2010. június 6-án Hódmezővásárhelyen a templomépítés 100. évfordulóján ünnepi Istentiszteletet tartottak. Jelen volt a kanadai Vancouver-i testvérgyülekezet 30 tagú küldöttsége, szolgált Nagy László erdélyi és Balázsi László anyaországi  püspökhelyettes-főjegyző.

Beszámoló és fényképalbum

Dévai gondolatok

Látni akartam a várat,

hol Dávid Ferenc fáradt,

de legyőzhetetlen szelleme lebeg.

Január van, én mégis meleg

érzésekkel telve

kapaszkodom egyre

feljebb, feljebb az ösvénnyel a romhoz

és lesem a hangot, melyet a szél hoz

az Aranyostól a Maros mentén :

VALLÁSSZABADSÁG !

Mily szellemi nagyság

és lelki erő kellett

nagy mártírunk tulajdona legyen

ahhoz, hogy a tordai országgyűlésen

az ő szavával Erdély, a Kelet

vágja a még máglyákat rakó Nyugat

s az egész világ szemébe,

hogy senki sem kényszerítheti térdre

a lelkiismeret szerinti szabad gondolatot !

Fent vagyok a várban, körülzárva

a javítgatott romfalak hadával.

Érzem, itt a közelben vívta utolsó

ütközeteit saját magával.

Talán jó helyen van az emléktábla,

mely az egyetlen ép cellában állva

őrzi a mártír emlékét,

ki hitéért eldobott magától mindent,

de imádni nem volt hajlandó mást,

csak az egyetlen igaz Istent.

Jó volt látni a várat,

hol Dávid Ferenc fáradt,

de legyőzhetetlen szelleme lebeg.

Január van, én mégis meleg

érzésekkel telve

ereszkedem egyre

lejjebb, lejjebb az ösvénnyel a mélybe

és rászólnék, kiáltanék a jelen emberére,

Figyeljünk, vigyázzunk egymásra,

hogy ne küldhessék a halálba

legjobbjainkat, a bátrakat,

kik ma is harcolnak, hogy szabad maradjon

a lelkiismeret és a gondolat.

                   Déva. 1972.01.18.             Piski és Déva között mértem akkor a vasutat.

                                                             Lőrinczy Zsolt Bendegúz

A Magyarországi Unitárius Egyház Elnöksége a 2010. május 25-én tartott ülésén úgy döntött, hogy egyházunk is csatlakozik a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház felhívásához, miszerint 2010. június 4-én, délután ½ 5 órakor szólaljanak meg a harangok a gyászos trianoni diktátum 90. évfordulóján. Ennek értelmében kérjük gyülekezeteinket, hogy így emlékezzünk mi is.

Volt-e csata a Lónyuggatón?
A csíksomlyói búcsú és az unitáriusok

Hosszú évszázadok óta minden pünkösd szombatján Csíksomlyón tartják a híres csíksomlyói  úcsút. A katolikus hagyomány szerint a csíki és gyergyói katolikus székelyek Nagyerdõn,  a Lónyuggatón vívott csata során megvédték vallásukat az unitáriussá váló János Zsigmond erõszakos, fegyveres térítése ellen. Az ütközetet a különbözõ források pünkösd szombatjára tették, de az évszámban komoly eltérések mutatkoznak: 1556, 1559 és 1567 egyaránt szerepelt. Az 1559-es dátum a csíksomlyói kegytemplom melletti kápolnára 1817-ben, báró Henter Antal udvarhelyszéki fõkirálybíró által felhelyeztetett emléktábla alapján terjedt el, elõtte inkább az 1567-es változat élt a köztudatban. A hagyomány szerint miközben a férfiak a Hargitán harcoltak, az otthon maradt asszonyok, gyermekek és öregek a csíksomlyói Mária szobor elõtt imádkoztak. A csata után itt fogadták a hazatérõ gyõzteseket, ennek emlékeként tartják mind a mai napig a búcsújárást. Az érdeklõdõ olvasó számtalan leírást találhat a búcsúról útikönyvekben, ismeretterjesztõ és tudományos  mûvekben, ám ha valaki beleássa magát a téma irodalmába rögtön feltûnhet egy olyan furcsaság, ami miatt a legújabb történeti kutatások kétségbe vonják a történet hitelességét. A búcsú eredettörténetérõl az 1780-as évek elõtti idõkbõl semmilyen említés nincs. Mindössze két 1780 körül alkotó történetíró mûve nyomán terjedt el mintegy „legendaként” a mesebeli csata híre. A legtöbb késõbbi szöveg Cserey Farkas Geographia Mariana Regni Hungariae címû mûvét nevezi meg forrásaként. Ám van egy kis bökkenõ: Cserey Farkas könyvét vagy kéziratát tulajdonképpen nem ismerjük. Könyvtörténetünk jeles kutatói eddig sikertelenül próbáltak a nyomára bukkanni. Hogy elveszett, vagy nem  is létezett soha, sajnos nem tudni. Ennek ellenére a késõbbi idézõk alapján össze lehet állítani a búcsújárás Cserey-féle verzióját.
Olvasd el ezt a bejegyzést »

Fényképek Miklósi Vári Katinka temetéséről

Noha osztálytársak voltunk a kolozsvári Teológián, de nem igazán találkoztunk. A reformátusok és az unitáriusok eléggé elkülönültek egymástól - legalább is én így éltem meg. Elválasztottak a tanítások, a dogmák, eltakarták az embert… Azóta is bánom, mint ahogy azt is, hogy oly sok más, egykori osztálytársamról olyan keveset tudtam meg, olyan felszínesen ismertem õket… De jó volna a „Fehér lyuk”-ban most beszélgetni, sokat, sokat…

Minket, immár sokkal értettebb fejjel, az Európai Protestáns Szabadegyetem hozott össze, ott kerültünk közel egymáshoz. Továbbra is vitáztunk a különbözõ dogmákról, de végre megismertem az embert: sokszínûséged, érzékenységed, melegszívûséged, sebezhetõséged, vívódásaid és azt, hogy bárhova is kerültél, Magyarországra, majd Svájcba, mennyire fontos volt számodra Erdély, a gyökerek. Ez is közös volt bennünk , mint ahogy sok minden más… Szeretted az Urat, hivatásodat, két gyermekedet.  Olvasd el ezt a bejegyzést »

Katinkához

Úgy suhantál el mint egy fénysugár, teljesen lélekké szublimálódva. Tested megmenteni az orvostudomány nem tudta. És te ezt tudtad; mégis képes voltál az abszurd reménybe kapaszkodni, mert hited és szenvedésed elhordozásának ereje a szentekéhez volt hasonló. Átömlesztetted erdélyi szellemiséged gyermekeidbe, erősítetted tiszteletbeli-erdélyi férjedet a sötéten settenkedő, korai özvegységre. Árasztottad szereteted és bölcsességed híveidre és ránk, téged csodáló barátaidra.

Két éve indultunk el egy közösen vállalt zarándoklatra Skype-on folytatott párbeszédünkben, te Svájcból, én Nárittyomból – ahogy te nevezted Hawaiit. Sokszor naponta, de legalább hetente irtunk, beszélgettünk. Most újraolvastam a füzetnyire duzzadt üzeneteinket, és fülembe cseng az amit szóban osztottál meg velem. Minden nap az volt az első, hogy megnézzem, vonalban vagy-e? Mert akkor tudtam, hogy megint rád koszontott Isten új napja amit gyermekeiddel tölthetsz.  Olvasd el ezt a bejegyzést »

Anyák napja

Május az év legvirágosabb hónapja. Minden évben van egy kedves nap, amiről sohasem feledkezhetünk meg. Május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat. A gyermekek és a felnőttek szívében az édesanya különleges helyet foglal el, ő az, aki számára mindig mi, a gyerekei vagyunk a legfontosabbak, ő az, akivel örömünket, bánatunkat mindig megoszthatjuk, akiben mindig bízhatunk.

Honnan ered az anyák napja megünneplésének szokása?

Anyák napja megünneplése a görögökig nyúlik vissza: az istenek és istennők anyját, Rhea-t minden tavasszal nagy ünnepség keretében köszöntötték az ókori birodalomban. A rómaiak szintén megemlékeztek Cybele-ről, minden istenek anyjáról március idusán.
Ismert, hogy a XVII. századi Angliában sem feledkeztek meg az anyákról: a böjt negyedik vasárnapja volt az ő ünnepük. Ilyenkor a család apraja-nagyja együtt ment az istentiszteletre, valamint különleges ebéddel-vacsorával ünnepelt. Akik nem tarthattak velük, nem lehettek a jeles napon édesanyjukkal, apróságokkal kezdtek kedveskedni nekik.

Olvasd el ezt a bejegyzést »