Megemlékezés id. Báró József nyugalmazott lelkész, tiszteletbeli esperesről.

Életének 78., boldog házasságának 54. évében türelemmel viselt szenvedés után 2006. február 3-án elhunyt id. Báró József nyugalmazott lelkész, tiszteletbeli esperes. 46 évi lelkészi szolgálatát Kolozsváron, Homoródalmáson, Recsenyéden, Homoródszentpálon és Székelykeresztúron végezte, hívei iránti magas fokú elkötelezettséggel, jósággal, szeretettel, Istenbe vetett hittel. Lelkészi munkája 27 évi esperesi szolgálatával teljesedett ki, melyben odaadó hűséggel, bölcsességgel és buzgósággal vezette egyházkörét, hirdetve az evangéliumot és érvényesítve, élve a jézusi kettős parancsolatot.

Temetése február 6-án volt a székelykeresztúri unitárius templomból a timafalvi temetőbe. A temetési szertartást Szombatfalvi József székelykeresztúri lelkész-esperes végezte. Búcsúbeszéd mondott főtisztelendő Dr. Szabó Árpád püspök úr az egyetemes egyház, Simén Domokos nyugalmazott lelkész az osztálytársak, Bíró Barna városfalvi lelkész a szülőfalú, Bartha Alpár fiatfalvi lelkész az ULOSZ, Varró Margit igazgatónő az Unitárius Gimnázium, Tódor Csaba homoródszentpáli lelkész az egykori szolgálati hely, Pálffy Tamás lelkész a tanítványok nevében.

Részleteket közlünk megemlékezésképpen Szombatfalvi József székelykeresztúri lelkész-esperes temetési beszédéből, mely a 2 Timoteus 2,22 alapján hangzott el: „Törekedj az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat”.

„ …. keressünk Téged Uram, mert tudjuk csak akkor nem engeded kétségbe esnünk ha újra, meg újra megkeresünk Téged.

„Mikor megnehezül lelkünkön a bánat,

Mikor benne kétség s keserűség támad,

Mikor vigasztalást nem találunk itt lenn

Téged keresünk, mindenható isten.

Téged keresünk végső menedékünk,

Hitünk, erős várunk, mindenünk vagy nekünk,

Te adod az áldást, te adod a gyászt is,

Elveszük ha édes, elveszük ha fáj is.”

És keressük a vigasztalást, a vigasztaló szót, üzenetet, valami olyant, ami próféták, apostolok tanításaként az ő ajkán csendült és zenget mélyen, életet, életeket – az övét is -meghatározóan. „Törekedj az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat”. Milyen bölcs szívű, az emberi életnek milyen nagyszerű ismerője volt az apostol. Szebben, mély értelműbben megfogalmazni sem lehetne az élet igazi céljával kapcsolatos tanítást, gondolatokat.

Oh így csak a nagy öregjeink tudnak beszélni, figyelmeztetni, akik megtapasztalták mi az, ami jelennek és jövendőnek hordozója. Fényt számukra nem az eljövendő évek, a holnapok hoznak, fényt a múlt, a megélt évek ragyogó – fájdalmat, szenvedést, vagy örömet, sikert sugárzó napjai jelentenek. Mint ahogy a kút csak felülről kap fényt, az öregség a múltból. Az öregek, mint azok a kisgyermekek, akiknek csak egy képeskönyvük van, mindig ugyanazokat a lapokat forgatják.

De tapasztaltuk-e, hallottuk-e tőlük, mennyire gazdagok ez egyetlen könyvnek lapjai, melyek egy hosszú élet kincseit tartalmazzák.

Volt-e időnk sokszor hiábavalóságokkal elrepülő életünkben leülni melléjük és meglátni, hogyan gyúlnak a múltnak fényei szemükben, és hallani, mint egy sóhajtás úgy elmúlt esztendők gazdag eseményeiről beszélni és tanítani őket. Ha igen, akkor tudjuk, hogy minden szavuk lényegre törő és úgy beszélnek, mint akik korán megtalálták a maguk ösvényét.

Drága Jóska bácsi is korán megtalálta és egy hosszú és gazdag életen át senki és semmi el nem tántoríthatta róla, és mély hittel vallotta:

„Uram Te tudod, mit akartál,

Miért adtad az életemet.

Homályba, titokba takartál

És semmire sincs felelet.

Az emberi ész igazán vak,

Csak sejteni tud valamit

Hiába feszíti a zárat

Nem nyitja egyéb csak a hit.

Így lelkem akármi baj érte,

Nem gondolok én a miértre,

Csak mindig eléd borulok

Uram, Te tudod.”

Ez az Isten által adott élet a Homoród mentén, Városfalván kezdődött 1928. májusában, ahol költői lelkű lelkész édesapa és családját szolgáló édesanya vigyázta ő és testvérei életét.

Mi volt a meghatározó gyermekkorában és ifjúi életében, ami a szolgálat útján elindította?

Az édesapa hűséges szolgálata., a szülőfalúnak és népének szeretete, a székelykeresztúri Orbán Balázs Főgimnázium szellemisége, a tanítóképző, a kolozsvári teológia ahol tanulmányaival mélyül hite, s szorgalmával tudománya hisz kántorképesítő vizsgát is tesz.

Majd az első állomáshelyek következtek: Kolozsvár, Homoródalmás, Recsenyéd és boldogságának beteljesülése házasságkötésével, ami után ketten állhatnak szolgálatba, s ebben ott is marad mindig mellette, halk, odaadó, terheket készségesen hordozó szolgálattal felesége. Majd Homoródszentpál következett - közel két évtizeden át -, az édesapai örömmel gyermekeiknek születése által, s az édesapa örök bánatával kisleányuk halála miatt.

Ismerte és nem volt szokatlan a falusi életforma, van ideje a gazdálkodásra, de e mellett egyébre is, s számára ez a legfontosabb. Ismeri a székely gazda gondolkozásmódját, lelkiségét, életrevalóságát, s ezért tudta az evangélium igazságát életükhöz, szívükhöz közel vinni s így sikerült feltámasztani újra meg újra minden gáncsoskodás, vasárnapra és ünnepnapra való rászervezés ellenére a templom, az egyház, az Isten dolgai, szeretete iránti éhséget. Kitűnő érzéke volt a humor iránt és ezt is a lelkészi szolgálatába tudta állítani.

Fáradhatatlan munkása a Székelyudvarhelyi-Székelykeresztúri körnek, majd ’90 után, a régi körök visszaállításával a Székelykeresztúrinak.

Aztán következtek az elcsendesedés évei. Meg kellett vívja a csendes visszavonulás harcát és ebben is bölcs volt, ahogy azt az utat megkeseredés nélkül végigjárta

Gyülekezeti szolgálata sok áldást hagyott az emberek életében.

Amikor 1997-ben nyugdíjba ment többet tudott foglalkozni háza népével, rokonaival, barátaival. Láttuk, ahogy évről évre fogyott ereje, de jókedve, humora hite és szeretete a régi maradt, majd tanúi voltunk 8 hétre terjedő szenvedésének, haldoklásának.

S ez alatt a nyolc hét alatt láttam és láthattuk, hogy mennyire lényegtelenné válik minden ami mulandó, ami földi, ami vita, ami meg nem értés, ami gyarlóság és felerősödnek az örök emberi értékek – a hit s a szeretet.

„Törekedj az igazságra, a hitre, a szeretetre azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat”.

—————————————————————————————————————–

Tudod-e mi a csoda? – kérdezte. A csoda, hogy életben maradtam. Isten fogta a kezemet, hogy megmentsen, Ö tudja, hogy miért. Ő indított el újra, Ő késztetett, hogy rálépjek az útra, a szeretet útjára, elvégezni a feladatot, leélni az életet a szeretet nevében. A próbák és nehézségek idején tett éhessé Isten a szeretetre, ekkor ébredünk rá a titokra, hogy a szeretet, mint mag a fűben bennünk alszik, de csak akkor ébred, csak akkor éltet, ha önzetlenül tovább adjuk. Hittel mondta el számtalanszor, hogy érezte és tudta azt az országot, ami évszázadok áldozatos munkájával épült, az ’50-es, ’60-as években sok minden nevében elpusztították, hirdetőit elzárták – de újjáteremteni új körülmények, új lehetőségek – beszűkített, leszűkített, korlátok között csak az önzetlen, mindenkire kiterjedő felebaráti szeretet nevében lehetett. Az Isten nevében lehetett, mert Isten a szeretet…

Ugye ti akiket tanított, akiket szolgált Kolozsvártól Székelykeresztúrig, akiket megérintett szavával, ugye tudjátok, hogy ez az igazság, ezért nem ismert akadályt a szolgálatban éjjel és nappal, alkalmas és alkalmatlan időben.

Ugye tudod Te, aki a szülőföldjén, Városfalván tanúja voltál gyermek és ifjú éveinek tudod, hogy ez az igazság. Ezért tudott elindulni és visszatérni mindig könnyes szemmel és nagy szeretettel. Ezért tudta elmondani: Városfalva nem származási helyünk, de szülőföldem, mert ott tanultam imádkozni, becsülni a szántó-vető székely embert, mert ott tanultam meg, hogy a harang szava parancs az imádkozásra – szolgálatra.

Ugye tudod Te, aki munkatársa voltál, de akinek 27 éven át esperese volt, hogy ez az igazság.

Soha nem volt kiszabott napi program, bármikor jöhettél, bármikor kérdezhetted, bármikor megbánthattad – Ő szolgált téged, népedet, népét, megbocsátó, önzetlen szeretettel.

Ugye tudod Te, aki keresztény emberként de másképp gondolkozva és imádkozva, hogy ez az igazság. Mert téged is szeretett, megértő, elfogadó, lelkébe befogadó szeretettel.

Ugye tudod Te, aki bekopogtál naponta és kezedet nyújtottad a mindennapiért, hogy ez az igazság, mert adott jó kedvvel, önzetlen szeretettel.

Igen adni kell, adni, mindent odaadni. Munkát, erőt, életet. Könnyet, mosolyt, simogatást. Jó szándékot, jó akaratot, szép szót, imádságot. Melegséget, élő hitet. Odaadni akárkinek – annak, akit szolgálsz és annak, akivel összehoz a sors, az élet. Szeretetet adni és érte semmit sem kívánni.

Ugye ez az igazság. Erről szó e koporsó, egy élet, az Ő élete. Arról, hogy ha a valóságban így fogsz élni, mindent de mindent vissza fogsz kapni, akkor, amikor halkul szavad s mások mondják ki helyetted, akkor amikor nem te de mások állnak meg melletted, hogy megkérdezzen, hogy vigasztaljon, hogy együtt érezzen, hogy megszorítsa gyöngülő kezed és megsimogassa hűvös, kihűlő homlokod. S ekkor válik valósággá, amiért éltél, amiért szóltál, amiért imádkoztál, amiért szolgáltál – amiről álmodtál.

Ugye ez az igazság. Ő tudta és Te is tud meg itt koporsója mellett, hogy mi mindnyájan egyek vagyunk, mindnyájan testvérek vagyunk és testvéreink a fák, füvek a Homoród, Nyikó és Küküllő partján, és testvéreink a csillagok, amelyeknek jegyében születtünk. Mindannyian testvérek vagyunk, mert mindannyiunkat a szeretet teremtett.

Ugye ez az igazság. Aki a szeretetben él annak többet soha semmitől nem kell félnie. Ő nem félt, akkor sem, amikor sokakat elhurcoltak – Ő szolgált, akkor sem, amikor veréssel fenyegették, vagy meg is verték – Ő szolgált, akkor sem, amikor kiszolgáltatott volt a gyűlöletnek, meg nem értésnek – Ő szolgált. Nem kellett töprengenie, hogy jól szolgál-e, mert a szeretet cselekszik őbenne.

Ugye ez az igazság, hogy az Isten megsegít. Ahogy Őt is gyermek és ifjú éveinek boldogságában, kicsi koporsó, gyermeke koporsója melletti fájdalmában, baleset halálközelségében – igen megsegít és odahajol hozzád, akit szeretetéből teremtett. Odahajol az Úton, az Utak állomásain, odahajol a szenvedés idején is, de már hazaváró, visszaváró, örökéletet, üdvösséget ígérő szeretetével.

Kérjük hát, hogy jöjjön ide hozzánk, hozzátok kik a koporsó mellett álltok és simogassa le a bánatot, fájdalmat, könnyet, nyissa ki szívünk ajtaját, mint Jóska bácsi, hogy építhessünk magunkból élő templomot, építhessük az ő országát, aminek az alapja a szeretet, tartalma a szeretet, koronája a szeretet. S ha sírunk, mert elvesztésére gondolunk, ha nevetünk, mert anekdotái jutnak eszünkbe, ha - a te törvényedet szolgáljuk, hogy hallhassuk őt megszólalni: szeretett híveim, ugye tudjátok, hogy ez az igazság. Ámen