Az unitárius külmisszió lehetőségei
Az Unitárius Élet legutóbbi számában olvashattuk dr. Zoltán Zoltán érdekes elemzését és javaslatait az unitárius misszió lehetőségeiről. A főszerkesztő kezdeményezését csak helyeselni lehet, s reméljük, e folyóirat hasábjain kiformálódik a régóta hiányolt unitárius missziós stratégia. Ehhez szeretnék én is néhány gondolattal hozzájárulni.
Egyetértek Zoltán professzorral abban, hogy mindenekelőtt az Erdélyből áttelepült hittestvéreket kell megszólítani, s integrálni a Magyarországi Unitárius Egyház (www.unitarius.hu) életébe. Örvendetes, hogy ez ügyben végre együttműködési megállapodás született a hazai és az Erdélyi Egyház (www.unitarius.com) vezetői között. A bélmisszióval egyenlő fontosságúnak tartom azonban a külső érdeklődők, látens unitáriusok felé való nyitást is. Az áttelepülők hosszú távon nem oldják meg problémáinkat, s egyébként sem volna szerencsés, ha az erdélyi testvéregyház elnéptelenedése jelentené megmaradásunk zálogát.
A külmisszió lehetőségeit korábban túlzott optimizmussal szemléltem, de dél-alföldi missziós próbálkozásunk apró sikereiből, s kevésbé apró kudarcaiból tanulva le kellett vonnom néhány fontos következtetést.
Kellő infrastruktúra hiányában nem lehet életképes egyetlen missziós kísérlet sem.
Egyértelműen meg kell határozni, s jól kell megválasztani a megszólítani kívánt célcsoportot.
Istentiszteleteink hagyományos liturgiája nem vonzó a kívülálló érdeklődők számára.
A misszió számára szükséges épületekkel leginkább a budapesti egyházközségek rendelkeznek, s a potenciális célcsoport is leginkább a fővárosban koncentrálódik. Természetesen nem lenne szerencsés az amúgy is Budapest-központú unitárius életet tovább centralizálni, de pillanatnyilag csak itt lehetne egy kísérleti modellt eredményesen kipróbálni, azonban idővel a továbbfejlesztett missziós stratégiát a vidéki egyházközségek is alkalmazhatnák.
A szegedi missziós munka során elsősorban a városban tanuló egyetemistákra koncentráltam, s ma már látom, hogy ez téves választás volt. A felsőoktatási intézmények hallgatói egyrészt nem kötődnek szorosan a városhoz, s tanulmányaik végeztével rendszerint elmennek, másrészt többségükben még nem jutottak el a szellemi útkeresés azon állomására, mikor egy dogmamentes, szabadelvű vallási közösségben valódi szellemi és spirituális otthonra lelhetnének. A nyugat-európai unitárius-univerzalista közösségek formálódását szemlélve arra következtetésre jutottam, hogy szociológiai szempontból a tipikus unitárius kereső 35 év körüli, anyagilag megállapodott humánértelmiségi férfi. Természetesen ez csak egy sablon, mely segíthet a hívószavak és kapcsolatteremtési helyek definiálásában.
Az unitárius istentiszteletek hagyományos ingerszegény protestáns formája a legtöbb érdeklődő számára nem vonzó. A tradíciók megőrzése ugyanakkor fontos lehet meglévő híveink számára, ezért az alábbi reformjavaslataim kizárólag a missziós munka során bevezetendő új stílusú istentiszteletekre vonatkoznak. Ezeket a reformszertartásokat valamelyik budapesti templomban lehetne megtartani vasárnap este.
A reformistentiszteleten hangsúlyt kell fektetni a szimbólumok, s az érzelmi megközelítés fontosságára. A protestantizmus hajlamos volt templomaiból száműzni a szimbólumokat, holott az ember ősidők óta vonzódik hozzájuk; a jelképek közelebb visznek önmagunkhoz, embertársainkhoz és Istenhez.
A legfontosabb ilyen jelkép a nemzetközi unitárius-univerzalista szimbólum, a lángoló kehely. (www.uua.org/aboutuu/chalice.html) Ha a reformistentisztelet megkezdésekor közösen meggyújtanánk a lángot, az rendkívüli módon gazdagítaná a szertartást, s elősegítené a református liturgiától való elhatárolást. Mindez nem jelenti az ősi erdélyi unitárius jelkép megtagadását, sőt bizonyos ünnepélyes alkalmakkor, pl. Dávid Ferenc emléknapján, egy fehér galamb felengedését is el tudnám képzelni.
Szintén nagyon mély jelentéstartalommal bíró gesztus lenne a virágkommunió (www.uua.org/aboutuu/flowercommunion.html) bevezetése, mely a nyugati unitárius közösségeknél régóta meghonosodott gyakorlat.
A virágkommunió mellett a közös ima tudná leginkább egységbe forrasztani a közösséget. A hagyományos unitárius istentiszteleten a lelkész kétszer is elmondja a Miatyánkot, de a gyülekezet többnyire kivüllállóként hallgat, mintha mindezzel azt fejezné ki: a pap majd elintézi dolgainkat az Úristennel, elvégre azért tartjuk. Nemcsak katolikus miséken, de református szertartásokon is szemtanúja lehettem, hogy Jézus közösen, nem egyszer kéz a kézben elmondott imája milyen katartikus hatással képes feloldani a közösségen belüli személyes konfliktusokat.
A megbocsátás, a konfliktusok jelképes lezárásának aktusa lehetne a békejobb nyújtása. Ez nem kizárólag katolikus sajátosság, hanem kultúránkban egyetemes érvényű gesztus, melyet sok unitárius-univerzalista egyházban is gyakorolnak.
Nemcsak az UU-tól, de más sikeres felekezetektől is tanulhatunk, persze nem a teológia, hanem a szervezés, közösségépítés, kommunikáció, anyagi alapok előteremtése (found raising) tekintetében. Történelmi egyház voltunk ebből a szempontból akár gátat is képezhet. A hagyományos hierarchájukba belemerevedett vallások mind itthon mind külföldön folyamatosan veszítik el híveiket, míg az új dinamikus, korszerű módszereket alkalmazó, az intellektusra és az érzelmekre egyaránt hatni tudó közösségek gyarapodnak. (Az Egyesült Államokban 1990 és 2000 között nagyjából a magyar evangélikus és református egyháznak megfeleltethető Presbiteriánus Egyház és Krisztus Egyesült Egyháza (www.ucc.org/index2.html) elvesztette tagjai 11,6 illetve 14,8 százalékát, miközben a rugalmas evangéliumi mozgalmak tagsága átlag 18 százalékkal gyarapodott.) Időnként hajlamosak vagyunk egy bosszús kézlegyintéssel elintézni az ún. “szektákat”, pedig ezek a közösségek valamiért sikeresek, s meggyőződésem, hogy elsősorban nem tantételeik miatt. Magyarországon különösen tanulmányozásra érdemesnek tartom a bahá’í (www.bahai.org) közösség által alkalmazott kandalló melletti beszélgetés (fireside talks) és az ingyenes mormon (www.mormon.org) angolórák módszerét.
Hiszem, hogy a magyar unitarizmusnak a 21. században is van mondanivalója a nyitott szívű és gondolkodású emberek számára, s ez az üzenet megfelelő módon tolmácsolva értő fülekre találhat. A küldetés azonban csak akkor lehet eredményes, ha életünk részévé tesszük a jézusi etika szeretetparancsát, s a megbékélésből, egymás kölcsönös tiszteletben tartásából fakadó harmóniát és erőt sugározzuk a világ felé.
Milványi-Csesznegi Miklós
Bővebben
