a Krisztus /görög szó, jelentése: fölkent/ tulajdonnév a szó töve.

Ez tehát vázlatosan nagypéntek történéseinek köznapi értelmezése.

Ilyen megvilágításban még több okunk van rá, hogy úgy nézzünk Jézusra, mint aki a halál közelében is – ma használatos naptárrendszerünk szerint visszaszámlálva 33. április 3.-án bekövetkezett halála pillanatában is - megmutatta, hogyan lehet megmaradni igaz embernek.

Pálffy László

1998. 03. 28.

Tisztelt Unitárius Élet Szerkesztőségének!

Nevem Dieter Demeter Zoltán, Kolozsváron születtem, 1945 junius13-án. A Brassai Sámuel Unitárius gimnáziumban érettségiztem, majd Bukarestben elvégezetem egy hároméves Elektronikai technikumot. Édesapám, mint a kolozsvári Magyar Színház és Opera aligazgatója elvitte a magyar kúturát a legeldugottabb magyar falvakba is. Többször meghiúsult próbálkozás után, hogy a méltányosság nevében az anyaország befogadjon, lemondva erről az álomról, 1986-ban kalandos körülmények között megszöktünk, disszidáltunk. Németországban telepedtünk le ahol elvégeztem a Műszaki egyetemen a különbözeti éveket, és mint okleveles mérnöki diplomát szereztem. A Seydelmann KG főmérnökeként dolgoztam 2006-ig. Most nyugdíjas éveim nagy részét a Gönyű-i házunkban töltöm. Az Unitárius egyház iránti szimpátiám még Kolozsvárról ered, amit bizonyít az a tény, hogy a Párizsban élő leányom kislányát, vagyis kedvenc unokámat unitáriusnak kereszteltük. Ezekből az érzésekből született meg a Gyökértelenek című vers, melyet minden elszármazott erdélyi magyarnak, hitre és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül nagy – nagy szeretettel ajánlok.

Amennyiben a Szerkesztőség írásomat közlésre méltónak találja, azt köszönettel veszem.

Kívánva az Unitárius Élet Szerkesztőségének, továbbá olvasótáborának, Istentől megáldott Boldog Újévet, maradok tisztelettel és szeretetteljes üdvözlettel

Gönyű, 2007. december 29.

Dieter Demeter Zoltán

Gyökértelenek

Nyugtalan vagyok, kétségek gyötörnek

Rossz kertbe ültettek, vagy elvették kertemet?

Gondolataim, bölcsőbe ringatgatva ébredek

De a kőbölcső kemény és hideg, hallgatok

Minden azt súgja, innen meneküljetek

Egy erős rántással, durva mozdulattal

Kiszakítom magam, végre szabadon szárnyalhatok

De valami belém nyilall, iszonyú fájdalom

Borzalmas döbbenet, gyökértelen vagyok

Anyaország, kitől kertem leszakadt

Hozzád mennék, de mint gyökértelen

Hiába próbálom, kérlelem

Magától eltaszít és nem fogad

Távolabb felcsillan egy új remény, süt a nap

Ez egy kis vigasz meggyötört lelkemnek

De mire megérkezek az ég sötét, beborult

Idegen hideg szél fúj köd honol mindenütt

Körül nézek, ordítok, egyedül vagyok

Hazát keresek, kérlek, ne bántsatok

Bántani nem bántanak, meg is élhetek

De egyet nem, gyökeret itt nem verhetek

Néha visszanézek elhagyott kertemre

Sír a lelkem, gyom és gaz van mindenütt

Mindent elnyom, múltat, álmot, reményeket

Itt sem szeretik már az idegeneket

A virágoknak nincs illata, sárga a levele

A harmat tompa élettelen, nem ragyog

A színek vadak, kérhetetlenek, idegenek

Csak azt érzem újra, nem itthon vagyok

Öreg temető, oly óriások, oly régiek a fáid

Sorsokat, neveket rejtegetnek néma sírjaid

Rajtad nem fog a gyalázat, túl mélyek terheid

Téged felforgatni, meghamisítani nem lehet

Palántáimat szétfújta a viharos sorsú szél

Messze vannak, minket elválaszt a tér

Óvnám őket, de távolról nem tudom

Vajon nekik jobb, mint nekem, kinek nincs otthonom

A vén Dunát nézem, ez kissé megnyugtat

Ha másért nem, majd elviszi poraimat

És ha ebből eső lesz, eljutok mindenhová

Mint esőcsepp bebújok a gyökerek alá

A szememben ez nem könny, nem sírok, nem szenvedek

Beletörődtem, a törzsem megöregedett

S ha valaki megkérdi, hogy ő mit tegyen

Tedd a lehetetlent is, csak ne légy gyökértelen

ÚJÉVI PÁSZTORLEVÉL

Kedves atyámfiai, testvéreim!

Textus: Tim. 6, 11-12. „Te Isten embere, törekedj az igazságra, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelidlelküségre. Harcold meg a hit nemes harcát és ragadd meg az örök életet, melyre elhívattál”.

Újév kezdetén, mikor már átléptük annak küszöbét, minden jóérzésű ember megáll egy pillanatra és elvégzi magában az elmúlt évre vonatkozó számadást. Ezt követően akarva akaratlan felteszi magának a kérdést, hogy mi célja van életének, hogy hol a helye a világban, hogy manapság ebben a globalizált neoliberális világban van e még létjogosultsága az egyházaknak s közöttük a mi Unitárius Egyházunknak, hogy van e értelme a gyülekezetekben tovább hirdetni a jézusi Evangéliumot ?

E naponta felötlő fájdalmas kérdésekre Pál apostol adja meg a bíztató választ, mikor felhív az igazságos a hittelteljes, szeretetben gazdag, állhatatos és szelídlelkű élet gyakorlására. Az után hozzáteszi, hogy mindezeket nem lehet csak úgy megszerezni e lelkünket gazdagító tulajdonságokért keményen meg kell harcolni, küzdeni, hogy részese lehessünk az örökéletnek!

Az elmúlt évben is feltűnt a Jézus születését hírül adó fényes csillag. Hisszük, hogy ebben az évben is eljön minden ember számára az evangélium fénye mely meg fog erősíteni hitünkben, embertársaink iránti bizalmunkban, egy szebb egy jobb világ ígéretében. Hinnünk kell, hogy le tudjuk győzni azokat az akadályokat, melyek meggátolnak abban, hogy intenzívebben éljük meg istenes életünket, hogy több áldozatot hozzunk vallásunkért, egyházunkért, gyülekezeteinkért. Nagyobb odaadással kell lennünk az erkölcsi normák jobb megéléséért, anyanyelvünk megtartásáért, gyermekeink neveléséért, megöregedett szüleink jól megérdemelt ápolásáért, népünkért, nemzetünkért és nem utolsó sorban hazánkért. Újesztendő kezdetének örvendünk, hogy hála Istennek egészségben és békességben megérhettük a 2008 évet. Örömmel, szórakozással, társasággal, evéssel, ivással volt tele az Óesztendő. Miközben folyamatosan mondtuk, hogy: „Boldog újévet!” De hogyan lesz „új” ez az év? Egyáltalán hogyan kezdődik valami „új”? Látszólag tele vagyunk új dolgokkal. A közlekedés, az ipar, a tudomány szinte naponta hoz valami újdonságot az életünkbe. De mind e rengeteg újdonságtól melyek körülvesznek minket, egyént és közösséget de ettől még az ember nem lesz semmivel sem újabb. Az ember nem lesz új sem az új ruhától, sem az új lakástól, az új autótól vagy az új munkahelytől. És valljuk meg, hogy ez évben magunkkal visszük a békétlen, nyugtalan szívünket. Az önző, szeretetlen, magának élő énünket. Ez teszi tönkre a családot, a házasságot. Ettől hidegül el egymástól, szülõ és gyermek, férj és feleség, ettől hűlnek ki a baráti és munkatársi kapcsolatok… Mit ér, mit változtat a dolgon, ha hipermodern számítógéped van, vagy a legutolsó típusú terepjáróban rovod Budapest utcáit, miközben szennyezed környezeted, miközben te magad maradsz továbbra is a régi, aki voltál…?Szép szokás, hogy január elsején boldog újévet kívánunk egymásnak. De ettől még nem változik semmi: a boldog újévhez megváltozott, boldog emberek kellenek. Gondviselő istenünk szeretete és jósága újítson és erősítsen meg mindanyiunkat ebben az esztendőben is, hogy az evangélium szellemében, egyházalapítónk és hitvédő őseink útmutatása szerint hitünkkel, és példaadó életünkkel jézustanítványokká magasztosulhassunk. Isten áldása nyugodjon meg templomainkon, imaházainkon és minden istentiszteleti helyen, lelkészeink még odaadóbb hitépítő szolgálatán, híveink áldozatkész lelkületén és áhítattal elmondott imáikon.

Ilyen gondolatokkal kívánok mindenkinek Istentől megáldott békés, boldog minden embert, megújító újévet. Atyafiságos üdvözlettel és főpásztori szeretettel.

Budapest, 2008. január 01.

Rázmány Csaba püspök