„Dolgozni csak pontosan szépen…”

(József Attila születésének l00. évfordulójára)

Ahogy beszámoltunk lapunkban más helyen, a füzesgyarmati unitárius Egyházközség és a
Hegyesi János Városi Könyvtár „Ismerjük meg ön­magunkat és egymást – Írók és
költõk társaságá­ban, másként” címmel egy sorozatot indított nem ismert, vagy
alig ismert és félreismertetett értéke­ink bemutatására. Nagy vállalkozás, mert
nem hí­vunk drága mûvészeket (nem lenne mibõl!), ha­nem saját magunkat mutatjuk
meg, hagy látva lássanak. Az esztendõ adta a kezdést, mert az UNESCO József
Attila-évnek nyilvánította2005-öt. Évek óta pedig a József Attila születés­napja
a Költészet Napja kis hazánkban. Amikor az emlékezés anyagát állítottam össze,
nagy gondban voltam, mert nekünk egy olyan költõt tanítottak, aki egyebet sem
csinált, csak „osztályharcolt”, ad-dig, amíg eljutott az öngyilkosságig
Balatonszár­szón. Évek óta olvasom verseit, és mind jobban meggyõzõdtem errõl,
a költõ zsenialitásához mél­tatlan beállításról. Döbbenettel láttam egyik
TV-adásban, hogy még szülõháza falán ott dísze­leg az a tábla, amely a „proletáriátus”
nagy költõjé­nek szülõhelyére emlékeztet. (Nem csodálkozom e kis hazában, ahol
a települések tele vannak Lenin utcákkal, ahol egyik patinás egyetemünk aulájá­ban
Marx szobra úgy várja az érkezõt, mint Krisz-tus-feszület a katolikus hívõt!
(Elolvastam leg­alább tucatnyi ítész-mûvet, de azok még távolabb vittek az
igazi József Attilától. Találkoztam Szöré­nyi László megdöbbentõ írásával is
aki arról érte­kezett, hogy minden, úgynevezett „akadémiai összes” hamis, mert
tízesével hagyták ki belõlük a nagy horderejû verseket, vagy kipontozták a pró­zákat,
legyen szó Babitsról, Kosztolányiról, József Attiláról vagy bárkirõl, mert a
marxista szemlélet amit nem fogadott be, azt a szerzõ meg se írta. Jó­zsef
Attilával kapcsolatban is elõfordult, hogy a kö­teteiben nem szerepelt például
a „Nem! Nem! Soha!” és más hasonló tartalmú verse. Egyszer vé­letlenül
belekerült az 50-es évek elején, de az egé­szet azonnal bevonták, eltüntették,
lenyelték. Medvigy Endre irodalomtörténésznek köszönhetõ­en lassan nagyjaink
úgy állnak meg elõttünk, ahogy éltek, alkottak, és nem elferdítve meghami­sítva.
(Lásd Medvigy Endre: A magyarokhoz címû gyûjteményét.) Nagyon meg akartam
találni azt a tragikus sorsú költõt aki harminchat fokos lázban égett el
fiatalon, fájdalmasan, aki valójában jó ke­délyû ember volt, akit a fájdalom
zsenijének, az ér­telem vértanújának látták sokan addig, amíg Jó­zsef Jolán meg
nem írta a leghazugabb könyvek egyikét, A város peremén-t. Elhagytam hát azt a
kéttucatnyi verset, amit a „proletárköltõ” írt, és amit, ha tovább élt volna,
bizonyára megtagadott volna, mint ahogy megtagadta azokat, akik kita­gadták a
mozgalomból, mert szerette fajtáját és féltek zsenialitásától, és elmerültem a
hovatarto­zásról, a hazáról, a családról, vallásról és más té­mákról született
verseiben, még a filozofikusokban is! Nem érdekel az sem, hogy or­vosok,
pszichoanalitikusok hány kötetre valót ír­tak össze betegségérõl, ami végül is
tragédiába kergette. A mû a fontos, a szép szó, a megterméke­nyítõ gondolat.
Egyik verscímét parafrazálva kiál­tok fel én is: Íme, hát megleltem a Költõ
József At­tilát! Álljon itt tematikai csoportosítás nélkül né­hány szép
gondolata, amelyek többször kellene el­hangozzanak: „Valami nagy-nagy tüzet
kéne rakni, / hogy melegednének az emberek.” Vagy ki­egészítve a címsort: „Dolgozni
csak pontosan szé­pen, / ahogy a csillag megy az égen, / úgy érdemes.” „Igazi
lelkünket, akárcsak az ünneplõ ruhákat, gondosan õrizzük meg, hogy tiszta
legyen majd az ünnepekre.” „Az égbolt fejünk fölül / elvitorlázott a
pénztárcákba.” „A semmi ágán ül szívem / kis teste hangtalan vacog, / köréje
gyûlnek szelíden,/sné-zik, nézik a csillagok.” „Éltem és ebbe más is bele­halt
már.” „Még nem nagy az ember, / De képzeli, hát szertelen! / Kísérje két
szülõje szemmel: / a szellem és a szerelem.” „S mégis, magyarnak szám­kivetve,
/ lelkem sikoltva megriad / édes Hazám, fogadj szívedbe, / hadd legyek hûséges
fiad!” „…adj emberséget az emberiségnek, / adj magyarságot a magyarnak!” „Retteg
a szegénytõl a gazdag,/sa gazdagtól fél a szegény, / Fortélyos félelem igazgat
/ minket, s nem csalóka remény.” „…rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi
munkánk: és nem is ke­vés!” „Amit szívedbe rejtesz, / szemednek tárd ki azt, /
amit szemeddel sejtesz, / szíveddel várd ki azt.” „Minden mosolyod, mozdulatod,
szavad / õr­zöm, mint hulló tárgyakat a föld, / Elmémbe, mint a fémbe a savak,
/ ösztöneimmel belemartalak.” „Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz
hozzám.” Csillagok gyúlnak és lehullnak, / de te megálltál szememben.” „Nagyon
szeretlek, hisz magamat szintén / nagyon meg tudtam szeretni veled.” „Jöjj el,
szabadság! Te szülj nekem rendet, / jó szóval oktasd, / játszani is engedd /
szép, komoly fiadat!” „Szeretlek, mint anyját a gyermek, / mint mélyüket a
hallgatag vermek. / Szeretlek, mint a fényt a termek, / mint lángot a lélek, /
test a nyu-galmat!/Szeretlek, mint élni szeretnek/halandók, amíg meg nem
halnak.” „Isten-járás van, csönde­sek legyünk. / Valaki bús dalokat dalol, /
tudom ki­csoda: õ az, énekel, / csak énekelget bennünk vala­hol. /…Az Úristen
minket nagyon szeret, / minket mindennap látogat, / nehéz, kegyetlen nehéz a
lába, / s egy-két magyar szív néha megszakad.” „Most már tudom õt mindenképpen,
/ minden dol­gában tetten értem, / S tudom is, mért szeret en-gem, / tetten
értem az én szívemben.” „Megáll Is-ten, megáll a világ, / gyönyörrel bámul ily
csudát, / hogy vasököllel, ha akar,/szabad s egész lesz a ma-gyar.”.„Nem lész
kisebb Hazánk, egy arasszal sem, / Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen,
/ Ma­gyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át: / Nem en­gedjük soha! soha! Árpád
honát!”

Aki így talál rá a l00 éves József Attilára, annak más lesz ezután április ll-e, a
Költészet Napja. A szennyet, hordalékot sodró vizek lefutnak és a kõ, az érték
megmarad, s lesz mibõl építkezni, Kõmû­ves Kelemenekként új Dévavárakat. Ehhez
adjon az emlékezés erõt!

(Részlet egy hosszabb felolvasásból)

Balázsi László

Egyébként a az említett helyszínre Sopronból aLackner Kristóf utcai busz buszvégállomással szemben induló 14-es városi járattal, – amely fél óránként közlekedik – lehet kijutni Brennberg­bányára. Ott a
végállomáson kell leszállni és a ha­rangláb felé kell felmenni egy kis dombra.
Majd onnan le a Gesztenyés völgybe, ahonnan egy aszfaltút kanya­rulata után,
máris megpillantható az a közeli keskeny völgyben húzódó házsor, amelyet
Kovácsvágásnak hívnak, és ennek szélén van az említett erdõrész, az
emlékkopjafával. Az egész mindössze egy negyedórás, 20 perces könnyû
gyalogsétát igénnyel. Minden ked­ves testvérünknek és érdeklõdõnek jó utat
kívánunk ehhez a felfedezõ túrához.

Krónikás

Pünkösd, a beteljesedés alkalma

Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv 1-2. része

Csodálatos az a változás, ami az embernek megadatik. A kereső unitárius lélek is szereti az újat, a jobbat, a haladást és a fejlődést. S milyen jó megérezni, hogy mi erre képesek vagyunk. Keressük hát az ilyen lehetőségeket, találjuk meg a szüntelen alakulás útját, mely meghozza az eredményt.

Alakul, változik az élet a születéstől a halálig. Átalakul a gabonamag, miután a földbe vetjük a kalászig, a termésig megtett út és idő alatt.

A tanítványok élete is egy csodálatos átalakuláson ment át: kezdve attól, hogy Jézus elhívta őket a tanítványságra. De hogy igazán mit jelentett ez számukra, az a Pünkösdig megtett úton tudatosult bennük és Pünkösdkor lett nyilvánvalóvá.

Nem testi-fizikai, hanem lelki átalakulás volt, amely időbe telt. Mint ahogyan a test is az évek multával, egy emberöltő felhasználásával alakul át, úgy a léleknek is idő kell, hogy alkalmazkodni tudjon az igazán isteni dolgokhoz. A tanítványok életében is az alkalmazkodás volt a fontos:

Az ApCsel könyve egy pár útmutatást ad, észrevételt tesz ezzel az idővel kapcsolatban:

Olyan erősen tovább élt bennük, lelkükben Jézus, hogy továbbra is megtapasztalták, mintha mellettük lett volna, szólt volna hozzájuk, mintha tanácsot kértek volna tőle. És valóban a bibliai leírás szerint lélekben megjelenik Jézus. Meghagyásokat osztogat. Majd Nagycsütörtökön, lelki szemeik előtt Jézus felemelkedik a mennybe… Ez számunkra felfoghatatlan a valóságban, hacsak nem egy lelki folyamatnak fogjuk fel, amikor valóságosan is tudatosodik a tanítványokban, hogy Jézus már nincs testben mellettük, így látják eltávozni, és ezt kifejezik látomásaikban, és érzik, hogy ezután már bennük van.

Átalakulás, alkalmazkodás, tudatosság:

Változtatni egy megszokott életmódon nem volt könnyű: tanítványból mester lenni. Hallgatóból, beszélő, az evangélium hirdetője. A megfélemlítettből, bátor kiálló.

Jézus meghagyásai között ott van, hogy: „ne távozzatok el Jeruzsálemből, szentlélekkel keresztelnek meg, tanúim lesztek Jeruzsálemben! És mindenhol.”

Átalakulás, alkalmazkodás, tudatosság, egy szívvel egy lélekkel vannak, egyakarattal

A felsoroltakból a következők lényegesek:

1. Ott vannak Jeruzsálemben, ott ahol Jézust keresztre feszítették. Azok között akik nem fogadták be, ott kell majd bizonyságot tenniük, nem ott ahol őket tárt karokkal várják, vagy várnák.,

Jézus tanúbizonyságot vár tőlük: eddig volt aki megtagadta, volt aki elárulta, nem értették Jézust, szétszéledtek a bajban, MOST AZ IDEJE A BIZONYSÁGTEVÉSNEK, A KIÁLLÁSNAK.

2. Júdás helyébe egy új tanítványt választanak, hogy teljes legyen létszámuk.

Van egy kis különbség is: Jézus nappal tartózkodott Jeruzsálemben éjszakára kiment a Getsemáné kertbe. A tanítványok nappal végigjárták azokat a helyeket, ahol Jézussal voltak és éjszakára Jeruzsálemben szálltak meg. Talán az utolsó vacsora helye az a nagy és tágas szoba ahol mindig együtt voltak.

3. Egy szívvel, egy lélekkel részt vettek a közösségben, imádkozásban, a kenyér megtörésében.

Felidézték emlékeiket, azt gyakorolták, amit Jézustól láttak, - s így telt el egy bizonyos idő – az érlelésnek az ideje .

Átalakulás, alkalmazkodás, tudatosság, egy szív egy lélek , egyakarat, bizonyságtevés, kiállás, önállóság.

Mi is állandóan alakulunk. Testileg is, lelkileg is. Magunkon tapasztalhatjuk. Nem könnyű egy megszokott életvitelt feladni, elhagyni és áttérni egy másikra.

Példának említeném a lakáscserét, vagy faluról városra való költözést, az új életkörülményekhez való alkalmazkodást. Munkahelyet is lehet többször váltunk életünk folyamán, hogy ne is említsem egy másik országba való költözést, annak minden kihívásával, megpróbáltatásaival. Mennyire megváltozunk. Átalakulunk. Ez egyrészt időbe telik, másrészt tudatosulnia kell: hol állunk és magától jön az alkalmazkodás.

A tanítványok példája világosan mutatja, hogy mire van szüksége az embernek az átalakuláshoz: legyen az bármilyen csekély átalakulás is:

Elsősorban is társra, társakra, akikkel együtt tudjuk ezt elérni. Egyedül nehéz. Aztán szükség van szívre, mely együtt érez.

A szívet mi úgy fogjuk fel, mint testi szervet. Azonban van egy sokkal fontosabb jelentése is: jelenti az egyént, mint annak tudatos volta, értelem alatti szintjét, amelyik érzelmi, akarati, gondolkodásbeli, magatartásbeli központi irányító szerv. Sokszor felsóhajtva hangoztatjuk: úgy fáj a szívem! Lényegében nem is a szív fáj, de érezzük, hogy valami után szomorkodunk, bánkódunk, sajnálkozunk. Ilyen értelemben a szív már nem a dobogó húst, izmokat jelenti, hanem valami sokkal többet.

Jézus mondotta: a jó ember az ő jó szívéből hozza elő a jókat, a gonosz ember pedig az ő gonosz szívéből a rosszat…

Vagyis érzi-e szíved, hogy mit cselekszel: egy személy követheti az előirt gyakorlatokat, betarthatja a törvényeket anélkül, hogy belső életét megváltoztatná, hogy valamit is érezne mások iránt. Sokan hangoztatják: ahogyan én hiszek és cselekszem, az nem befolyásolja a szívemet. Pedig kellene. Ellenben, könnyen szívtelenné válhat az ember.

Átalakulás, alkalmazkodás, tudatosság, egy szív egy lélek , egyakarat, bizonyságtevés, kiállás, önállóság, alkotás, önállóan alkotni.

Ezért, kedves testvéreim, amikor valami új dolgot szeretnénk, változtatni akarunk életünkön, valami jobb és szebb után vágyunk, akkor a „van” világából úgy kell elindulni a „kell” világa felé, hogy tudatosuljon: eredményt csak mindezek betartásával érhetünk el. Ne csak azt sírassuk ami nincs, ami hiányzik, hanem arra törekedjünk, hogy amit szeretnénk, az legyen meg.

Ha a tanítványok nem erre szánták volna el magukat, hanem csak siratták volna Jézust és a letűnt időszakot, amit vele együtt megéltek, nem lett volna Pünkösdünk, nem alakult volna meg az első gyülekezet, nem lett volna meg a törekvés megvalósítani azt amit Jézus megálmodott és egy rövid ideig Ő maga megvalósított a földön a szűk tanítványi körében. Ezt szerették volna a tanítványok a nagyobb, tágabb társadalomban is elérni, megalkotni.

És ez meg is valósult az első Pünkösd alkalmával.

Ennek érdekében minden áldozatot vállalnunk kell nekünk is! Valahányszor megvalósítsuk egy-egy álmunkat, elképzelésünket, mindig Pünkösd van, mert Pünkösdkor mindig valami jó történik. Ámen!

Léta Sándor

Emlékezés Kriza Jánosra

halálának 130. évfordulóján

Kriza János unitárius püspök a székely népköltészet gyűjtője, a népies költészet jeles képviselője 130 évvel ezelőtt 1875. március 26-án 64 éves korában váratlanul elhunyt. Tele volt tervvel a Vadrózsák második kötetének kiadását illetően, az egyháztörténet megírására vonatkozóan és az egyházi iskolák megreformálásával kapcsolatban egyaránt. Élete 130 évvel ezelőtt lezárult, de neve ma is él, működésének hatása korunkban is érezhető, jelentősége a magyar kulturális életben elévülhetetlen.

Kriza János Nagyajtán született 1811. június 28-án. Szegény lelkészcsalád elsőszülött fia volt. Apja a kiterjed rokonsággal rendelkező torockói Kriza család sarja balesetben vesztette el félkezét, ezért küldték tanulni, de a családi összetartozás egész életen át megmaradt. Torockón járt az un. partikula iskolába, a gimnázium alsó tagozatát tíz éves korától ott végezte, és tanult meg latinul, németül verselni, előadni 10-14 éves korában. A családi hagyomány szerint a Krizák bányászok voltak, és a hajdani aranybányák egyik vezetője volt Kriza, kinek neve a görög chrysos (arany) szóból származik. A polgárosodó életű városban ismerte meg a székely emberek nehéz sorsát, küzdelmes életét, előrevivő igényességét, kitartó helytállását. A hosszú hideg téli estéken, amikor a ház népe összegyűlt, a gyér világítás mellett, hangos olvasással tette közkinccsé a Bibliát, Hármas Históriát, Hét Bölcs Mesterekről szóló írást és más népszerű könyvet, a korábbi századok irodalmi alkotásait.

A reformkor szellemisége megérintette Székelykeresztúron, a kollégiumban, a székely ifjak különböző helyről összesereglett közösségében. Az országért tenni kész művelt emberek a magyar irodalmi élet kiterjesztését vállalták, ezzel együtt a nemzeti kultúra megismeréséért fáradoztak, a kulturális örökség feltárására törekedtek és a műveltség általánossá tételét szorgalmazták. Gimnazistaként olvasókört szervezett, ahol egymás verseit, meg a kor híres költőinek, íróinak műveit ismertették. Kolozsváron teológus korában algimnáziumi tanulókat tanított, és elhivatott értelmiség megteremtésén fáradozott miközben a tandíjmentességért dolgozott. Később a teológia könyvtárának felügyelője lett, ami rangot, megtiszteltetést jelentett, de egyben lehetőséget széles körű ismeretek megszerzésére. Kolozsváron jogot, teológiát, filozófiát, bölcseletet tanult. Rendszeresen írt és fordított verseket. Saját és mások írásait később a Remény és az Atheneaum című zsebkönyvekben tette közzé. Epigrammáiban a társadalom hibáit, gyengeségeit pellengérezi, a szonettjei az emberi érzések mélységeit fejezik ki, a népies hangú dalai az egyszerű emberek életét, gondjait emelték a költészetbe, miként később Petőfi tette.

A teológiai stúdiumok befejezése után 1935-ben a kolozsvári unitárius egyház papjává választotta, de a régi szokáshoz híven előbb külföldi tanulmányútra küldte. Berlinben az újonnan alakult Fridrich-Wilhelm Univeristät a protestáns világ pezsgő életű központja volt. Ott tanítottak a Humboldt testvérek, míg a humán területen felbecsülhetetlen Jacob és Wilhelm Grimm tevékenysége, akik megírták a német mitológiát, kiadták a német mese és mondagyűjteményt, nyelvtörténetet és más, korábban ismeretlen tudományos eredményeket. A berlini évek tudatosították Krizában a magyar kultúra értékeinek sajátosságát, egyediségét, felbecsülhetetlen értékét.

A költészet útján

A külföldi tanulmányút, a nélkülözésekkel teli két év próbára tette fiatal szervezetét, és hazatérte után a betegsége kényszerpihenőt diktált. Ez idő alatt szedte rendbe verseit, fordította le Milton Az elveszett paradicsomának egyes részeit, Byron szenvedélyes hangú verseit, Lamartine prózáját, Heine bús költeményeit, az orosz népdalok első válogatása mellett még sok egyebet. Mindezek ismeretében Toldy Ferenc javaslatára 1841-ben a Kisfaludy Társaság irodalomtudósai Krizát az Akadémia tagjai sorába választották. Kriza akkor 30 éves volt, Erdély elismert kötője, későbbi tudósa, püspöke. A korabeli sajtó azt írta: „Kriza három év alatt Erdély társ nélküli népdalnoka lett.” A későbbi irodalomtörténet igazolta a megállapítást, amely szerint Petőfi legjelentősebb elődei között van a helye, aki megteremtette az irodalmi népdalokat, azt az új irányt, amely szerint a falvak lakói, sajátos életformájuk, nehéz sorsuk a maguk valóságában lett a költészet tárgya, és nem az elit kultúra szemszögéből, de nem is a rousseaui romantika köntösébe bújtatva. Költeményeiben először jelent meg a magyar költészetben a határőr-szolgálatú székelyek sorsa a paraszti élet és a katonakötelezettség kettős terhe az Erdővidék az én hazám kezdetű versben.

A székely népköltészet felfedezője

Az ígéretes költői pálya megtört, de 1842-ben már új feladat előtt áll, a székely népköltési gyűjtemény kiadását szorgalmazza. Önvallomásában írta: „Székelyföldön járásom alatt jöttem véletlenül azon észleletre, mily sok ily régi kincs hever senkitől sem figyelve meg a nép alsó rétegeiben, s attól fogva ez egyet számtalan foglalatosságaim közepette sem vesztetem el szemem elöl, magam is gyűjtöttem mind Székelyföldön jártamkor, mind pedig Kolozsvárt lakó sok-sok férfi és asszony embereknél.” Kiadásra vonatozó felhívása gyér visszhangra talált, amit tovább nehezített a szabadságharc, a diktatúra, a kultúrát bénító abszolutizmus. Így a már összegyűlt alkotások csak két évtizeddel később jelentek meg Gyulai Pál szorgalmas biztatására, gróf Mikó Imre anyagi támogatásával, Stein János gondos nyomdai munkája nyomán.

A Vadrózsák. Székely Népköltési Gyűjtemény mindmáig a legjelentősebb, legismertebb népköltészeti kiadvány. Az eredeti kiadást számos újabb követte, nincs száma, hány válogatás merített belőle. Tankönyvek, antológiák élére kerültek Kriza balladái, és mára a költészetünk, műveltségünk elengedhetetlen része. Ezernél több népdal, hetvenöt népmese, sokszáz mondóka, táncszó, találóskérdés, tájszógyűjtemény, nyelvi sajátság leírása olyan kincsesbánya, amit az érdeklődők szakemberek újra és újra felfedeznek, de mindmáig kellő mélységben nem ismernek. Egy mindaddig ismeretlen világ tárult a magyar kultúra iránt érdeklődők elé. Új volt annak ellenére, hogy a szabadságharc előtti években napvilágot látott Erdélyi János által szerkesztett Népdalok és mondák három kötete.

Kriza különös érdeme a népballadák felfedezése. A Vadrózsák megjelenése előtt már közölt néhány balladát például a féltékeny és kegyetlen Barcsairól, a falba épített asszonyról Kőműves Kelemennéről, az elcsábított asszonyról, Molnár Annáról. Az újságok révén vagy előadásokon megismert balladák a nemzeti kultúráért felelősséget érző széles közönségben jelentős hatást váltott ki. De amikor a Vadrózsákban harminc ballada látott napvilágot, az kulturális reveláció lett. Valóságos ballada-láz tört ki. Arany János az eltűnt hősepika maradványaként ünnepelte, és azt állította, hogy nincsen olyan költészet, amely versenyezhet a balladával. A rövid tömör versben a tragédia, líra és drámaiság olyan összhangot alkot, amelyre máshol nincs példa. Témaköre az emberi érzelmeket kifejezni képes emberi sorsok változatai. A balladák elsősorban a szerelemről és a családon belüli konfliktusokról szólnak, és a tragédiák bemutatása az érzelmileg motivált hallgatóságban katarzis élményt vált ki, megoldás lehetőségét, a megnyugvást ígérve. Az egymástól eltiltott szerelmesek tragédiája többféleképp ismerhető meg Kriza gyűjteményéből. Kádár Katát a legény anyja feneketlen tóba vetteti, Szép Júlia édesapjától a kedvesének a fejét kapja ajándékba. A hűtlen asszonyra is kegyetlen halál vár, mert a féltékeny férje szurokba mártva, gyertyaként égeti el mindenki számára elrettentő példaként. De van tréfás ballada is, amikor a csalfa asszony ügyesen bújtatja el titkos szeretőjét, elkerülve az összecsapást, vagy máskor átlátszó tréfát talál ki. A társadalom íratlan törvényeit, a szabályok sérthetetlenségét, és az emiatt kialakult feszültséget hirdetik a balladák. A mostoha és az árva konfliktusa, az idegenbe szakadt asszony szívtelensége, a bánatában halálba menekülő ember szenvedése mind-mind olyan téma, amelyek ma sem vesztettek aktualitásukból. A ballada éppen ezért közel áll hozzánk, bár ritkában hallhatjuk, mint Kriza korában.

A ballada felfedezése indította el az összehasonlító kutatást. Kriza Jánost megvádolta egy román újságíró, hogy románból fordította. A szerény, sok nyelvet beszélő Kriza románul nem tudott, és személyes támadásnak vette a gyanúsítást. Megsokszorozódott szorgalommal egyre többen gyűjtötték a balladákat, bebizonyítva, hogy azok a magyar nép kultúrájának részei. Az adatokból kiderült, hogy egyes témák más népnél is megtalálhatók, bár azok formája vagy tartalmi mondandója egymástól eltérőek lehetnek.

Az unitárius püspök

A népköltészet értékeinek felfedezésén túl Kriza János nagy érdeme az unitárius egyház korszerűsítése. Az abszolutizmus idején egy évtizedig tilos volt püspököt választani. A vezető nélkül maradt egyház 1861-ben püspökké választotta Kriza Jánost Tordán, abban a városban, ahol a világon először nyilvánították ki a vallások közötti egyenlőséget. Feladatul tűzte ki a régi közösségek és iskolák megerősítését, a papképzés és a teológiai oktatás modernizálását, ezen túl fontosnak tartotta a nemzetközi kapcsolatok kialakítását, a külföldi szakirodalom magyar nyelvű közzétételét sok egyéb mellett. A vasút és autó nélküli világban személyesen kereste fel a legeldugottabb vidéken az unitárius közösségeket hitet és erőt hirdetve a megmaradás reményében. Közben a kolozsvári közéletben többféle szerepet vállalt, a szerény jövedelmű egyház érdekében. Sok időt igényelt a „zsurnalista feladat” (az ő szavait idézve). Újságcikkekben fogalmazta meg a számára fontos kérdéseket. Segítette a szegény sorsú gyerekek nevelését. Otthonában ingyen szállást és kosztot kapott sok lelkész gyereke, és kiállt a nőnevelés mellett. A tanítónő-képzést elsők között szorgalmazta A sokirányú tevékenységéről mindmáig nincs kellő áttekintés.

Kriza János püspöki működésének eredménye az angol unitárius egyházzal kialakított, mindmáig meglévő gyümölcsöző kapcsolat. Ő újította meg az egyházi énekeskönyvet, különös tekintettel a halotti énekekre, és írta meg az unitárius himnuszt az egyház fennállásának háromszázadik évfordulójára. Máig érvényes az általa összeállított káté, az unitárius hitvallás. Egyházi beszédeit, imáit úgy írta, hogy azok keresztül nevelje, befolyásolja a nehéz sorsú gyülekezetet. Megalapította a Keresztény Magvető című, mindmáig jelentős unitárius folyóiratot, hogy az új eredmények, eszmei értékeket hirdető vitairatok, tudományos igényű írások minél szélesebb körhöz eljuthassanak.

Kriza János művelődéstörténeti jelentősége a kor történelmi és társadalmi viszonyainak ismeretében érthető meg. A reformkor irodalom központú világában az olvasáskultúra terjesztéséért küzdött, a népköltészet felfedezésekor a magyar kultúra ismeretlen kincseit gyűjtötte össze, a magyar alapítású unitárius egyház megújhodásáért fáradozva a reformáció hazai képviseletének vállalásában alkotott maradandót. A szerény, halk szavú Kriza 130 éve elköltözött, de ránk hagyta örökségét, hogy vigyük tovább, és gazdagítsuk vele a mindenkori közműveltséget.

Kriza Kálmán

mérnök

a püspök dédunokája