2006-os UNOSZ konferencia előadása
Isten országa tibennetek van
Az előadás témája első hallásra egyszerű, de közelebbről nézve sokkal mélyebb és magasztosabb. Egyszerűnek tűnik, mert a központi fogalmat, abból az imádságból kölcsönzi melyre Jézus tanitott és melyet már gyermekkorunkban megismertünk. „ Jöjjön el a a Te országod…” , elégséges ezt a sort idézni, ahoz hogy ráismerjünk a legszebb , a legszentebb és a legidőtállóbb imádságra. Ez a mondata kifejezi az imádkozó óhaját valami iránt, a vágyat a beteljesülésre megnyúgvásra, békére.
Amikor egy unitárius ifjú életében elérkezik az idő egyházának titkaiba való beavatására, vagyis a konfirmációra, a káté kérdései között talákozik e magasztos fogalommal , a következőképpen: az 55.kérdésben – „ Mi a hivatásunk ?” – ennek válasza : „ A mi hivatásunk az, hogy Istentől kapott lelki tehetségeinkkel munkáljuk Isten országa megvalósulását a földi életben.” Ehhez mághozzájárul Máté evangéliumának 6. részéből a 33. verse: „ De keressétek előszőr az Ő országát és igazságát és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.”. Az 56. kérdés pediga következőképpen szól : „ Betölthetjük-e hivatásunkat a földi életben?” – a válasz – „ Hivatásunkat betölthetjük a földi életben, Isten példát mutaott erről Jézus és Istentországa munkássainak élete által.” János evangéliuma 13. részének a 15. verse megerösiti ezt: „ Mert példát adtam nektek , hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” A káté két kérdése irányadó annak megértéséhez, hogy mit is jelent hivő ember számára , akinek lelki igénye hogy a földi élet emberi és Isten-arcú értékei majd az örökkévalóságban folytatódjanak . Az Evangéliumok szerint Isten országának két szakasza van , magyarázza a Bibliai Lexikon „egy jelenlegi a rejtettségben és alázatban , és egy eljövendő „ , melyről Jézus beszél a magvetőről , a búzáról és konkolyról , a mustármagról és kovászról , akincsről , az igazgyöngyről és a hálóról szóló példázataiban . Az előadás a „ jelenlegi „ Isten országára vonatkozó dolgokról fog szólni .
Ahhoz, hogy Isten országa bennünk legyen, munkálkodni kell az épülésén. A munkálkodásra pedig Isten adja az inditatást, Ő irányítja tetteinket, ahogy ezt Márk evangéliuma 4. részének 26-29 versei megerősítik : „Úgy van az Isten országa mint amikor az ember elvette a magot a földbe, azután alszik és felkel , éjjel és nappal a mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja hogyan. Magától terem a föld, elöszőr zöld sarjat, aztán kalászt,azután érett magot kalászban. Amikor pedig a termés engedi , azonnal nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás.” A munkálkodik ige a munkál cselekvő igéből származik, ennek visszaható változta , ami azt jelenti hogy a cselekvést végző személy ha valamin munkálkodik,akkor a kifejtett munka visszahat rá. Tehát nem egyszerű munkavégzésről van szó, hanem megvalósításról, lélekkel végzett cselekdetekről , ami elvezet Isten országához .
Hinni és tenni – olvassuk az Unitárius Nőszövetség történetének cimszavait, mely hosszas betekintést nyújt a nőszövetségek történelmi múltjába és jelenébe. Ez a két fogalom távlatot nyit , utat mutat abban hogyen kell a bennünk rejlő tehetséget szolgálattá formálni a hit segitségével. Szolgálatnak nevezem , nem áldozatnak , mert nem mondunk le magunkról ez alatt, hanem erőt nyerünk a közösség erejét, ahhoy hogy egymás fele fordulva és másokhoz lehajolva helyt álljunk életünkben . Mi vagyunk az egyház gyermekei, leányai, asszonyai, anyái … Máriái és Mártái, Priszcillái és Aquillái, Sárái, Rebekái, ha nem is élünk bibliai időket. Tudunk tettekben nagyok és mások számára példaképek lenni, és tudunk kicsik egyszerűek hétköznapiak, gyengék, és esendők lenni, de ami a legfontosabb emberi testvéri és női mivoltunkat előtérbe helyezve cselekszünk. Célkitűzéseink között, melyet elődeink fáradságos munkájuk során kidolgoztak, szerepel az egyház szolgálata, öntudat, az együvétartozás fontossága, támogatás a rászorulóknak , hagyománytisztelet, jótékonyság, ökumené. Ha a kezünkbe vesszünk újból a Bibliai Lexikont , melyben keressük az előadás témájának címszavát, sok közös vonást találunk az ott megjelölt fogalmak között : az egyház mint kulcs és kincs, Isten ajándéka, remény, Jézus, alázat , erő, munkatárs, igazság, béke és öröm. Szándékunk egybeesik az Evangélium felhivásával és figzelmeztetésével . Kezünkbe vesszük a Bibliát , hogy utat mutasson nekünk és megerősitsen hitünkben és jócselekedeteinkben . Tesszük ezt a keresztény ember érdeklődésével és alázatával .Mivel nők vagyunk ,ezért lehet hogy elsősorban érzelmileg fog ránk hatást gyakorolni , és később fog hatni az értelmünkre .
Visszatérek a bibliai fogalmakhoz és a célkitűzéseinkhez : Jézus szerint az egyház kezében van Isten országának kulcsa , vagyis egy hitközösség erejében . A nőszövetségek az egyházközségek keretén belül működő kisközösségek , melyek hozzájárulnak a hitélet gyakorlásához , és személyes példamutatással keresztényi cselekedetekre buzditják az egyház hiveit . Gazdagitják az egyház lelki erkölcsi kincseit , erre mutat rá Pál apostol aki szerint a ezekért a kincsekért érdemes lemondani az evilági javakról is .Mivel anyagi és anyagias világban élünk nagy kisértést jelentenek az evilági javak , melyeket okosan kell beépitenünnk életünkbe . Az 1910– es években jelenik meg a Keresztény Magvetőben Kauntzné Engel Ella cikke , melyet szintén a Hinni és tenni kötetből idézek ezzel a célkitűzéssel kapcsolatosan így fogalmazott : „A mi nőmozgalmunk eszményi lényege az kellene legyen , hogy minden unitárius asszony szive és lelke legjavát egyháza oltárára tegye . „ Továbbá beszél az önnevelés fontosságáról ,a helytállásról – a megváltozott társadalmi viszonyok között – az avult előitéletek elvetéséről , valamint a felelőségről melyet a következő generáció neveltetése iránt érez . A legtisztábban megfogalmazott program , ami mai napig időszerű .
Jézus azt hírdeti ,hogy közel van Isten országa ( Mk. 1,15. , Lk. 10, 9 . 11) , tovább azt is megtaláljuk a Szentírásban , hogy Jézus személyében és müködésében válik jelenvalóvá ( Mt.12 , 28 ,Lk 17,20 ) ,ez utobbi így szól . „Az Isten országa nem úgy jön el ,hogy az ember jelekből következtethetne rá .Azt sem mondhatják , hogy íme itt van vagy íme ott van .- Mert az Isten országa közöttetek van .” – mai értelemben ahol Jézus köztünk van ott a szeretet van jelen , az a Jézus van közöttünk , aki nem „ ragyogó kékszemű „ nem „ jóllakottan derűs „ hanem „ egyszerű , szürke , fáradt és hozzánk hasonló „ ( parafrázis Dsida Jenő Krisztus című verséből ) , és a ránkhagyott szeretet gyakorlása által lehetőséget kapunk itt a földi életünkben az evilágon elnyerni a boldogság jutalmát .
A szeretet központi fogalommá emelkedik a mi életünkben , hiszen közösségünk alapját képezi , ami köré szerveződnek a tőbbi szükséges épitőelemek Mert ez az a fogalom mely által mindannyian ráismerünk a két legszebb és legnagyobb parancsolatra : Szeresd az Istent . és Szeresd felebarátodat , mint önmagadat . A szeretetet gyakoroljuk nap mint nap mindehol , ahol emberekkel érintkezünk és ennek hiánya feltünik , ha netalán elmulasztottuk egymás iránt gyakorolni ,vagy ha nem viszonozták közeledésünket . De a szeretet nem vár hálát , mert önzetlen , megértő , türelmes és szelid , amilyenek tudunk mi is lenni , amikor érezzük ,hogy valaki vágyik a mi szeretetünkre . A szeretet gyakorlása erőt ad , azt a lelki erőt melyre szükségünk lesz ,hogy minden helyzetben hasonlóképpen cselekedjünk . Ha elmulasztunk egy jócselekedetet ,vagy erőtlenek vagyunk segiteni ott ahol szükség van ránk akkor érezni fogjuk azt a lelki nyugtalanságot mely önvádat okoz és vágyat ébresz bennünk , hogy megmaradjunk emberségünkben .Ilyen önvád marcangolja a költőt , aki bár az „angyalok citeráján „ szól mégis tudja ,hogy a szó „legfejjebb vidámit „ a tettek számitanak és ezek lemondást követelnek másokért . Dsida Jenő ezekkel a szavakkal vádolja jogosan önmagát:
„kéregető előtt Nem öleltem eddig éhezőt , bevallom
hányszor elhaladtam szemem sose látta ,
ami szüken tellett mint roskad a háta
s ami nap- nap mellett s hogyan megyen át a
énnekem is kellett , túlvilági pallón .
abból sose adtam .
Megmosolyogtam ki Nyugtalan a lelkem ,
másokért halált halt . nyugtalan a mély tó .
Nagycsütörtök esten Tükrén mint a sóhaj ,
fogságba nem estem borzol át az óhaj :
s kint csapást a testem bár lehetnék , ó jaj ,
senkiért sem vállalt . embernévre méltó .”
Talán nem is vár el ilyen sokat tőlünk a Jóisten , elég ha ezek közül adott helyzetben egyet is teljesitünk .Az is lehetséges hogy sokan közüllünk már sokszor megfeleltek ezeknek az önmagunk számára előirt elvárásoknak és ahogy ez lenni szokott láthatatlanul , névtelenül ,észrevétlenül segitettek .
Az irgalmasság nem igényel szinpadot , sem nyilvánosságot ,ahol ő jelen van ott van Jézus és az ő vértől verejtékező arca ,amit letöröl Veronika kendője . Egy asszony , aki nem sír nem jajveszékel a szenvedések láttán , hanem enyhiti azokat . Kedves nőtestvéreim gondolkodjatok el hány ilyen Veronikát ismertek fel társaitokban , vagy akár önmagatokban is . Hány súlyos beteg ágyánál áltatok már , akinek letörültétek homlokát ,és ki látta azt ,egyedül az Ur és a szenvedő akinek enyhület volt a ti érintésetek .Ez igy van jól ,igy érezzük jó és helyesnek ,csendben élni és teljesiteni ,törekedni a „nevezetes névtelenségre „ ahogy ezt Hamvas Béla mondaná a nagy keresztény godolkodó . Ott lenni mindig amikor hívnak öregotthonokban idős emberek között szeliden , betegágyaknál irgalmasan , gyerekek között vidáman , a gyülekezetekben példamutatóan és felelőségteljesen és mindenkor egymás iránt szeretettel és megbecsüléssel . Lehet hogy még több hellyen is jelen lennénk ha a társadalomra jobban kiterjedhetne a hit és a szeretet hatalma ,ha több értékre és ezek megbecsülésére lenne szükség , hiszen tehetségekben nincs hiány . Addig is óvjuk a hiünket és bizalmunkat Istenben , és imádkozzunk mindazokért is , akik még nem ismerik az Isten és ember felé vezető utat .
A hagyománytisztelet ,mint célkitűzésünk a hitélet mellett teret ad egy másfajta tehetség kibontakozásra ,melyhez ügyességre és szépérzékre van szükség . Általuk jönnek létre a szebbnél szebb kézimunkák , a Nőszövetségek létfenntartásához is kellenek . Tudjuk hogy a hagyományok nemcsak a tárgyakra vonatkoznak , hanem az értékrendünkre és világnézetünkre . Hagyományosnak tekinthető a keresztény értékrend ,melynek részesei vagyunk hitünk és godolkodásunk alapján ,és e szerint kivánunk élni , és kivánjuk , hogy mások is e szerint éljenek ,erre gondolunk amikor ezt mondjuk : „ Jőjjöj el a Te országod . „
„ Igazság , béke és öröm” mondja Pál apostol Isten országáról , egy szóban ma úgy mondanánk , hogy harmónia , ami megint egy törekvés a világot alkotó elemek és az ember összhangjára , ember és ember közötti összhangra és Isten és ember közötti harmóniára . Ahhoz , hogy Istennel és emberekkel békét kössek és összhangba legyek elsősorban önmagam lelkének békéjét kell megtalálnom , ez persze Isten nélkül nem léehetséges és akkor máris kettős sikert arattam . Boldogan nyújthatom a kezem embertársaim és a világ fele , boldogan léphetek be közösségbe , mert hasznos tagja leszek . De lehet hogy önmagam és a világgal való békekötést éppen a közösségben fogom keresni , ehhez feltétlen szükségem lesz felkészült lelki vezetőre , aki segíteni fog nekem .
Az igazság tudjuk Istennél van ezért nála és az ő gyermekeinél keressük , de ha nem is keressük érdemeink szerint megadatik nekünk . Megadatik kis közösségeinkben , ahol mindannyian egyformák vagyunk , ha van is némi generációs , izlésbeli , vélemény , vagy lelki – szellemi eltérés is közöttönk nem teszünk különbséget egymás között , hanem egymásra figyelve hasznosan egymástól tanulunk . Ezért találjuk meg egymás között az igazságot .
„ Örülök az életnek , mert még ég egy kis olaj a lámpámban … Nem keresem a töviseket , apró örömökre vadászgatok . Ha alacsony az ajtó lehajolok …ha a követ eltehetem az utamból elteszem , ha tul nehéz … kikerülöm . Így mindig találok valamit az életben , ami szívemet könnyűvé , arcomat vidámmá teszi . „ – irja a nagy német költő , akit életművésznek tartottak . Az öröm látjuk megszépiti az életet , és nem csak a nagy örömök kellenek még a nagy embereknek sem . Az örülni tudás fontosabb , örülni az új napnak , a szép időnek , a vendégnek , az ismerősnek , egy jó beszélgetésnek , egy kedves ajándéknak , egy ünnepi asztalnak , egy kézfogásnak , egy mosolynak , egy jó szónak mert sokszor csak ennyi kell . Az örömet megoszthatjuk részesíthetünk másokat is belőle , és ez már kettős öröm . Közösségben örülni együtt egymásnak , egymásra kisugározni örömeinket ez az öröm legnagyobb hatalma .
A világot amelyben élünk tudjuk Isten teremtette ,és Ő tökéletesre alkotta ,majd az emberre bízta ,az emberen múlik tehát milyennek látja a világot és hogyan él benne . Szemlélheti kívülről ,hűvösen , elzárkózva , vagy a belső utakra fgyelve ezt keresve másokban is ,csodálhatja áhitattal mindent magához ölelve ,ahogyan tette ezt egy istenkereső költő ,Kosztolányi Dezső aki az élet felemelő pillanatait látta mennyországnak :
„Bizony csodás ország ahová jöttünk ,
Minthogyha a perc szárnyakon osonna ,
El – nem múló vendégség van közöttünk ,
Hosszú ebéd és még hosszabb uzsonna .
Nem volt a föld még soha ily csodás ,
A fák között mondhatatlan suttogás ,
a fák fölött szallag , beszegve kancsal
Fénnyel , lilába lángoló naranccsal ,
az alkonyat csókot hajít a ködnek
és rózsaszín hullámokon fürödnek .
Miféle ország , mond , e gyermek – ország ,
miféle régen elsűlyedt mennyország ?
Jaj minden oly szép még a csúnya is ,
a fájdalom , a koldusgúnya is ,
jaj hadd mutassam e kis templomot ,
mely déli tűzben csendesen lobog .
Imádkozó lány , száján néma sóhaj ,
Mint mélyen alvó ferde szemgolyóval
Vakokmeresztik égre szemüket .
Isten felé fülel egy agg süket .
Ez a „ csodás ország „ nemmás mint a földi életünk , mindannyiunk élete , külön – külön , mely azért szép , mert egyszeri és megismételhetetlen , és az örökéletben folytatódik .
Kedves Nőtestvérem hallgatva ezt az előadást , ha felébredtek benned gondolataid melyek Isten országával kapcsolatosak , ha felidézted emlékeid között azokat a pillanatokat , amikor átérezted Isten országa tebenned volt ,akkor úgy gondolom volt értelme fáradozni ezért a „párbeszédért” . Ha számodra „csak szavak”, amiket most hallottál arra kérlek tárd ki a szivedet Isten és ember felé , ne feledkezz meg önmagadról sem ,imádkozz , hogy erőt nyerj , csodáld a világot , mint Isten alkotását , szeress , örülj , légy irgalmas , békés és igazságos . Ha ezek közül bármelyik gyakorlására képesnek érzed magad , és akarod is tenni , érezni fogod , hogy Isten országa Tebenned van és mindazokban akikkel egy közösségben kivánsz élni , vagyis Tibennetek .
Sándor Éva
Megjegyzés
A könyvészet ezután kövtekezik…
Nincs kategorizálva |Mondd el a véleményedet!