EMLÉKTÁBLA AVATÓ BESZÉD SZERVÉT MIHÁLY HALÁLA 450 ÉVES ÉVFORDULÓJÁN! Pestszentlőrinc.

2002. november 30. Textus:„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is el tudja pusztítani”. Mt, 10, 28.

Életünk eseményei, történései, nem múlnak el nyomtalanul felettünk. Isten embernek adott egyik legnemesebb ajándéka, hogy életünk eseményeit, elraktározhatjuk agyunkba, a központi szerv-be. Amikor megérkezel Isten szép világába, agyvelőd olyan, mint egy hatalmas, jól berendezett de üres könyvtár, s amint haladsz előre az időben, az események a történések, egy-egy füzet, könyv, avagy ódon fóliáns alakjában felkerülnek a rengeteg polc egyikére. Mire megöregszünk tele a könyvtár, és amikor végigsétálunk lelkünk színes könyvtártermeiben, s belelapozunk egyik másik könyvbe, akkor emlékezünk. Ha ezt nem teszed, akkor értelmetlen életed. Ennek tudományos neve amnézia, és az ilyen élet nem élet, csupán vegetáció!

Ma lelkem könyvtárának egyik legódonabb fóliánsát szeretném fellapozni, mely soha nem lett volna emlék, ha mi unitáriusok nem rakjuk lelkünk könyvtárának megfelelő polcára. Fóliáns melyben egy olyan emberről van szó, akinek testét igaz, hogy megölték, de hitem szerint lelkét, eszmeiségét meg nem ölhették. Az unitárius hit szellemiségének előfutára ö, Szervét Mihály orvos, és teológus!

„A vér a szív jobb kamrájából a bal kamrába áramlik, de nem közvetlenül, hanem hosszú ereken át, miközben a tüdőben levegővel érintkezve megtisztul. Erről eddig csak Istennek volt tudomása.” „Kételkedem, hogy Isten tartózkodási helye pusztán a ma-gasság lenne. Neki mindenütt jelenvalónak kell lenni. Benne van tehát mindenben, amit megteremtett”. A gondolat székhelyének dolgában nincs illetékes és illetéktelen koponya. Isten valameny-

nyit, nyitott ablakkal teremtett. Kinek adott felhatalmazást, hogy csak egyet is bedeszkázzon”.

„Vitába mertem szállni veled Kálvin János, de csak kenyérrel dobtalak meg. Dobtál volna vissza, sárral vagy menykővel, ne följelentéssel. Te a hitből kényszerhitet, a hívőből álhívőt kovácsolsz. Meggyőződésed, hogy az emberiség a te Jézus-kommen-tárodba fagyottan, mint valami őshüllő fogja megérni a feltámadás napját? Isten azért teremtett saját képére, hogy szánt-szándékkal elbutuljunk? Hiábavaló és lehetetlen bárkit is erőszakkal kényszeríteni, hogy hite, gondolkodása ilyen vagy olyan legyen! Az ilyen kényszer hazugságot és színlelést fiadzik”.

„A tiltott könyvespolcot a fejünkben keressed!

Könyvet írtam nem harci programot, nem törvényeket, és ezzel nem akarok beköltözni senkinek az agyába. Lelkem ez a könyv, egész ifjúságom. A könyvégetés nem válasz! Semmire sem válasz. Gyalázzatok meg engem, de kímélhessem meg könyvemet. A lélek székhelyét nem találtam meg a vérerekben, mert valahol mélyebben lakozik bennük. Talán épp ott, ahol az írás születik, ahonnan Leonardo színei kicsapnak, vagy Michelangelo szobrai fölbukkannak. Nem tudom hol ez a mélység, talán a sorsunkban, de a sorsot nem tudom felboncolni. Közönséges anyag ez a könyv, de életem értelme sír benne, egy vagyok vele, mint anya a magzatával. Revoco? Vonjam vissza? Nem lehetek magzatgyilkos. Magamat alázom meg inkább, mint ezt a szerencsétlen, üldözött könyvet, melynek immár saját élete van. Ha visszavonom megsemmisítem, ha letagadom, csak elválunk egymástól”.

E csodálatosan megálmodott szavak és gondolatok után, melyeket Sütő András a kortárs irodalom legnagyobb drámaírója adott Szervét Mihály szájába, meggyúlt a CSILLAG A MÁGLYÁN! Nem könnyű Isten ügyét szolgálni, de mégis tenni kell, akár a halált is vállalva, mert vannak az életben olyan szent dolgok, amiért még ezt is meg kell tenni. Azonban már régen bebizonyosodott, hogy hiába ölik meg az embert, a testet, mert a lelket meg nem ölhetik. Hiába feszítették keresztre Jézust a kereszténység ügyét nem tudták elpusztítani, hiába küldték Szervét Mihályt máglyára, tanai ma is élnek.

A tettesek persze védekeznek, de elnézést, bocsánatot semmiképpen nem kérnek, esetleg eldugott oszlopokon néhány jelentéktelen és érthetetlen mondat!

Kálvin Szervéttel szembeni eltökéltsége is. 1546-ban, vagyis hét évvel Szervét máglyahalála előtt írta róla a már említett Farelnek: „Ha Genfbe jön, élve nem távozik onnan, amennyiben a tekintélyemnek súlya van.” A per idején pedig Kálvin ezt jegyezte föl: „Remélem, halálos lesz az ítélet.” Volt súlya Kálvin tekintélyének, s még ma is van. Ugyanis a tavaly a városi tanács és a református egyház által Genfben meghirdetett „mea culpa”, a bocsánatkérés, e kerek évfordulón is elmaradt. Sajnos, ez a nagyszerű ember ma is eretneknek számít – úgy a katolikusok, mint a protestánsok szemében!

E kerek évfordulón, mi unitáriusok a legnagyobb tisztelettel és kegyeletteljes megemlékezéssel helyeztük el emléktáblánkat a Szervét Mihály téren épült unitárius templomunk belső falára, hogy az emlékeztessen mindenkit, főleg a holnap képviselőit, az ifjúságot, hogy a tiszta és magasztos eszmékért, mindig becsülettel kell megállni az embernek ebben a hovatovább mind nagyobb és nagyobb embertelenségben, és megteremteni az egységet a különbözőségben. Ámen!

Rázmány Csaba püspök

EMLÉKTÁBLA AVATÓ BESZÉD SZERVÉT MIHÁLY HALÁLA 450 ÉVES ÉVFORDULÓJÁN! Pestszentlőrinc.

2002. november 30.

Textus:„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is el tudja pusztítani”. Mt, 10, 28.

Életünk eseményei, történései, nem múlnak el nyomtalanul felettünk. Isten embernek adott egyik legnemesebb ajándéka, hogy életünk eseményeit, elraktározhatjuk agyunkba, a központi szerv-be. Amikor megérkezel Isten szép világába, agyvelőd olyan, mint egy hatalmas, jól berendezett de üres könyvtár, s amint haladsz előre az időben, az események a történések, egy-egy füzet, könyv, avagy ódon fóliáns alakjában felkerülnek a rengeteg polc egyikére. Mire megöregszünk tele a könyvtár, és amikor végigsétálunk lelkünk színes könyvtártermeiben, s belelapozunk egyik másik könyvbe, akkor emlékezünk. Ha ezt nem teszed, akkor értelmetlen életed. Ennek tudományos neve amnézia, és az ilyen élet nem élet, csupán vegetáció!

Ma lelkem könyvtárának egyik legódonabb fóliánsát szeretném fellapozni, mely soha nem lett volna emlék, ha mi unitáriusok nem rakjuk lelkünk könyvtárának megfelelő polcára. Fóliáns melyben egy olyan emberről van szó, akinek testét igaz, hogy megölték, de hitem szerint lelkét, eszmeiségét meg nem ölhették. Az unitárius hit szellemiségének előfutára ö, Szervét Mihály orvos, és teológus!

„A vér a szív jobb kamrájából a bal kamrába áramlik, de nem közvetlenül, hanem hosszú ereken át, miközben a tüdőben levegővel érintkezve megtisztul. Erről eddig csak Istennek volt tudomása.” „Kételkedem, hogy Isten tartózkodási helye pusztán a ma-gasság lenne. Neki mindenütt jelenvalónak kell lenni. Benne van tehát mindenben, amit megteremtett”. A gondolat székhelyének dolgában nincs illetékes és illetéktelen koponya. Isten valamennyit, nyitott ablakkal teremtett. Kinek adott felhatalmazást, hogy csak egyet is bedeszkázzon”.

„Vitába mertem szállni veled Kálvin János, de csak kenyérrel dobtalak meg. Dobtál volna vissza, sárral vagy menykővel, ne följelentéssel. Te a hitből kényszerhitet, a hívőből álhívőt kovácsolsz. Meggyőződésed, hogy az emberiség a te Jézus-kommen-tárodba fagyottan, mint valami őshüllő fogja megérni a feltámadás napját? Isten azért teremtett saját képére, hogy szánt-szándékkal elbutuljunk? Hiábavaló és lehetetlen bárkit is erőszakkal kényszeríteni, hogy hite, gondolkodása ilyen vagy olyan legyen! Az ilyen kényszer hazugságot és színlelést fiadzik”. „A tiltott könyvespolcot a fejünkben keressed! Könyvet írtam nem harci programot, nem törvényeket, és ezzel nem akarok beköltözni senkinek az agyába. Lelkem ez a könyv, egész ifjúságom. A könyvégetés nem válasz! Semmire sem válasz. Gyalázzatok meg engem, de kímélhessem meg könyvemet. A lélek székhelyét nem találtam meg a vérerekben, mert valahol mélyebben lakozik bennük. Talán épp ott, ahol az írás születik, ahonnan Leonardo színei kicsapnak, vagy Michelangelo szobrai fölbukkannak. Nem tudom hol ez a mélység, talán a sorsunkban, de a sorsot nem tudom felboncolni. Közönséges anyag ez a könyv, de életem értelme sír benne, egy vagyok vele, mint anya a magzatával. Revoco? Vonjam vissza? Nem lehetek magzatgyilkos. Magamat alázom meg inkább, mint ezt a szerencsétlen, üldözött könyvet, melynek immár saját élete van. Ha visszavonom megsemmisítem, ha letagadom, csak elválunk egymástól”.

E csodálatosan megálmodott szavak és gondolatok után, melyeket Sütő András a kortárs irodalom legnagyobb drámaírója adott Szervét Mihály szájába, meggyúlt a CSILLAG A MÁGLYÁN! Nem könnyű Isten ügyét szolgálni, de mégis tenni kell, akár a halált is vállalva, mert vannak az életben olyan szent dolgok, amiért még ezt is meg kell tenni. Azonban már régen bebizonyosodott, hogy hiába ölik meg az embert, a testet, mert a lelket meg nem ölhetik. Hiába feszítették keresztre Jézust a kereszténység ügyét nem tudták elpusztítani, hiába küldték Szervét Mihályt máglyára, tanai ma is élnek.

A tettesek persze védekeznek, de elnézést, bocsánatot semmiképpen nem kérnek, esetleg eldugott oszlopokon néhány jelentéktelen és érthetetlen mondat! Kálvin Szervéttel szembeni eltökéltsége is. 1546-ban, vagyis hét évvel Szervét máglyahalála előtt írta róla a már említett Farelnek: „Ha Genfbe jön, élve nem távozik onnan, amennyiben a tekintélyemnek súlya van.” A per idején pedig Kálvin ezt jegyezte föl: „Remélem, halálos lesz az ítélet.” Volt súlya Kálvin tekintélyének, s még ma is van. Ugyanis a tavaly a városi tanács és a református egyház által Genfben meghirdetett „mea culpa”, a bocsánatkérés, e kerek évfordulón is elmaradt. Sajnos, ez a nagyszerű ember ma is eretneknek számít – úgy a katolikusok, mint a protestánsok szemében!

E kerek évfordulón, mi unitáriusok a legnagyobb tisztelettel és kegyeletteljes megemlékezéssel helyeztük el emléktáblánkat a Szervét Mihály téren épült unitárius templomunk belső falára, hogy az emlékeztessen mindenkit, főleg a holnap képviselőit, az ifjúságot, hogy a tiszta és magasztos eszmékért, mindig becsülettel kell megállni az embernek ebben a hovatovább mind nagyobb és nagyobb embertelenségben, és megteremteni az egységet a különbözőségben.

És most: Megköszönöm a M.U.E. Képviselő Tanácsnak, hogy támogatásával lehetővé tette, hogy itt e templomban Szervét Mihály Konferenciát rendezzünk, mely iránt hála Istennek kielégítő volt az érdeklődés. Megköszönöm mindazon közelből és távolból eljött előadóknak kedves barátaimnak, Dr. Balázs Mihály, Dr. Rezi Elek professzor uraknak, Kovács Sándor tanár úrnak, Dr. Czeiner Szilvia általános orvosnak, és Mikó István főgondnok úrnak, Tokos Zoltán gitárművésznek, hogy eljöttek, és értékes előadásaikkal megtisztelték konferenciánkat és megemlékezésünket. Megköszönöm Ft. Dr. Szabó Árpád püspök úrnak értékes szószéki szolgálatát, Szász Adrienne lelkésznőnek, Molnár János egyházközségi gondnoknak, Bácskai Ágnes énekvezérnek, és Kaszai Emília jegyzőnőnek, valamint a Lőrinci híveknek odaadó munkálkodását és vendégszeretetét, és mindazoknak tevékenységét, akik valamit is tettek e konferencia és ünnepség sikeréért, hírnevünk öregbítéséért. Megköszönöm Pécsi Dániel jelképtervezőnek, tiszteletbeli unitárius barátunknak, időre elkészült, remekbeszabott munkáját, és végül de nem utolsósorban a szervező bizottság mindhárom tagjának: Kászoni József, Szász Adrienne és Léta Sándor lelkészek odaadó munkásságát.

És most felkérem Mikó István egyházunk és Máthé Dénes az Erdélyi Unitárius Egyház főgondnokát, hogy szíveskedjenek az emléktáblát leleplezni. Köszönöm!

Az Unitárius Egyház kegyeletteljes koszorúját a tábla alatt elhelyezi Balázsi László a magyarországi, és Dr. Rezi Elek az Erdélyi egyház főjegyzője! A Bartók Béla Unitárius Egyházközség koszorúját elhelyezi az Egyházközség gondnoka Sepsi Kovács Éva.

Végezetül hallgassuk meg Incze Ildikó színművésznőt, akinek előre is köszönöm, hogy ez alkalomra elvállalta Illyés Gyula: A Reformáció Genfi emlékműve előtt c. versét, melynek előadására most tisztelettel és szeretettel felkérem.

Rázmány Csaba püspök