ID. KELEMEN ATTILA, ÉLT 89-ÉVET!

Kelemen Attila, 89-évvel ezelőtt, 1915-ben született Erdélyben, a Székelyföld szívében Felsőrákoson, egy székely nemesi család harmadik fiú gyermekeként. Amint azt már említettem a család unitárius lelkészi dinasztia, melyből az ismertebb nevek: dédapja Kelemen István szabédi lelkész, nagyapja Kelemen Albert Marosvásárhely első unitárius lelkésze, és édesapja szintén Kelemen István, felsőrákosi unitárius lelkész és esperes, aki 47-éven át, szolgálta a falú közösségét. 1916-ban az orosz front elől, három gyermekével menekülve, Füzesgyarmarta kerül, ahol egy éven át, végzi a lelkészi teendőket. Kelemen Attila, elhunyt testvérünk, elemi iskoláit Felsőrákoson végezte, majd Kolozsvárra került az Unitárius főgimnáziumba, ahol már két testvére is tanult. 1936-ban érettségizik, ami után a vargyasi és köpeci bányákban, fizikai és adminisztratív munkát végez, mindaddig, míg be nem hívják katonának. A moldovai Jászvárosba vonul be katonai szolgálatra. Leszerelése, és Erdély visszacsatolása után Kolozsváron a bőrgyárban, majd Brassóban helyezkedik el. Közben behívják a magyar hadsereg-be, ahol karpaszományos kiképzésben részesül. A II-ik Világháború ese-ményei közben többször kapott katonai behívót, és egy ilyen alkalommal történt utazása során ismerte meg 1943 őszén a Sopronban végzett óvónőt, későbbi hitvestársát, aki pont Felsőrákosra kapta kinevezését.1944-őszén Székelyszentléleknél orosz fogságba esett, ahonnan egy év múlva 45-kilósan tért haza, rettenetes egészségi állapotban. Azonban a megpróbáltatásokat, rendkívüli önfegyelemmel és töretlen hittel viselte el.

1946-ban kötött házasságot Vajda Olgával, mely házasságot a Gondviselő Isten két fiúgyermekkel áldott meg: Attilával és Zsolttal.

1945-ben véglegesen Magyarországon telepszik le, ahol székely szorgalmának köszönhetően az életet elölről kezdve, hogy családját becsülettel eltarthassa, belevág egy új szakma tanulásába és így lesz belőle, adófelügyelő, majd adóellenőr. Mindannak ellenére, hogy munkáját becsületesen végezte, az embereken segített, szellemisége, de főleg papi családból való származása nem illett bele a kor politikai világába, aminek következtében menesztették munkahelyéről. Több helyen is próbálkozott munkakereséssel, de a kommunista szellem mindenhol bezárta előtte az ajtót. Nagyon sok kellemetlenség után, kedvezett a sze-rencse és egy újabb tanfolyam, és átképzés után végre el tudott helyezkedni a brettyóújfalvi Földhivatalban.

1957-ben Budapestre költözik a család, hogy a fiuknak meglegyen a jobb tanulási lehetőség. Id. Kelemen Attila rengeteget dolgozik, amiért sok elismerést és kitüntetést is kap, de a legjobban munkatársai, elismerésének örvendett. Szerette a tisztaságot, a rendet, a szabadságot, a tiszta levegőt, és a kerti munkát. A rajongásig szeretett Erdélyétől, a Székelyföldtől, Erdővidéktől soha nem szakadt el egy percre se. Amikor csak tehette, itthonról ment haza, Erdélybe, érettségi találkozókra, Kolozsvárra, szülőfalujába Felsőrákosra, megnézni a szülőházat, a templomot, felidézni a gyermekkort, a gyökereket… . 40 évi munkaviszony után 1975-ben nyugdíjba vonul, de utána még sokáig dolgozik. Legnagyobb örömét az unokáiban lelte, Ágota, Kata és Kinga, akik bearanyozták életét. Csodálatraméltó volt a megmaradásba vetett hite, családja és hitvestársa iránti szeretete, a szülőföld és vallása iránti elkötelezettsége. 2003 évben nagyon megromlott egészsége, amin már sem a gondoskodó ápolás, sem, a rengeteg gyógyszer nem tudott segíteni. Szeretett otthonában, hitvestársa mellett érte a halál, 2004. március 29-én.Szelíd, jólelkű, becsületes, mindenkin segítő, és mindenki által szeretett jó ember volt id. Kelemen Attila. Unitárius hite, székely lelkülete segítette át az élet megpróbáltatásain, és mindig talpra tudott állni, mindaddig, míg ezt egészsége lehetővé tette. Nemes jellemét, soha el nem felejthető alakját, mosolyát és kedves hangját, gyermekei és unokái viszik tovább és mentik át az utókórnak.
Szerető fia ifj. Kelemen Attila, a Bartók Béla Unitárius Egyházközség presbitere, Főtanácsunk tagja, az Unitárius Heltai Kft. Ügyvezető igazgatója, akinek szívében mélyen él az Unitárius Egyház iránti szeretet és tisztelet, egyik, édesapja halála utáni beszélgetésünk alkalmával, ezeket mondta: fiaként már nem tudom Neki megköszönni az életet, a sok törődést, nevelést és tanítást, mindazt, ami emberré tett Áldott legyen ezért egy Istenünk és apám emléke! Úgy legyen!

Rázmány Csaba püspök

Kobátfalvi KELEMEN ATTILA

/1915-2004/ életútja

Kelemen Attila 1915 augusztus 18-án született Felsőrákoson, Székelyföld szívében Erdővidéken, székely nemesi család harmadik fiú gyermekeként.

A család unitárius lelkészi dinasztia, melyben az ismertebb nevek közül nagyapja, Kelemen Albert Marosvásárhely első unitárius lelkésze, dédapja, Kelemen István szabédi pap volt.

Édesapja Kelemen István felsőrákosi unitárius lelkész, majd esperes volt, aki 47 éven át szolgálta a falu közösségét.

Az első világháború végén 1916-ban a román front elől három gyermekével menekülve Füzesgyarmaton talált menedéket, és lelkészként szolgálta az egyházközséget.

Egy évvel később tért vissza a család Felsőrákosra.

Kelemen Attila Felsőrákoson végezte elemi iskoláit, majd Kolozsvárra került az Unitárius Főgimnáziumba, ahol akkor már két bátyja, István és Tibor is diák volt.

1934-ban érettségizett, többek között olyan ismert osztálytársakkal tanult, mint

Filep Imre, Nyitrai Mózes, Sebe Ferenc, akik később unitárius lelkészek lettek.

Édesanyja, Paál Irén tanítónői oklevéllel nem kapott állást Felsőrákoson, mert férje, a magyarságát soha meg nem tagadó lelkész apa szálka volt a román hatalom szemében.

Érettségi után alkalmi munkákat vállalt többek között a vargyasi és köpeci kőbányában is, ahol fizikai, valamint adminisztrációs és egyéb feladatokat látott el.

Közben behívták katonának a román hadseregbe, a Kárpátokon túli Jászvárosba.

Katonai szolgálata magyarsága miatt nem volt könnyű, de román parancsnoka felismerte szorgalmát, tudását, megbízhatóságát.

Távolléte idejére a parancsnok az ő kezébe adta az ezred iratszekrényének kulcsait

és bélyegzőit azzal, hogy intézze helyette az ezred adminisztrációs feladatait.

Román volta ellenére az egyenes jellemű magyar fiúban bízott meg inkább.

Ő ezt arra is felhasználta, hogy magyar katona társainak eltávozási engedélyeket adjon, amire addig nem volt lehetőségük.

Erdély visszacsatolása után lehetősége volt arra, hogy átképző tanfolyamra menjen, amit az értelmiségi munkanélküliek ügyeinek kormánybiztosa szervezett.

Budapesten letett sikeres vizsga után Kolozsvárott bőripari technológiát, nyers és készbőr ismereteket és üzemgazdaságtant sajátított el.

Így kapott munkát Kolozsvárott a bőrgyárban, majd Brassóban.

Ezen idő alatt behívót kapott a magyar hadseregbe, ahol „karpaszományos” kiképzésen vett részt.

A második világháborús események alatt többször kapott katonai behívót.

Egy ilyen katonai szolgálatról Székelyudvarhelyről szabadságra hazatérőben az autóbuszon utazva ismerte meg feleségét 1943 őszén.

Az 1943 júniusában Sopronban végzett óvónőt ugyanis első munkahelyére a felszabadult erdélyi területre, Felsőrákosra nevezték ki.

1/3

A pályakezdő óvónőnek 80 gyermek nevelésében egyedüli nevelőként kellett helytállnia, akinek munkájában sokat segített későbbi apósa, Kelemen István felsőrákosi unitárius lelkész, aki az óvodai felügyelő bizottság elnöke is volt.

Kelemen Attila magyar katonaként a háborús események alatt Homoróddarócra került, mint gazdasági ellátó.

A front előre haladtával 1944 őszén orosz fogságba esett Székelyszentléleknél, és Nikolaev-be került.

1945 augusztusában tudott csak hazajönni, 45 kg-os testsúllyal!

A fogság megviselte egészségi állapotát, ami haláláig elkisérte.

A megpróbáltatásokat rendkívüli önfegyelemével és töretlen hitével vészelte át.

1946 április 27-én Berettyóújfaluban házasságot kötött Vajda Olgával.

Házasságukból két fiú gyermekük született: Attila és Zsolt.

1945 végétől élt a mai Magyarországon, Berettyóújfaluban anyósáékkal és azok szüleivel, akik erejükhöz mérten mindenben segítették.

Erdélyből való áttelepülését követően elölről kellett kezdenie az érvényesülést.

Saját erejéből és következetes, székely szorgalmával új szakmát tanult.

Elvégezte az erdélyiek számára szervezett könyvelői szaktanfolyamot ezután, mint

adófelügyelő, és adóellenőr dolgozott.

Az 50-es években több szegény gazdálkodó segítségére sietett, amikor a beszolgáltatásokat kellett teljesíteniük.

Munkájával meg voltak elégedve, de az egyenes jellemű ember nem illett bele a kor politikai világába.

Azon a címen, hogy papnak a fia, nem dolgozhat a Tanács kötelékében, felmondtak

neki, állásából menesztették.

Egy évig nem volt munkája, miközben felesége terhes volt második gyermekükkel.

Ezidő alatt több helyen is jelentkezett munkát kérve, de a kommunista szellem mindenütt bezárta előtte az ajtót.

1953-ban véletlen folytán találkozott egy régi munkatársával, aki állást ajánlott neki a debreceni földhivatalnál.

Az új munkához újabb tanfolyamok, átképzések elvégzésére volt szüksége.

Fél évig Debrecenben dolgozott, és az Unitárius Egyház vendégszobájában lakott.

Az akkori debreceni unitárius lelkész Buzogány Kálmán volt, édesapja teológiai évfolyamtársa.

Debrecenben végzett munkája alapján kinevezést kapott Berettyóújfaluba a Földhivatalhoz.

Végre hazakerült családjához, akiket addig csak hétvégeken látott.

Fontos, felelősségteljes munkáját lelkiismeretesen végezte, amit már elismertek, és kitüntettek – többszörös kiváló dolgozó lett, de a legtöbb elismerést munkatársaitól

kapta, amit mindennél többre becsült.

1957-ben családjával Budapestre költözött, hogy a fővárosban jobb továbbtanulási lehetőséget biztosítson gyermekeinek.

Földnyilvántartási munkája során naponta vonattal utazott a Pest megyei falvakba.

Reggel 6-kor indult, hogy 8 órára a munkahelyén legyen valamelyik faluban, és este 8-kor ért haza, 18 éven keresztül.

2/3

Reggel, amikor elment dolgozni, gyermekei még aludtak, és amikor este fáradtan hazatért, legtöbbször már ágyban találta őket.

Feleségének munkahelye, az óvoda lakásukkal azonos kerületben volt, így ő biztosította a nyugalmat számára, és rá maradt a gyermekek nevelésének napi gondja is.

Szerette a rendet, a tisztaságot, a szabadságot, a jó levegőt, családi házuk kertjében szabad idejében mindig keresett és talált munkát.

A rajongásig szeretett Erdélytől, a Székelyföldtől, Erdővidéktől sohasem szakadt el.

Amikor csak tehette, ment Kolozsvárra az osztálytalálkozókra, ment szülőfalujába megölelni a szülőházat, a templomot, felidézni a gyermekkort, a gyökereket…

És ha nem lehetett hazautazni, feleségével emlegették a szülőfaluban történteket.

Felesége szüleivel együtt élt a család Budapesten is, akik saját fiukként szerették őt.

40 évi munkaviszony után ment nyugdíjba 1975-ben, de nyugdíjazása után is dolgozott az egyik kerületi MGTSZ-nél, a földügyek nyilvántartásában.

Gyerekkorától szinte haláláig végigdolgozta az életét.

Fiai három unokával ajándékozták meg: Ágota 1976-ban, Kata 1980-ban, Kinga 1982-ben született.

40 év alatt többször került kórházba, több műtéten esett át.

Szervezete, erős akaratereje sokszor győzött a betegségek felett.

Szüleitől a sors korán elszakította, és önállóságát nélkülük kellett megteremtenie.

Ahogyan élt, ugyanúgy becsületre nevelte fiait, sokszor magától is megvonva a javakat, mindent a családjának adott.

Csodálni való volt a megmaradásba vetett hite, családja iránti szeretete, felesége iránti tisztelete.

Egészsége az utóbbi években romlott meg.

2003 októberében kórházba került. Hazajövetele után már nem erősödött meg, egyre gyengült. Sem a gondos ápolás, sem a gyógyszerek nem segítettek.

Halála előtt egy hónappal járásában korlátozott lett, majd járóképtelenné vált.

Otthonában érte a halál felesége mellett, 2004 március 29-én.

Két bátyja után harmadikként távozott el egy nagy generáció utolsó tagjaként.

Szelíd, jólelkű, becsületes ember volt, akin tudott, azokon önzetlenül segített.

Unitárius székely őseitől örökölt hit, erő és kitartás segítette át sokszor az élet megpróbáltatásain, és mindig talpra állt, amíg egészsége azt lehetővé tette.

Gyermekei és unokái viszik tovább magukban nemes jellemét, soha nem felejthető alakját, mosolyát, kedves hangját.

„Csaba királyfival” együtt vezeti utódait majd a székelyek csillag ösvényén!

Mély fájdalommal gyászolják: felesége: Kelemen Attiláné, született Vajda Olga;

fiai: Attila és gyermekei: Ágota és Kata;

Zsolt és gyermeke: Kinga;

menyei: Ica és Zsuzsa;

sógornője: Póli;

unokaöcsei: Pöszi és Örs;

rokonai, barátai, ismerősei.

Attila fia az apja tiszteletére írt, „Küszöb” című versével köszöntötte Őt ezévi névnapján.

Budapest, 2004 április 18.

özv. Kelemen Attiláné

3/3