Dr. Bényi Lászlóné, Dr. Supka Magdolna. Élt 91 évet.

“A halállal, mely holnap elragad, csak úgy dacolhatsz, ha utódod marad” – idézte drága halottunk a XI kerületi Dávid Ferenc emléktábla megkoszorúzása alkalmával 2004.november idusán, a shakespeare-i bölcsességet, és folytatta: ez a hedo-nista és preventív világ keményen lesújt azokra, akik nem követik a divatosan streamlined-nak mondott, egyenirányított életformát. Ennek elviseléséhez nagyon sok erő kell, amivel nem mindig rendelkezünk, és a kiszolgáltatottságunk és tehetetlenségünk miatt a körülmények helyett gyakran magunkban és egymásban kezdjük keresni a hibát”.

Noha sokszor nagyon göröngyös és nagyon “hosszú az út lélektől lélekig”, ha reményünket vesztve nagyon is gyakran érezzük úgy, hogy hiába “küldözzük a szem csüggedt sugarát”, mert “köztünk a roppant, jeges űr lakik” - mégsem lehetetlen áttörni a meg nem értés közöttünk magasodó, egymástól elidegenítő válaszfalát. Egymást szolgálva legyünk egységesek!

Ez volt Dr. Supka Magdolna röviden megfogalmazott életfilozófiája.

Mi emberek csak akkor ismerjük meg embertársunkat igazán, ami­kor a ravatalra kerül, amikor először dobban belénk a tudat, hogy többé nem fogjuk őt látni. Igazán megismerni valakit, csak­is a halálban lehet. Amíg velünk van, amíg vele együtt éljük mindennapjainkat, olyannak látjuk embertársunkat, mint amilyen abban a pillanatban. A halál és az eltávozás szomorú pillanatá­ban, pedig olyannak, mint amilyen Ő a maga valóságában, mint amilyen lényegében. Mindez azért van, mert a halál nem más mint egy ablak melyen át könnyes szemünk az örökkévalóságba tekint. Az örökkévalóságba tekinteni pedig annyit jelent , hogy ha csak egy pillanatra is de mindenképen szembe kerülünk Gondviselő Istenünkkel, szerető édes Atyánkkal. Ez az a pillanat amikor a maga valóságában mérjük fel embertársaink igazi életét, annak értékét és lényegét.

Ilyenformán elmondhatjuk, hogy Dr. Supka Magdolna életét, e gyászos szomorú ravatalig fel sem mér­tük, nem is kategorizáltuk, mert nem volt rá szükségünk, mert naponta láttuk, mert naponta beszéltünk vele, mert naponta hal­lottuk jóságos és szeretetteljes szavait, mert naponta láttuk áldá­sos munkáját, mert naponta éreztük kezének könnyeket letörlő, és simogató jóságát. De most amikor már nem ölel, nem szól, nem ad, nem dicsér és nem marasztal el, tudjuk meg igazán, hogy ki is volt számunkra Dr. Supka Magdolna művészettörténész, aki egész életét annak a nagyszerű Jézusi gondolatnak je­gyében élte, hogy a fáklya magát emészti meg, hogy másoknak szolgáljon.

Ez az élet 91 évvel ezelőtt indult egy művészi hajlamokkal megáldott családból, ahol az édesanya rajztehetség, az édesapa dr. Supka Géza régész, író, újságíró, A Világ és a Literatúra lapok főszerkesztője, hazánkban a könyvnap 1927-beni elindítója. A Veres Pálné gimnázium elvégzése után elvégzi a Pázmány Péter Tudományegyetem művészettörténet-olasz szakát. Fiatalon színészetet is tanul, több darabban szerepel is, de ez irányú pályafutása a háború miatt félbeszakadt. Első férje Féja Géza az író. Második férje Bényi László festőművész, művészettörténész. Egész életét a művészet világában aktívan töltötte, miközben folyamatosan mások, főleg a fiatal tehetségek segítésén fáradozott. Így aztán rengeteg tisztelője van a fiatal tehetségek körében. Elsősorban a grafikusok pártfogója volt. Azon kevesek közé tartozott, akinek minden megnyilatkozásakor szabadon cikáztak gondolatai. Bármilyen beteg is volt felkérésre mindig elment rendezvényt, vagy kiállítást megnyitni, mint ahogyan azt három héttel halála előtt is tette.

Erős egyéniség volt, akinek egész élete arra koncentrálódott, hogy másoknak adjon, hogy másokon segítsen. Ez e tulajdonsága vonatkoztatható volt természetesen családjára is, amikor például saját születésnapján a jelenlevők között ajándékokat osztott. 70 éves születésnapján nagy öröm és boldogság érte, amikor azok a művészek, de főleg a grafikusok, akiket támogatott egy nagy születésnapi ünnepséget rendeztek, az iránta érzett hála és szeretet kinyilvánítása gyanánt a Fészek klubban.

14 könyvet írt melyek a legtöbbször csak nagy nehézségek árán jelenhettek meg. Élete egyik legnagyobb sikereként könyvelte el Aba Nóvák panoráma festményének méltó helyre való rendezését. Hosszú élete során rengeteg kitüntetést is begyűjtött, 1938 és 2005 között nem kevesebb, mint 12-őt.

Ami után Bartók Béla a nagy zeneszerző önként senkitől nem kényszerítve felvette az unitárius vallást, sokan cselekedtek hozzá hasonlóan, így Dr. Supka Géza is, aki után az egész család így leánya is unitárius lett. Dr. Supka Magdolna istenhívő asszony volt habár vallását a templomlátogatáson keresztül nem gyakorolta. Büszke volt azonban vallása egyszerűségére, és arra a nagyszerű tényre, hogy az unitárius vallás az egyedüli magyar alapítású vallás, és hogy e vallás sugallatára mondták ki az Erdélyi rendek 1568-ban a Tordai Országgyűlésen a vallás és lelkiismereti szabadság örök értékű törvényét. E hitben megnyugodva adta vissza lelkét 91 éves korában teremtőjének, szeretett leánya karjaiban, aki egész életében mindent megtett, hogy megkönnyítse és meghosszabbítsa édesanyja életét.

Gondviselő Istenünk adjon elhamvadt teste porainak békés és csendes pihenést ebben a gyönyörűen gondozott urnatemetőben, lelkének megnyugvást, Örökkévaló egy Istenünk örökkévalóságának honában.

Rázmány Csaba

püspök

Lelkészszentelő zsinati ülés Csokfalván

„Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban.” 1Tim 4,12

Az Erdélyi Unitárius Egyház Zsinata november 26-án tartotta 2005. évi ülését, a Maros megyei Csokfalván. Az ülés egyetlen napirendi pontja azon fiatal lelkészek felszentelése volt, akik a legutóbbi zsinati ülés óta eltelt három évben gyakorló segédlelkészi kötelezettségeiknek eleget tettek, majd azt követően Kolozsváron lelkészképesítő oklevelet szereztek.

Idén tizennégyen indultunk el lelkészi pályánk útján, név és szolgálati hely szerint a következők: Andrási Benedek (Székelykeresztúr), Bálint Róbert (Petrozsény), Bodor Rozália Piroska (Tordatúr), Csáki Levente (Kénos), Fekete Béla Gyula (Bágyon), Fülöp Dezső Alpár (Ádámos), Jakabházi Béla Botond (Nyomát), Kádár Attila (Kadács), Koppándi-Benczédi Zoltán Attila (Lupény), Lakatos Adél Csilla (Miskolc), Orbán Erika (Kolozsvár), Pálffy Tamás Szabolcs (Marosszentgyörgy), Szabó József Csaba (Alsórákos), Szász-Cserey Katalin (Firtosmartonos) és ifj. Szombatfalvi József (Homoródszentmárton).

Mi, újonnan felszentelt lelkészek, teológusokként nagyjából azonos időben voltunk a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karának hallgatói, s így többnyire együtt éltük meg a papnövendéki mivolt szépségeit és nehézségeit, mi több, közösen terveztük, álmodtuk meg lelkészi létünket. A teológiai tanulmányaink elvégzése után mindannyian munkába kezdtünk küldetésünk helyén, s azóta is igyekszünk legjobb tudásunk szerint dolgozni, korábbi álmainkat valóra váltani. A zsinati ülés keretei közt tartott felszentelési ünnepség pedig − meglátásom szerint − annak ünnepélyes kifejezése volt, hogy az Erdélyi Unitárius Egyház méltónak talált minket arra, hogy a továbbiakban is lelkészi munkával bízzon meg. Mindenek előtt Istennek adunk hálát, hogy e szép napot megérhettük. Ugyanakkor családunknak, szeretteinknek mondunk köszönetet, hiszen áldozatvállalásuk nélkül célba érésünk reménytelen próbálkozás lett volna. Továbbá köszönettel tartozunk tanárainknak, akik teológiai tanulmányaink során belénk vetett bizalommal, reménységgel formáltak, alakítottak, tanítottak, s végül, de nem utolsó sorban az Erdélyi Unitárius Egyháznak, hogy lelkészi pályára való felkészülésünket komoly áldozatok árán lehetővé tette.

Az alábbiakban a csokfalvi zsinati ülés történéseit próbálom meg röviden összefoglalni..

Az ülést Szabó László közügyigazgató, alkalmi imájával nyitotta meg. Ezt követően Máthé Dénes főgondnok megnyitó beszédében üdvözölte a Zsinat jelenlevő tagjait, majd Rázmány Csaba, a Magyarországi Unitárius Egyház püspöke a maga és a magyarországi unitáriusok nevében köszöntötte a jelenlevőket.

A felszentelendő lelkészek névszerinti bemutatása után zsinati istentiszteletre került sor, amelyen Farkas Dénes esperes mondott ünnepi szószéki beszédet.

Dr. Szabó Árpád, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke lelkészszentelési beszéde után az istentiszteleti és szertartási rendben megfogalmazott kérdéseket intézte a felszentelendő lelkészekhez. Dr. Rezi Elek főjegyző irányításával a felszentelendők letették az alkalmi esküt.

Eskütétel után a püspökök, főjegyző, esperesek, teológiai tanárok, előadó és felkért lelkészek a felszentelendők fejére tették kezüket, és egy-egy bibliai idézetet mondtak, majd Dr. Szabó Árpád püspök Isten áldását kérte a felszentelt lelkészekre.

Áldás után az újonnan felszenteltek kinevezési sorrendben beírták nevüket a felszentelt lelkészek anyakönyvébe, majd átvették a lelkészi okleveleiket, amelyeket Dr. Szabó Árpád püspök adott át egy-egy bibliai idézet kíséretében.

A fiatal lelkészek nevében Fekete Béla mondott köszönetet a jelenlevőknek. Lázár Levente lelkész a vendéglátó egyházközség nevében a csokfalvi templomot ábrázoló fametszettel és Bibliával ajándékozta meg az ünnepelteket. Alulírott lelkész a Magyarországi Unitárius Egyház Elnökségétől értékes könyvajándékot vettem át, amelyet Rázmány Csaba püspök adott át, s amelyet ezúton is tisztelettel megköszönök.

Az istentisztelet keretén belül úrvacsoraosztásra került sor, előtte Szász Ferenc brassói lelkész mondott előkészítő beszédet. A felszentelt lelkészek úrvacsoravételét követően a jelenlevők −lelkészek és világiak egyaránt− úrvacsorát vehettek.

Az istentisztelet után Máthé Dénes főgondnok osztotta meg gondolatait, majd berekesztette a Zsinat ülését.

E rövid összefoglaló nyilván nem tudja átadni azt a felemelő hangulatot, amelyben a jelenlevők részesültek. Akik ott voltunk, olyan élményben osztoztunk, amely minden korábbi elhatározást megerősít, újabb terveket és álmokat szül. Kérjük Istent, azok valóra válásában segítsen mindannyiunkat, most elindulókat és úton levőket egyaránt!

Lakatos Csilla, lelkész

Imaház és kulturális központ szentelés! Budaörsi 40/b.

2005. december 4-én

János: 16,33. „Ezeket, azért mondom néktek, hogy békességetek legyen, mert a világban nyomorúságotok van, de bízzatok és legyőzitek a világot”.

Mindenek előtt engedtessék meg nekem, hogy röviden beszámoljak arról a sziszifuszi munkáról mely a mai napot megelőzte. Sajnálom, hogy alig egy párunknak van tudomása arról, hogy milyen állapotban volt ez a hajlék, amikor azt bérbevettük az Önkormányzatról. Annyira lepusztult állapotban volt, hogy annak bemutatására nem is ildomos most időt pazarolni. Lényeg az, hogy végre, nem kis nehézségek árán, a Bartók Bála Egyházközség híveinek és a XI kerület vagyis Újbuda Önkormányzatának támogatásával eljuthattunk e hajlék felavatásához, hogy az elkövetkező időszakban mint imaház és kulturális központ szolgálja a kerület unitárius és másvallású híveit.

Már most beszédem kezdetén engedjék meg nekem, hogy megköszönjem mindazoknak, akik valamit is tettek ez imaház és kulturális központ létrejöttéért, hogy az elnyerhette a mai formáját. Mindenek előtt megköszönöm Vida Zsoltnak a kerület vallásügyi előadójának támogató munkáját, hogy Juhos Katalin polgármesterasszony támogatásával bérbe vehettük ezt az ingatlant. Köszönöm Tóthné, Vécsei Éva tanácsnok asszonynak lelkiismeretes támogatását és bátorítását, amivel ellátott minden alkalommal a Dávid Ferenc utcai emléktábla megkoszorúzásai alkalmával. Molnár Gyula polgármester úrnak két alkalmbeli anyagi támogatását, mely összegeket teljes egészében ezen ingatlan felújítására fordítottunk. Köszönetünket és hálánkat annak reményében tesszük, hogy nemsokára az Önkormányzat eladja ezt a benvalót és akkor az évi bérleti díjat a bérlemény további felújítására, tudjuk fordítani, ugyanis nagy szükség van mielőbb kiépíteni a vizesblokkot, mely elengedhetetlen feltétele a közösségi létnek. Meg kell köszönjem Szathmáry Zsuzsa mérnökasszonynak egyházunk presbiterének, hogy éjt nappallá téve munkálkodott kis csapatával együtt, hogy az imaház felavatása megvalósulhasson. Megköszönöm lelkésztársamnak Léta Sándornak, és Gergely Feliciánnak, egyházközségünk gondnokának, hogy sikeresen berendezték, és barátságossá tették e hajlékot. És végül de nem utolsó sorban megköszönöm gondnokasszonyunknak Sepsi Kovács Éva asszonynak a negyven darab szék adományát, mely adomány mintegy koronája lett az imaház berendezési tárgyainak.

Ezen rövid bevezető után el kell mondjam, hogy meg vagyok győződve, hogy többszőr is felszentelték már e hajlékot de egyszer sem arra a hivatásra, arra az elkötelezettségre, ami előtt pillanatnyilag áll. Mert mit ér minden fel, vagy megszentelés, ha a ház nem tölti be igazán a maga hivatását? , - ha nem folyik benne hűséges szolgálat, ha nem megy végbe falai között a legnemesebb kereszténységet megtartó és nemzetfelemelő munka. Szűkké válik minden ház, ha falai között nem fér meg minden rászorult, ha falai között nem a legtisztább észérvekkel alátámasztott eszméket hirdetik, melyek úgy a határokon inneni és azokon túli egy nyelven beszélő és egy nyelven imádkozó testvéreinket szolgálják. Lehetnek egyszerre sokan benne, de ezek az emberek soha nem lesznek igazán ott, ha őket nem Isten szent neve vezérli. Azonban én hiszem és meg vagyok győződve, hogy sokan fognak ide betérni, és azok, akik ide majd betérnek, bibliaórára, istentiszteletre, vagy szeretetvendégségre valóban otthon fogják érezni magukat ebben a hajlékban.
Azért mondom mindezt néktek, hogy békességetek legyen melyre oly nagy szükségünk, van ebben a mindennapi békétlenségben, ebben az embertelen világban. Mert ha békesség van e házban és annak lakóiban, akkor e ház a kőbe épített bizalom szimbólumává válik. Ugyanis az élet nem békétlenség és szomorúság kérdése, hanem többé-kevésbé bizalom kérdése. Az öröm és a boldogság soha nem tárgyi mennyiség, hanem alanyi képesség. Tehetség kell a boldogsághoz, épp úgy mint az örömhöz és az élethez, ez a tehetség a: bizalom. A bizalom tud tűrni, mert vár, a bizalom, kockázat, mert hisz a holnapban, mely győz, mert mindig erősebb mint a körülötte levő világ. - A bizalom, egy nagy fellebbezés és elejébe vágás a dolgok rendes menetének, új értékek, új javak, új beteljesülések megtapasztalása.
Ezért azt kívánom, nektek kik mától ebben az új templommá szentelt hajlékban, egy már jól megalapozott család tagjaiként fogjátok megkezdeni áldásos munkátokat, a hitben való elmélyülést, legyetek mindenkivel békességben és bízzatok Istenben és egymásban.
Kívánom, hogy e házban alkotók és dolgozók és imádkozók, váljanak egyházunk és nemzetünk számára hitet és szeretetet megtartó magyar jövendő templomává és miként minden unitárius templomon, hirdeti a felírás, hogy Unus est Deus”, vagy azt, hogy” In hinorem solius Dei” de mindenképpen azt, hogy„Egy az Isten”, ezen a házon legyen rajta az a képzeletbeli felírás, mely örök és megmásíthatatlan:
„Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért”, hogy 437 év verejtékes munkája ne hozza meg a maga gyümölcsét, hogy ne jöjjön rá e nemzet, hogy vannak történelmében olyan események melyekre büszkék kellene hogy legyen, mint az 1568-as Tordai Országgyűlésen kihirdetett vallás és lelkiismereti szabadság, melyet legelőszőr ebben a hazában mondtak ki, akkor amikor a világot eluralta az inkvizíció, hogy az unitárius vallás az egyetlen magyar alapítású vallás miként a pálos szerzetes rend az egyedüli magyar alapítású szerzetes rend! Az ilyesmit nem eltitkolni kell, hanem büszkén hirdetni és tudatosítani az emberek a hívek a keresztények tudatában.
Legyetek hát békességben és bízzatok és hiszem hogy e házban munkálkodók munkája nem lesz hiábavaló.. Ámen. Rázmány Csaba püspök