ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ

Gellérd Imre verse

Az idő dajkája ma éjjel egyik kezével újévet ringat,

Miközben a másikban bús ravatalon óévet takargat.

Virrasztjuk ugyan a régit, de inkább az újat köszöntjük,

S a telt élménypoharat ma éjfélkor mind kiöntjük.

Újesztendő, állj elibünk, hadd lássunk a velődig ma éjjel!

Lám véled is vénebb lett minden létező egy évvel.

Újesztendő, áldott hajnala újabb vágynak, tettnek,

Termő méhe légy emberséges tiszta becsületnek!

Újesztendő, előlegezz feleletet sok-sok kérdő szóra,

Lám sír a harang már s minden házban búcsút ver az óra.

Újesztendő, hozz békét, jót, boldogságot termőt,

Oszlass el egünkről minden vészt, poklot rejtő felhőt.

Üsd ki a fegyvert a merénylők markából bátran,

Hűtsd le forró fejét, ki őrjöng betegen, megszálltan.

Holttestének se adjon nyugalmat temetőben a rög,

Keserű legyen falatja annak, ki másnak halált készít

S ki kovácsol, add ki abból először neki a részit.

Újesztendő, harsonázz riadót számára annak, kiben kihűlt a vágy,

Állítsd talpra a beteget, kinek jussa a gyógyszer és az ágy,

Gályatesteden új erő új vitorlát feszítsen

S minden tiszta álmot boldog part felé repítsen,

Hol nem hóhéra már többé ember az embernek,

Jóért sem sújt a vas s bűnért nem fizetnek.

Üdvözlégy Újév, minek kereszteljünk mondd - ó, mondd – tégedet?

Légy a béke éve! E szent szóval csókoljuk minden léptedet.

Megoldatlanságok kiáltanak feléd, ím, mint éhes gyermekszájak,

Légy kulcs, mely kinyit minden beszakadt, nagy kérdés-zárat.

Teremtő nagy tervek intenek feléd fehér zsebkendővel,

Hogy révbe jussanak, áldj meg ésszel, nagy erővel.

Kevés legyen a könny s csilingeljen sok gyermek-nevetés,

Magva szakadjon ősi búsulásnak s tűnjön rút szenvedés,

Vénhedett vénül ne nyögjön erőtlen, ziháló kebel,

Mikor a légben a március tavaszillatot kever.

Újesztendő! Idők méhéből szülj nekünk békét, színes szent jövendőt,

Hogy kívánjunk Istentől minden jó embernek BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT!

Pálffy János / 1804 - 1857/

Ma, amikor a mindennapi életben oly nagy szerepe van a politiká­nak, méltán idézhetjük Toldy Ferenc Jakab Elekhez írt levelének ezen mondatát: ” Csak úgy érdemlünk nagy embereket, ha meg tudjuk őket becsülni, ha nem adjuk át őket a feledésnek.”

Egyházunk ilyen megbecsült politikusa volt a Tarcsafalván,1804. jan. 14-én született Pálffy János, a Stiriában székelő József nádor huszárezred hadnagya, az erdélyi országgyűlés ellenzéki követe, akit a korabeli politikai életben való részvétele miatt 1850-ben halálra ítéltek, de kegyelmet kapván, rendőri felügyelet alatt Sátoraljaújhelyen élhet, honnét hat év múlva - súlyos tüdőbetegsége miatt - visszatérhetett szülőfalujába.

Mivel az Unitárius Életben 11 évvel ezelőtt /1996.okt./ e sorok írója már foglalkozott Pálffy Jánossal, az alábbiakban, az ott kimaradt, illetve életének még kevésbé ismertetett részével kívánok foglalkozni.

Maga a család eredetét illetőleg legrégibb őse az a Lukács, aki egyike

volt a székely nemzet 17 bírájának. A következő ismert őse Péter, aki János Zsigmond seregében szolgált s akinek Tarcsafalván és Benczéden levő birtokára új adománylevelet Báthori Zsigmondtól kapott.

A mi Pálffy Jánosunknak apja, Elek, Udvarhelyszék pénztárnoka, 1804-ben alkirálybírója, majd az 1809. évi nemesi fölkeléskor az etédi járás első kapitánya volt.

Anyja andrásfalvi és gagyi Pálffy Anna, 5 gyermek édesanyja, ki a családi birtokot küsmödi és bencédi birtokaival gazdagította.

Testvérei közül Elek részt vett a szabadságharcban s ezért bör­tönbüntetést szenvedett. Antal a Napoleon ellen viseli háborúban huszár őrnagyként szolgált.

Dénes a családi vagyon gyarapítójaként vált ismert­té.

Leánytestvérei közül Anna Hegyessy Elekhez ment férjhez.

Elemi iskolai tanulmányait Székelykeresztúron végezte, majd 1816-tól a kolozsvári unitárius kollégium tanulójaként a logika és a történelem volt kedvenc tantárgya. A kortárs Jakab Elek azt jegyezte föl róla, hogy gyönge testalkatú és érzékeny lelkületű ifjú volt, aki az olvasásnak szentelte minden szabadidejét. Iskolái végeztével - engedve a családi hagyománynak - katonai pályára lépett és a József nádor huszárezredben szolgált. 1835-ben - 10 évi szolgálat után - mint főhadnagy szerelt le, de, hogy a kato­nai szolgálattól való megválásra mi késztette? - arra nézve nincs konkrét adat. Pálffy küsmödi birtokán igyekezett új életet kezdeni. Itteni társaságát papok, falun élő nemesek, széki tisztviselők és vidéki kortesek képezték. Idejének egy részét olvasással és novellaírással töl­tötte ki és csak 1841-ben kapcsolódott be - mint Küküllő megye egyik követe a politikai életbe.

Pálffy János ellenzéki politikusként 1842-ben, mint az erdélyi or­szággyűlés tagja utazott föl Pestre, ahol megismerkedett az akkori leg­jelentősebb két magyar politikussal: gr. Széchenyi Istvánnal és gr. Batthányi Lajossal. Itt került kapcsolatba a korabeli kulturális élet képviselőivel és egy erdélyi Akadémia alapításának lehetőségével, vala­mint a pártoknak nem mindig megalapozott törekvéseivel. Vezérelve a jogász Dózsa Eleknek szólóan így hangzott: ” a haza szent ügye előbb való, mint a baráti, vagy testvéri szeretet.”

Az 1848. évi országgyűlésig Pálffy életét a megyei életben való résztvétel töltötte ki.

A március 15-ei pesti megmozdulás hírére összegyűlt tömegnek Pál­ffy számolt be a hírlapokból már ismert eseményekről, amelyeknek közép­pontjában a testvérhonnal való unió fontosságát és az országgyűlés azonnali megtartását hangsúlyozta ki.

Az 1848 május 30-ai kolozsvári unió- országgyűlés vezérszónoka­ként indítványozta az országgyűlésnek nemzetgyűléssé való alakulását és, hogy mondja ki a Magyarországgal való egyesülést.

Mint Udvarhelyszék képviselője ellene volt mindennek, ami a köz­életben az, egyéni érdeket állította előtérbe. Ennek tulajdonítható be, hogy Kossuth al-államtitkári állást ajánlott fel, majd a képviselőház megalakulásakor alelnökül választották meg. Bemutatkozó beszédében kihangsúlyozta, hogy pályájának vezércsillaga: a népszabadság és a nemzeti függetlenség.

Amikor 1848 szeptember végén a Batthányi kormány lemondott és Bécs nyíltan szembehelyezkedett a magyar önállósági törekvéssel, kezde­tét vette Kossuthnak a lelkesedésre épített politikája, melyben szere­pet szántak Pálffynak is, de Ő egyik politikai kombinációban sem kívánt részt venni. Igaz, szerepet vállalt a “honvédelmi bizottmány”-ban, de ha mar felismerve Kossuth akaratérvényesítését - bár részt vett az ülése­ken, de nem vett részt a tanácskozásokon. Amint visszaemlékezésében írta: “én hallgattam és szántam a szegény nemzetet.”

Pálffy 1849 elején lemondott a honvédelmi bizottmányi tagságáról és a képviselőházi alelnöki tisztségről.

A tavaszi hadjárat után foglalkozott az országból való távozás gondolatával, de, amint írta: ” nem tudtam magam elhatározni hogy elhagy­jam a szegény hazát” így Pálffy a szabadságharc leverése után bujdosni kényszerült, majd jelentkezett Haynaunál. Pesten, az Újépületben 8 hónapig vizsgálati fogságban tartották, majd a haditörvényszék 1850. június 25 -én halálra ítélte, de Haynautól kegyelmet kapott.

Kiszabadulása után Pálffy két évig Pesten tartózkodott, majd a hatalom Pest elhagyására kényszerítette. 1851 októberében elhagyta Pestet. Előbb Tarcalon, majd Sátoraljaújhelyen tartózkodott - rendőri felügyelet alatt. Itt irodalmi tervekkel, gazdasági és politikai tanul­mányokkal töltötte idejét. Hozzákezdett a “Zsadányi család” című re­gény írásához. Tanulmányt írt „A keleti harcról és politikáról”. 1856 ja­nuárjában fogott hozzá csonkán maradt “Emlékezések” előszavának írásához. Az egyre erősödő tüdőbaja miatt engedélyt kapott visszatérni szülőföldjére. Erdélyi Jánosnak átadta “Emlékezéseit” s 1857 jan.20-án megírta és elküldte gr. Mikó Imrének végrendeletét, melynek értelmében egész vagyonát az Erdélyi Múzeumra hagyta.

Pálffy János: “Magyarországi és erdélyi urak” című - Szabó T. Attila által 1939-ben megjelent könyve közölte Pálffy Jánosnak a mun­kájához irt előszavát. Ebben kijelentette, hogy nem történelmet ír, csupán följegyzi azokat az eseményeket, amelyeket látott, hallott, vagy a tényekből merített. “Ítéletében tévedhet” - írta - de kihangsúlyozta, hogy nem a jelennek ír, hanem a múltból ír a jövőnek. Teszi ezt abban a hitben, hogy a nemzetnek van jövőbe s a “magyar nem volt, hanem lesz ! “

A csonkán maradt “Emlékirat” említést tett ismert unitárius elő­dökről is. így Berde Mózsáról, és Áronról, Brassai Sámuelról Bölöni Farkas Sándorról, Gálffy Mihályról és Kelemen Benjáminról. Berde Mózest, mint 48-as képviselőt, a becsületes és emberséges kormánybiztost említi, kinek érdekében Szeben városa bizonyítványt és ké­relmet nyújtott be a haditörvényszékhez. Említi, testvérét Áront, a ko­lozsvári unitárius kollégium tanárát, a természettanban jártas, kitűnő tudóst. Brassai Sámuelt mint a két magyar haza legtudósabb, bámulatos sikerrel oktató tanárt említi. Bölöni Farkas Sándort mint a magyar közönséggel Amerikát megis­mertető utazót mutatja be, akinek sírjánál éppen ő tartott búcsúbeszédet. Gálffy Mihályról mint a Makk-féle összeesküvés 1854 márc. 10-én kivégzett áldozatáról tesz említést. Pálffy őt becsületes, fogé­kony, a nemes ügyért lelkesedő embernek írja le.

Kelemen Benjámint jó és okszerű gazdászként mutatja be, a zsibói Wesselényi uradalom fellendítőjeként, akit a forradalom után azért börtönöznek be, mert 1849. aug, 13-án Szucságon éjjeli szállást ad Pálffy Jánosnak.

Pálffy ” Magyarországi és erdélyi urak” c. munkáját illetően Szabó T. Attila a Helikon című folyóiratban / 1938.l0.sz./ fölemlíti, hogy azt Pálffy azzal a céllal írta, hogy betűrendbe állítva jellemezze azokat, akiket a forradalom szerephez juttatott. Szerinte az emlékirat korábbi megjelentetését a háború előtti romantikus történetszemlélet akadályoz­ta meg, jóllehet 1930-ban Jancsó Béla e munkát vette alapul Kemény Zsigmondról írt tanulmányában. Az sem hallgatható el, hogy néhány Palffytól származó jellemzés - névtelenül - megjelent a Budapesti Hírlapban is, de ezeknek írója, saját érdemeit helyezte előtérbe.

Kosáry Domokos 1942-ben a Századokban méltatta Pálffy munkáját. Szerinte azt, a határozott elvi alapra építettség, az ítélőképesség és a tiszta stílus tette érdekes olvasmánnyá. Pálffy könyvében - írta Kosáry - azon elmélkedett, hogy mi okozta a szabadságharc bukását, mely­nek egyik okául a 48-as minisztérium túlságosan engedékeny voltát jelölte meg. Ebben hibáztatta Görgeit is, aki nem vállalta a politikai diktátor szerepét és nem ragadta ki Kossuth és a debreceni kormány ke­zéből a forradalom irányítását. Az unitárius Botár Imre az Unitárius irtesítő 1939. évi decemberi számában Pálffyt a könyvben foglalt kor­társak lélektani jellemzésében mondta kiválóan tehetségesnek.

Pálffy Járosra való emlékezés időszerűségét a mai sokszor zavaros és ellentmondásos párt-politika teszi időszerűvé. Pedig a mai életben is olyan politikusokra van szükség, akik nem saját, hanem a köz érdekét tartják szem előtt. Ebben példaképük lehet az a Pálffy János, kinek úgy politikai szereplése, mint irodalmi, munkássága utat mutat és irányt jelöl az emberhez illőbb életre.

Kelemen Miklós.