A jézusi szorongás - általános egyházi beszéd
„… mennyire szorongok, míg ez végbe nem megy!” Lk.12,50
Szeretett testvéreim! A Lukács evangéliumából felolvasott bibliai versből Jézus szavait olvastam fel. Jézusnak azon szavait amelyek – meg kell említenem - számomra meglepetéseket okoztak. Igen, meglepődtem. Meglepődtem azon, hogy Jézus szorong. Ez így első hallásra nem tűnhet szokatlannak, az hogy Jézus szorong, hiszen az emberi élethez hozzatartozik a szorongás. A meglepetésem okát abban a helyzetben találtam meg, ahol Jézus e szavakat hallatta. Igencsak elgondolkoztató számomra.Hadd tegyem rögtön hozzá, hogy ez elgondolkoztató jézusi önvallomás nem okozott számomra csalódást és nem maradtak kételyeim Jézus tanítói tekintélye felől – de időre volt szükségem, ahhoz amíg megértettem mi is volt Jézus őszinte kitárulkozásának a célja . Mit is mond Jézus ? Azt mondja,hogy szorong, majd hozzáteszi, hogy szorongása addig tart amíg valami végbe nem megy. Az is természetes számomra, hogy Jézusnak a szorongása addig tart csupán amíg valami nem következik be, ami után aztán megszűnik a szorongató érzése. Hiszen Jézus életében tösször volt olyan helyzetben, hogy szorongott, vagyis félelmet érzett, aggódás lett úrrá rajta. Ha már Jézus életéhez is hozzatartozott ez emberi érzés, akkor mégis mi az ami meglepetést okozott számomra? Meglepetésem az okozta, hogy saját belső feszültségéről, lelki remegéséről, vagyis szorongásáról vallott, mert abban az élethelyzetben ahogy én láttam Jézust – az evangélium elbeszélésében - amikor valami egésszen mást vártam volna, valami egészen más szavakat, bíztatást, jó tanácsot, útbaigazítást, imádságos vallomást szerettem volna hallani tőle. Abban az élethelyzetben ugyanis, amikor e szavakat kiejti valami mást szerettem volna tőle hallani, illetve olvasni Lukács evangélistától. Aztán amikor méllyebben gondolkozni kezdtem a jézusi önvallomáson akkor közelebb kerültem ahhoz az üzenethez, amit Jézus számunkra üzent ebben az önvallomásában. Ezt a felismerést szeretném megosztani veletek szeretett testvéreim. Mielőtt azonban rátérnék a jézusi üzenetre előbb hadd vázoljam fel röviden azt az élethelyzetet amikoris kiejtette a felolvasott evangéliumi szavakat.
Jézus tanítványai körében van, amikor nagy sokaság veszi körül hogy őt hallgassák. Megható szavakkal bátorítja tanítványait vallástételre. Már bibliai szállóigévé vált szavit mondja az őket hallgatóknak: „ Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt.” (Lk.12,9). Bátorítja az őt követőket arra hogy ne féljenek megvallani azt az evangéliumot amire ő tanította, majd rátér az ember lelki kincseinek a hangsúlyozására. A bolond gazdag példázatával szemlélteti, hogy milyen fontos az hogy az ember az anyagi javak megszerzése mellett törődjön a saját lelkével, a saját életével, elsősorban arról beszél, hogy az ember az anyagi javainak a megszerzésekor se szakadjon el az Istentől. Majd megható szavakkal beszél Isten gondviseléséről. Arra bátorítja az embereket, hogy ne aggódjanak, mert Istennek gondja van mindenre ami az ember számára fontos lehet. És az az emebr aki nem szakad el az Istentől nincs miért aggódjon, nincs miért féljen. Ezek után beszél az igazi kincsekről amellyek a mennyben vannak és amelyeket nem emészt meg sem a rozsda sem pedig a moly. Az Istenszerető ember lelki világosságról beszél, aki mindig kész számot adni a rá bízottakról. Hogy nagyobb súlyt adjon üzenetének elmondja az okos és gonosz szolga példázatát. Példázatában kifejti, hogy „ Akinek sokat adtak , attól sokat kívánnak, és akire többet bíztak, attól többet kérnek számon.” Egyszóval megszívlelendő tanácsokat osztogat, példázatokat mond, bátorít, istenti gondviselésről szól és az ember igaz értékének az emberi léleknek a vigyázására szólít mindenkit. Olyan nagyszerű hangulatot teremt maga körül, hogy mindenkit eltölt az élet szépségeinek, Istennek a csodálatának az érzésével. Ez a hangtulat a jézusi hangulat, ami bevezeti a szeretetről szóló tanításait. A szeretetől beszélve ugyanis csak békés lélekkel lehet és csak békés lelkű emberek érzik és értik meg a szavak igazi lényegét. Azok akik nem aggódnak, akik nem félnek, akiknek a lelkét nem veszi birtokba sötét indulat, ádáz szenvedély. Jézus nagyszerű tanító, mielőtt tanításainak a lényegét elmondta volna előtte mindig felkészítette a hallgatóságát az üzenetének a befogadására. Olyan tanító volt aki a lelki, szellemi magvetés előtt, mint a szántó-vető ember megműveli a talajt, előkészítve a vetésre, ő is előkészítette hallgatósága lelkét, teljesen lekötötte figyelmüket a tanítás, az evangélium magvainak a befogadására. Ezért jegyezték meg róla, hogy úgy tanít mint akinek hatalma van, mert aki tőle tanult azt elöszőr bevezette a tanításainak a megértésébe , beavatta őket a szeretet tudásának és gyakorlásának a titkaiba. Aki őt hallgatta az megérezte, megtapasztalják a szavainak a mélységét, így nem csak értelemmel de lélekkel is hallgatta őt. Egyszóval egy meghitt hangulatot teremt Jézus, tanulásra, tudásra szomjas emberek között. Ezzel a hangulattal Jézus csak azokat az embereket tudta megajándékozni, akik őszinte lélekkel és tisztelettel hallgatták őt. A farizeusok és az írástudók, a képmutatók ezért nem értették meg őt és ezért is beszélt feléjük kemény szavakkal. Egyszóval Jézus a lelki otthonba vezeti be tanítványait, mielőtt tanításának a lényegére rátérne, ráirányítva a figyelmet arra, hogy Istenországa közöttük, őbennük van.
Egy ilyen Isten-közeli élethelyzetben találjuk tehát Jézust Lukács evangéliumának az elbeszélésében, amikor váratlanul hangot vált. Arról beszél, hogy azért jött , hogy „ tüzet” bocsásson a földre, ami lángolna. Itt még nem meglepő az amit mond, hiszen a szeretet tüzéről beszél, ami világosságot és meleget ad. A tűzről Jézus többször is beszél , mint amimel megsózatik majd mindenki. Mert a tűzre szükség van azért hogy meleg és világosság legyen. Tűz nélkül hideg, közömbösség és sötétség borulna az életre. A tűznem arról a lángjáról beszél ami nemcsak melegít nemcsak világosság, nemcsak meleget ad, de ami éget is a, ami fájdalmat okoz. Arról a tűzről beszél amit ha nem vigyáznak fel pusztítani is tud, elégetni mindent, ami útjába kerül. A tüzet hasonlítja a keresztséghez, ami beleégeti az ember lelkébe kitörölhetetlenül a jelt, hogy az ember Istenhez tartozó. A tűzről mint forró pecsét, amivel megjelöli az Isten a bűnös, gyarló embert , hogy ne vesztődjön el soha gondviselő szeretete elől. Amikor pedig erről a világító, melegítő, fájdalmat okozó, féltőn szerető pecsétről beszél már nem akar tanítni , hanem egy őszintén megnyilatkozik önmagáról: „ .. és mennyire szorongok.. „
„..mennyire szorongok…” – mondja Jézus , amikor én azt vártam volna tőle, hogy valami egésszen mást mondjon, például azt, hogy „ Isten szeretet” , ahogy később szeretett tanítványa János ezt megfogalmazta. Jézus szorong, aki azelőtt az isteni gondvislés prófétájaként gyöngyörűen beszélt. Jézus szorong, aki azelőtt betegeket gyógyított aki hallgatóságát előkészítette egy tanítás befogadására. Szorongásának az oka pedig az hogy hiányzik valami az ő életéből és ez a keresztség. Mindaddig amíg ez a keresztség nem teljesedik be rajta , addig tart az ő szorongása - mondja. Jézus szorongása addig volt meglepetés számomra míg aztánmegértettem az ő szorongásának az okát és azt hogy ő szorongásának megszűnését egész életében jó cselekedetekkel enyhítette. Jézus szorongásnak tehát ebben az élethelyzetben oka volt és ő igyekezett szorongását ledolgozni, szó szerint, ledolgozni a szeretet cselekedeteivel. Dehát … Jézus végülis Isten közelében szorongott és ezt megvallotta nem csak a Mennyei Atyjának de mindazoknak akik mellette voltak, tanítványainak és mindazoknak akik mellette voltak. Meglepett Jézus, ahogy mintha elfeldekezett volna arról hogy ő tanító, orvos, Isten legjobb gyermeke és mintha elfeldkezett volna arról, hogy mi az amit tőle embertársai elvárnak. Így amikor addigi tanításait szerettem volna én is egy mondatban hallani tőle,miontgye összegzésképpen, akkor ő emberi arcát mutatta felém, titok nélkül adta igazi önmagát. Így számomra ahogy kezdeti meglepődésem elmúlt, még nagyobb és emberibb lett mint annak előtte. Betekintést engedett belső lényébe és feltárta lelkének belső titkait, mintegy hitelt adva addigi szavainak, immár nem fokozva a tanításainak a felsorolását vagy nem összegezte el az addig mondottakat. Tanító arcának egy másik vonását fedezhetjük fel ebben a magatartásában. Ezzel ráirányitja a mi figyelmünket is a szorongásra..
Szeretett testvéreim! A szorongás nemcsak Jézus korában de a mi korunkban, a mi életünkben is jelen levő és megtapasztalható lelkiállapot. E lelkiállapot korunknak egyik betegségeként is tapasztalható. Legyen a szorongás oka a kiszolgáltatottság érzése, a hiány vagy akár valami egészen más. Hadd ne soroljam fel egyéni vagy közösségi életünkebn mennyi mindenért szoktunk szorongani, mert vége hossza nem lenen a felsorolásnak. Hadd jegyezzek csak meg ennyit, hogy nemcsak a Jézus korabeli ember és lám nemcsak Jézus, de a mai ember is szorong. A rengeteg példa közül, ami a szorongásra okot ad, hadd maradjak csak az első kettőnél: amikor a szorongás oka a kiszolgáltottság vagy hiányérzésből érzésből fakad. Talán egyikről sem kell különösen beszélnem, hogy ezek mit jelentenek. Mindkettő léthelyzetében rengeti meg az embert. Ez a léthelyzet félelemmel, aggódással, lelki györtődéssel jár – amitől legjobb esetben az ember igyekszik megszabadulni. Az az ember aki nem akar megszabadulni a szorongástól, abból hiányzik a szeretet és nem értette, nem érezte meg Jézus tanítását és lemond saját létéről, önként adva oda önmagát a pusztító elmúlásnak, beletörődve minden fájdalomba, nehézségbe és semmi sem tesz csak várja hogy történjék valami, bármi , de ő ezért nem tesz semmit sem, nettfm akarja a megváltást. Ezen az emberen nem lehet segíteni, mert lelkében kárt vallott, ahogy Jézus mondaná.
Legtöbbször a szorogás-adta érzésnek oka van és addig nem tudunk megszabadulni e kínzó érzéstől, amíg nem tudjuk meg, hogy mi az oka lelki gyötrelmeinknek és ha fölismertük, akkor igyekszünk tenni azért hogy megszűnjön. A szorogásból kivezető út tehát a munka, vagyis a jó cselekedetek. Vannak azonban olyan szorongató érzéseink amelyeknek az oka tőlünk függetlenek. Ilyen például amikor olyan kiszolgáltott helyzetbe kerülünk, amelyek tőlünk függetlenek. Ilyen például napjainkban a szeszélyes és kiszámíthatatan időjárás. Ekkor nem marad más kapaszkodó a hívő ember számára csak az Isten segítségébe való bizalom. Elmondani is lehetetlen hogy mit élhettek át egy évvel ezelőtt a Nyikó menti árvíz károsultjai. Amikor jön a sötét felleg és az ember tehetetlenül szemléli hogy az embert és házát mint viszi el a víz. Egy évvel a szomorú esemény után ellátogattunk az elmúlt napokban szomorú esemény helyszínére. Kedves ismerőseinket meglátogatva hallgattuk amint beszámoltak arról, hogy éppen évforduló napján a fellegek ismét gyülekezetek. A falu lakói eget szemlélő szorongással, imára kulcsolt kézzel tekintettek az égre, amikor megjelent az isteni békét jelölő szivárvány az egen. A szivárvány pedig feloldotta szorongásukat, megérezték Isten szeretetét.
A szorongásról azt is meg kell említenünk, hogy vannak olyan emberek akik elmodásuk szerint életükben soha nem szorongtak. Találkoztam olyan munkanélküli, hajléktalan emberekkel, akik kiszolgáltatott he nem lázzongtak, nem éreztek szorongást. Annyira lemondóak voltak saját élettükről is akiket az sem érdekelte hogy van-e ételük, van ruházatuk, van e hov afejüket lehajtsák, céltlanul bolyongtak a világban. Ezeken az embereken segített volna ha szorongást éreztek volna saját jövőjük miatt. Találkoztam olyan emberekkel akik tejesen közömbösek voltak mások szorongásai miatt, egyáltalán nem érdekelte mások szenvedése, hiányérzete, kiszolgáltott helyzete és ha tudtak is akkor segítettek volna azokon akiken lehetőségük lett volna. Ez emberek számára a szorongás valami lelkiismeretet, emberséget lopott volna az életükbe. Olyan emberekkel is találkoztam akik közösségük miatt egy cseppet sem aggódtak, egy cseppet sem szorongtak azon hogy mi lesz a közösségükkel amelynek ők is tagjai. Számukra csupán a saját életük volt a fontos csupán azért szorongtak hogy nekük minden vágyuk teljesüljön és közömbösek voltak a közösségükkel szembeni minden célok, tervek, szolgálatok iránt. Ezek az emberek úgy gondolták, hogy semmivel sem tartoznak annak a közösségnek amelynek ők is tagjai. Az ilyen emberek számára a szorongás elmlékeztetné esetleg őket arra, hogyha ők is szorongatott helyzetbe kerülnének valami szerencsétlenség miatt akkor teljesen egyedül maradhatnak és csak szánalmat érdemelnének esetleg de baráti segítséget emberi támogatást , kölcsönösséget soha, hisz ők sem gyakorolták.
A szorongás tehát a lelkiismeret égető tüze is lehet az ember számára mindaddig amíg istenarcú emberségét hívja életre, amikor a szeretet hiányérzetéből fakad fel. Amikor a szorogás abból a hiányérzetből fakad ami elválasztja az embert az Isten szeretetétől és az ember tesz is annak érdekébe hogy e szorongást megszűntesse, akkor jézusi szorongásról beszélhetünk. Ezért szoronghatott Jézus is és ezért akarta és tett meg mindent azért hogy az megkeresztelkedjen, vagyis hogy kapcsolatba kerüljön és maradjon Istennel. Ezért szorongott Jézus és egész életét annak a szolgálatnak állította, hogy a szeretet apostolaként éljen és szavainak fedezete révén szolgálja Istenországát.
Kedves testvérem prédikáció végén hadd tegyem fel a kérdést számodra hogy te szorongsz-e ? Egyházi szertartásunk nem teszi lehetővé hogy itt most hangosan válaszolj, de ez itt most nem is szükséges. Gondolkozz el a kérdésen, imádkozzál csöndes magányodban. Gondold végig szorongásaid okát és közben ne feledd hogy Isten szeret téged és gondviselő szeretetét megtapsztalod ha megtalálod a jó cselekedetekre a lehetőséget és meglátog hogy te is mit tehesz az Istenországa megvalósulásáért. Gondolkozz el azon is hogy mit tehetsz közösséged javára és hogyan segíthetsz másokat is megtalálni azt az utat hogy közösségük számára jót tudjanak tenni. A jó cselekedetekről, a közösség javára tett adakozásról talán jó megjegyezni, hogy akkor is lehet a közösségi célokat segíteni, amikor nincs semmi baj, tragédia. Nem csak akkor lehet és nem csak akkor segíteni a közösséget amikor valami baj van. Segíteni lehet békében, nyugalomban is, hogy szebb, Istenközelibb legyen az élet, Istenországához, a szeretet gyakorlása által. Ámen
Nincs kategorizálva | Megjegyzés (0)Jobbágyfalvi épitkezési és tatarozási munkákról szóló beszámoló
Jobbágyfalvi épitkezési és tatarozási munkákról szóló beszámoló
1. Gyülekezeti Otthon épitése
a) Épitkezési terv, épitkezési engedély
Az épitkezés terve már több éve is megfogalmazódott a gyülekezeti élet jövőképében. Szén Sándor lelkész-elődöm lelkészi jelentéseiben konkrét utalások olvashatóak arra vonatkozóan, hogy a jobbágyfalvi gyülekezet tervezi a romos állapotban levő volt felekezeti iskolájának a hivatalos újra-birtokba vételét és tervezi ennek a majdani lebontását és egy új a gyülekezet igényeinek és a kor követelményeinek megfelelő Gyülekezeti Otthon felépitését. 2003 december 1-ével induló lelkészi szolgálatom idejében az egyházközség birtokát még nem képezte sem a romos állapotban levő volt felekezeti iskola épülete sem pedig a hozzá tartozó udvar. A helybeli Polgármesteri Hival – Csikfalváról lásd a világhálón a következő cimen: http://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%ADkfalva - még az egyházi épületek visszaszolgáltatását kimondó törvény megjelenése előtt már hozzákezdett egy falusi ovóda épületének az épitkezéséhez az egyházközség valamikori telkén. A terület jogviszonya és az amúgy is akadozó és nehezen alkalmazható állami restituciós törvény életbe léptetése tehát elég átláthatatlan volt és több bonyolult kérdést vetett fel. Az egyházközség valamikori tulajdonát képező telek – egyik felén a pirosba felépitett falusi óvódával - és a romos állapotú volt felekezeti iskola visszaszolgáltatásnak a jogi és állami bürokratikus ügyintézése nem volt egyszerű feladat. A visszaszolgáltatási törvény ugyanis olyan telekre vonatkozott, ahova időközben nem volt épitkezés, vagy amelyek nem kerültek eladásra, mert midkét esetben nem a visszaszolgáltatás de a kárpótlási törvény alkalmazandó. Ebben az esetben az egyházközség nem mondott le sem a telekről, sem pedig az épületéről. Nem kárpótlásra volt szükségünk tehát, hanem a telek és volt felekezeti épületünk visszaszolgáltatására. Nem szerettünk volna peres úton érvényt szerezni valamikori egyházközségi tulajdonunkat képező javaink visszaszerzésére , több ok miatt is, aminek az okára e helyen nem térek ki részletesen. A fontos az volt hogy meg kellet találni az Egyházközség és Polgármesteri Hivatal korábbi megegyezései , valamint az éppen akkor fellépő jogviszonyok-adta lehetőségek alapján, azt a formát ami a legelőnyösebb volt az egyházközség részére és a már elkezdett falusi ovódai épitkezést sem lehetetleniti el, ami fontos a helyi közösség számára. Ennek köszönhetően került vissza az egész telek az egyházközség tulajdonába - a romos felekezeti iskolával és a már pirosban felépült falusi ovódával együtt - marad továbbra is az egyházközség tulajdonában. Tehát az egyházközség tulajdonát továbbra is képező telek , ezek után két részre osztódott - két telekkönyvi bejegyzési számot kapva - és a helybeli óvóda épülete részét képező telket az egyházközség átadta használatba a falusi óvóda javára, amiért évente két szekér tüzifát kap adomány cimen. Ahogy a telek az egyházközség tulajdonába jött át jogot nyertünk az épitkezési engedély beszerzésére és a pályázatok benyújtása is lehetőség nyilt ( sajnos ez utóbbi nem járt sikerrel, erre még visszatérek e későbbiek során). Az épitkezési engedély beszerzése nemcsak időigényes ügyviteli munkát - de anyagi kiadásokat is jelentett. Köztudott , hogy az épitkezési engedély magába foglalja a különböző engedélyeket beszerzését hogy az épitkezésre hivatalosan sor kerülhessen: tűzoltóság, polgári védelem, elektromos áram, gáz , viz, kanalizálás bevezetése, geológiai vizsgálatok (ez utóbbiért ez alkalommal is köszönetetünket fejezzük ki a z S.C. Gemael tulajdonossának http://www.gemael.ro/ ).
Befejezésképpen e téma tárgyalásánal emlitésre méltóak még következők: a volt felekezeti iskolánk lebontását gyülekezeti közmunkával végeztük el, 2004-ben – a hivatalos bürokratikus segitségért illesse köszönet e helyen Balogh István polgármestert, Nagy Ilona titkárnőt. A Brewster-i testvérgyülekezeti adományok felhasználva, valamint az egyes épitkezési anyagok értékesitésével kipótolva még az anyagi fedezetet, még ebben az évben sikerült megönteni - a Fóris Péter révén készitett és a gyülekezet által elfogadott tervek alapján - az épület alapját szintén közmunkával és Szabó János szakmai segitségével, akárcsak a falazás esetében. (A bontási és az alap munkálatinak a közmunkai feljegyzései az Egyházközségi Aranykönyvben bejegyződtek. ) A 2005-ös év az épitkezési engedélyek beszerzésének, valamint a különböző pályázatok elkészitésének ( e helyen is illesse köszönet a pályázatok elkészitésekor - a pályázatok és kérések benyújtásához elengedhetetlenül szükséges költségvetések elkészitéséért - a nagyernyei székhelyű Building Invest épitkezési vállalatot - http://www.buildinginvest.ro/ ).
Az épitkezéshez 2004-ben fogtunk hozzá. 2005, a folytatására való felkészülés éve volt, az ügyintézésé, épitkezési engedlélyek beszerzésének az éve volt.. 2006-ban elkészültek a falak és tető került a falakra. A továbbiakban az épitkezési kiadásokról és az épitkezés rövid leirásáról lesz szó, a 2006-os évi munkálatok ismertetésével, reménykedve a további támogatásokban ,egyszóval a folytatásban.
b) Az épitkezési munkálatok anyagi kiadásainak és a szakmunkai feltételeinek a megteremtése és ismertetése
Az épitkezésre, javitási munkálatokra, közvetlenül a Kolozsváron tartott remonstráns-unitárius teológiai konferencia után indult, amit nyomon lehet követni, fényképes beszámolókkal a yahoos lelkészi blogon a követkleő cimen: http://blog.360.yahoo.com/blog-Z1EfU54ieqjO4aNBgFXD6BdISbh4NV2dgg–?cq=1&bid=27&yy=2006&mm=5 . E beszámoló angol nyelvű, mig egy másik világhálós beszámoló magyarul követi nyomon az épitkezést, megemlitve más egyházközségi eseményeket is a következő cimen : http://szilard1revc1967.spaces.live.com/PersonalSpace.aspx?_c02_owner=1
A jobbágyalvi épitkezési munka 2006-ban május 8.-án vette kezdetét és június 22-.re az épület pirosba elkészült, tető került az épületre. Az épitkezés befejeztével vette kezdetét a parókia belső meszelése, egyéb tatarozási munkálatai, amit a jobbágyfalvi templom belső meszelése követett (az épitkezési munkálatok folytatódtak az egyházközségben a nyárádszeredai templom épitkezésével). Az alábbiakban e beszámoló a jobbágyfalvi épitkezésről, tatrozási munkálatokról szól , kitérve arra is, hogy e munka anyagi kiadásait milyen forrásokból sikerült fedezni és atz eddig elkészült Gyüelkezeti Otthon jelenlegi helyzetéről, remélve ugyankkor a folytatás további lehetőségeit, az adóság törlesztését is beleértve ( a részletekre az alábbiakban külön kitérünk).
A Gyülekezeti Otthon épitkezési engedélyének hivatalos megszerzése után, pályázatokat nyújtottunk be, a szükséges anyagiak megszerzése érdekébe: az Erdélyi Unitárius Egyház Épitkezési Bizottságához, majd kéréssel fordultunk az Erdélyi Unitárius Egyház Nyúgdijsegélypénztárához a Brewster-i Amerikai Egyesült Államok-beli Tesvérgyülekezetünkhöz, Romgaz vállalathoz (http://www.romgaz.ro/ ) , az Illyés Közalapitványhoz, Greteke de Vries hollandiai remonstráns lelkésznő gyülekezetéhez, ( http://www.johanneskerk.nl./ ) a Romgaz gazdasági elnökségéhez, természetesen a gyülekezeti tagok fele is felhivás történt, hogy minden egyházközségi tag tehetsége és lehetősége szerint támogassa az épitkezést, adományaival, közmunkával. A már fent emlitett világhálós jelentkezéseknek is, az egyik célja a támogatók megnyerése volt, és marad továbbra is, elsősorban barátaink fele és azok fele akik partnerek kivánnak lenni szolgálatunkban és a majdani elkészülő épületet maguk is otthonukul tekinthetik, mint akik hozzájárultak ennek elkészülésében . Az épitkezésre ténylegesen akkor került sor amikor ez Erdélyi Unitárius Egyház Nyúgdijsegélypénztára két éves lejáratú kölcsönt utalt át az egyházközségnek , a szükséges épitkezési anyagok megvásárlása céljára, ami nélkül lehetetlen lett volna elindulni. Sajnos a benyújtott pályazataink nem jártak sikerrel sem az Erdélyi Unitárius Egyház Épitkezési Bizottsága, sem pedig az Illyés Közalapitvány esetében sem. Visszatekintve a 2006-os Gyülekezeti Otthon elkészült munkálataira köszönettel vagyunk mindazok fele akik kéréseinket meghallgatták és lehetőségeik szerint támogattak bennünket, hogy végül is az épület elkészülhessen és tető alá kerülhessen. Köztudott hogy a munkálatok ezzel koránt sem jártak le. Reménykedve tekintünk az épitkezés folytatására és az elért eredmnyekért hálás szivvel adunk hálát a gondviselő jó Istennek hogy megsegitett ebbéli törekvésünkben, köszönetet mondva a jószivű adakozóknak, áldást kérve életükre és további munkájukra!
Amint már erről szó volt a munka május 8.án vette kezdetét,viszont a tényleges felkészülést az épitkezésre már április 24.átől számithatjuk amikor a betonozáshoz szükséges szórt kő első részét megvásároltunk a hollandiai remonstráns adományból és a Brewster-i testvérgyülekezeti adományt felhasználva mészkövet vásároltunk és oltottunk az előkészitett gödörbe, abban bizva hogy sor kerül majd az épület levakolására is és a gyülekezeti templomunk külső és belső tatrozására, meszelésére, valamint a parókia belső kimeszelésére. Ez ténylegesen azt jelenti hogy , az egyházközség megbizta Szabó János köművesmestert hogy a már 2004-ben elkészült alapra folytassa a munkáltokara falak felemelésével. A megeggyezés értelmében a mester mellett részt vesznek a segédmunkások, akik közmunkában segitkeznek, vagy akár közmunkai felajánlásokkal segédmunkásokat biztositnak a mester mellé. A megeggyezés értelmében , a mester jelképes áron végzi el a munkálatokat, amiért az egyházközségi tagok adományban részesitik a mestert elvégzett munkájáért. Ennek értelmében tehát, az egyházközségi tagok kettős adományt adtak az egyházközségnek: a tényleges közmunkát vagy a segédmunkások bitositására adott adományt, valamint a mester szakmunkájára tett adományt. Igy emelkedtek fel a falak: közmunkázva és adakozva a mesternek a szamunkáért. Hadd jegyezzem meg e helyen, az egyházközségi tagok szinte kivétel nélkül mindkettőben kivették részüket, vagyis a közmunkában a mester részére tett adakozásban egyaránt. Az adomány összegére nézve előre nem volt meghatározva ennek nagysága. Köztudott a gyülekezeti tagok részére a helybeli falusi napszám értéke – az idei közgyűlés pedig minden egyházfenntartó részére két napi napszámot határozott meg, amit az épitkezés javára fordit az egyházközség. Ennek tudatában és gyülekezeti tagok lehetőségeihez mérten érkeztek a gyülekezeti tagok részéről adományok, sok esetben pedig ezek az adományok a gyülekezeti tagok áldozatos egyházszeretetéről téve tanubizonyságot.
Isten áldja meg minden adakozó egyházközségi tag életét, akik nemcsak megértették, de tetteikkel példásan bizonyitották, hogy számunkra fontos hogy a volt romos felekezeti iskola lebontása után az egyházközség új épületet húzzon fel, jelezve a hivek hűségét a múlthoz , elkötelezettségét a jelenhez és bizakodását a jövő fele. Ime az adakozó hivek névsora adományaik megjelölésével (az egyébb adományok megjegyzéseknél az ital (sör és bor ) adományok értendők, amit a segédmunkások mértékkel fogyasztottak a nehéz fizikai munka során, de főleg a napi munkájuk befejeztével, a számok a Ron pénzbeli értéket jelölik,a közmunka felajánlás azt jelenti hogy maga helyett napszámost fogadott .
a) Gyülekezeti tagok hozzájárulásai
1. Kocsis Olga 20,00 és két napi közmunkai felajánlás és egyéb adományok
2. Tóth Erzsébet
3. Dordea Józsefné
4. Dordea Mihály
5. Fazakas Albertné , úrvacsorosztás alkalmával 50,00
6. Szász D. Levente
7. Kocsis István 10,00
8. Kocsis Istvánné 10,00
9. Kocsis Lehel
10. Gombos István …
11. Gombos Istvánné …
12. Balogh Attila 10,00
13. Balogh Attiláné 10,00
14. Májai Mihály- 10,00 és 1 napi közmunka és egyéb adományok
15. Májai Mihályné –10,00 és 1 napi közmunka
16. Mózes István 10,00
17. Mózes Istvánné 10,00
18. Szász Csaba Levente 50,00 és 5 napi közmunka és egyébb adományok
19. Szász Kinga ,50,00
20. Kocsis Kálmán
21. id.Nagy András
22. Ifj. Nagy András
23. Májai Albert 100,00
24. Balogh Károlyné 10,00
25. Balogh Károly – kötöződrót adomány és a tetőszerkezet fedésénél minden nap részt vett az szakmunkai közmunkájában , valamint egyéb adományok
26. özv.Kocsis Jánosné 10,00
27. Kocsis Lajos 10,00
28. Kocsis Lajosné
29. Béres Zsolt
30. Kocsis Olga
31. Beke Szilárd
32. Beke Szende
33. Id. Kocsis Istvánné 20,00
34. Kocsis József 20,00
35. Id. Kocsis Zsigmond 25,00
36. Id.Kocsis Zsigmondné 25,00
37. Ifj. Kocsis Zsigmond 20,00
38. Id. Nagy Sándor 10,00
39. Id. Nagy Sándorné 10,00
40. Ifj. Nagy Sándor 15,00 és 2 napi közmunka
41. Ifj. Nagy Sándorné 15,00
42. Nagy Emese
43. Sándor Szilárd 25,00 – 10 napi közmunka, egyéb adományok, épitkezési anyag adományok (szeg, kötöződrót) közmunkai felajánlások 50,00 értékben, épitkezési anyagok beszerzése, közmunka-szervezés, valamint a munkálatok kezdetétől a befejezésig való szükséges ügyintézések
44. Sándor Éva 25,00 , egyéb adományok
45. Pál Józsefné
46. Ifj Májai Zsigmond
47. Ifj. Májai Zsigmondné
48. Csizmadia Jánosné …
49. Szász Ágostonné …
50. László Józsefné 15,00
51. Balogh Ákosné 10,00
52. Ifj. Balogh Ákos – 2 napi közmunka és egyéb adományok
53. Fazakas Lászlóné 20,00
54. Menyhárt Sándor 25,00
55. Menyhárt Sándorné 25,00
56. Menyhárt Attila …..
57. Menyhárt Timea ….
58. Menyhárt Éva
59. Tanászi Ferenc 25,00 valamint egyéb adományok
60. Ballus Józsefné 10,00
61. Tóth Árpád
62. Id. Balogh Pál 25,00
63. Id. Balogh Pálné 25,00
64. Ifj. Balohg Pál …
65. Ifj. Balogh Pálné …
66. Balogh György 50,00
67. Balogh Györgyné 50,00
68. Balogh András …
69. Szász K.Lajos 50,00
70. Szász Lajosné 50,00
71. Szász Mózesné
72. Szász M. Levente – épitkezési anyag (ács-szegek) adomány, a tetőszerkezet fedésénél hatékonyan részt vett a szakmunkai közmunkájában , valamint egyéb adományokkal segitett
73. Fazakas Lajos 25,00
74. Mezei Jánosné
75. Májai Zoltánné 10,00
76. Szász Kálmánné 30,00
77. Bokor Emma
78. Bokor János
79. Balázsi Róbert
80. Nagy Tibor 25,00 és 2 napi közmunka
81. Nagy Tiborné 25,00
82. Varga Emőke …
83. Varga Ervin …
84. Szász Zsigmondné – 50,00
85. László Viktor 10,00
86. László Viktorné 10,00
87. Adorjáni Gyuláné 50,00
88. Ifj. Béres István …
89. Sütő Mihály 20,00
90. Sütő Mihályné 20,00
91. Sütő Tünde
92. Aszalós Ábel 10,00 és 2 napi közmunka
93. Aszalós Ágnes 10,00
94. ifj Sütő Mihály
95. László Sándor
96. László Ilona 10,00
97. László Dénes – 2 napi közmunka, az épitkezés kezdetétől a végéig példásan részt vett a közmunkai feljalások révén segédmunkásként az épitekésben, mind a falazáskor, mind pedig az tetőszerkezet munkálataikor és egyébb parókia udvarán történt egyéb tatarozási munkálatokban , egyéb adományokkal is hozzájárulva
98. Balogh Józsefné 15,00
99. Muzsi Jánosné 50,00
100. Kománcsik Mihály 5,00 és 2 napi közmunka
101. Kománcsik Mihályné 5,00
102. Fazakas Mártonné 10,00
103. Fazakas Gyula
104. Fazakas Sándor 10,00
105. Fazakas Sándorné 10,00
106. Id. Fazakas Mihály 10,00
107. Id. Fazakas Mihályné 10,00
108. Fazakas Etelka
109. Ifj. Fazakas Mihály 10,00 és 3 napi közmunka
110. Ifj. Fazakas Mihályné 10,00
111. László Margit 5,00
112. Sándor Attila
113. László Tibor 25,00 2 napi közmunka és egyéb felajánlások
114. László Tiborné 25,00
115. Ifj. László Tibor 50,00
116. Nagy Árpád
117. Sütő János
118. Sütő Jánosné
119. Bárdos Attila
120. Bárdos Attiláné
121. László Mózesné
122. Szász E. Lajos 10,00
123. Szász Lajosné 10,00
124. Id. Sütő József 50,00 - 2 napi fogatos napszám és egyéb adomány
125. Ifj. Sütő József 50,00
126. Ferenczi Ferencné
127. Kocsis Rita
128. Sztrátya Ferencné - egyéb adományok
129. Incze Lajosné
130. Mihocsa Józsefné 50,00, 2 napi közmunkai felajálás és egyéb adományok
131. Id. Béres István
132. Béres Istvánné
133. Mihály Bálint
134. Mihály Bálintné
135. Mihály Enikő
136. László András 25,00
137. László Andrásné 25,00
138. László Márton 50,00
139. Id. Májai Zsigmond 50,00
140. Id. Májai Zsigmondné 50,00
141. Kománcsik Lajos
142. Komácsik Sándor
143. Id. Fazakas Árpád
144. Id. Fazakas Árpádné
145. Kilyén Gyuláné
146. Fazakas József 1 napi közmunka és egyéb felajánlás
147. Fazakas Margit 5,0
Megjegyzés
Nem unitárius gyülekzetei tagoktól érkező adomány: Páczai Berta 10,00 lej és egyéb adományok. László Zsigmond , katolikus atyánkfia, az épitkezés kezdetétől a végéig példásan részt vett a közmunkai feljalások révén segédmunkásként az épitekésben, mind a falazáskor, mind pedig az tetőszerkezet munkálataikor és egyébb parókia udvarán történt egyéb tatarozási munkálatokban , egyéb adományokkal is hozzájárulva. A gyülekezeti tagok közmunkájával és adományával , Szabó János köművesmester vezetésével és többnyire László Dénes és LÁszló Zsigmond segédmunmkájának köszönhetően tehát elkészültek a falak. külön megemlitésre méltó, hogy id. Májai Zsigmond gondok úr mindaddig amig nem betegedett le és nem került ágyba a munkálatokban naponta kivette a részét és feleségével együtt lelkükön viseleték és hozzállásukkal támogatták az egyházközséget mindenféle téremn, különöstekintettel az épitkezést és tervezték a templom meszelését. Emlitésre meltó továbbá Májai Lenke és Nagy Karola nőszövetségi tagok közmunkai jelenléte, akik kezük munkájával is hozzájárultak hogy a falak emelkedjenek és kiemelendő Kocsis Olga és Mihócsa Vilma özvegyasszonyok közmunka felajánlása , akik nem vehettek részt a tényleges közmunkában, de mind közmunka és egyéb adományaikkal, mind pedig közmunkai felajánlással példásan kivették a részüket az épitkezésben. A tetőszerkezet I munkáknál mindenképpen emlitélst érdemel Balogh Károly és Szász Levente neve, akik az ácsmunka közmunkájával a tetőszerkezet munkálatainál végig példásan kivették a részüket, ez által is csökkentve a tetőszerkezeti munkálatoknak az anyagi kiadásait. A gyülekezeti tagoktól begyűlt adományok és közmunka felajánlások aranykönyvi végösszege 1.500 Ron (régi pénzben 15 millió ) a többi adomány pedig a közmunkai felajánlások kiadásait és egyébb kiadásokat fedezett - ami tulajdonképpen azt jelenti ,hogy a falak teljes mértékben a gyülekezeti támogatásnak köszönhetően emlekedtek fel és a tetőszerkezet munkálatainál is magymértékben hozzájárult a szakmunkai közmunka által.
Benyújott pályázatok és támogatások igénylése
Felsorolás
1. Az épitkezés elindulásakor a Brewster testvérgyülekzet adományát felhasználva ezt pedig a gyülekezeti adományokkal és közmunkákkal kiegészitve kezdtünk hozzá , a tényleges pályázatok benyújtására és támogatás-kérésekre csak az épitkezési engedélyek megszerzésekor került sor 2005 évben és reméljük hogy lehetőség adódik a támogatások igényléséhez a folytatás érkedkében. Egyházközségünknek egyetlen bevételi forrása, amivel az épitkezéseket folytatbni tudja azok csak a hivek támogatása és egyéb források felkutatása . Az épitkezési kiadások meghaladják a gyülekezet anyagi bevételi lehetőségeit , a gyülekezeti tagok – szűkös lehetőségeik ellenére – nagymértékben hozzájárultak és hozzá is fognak járulni eután is mind anyagi mind közmunkai adományaikkal az épitkezéshez.
2. Az Erdélyi Unitárius Egyház Épitkezési Bizottságához benyújtott pályázatunk - kerethiány miatt nem nyert támogatást.
3. Az Illyés Közalapitványhoz benyújtott kérésünk - kerethiány miatt nem nyert támogatást
4. Az Erdélyi Unitárius Egyház Nyúgdijsegélypénztárához benyújtott kölcsön-igánylésünk meghallgatásra talált és az épitkezést két éves lejáratú 10.000 Ron ( 100 millió lejes régi lejben ) kölcsönnel támogatták ( felhasználásáról az alábbiakban számolunk be )
5. A Brewster Tetsvérgyülekeztünkhöz benyújtott kérésünk alapján az épitkezést 1150 USD adománnyal támogatta. (felhasználásáról az alábbiakban számolunk be)
6. A Romgaz válallthoz benyújtott kérésünk után , adománnyal támogatták épitkezésünket ( felhasználásáról az alábbiakban számolunk be )
7. Greteke de Vries hollandiai remonstráns lelkésznő gyülekezetéhez
benyújtott kérésünk után adománnyal támogatták egyházközségünket
(felhasználásáról az alábbiakban számolunk be )
Elszámolás (anyag és munka )
1. Épitkezési terv , engedélyek illetékeinek kiadásai (2004 és 2005 években )
- a tervet Fóris Péter nyárádszeredai tervező készitette
- a kiadásokat a terv kiadásainak a fedezésére, az épitkezési engedély illetékeinek a beszerzésére, a Brewster testvérgyülekezet és a gyülekezeti adományok fedezték
- az ügyintézés lelkészi munka volt, melyhez segitséget nyújtottak: Brassai Zsombor református lelkész, Balogh István polgármester, Nagy Ilona titkárnő, György Sándor közigazgatási cég tulajdonosa, Nyárádszeredából )
2. Az alap kiadásai (betontégla, cement, kavics, munka 2004-ben )
- az épitkezési anyagok kiadásait a Brewster-i Testvérgyülekezet és a gyülekezeti adományok, valamint a bontásból származó egyes épitkezési anyagok értékesitése (tégla, ablak és ajtókeretek) fedezték
- az elkészült alap munkálatai teljes mértékben a jobbágyfalvi gyülekezeti tagok közmunkája és közmunkai felajánlásai révén valósult meg, Szabó János köművesmester vezetésével
3. Az épitkezési anyagok és munkálatok kiadásai - égetett agyag-tégla (a falazatba) , szigetelő-anyag az alapra, cement, faanyag, (deszka és gerendák, lambéria) mészkő, tetőlemez, szegek, csavarok, drót, vas, szórt kő a betonozáshoz,
- égetett agyag-tégla a falazatba: a Brewster testvérgyülekezet és a Nyúgdijsegélypénztárból felvett kölcsön fedezte. A munkálatokat közmunkába és közmunkai felajánlásokkal , gyülekezeti adományokkal végzetük el.
- kátrány, cement, faanyag, szegek, vas, csavarok, drót, szórt kő: a Nyúgdijsegélypénztártól felvett kölcsön fedezte, a hollandiai remonstráns gyülekezet adományával és a hivek személyes adományaival kiegészitve. Ismételni és nyomatékositani szeretnénk, hogy falazási munkák teljes kiadásait a gyülekezeti tagok adományai fedezték, közmunkával, közmunkai feljánlásokkal valósult meg.
- mészkő – a Brewster-i testvérgyülekezet adománya fedezte, amely oltását közmunkába végeztünk el, gödöt ástunk és megoltottuk
4. A falazási munkálatok kiadásai
- A kőművesmesternek adományt adtunk az elvégzett munkáért ( falazat, a tetőteres szobák falai és a kémény is ideértve) 1.500 Ron (régi pénzben 15 millió ) a közmunkai felajánlások és a többi adományok egyéb szükséges kiadásokat fedezett.
5. A tetőszerkezet kiadásai
- a tetőszerkezetre a hullámos dedőlezek kidásait teljes mértékben a Romgaz adománya fedezte
- a tetőszerkezeteti munkálatokat Farkas István ácsmester végezte el, a már emlitett két gyülekezeti tag szakmunkai közmunkájával, Blaogh Károly és Szász Levente és a segédmunkások , László Dénes és Novák Zsigmond segitségével
Megjegyzés
Amikor e beszámoló készül – az elkészül tépület idei további tervei között szerepel az elkészült garázs ajtajának az elkészitése, valamint a tetőszerkezet oldalainaka a bedeszkázása, hogy ay eső és a tél idején a hó ne essen be, a szél pedig ne rongálhassa meg az elkeszült épület tetőszerkezesét alulról. További terv még az udvar területi rendezése és remélhetőleg egy kezdetleges kerités elkészitése. A még meglevő mész felhasználása rendjén tervezzük az épület vakolását is, ha sikerül a szükséges homok beszerzése, illetve ha a gyülekezeti templom külső tatorzási munkálatai terveinek a megvalositása után ha a megmaradt meszet hasznositnai sikerül eképpen (ellenkező esetben télire eltároljuk a következő évre.)
2. Parókai épületének tatarozási munkálatai
2004-be – megforgattuk a parókai tetjén a cserepeket, közmunkával és közmunkai felajánlásokkal. 2005-ben került sor a parókai külső lemeszelésére, ami Roberto Rosso és Jean Claud Barbier adományának köszönhetően valósulhatott meg. Ebben az évben került sor a fürdőszoba ablakának a kicserélésére termopan ablakkal valamint a közéspő szobába fával melegithető csempekályha került - mindkét adomány a norvégiai unitárius csoport adományának köszönhetően. (további ablakok várnak még a kicserélésre, mert nem szigetelnek megfelelően ) 2006- ban folytatódtak a további szükséges javitások: a fürdőszobába megfelelő új vizpumpa került, a kézmosókagyló kicserélődött, a kifolyó régi elhasználódott emésztőgödör helyett két ülepitő készült el, messzéb az épület alapjától mint az előző gödör esetében , sor került a parókai szobáinak a belső meszelésére ( ami a parókiás otthon lakóinak a kiadása volt, hasznositva a megoltott meszet ).
Amikor e beszámoló készül - 2006 augusztus végén – tervbe van véve az idei évben még a parókia bejáratánál az ereszalja meghosszabitása, hogy az esőzések idején védje a falat és az ablakokat és a bejárati ajtó előtt ne essen be az eső és majd télen a hó, valamint terv a parókia konyha felőli részén hozzáépitett kis nyári-konyha ( jelenleg kézműves műhely kialakitására szánt helység, amelynek padlásához nincs feljárat ezért télen jó hely arra hogy a rágcsálók elhúzódhassanak.) tetőszerkezetének az átalkitása, oly módon hogy a padlásfeljáró felöli részen ne ázzon át a plafon a parókia konyhájába és a majd átalakitott tető és erkélyes rész a vallásórára járó gyerekek kedves játszóhelye lehessen. A parókiához tartozó gazdasági épületek kimeszelése, a hátsó tyúkudvar elkészitése és a konyhakert keritésének a tatarozása, a kémények külső levakolása, a parókia kútjának feljavitása is remélt feladatok - az idei évre, az ősz beállta előtt. A parókia további javitási munkálatok előtt áll a felsoroltak mellett: ami a legfontosabb - a hőszigetelés megoldása (régi elhasznált ablakok kicserélésével, a fal külső szigetelésének a mai korszerű elvégzésével) a parókai tetőszerkezetének a kérdése: régi szúette kormos szarufák, tetőgerendák, amelyek igénylik a kórokozók elleni védelmet illetve a tűz elleni hatóanyaggal való lekezelést, vagy akár az egész tetőszerkezet kicselését és más fedőszerkezettel való újrafedést, a parókia padlásának a szigetelése elfogadható mert a hagyományos agyaggal tapasztott szigetelési módszer jobb minth az sem lenne, és csak egyszerű deszka-plafon lenne ( mint például az első parókiás otthonomban Szásznádason) de sajnos nem megfelelő igy sem, mert ez is egy pár év múlva javitást igényel, arról ne is beszélve hogy a meszelés alkalmával derült ki hogy a palfon szerkezet több helyen is vékony és a már elindult reves deszkázat időnként kilyukad, amely folyamatot beindulása előtt kezelni kell. Mindezek mellet pedig hadd emlitsem meg a mlegités kérdését is amit természetesen a szakszerű szigetelés után jöhet szóba. Jelenleg a parókai melegitése a téli hónapokban kettős: fával és gázzal. A lelkészi család otthonául szolgáló két szobában a melegités többnyire fával történik csempekályhákban, a konyha, fürdőszoba és az iroda helysége gázzal melegitett. A külön szobát képező, de a parókia épületében helyet kapó tanácsterem szobája gázmelgitéses, ugyanazzal a kéménnyel mint a fákkal tüzelő két csempekályka kéményébe van bekötve ( ami a téli hónapok beálta előtt szintén elvégezendő feladat, mert a régi kürtőcsövek kilyukadtak és ki kell cserélni).A téli melegités kérdése e jelenlegi helyzetben egyszóval nem gazdaságos (elsősorban a már emlitett szigetelés hiánya miatt) és sajnos nem is biztonságos hosszú távon (sokáig ebben a formában nem is tartható fenn - fokozott figyelmet igényel, hogy ugyanozon a kéményen megy ki mind az égetett gáz mind pedig a fával való melegités füstje.) Terv: szakszerű szigetelés elvégzése után természetesen a parókia központi fűtéssel való felszerelése. A leggazdaságosabb az lenne, ha a parókia és a majdan elkészülő Gyülekezeti Otthon téli melegitését ugyanazon hőkozponttal megoldani egy kazánházban, központi fűttéssel és megfelelő hőszigeteléssel természetesen. A parókai és Gyülekezeti Otthon jövőbeli tervei között szerepel ugyankkor gey megfelelő – parókiás és gyülekezeti otthonhoz méltó - kerités elkészülése, valamint a jelenlegi rozsdás vaskapu helyett egy faragott székelykapu felállitása, természetesen az udvar rendezésével, virágoskert kiképzésével, üllőpadokkal, fákkal együttvéve.
3) A jobbágyfalvi gyülekezeti templom tatarozási munkálatai
2004-ben a templom tetején a cserepek megforgatódtak, a hivek adományaiból elektromos orgona került. 2005-ben a templom tornyának a pléhezete újra-festődött. Mindkét munkára a hivek közmunkai felajánlásaival és az adományokkal került sor. 2006-ban jelenleg elkészült a templom belső lemeszelése - a hivek adományainak köszönhetően. A templomba búzakoszorú került. A templom tornya különösen külső tatrozást igényel, mert a templom-ablakok megrongálódtak a gyakori erős szelek miatt különösen a toronyban fenn magassan a pléhezet alatti eresznél bomlott meg a vakolat és porladásnak indult a tégla, a tető eresze alatt is több helyen leesett a vakolat. Egyszóval: a templom külső köműves és meszelési javitásokat igényel
( amire sajnos anyagi alap nincs és előreláthatólag a hivek idei adakozása után is nehezen kerül elő a fedezet – talán jövőre )
4) A nyárádszeredai épitkezésről- egészen röviden
Az épitkezésről szóló beszámoló külön munkát igényel. Csupán egy megjegyés erejéig jegyzem meg a következőket: a 2004-ben történt alapkőletéeéli ünnepség előtt került sor az épitkezési engedély beszerzésére és az ünnepség után készült el az épitendőp templom alapja. A 2005-ös év az épitkezés elindulásához szükséges adóság törlesztésének és újabb adományok gyűjtésének az éve volt. A 2006-os év az elkészült alapra való falazás folytatásának az éve – ami e beszámoló készülésekor is folyamatban van. Erre úgy kerülhetet sor, hogy a begyűlt adományokat mellett a vállalkozó előlegezte meg, a még szükséges kiadásokat – sajnos a tervek csupán a falak felemlésére vontakoznak A jövő 2007-es év a megelőlegezett adósság törlesztése mellett a tetőszerkezet elkészitésére kell sor kerüljön.
A beszámoló bezárása – de nem befejezése
A fenti beszámoló még kiegészitések és esetleges javitások előtt áll. Nem végleges tehát, hisz az idei év még nem járt le. Az elvégzett munkálatok számbavételével ( még további adatok kiegészitései szükségesek és amire majd sor fog kerülni az elkövetkekőben és talán némely részlet adatainak a pontositása is szükséges lehet, mindazonáltal a leirt végleges adatok hitelesek esetleg kevés jelentéktelen pontositásokkal )
Megköszönve mindazoknak a segitségét akik eddig támogattak előrehaladásunkban és bizva további támogatásokba is, a jó Istenben bizó lélekkel köszönöm meg mindazoknak akik elolvasták e beszámolót , várva a megjegyzéseiket
Bizalommal és áldással
Sándor Szilárd
Unitárius lelkész
Jobbágyfalvi Gyülekezeti Otthon támogatására köszönő levél
Jobbágyfalva-Nyárádszereda Unitárius Egyházközség Lelkészi Hivatala
547629 Jobbágyfalva,Valea, Belső út 91, tel 0265-588-227 , 0744387333 , Maros megye
lelkészi blog
www.lorinfo.ro/unitarius - egyházközségi honlap
Uninapló az épitkezések beszámolásáról (is)
email: sszilard@orinfo.ro
L.H. 55/2006
A Romgaz Vezérigazgatója részére
Tisztelt Jakab Elek úr !
Tisztelettel és köszönettel köszöntöm Önt, a Jobbágyfalvi Unitárius Gyülekezetem nevében is. E pár sorban szeretném kifejezni köszönetünket azért az anyagi segitségért, amivel gyülekezetünk épitkezését támogatták. Az Önök anyagi segitségével vásárolhattuk meg a Gyülekezeti Otthonunk és imatermünk tetőszerkezetére a fedőlemezeket. A jó Isten áldja meg az Ön és munkacsoportja életét és munkáját és adjon reménységet, hitet szeretet hogy a jövőben is támogatói lehessenek azon közösségeknek akik a társadalmi élet előrehaladását szolgálják és akik segitségért fordulnak Önökhöz.
Továbbra is számitunk az Önök segitségére és azon reménykedünk hogy az épitkezés befejeztével Önt is köszönthetjük azon a majdani felszentelési ünnepségen ahol a támogatóknak mondunk majd köszönetet. Addig is szives figyelmébe ajánlom a feljécen megjelenitett három világhálós cimet: az angol nyelvű lelkészi blogot (ahol már kifejtettem köszönetem az Önök segitségének) a frissités előtt álló egyházközségi honlapunkat (ahol szintén köszönettel emlitjük meg frisstés után az Önök segitségét ) valamint az Uninapló weboldal, (ahol e köszönő levél is olvasható ).
Szeretettel várok bármiféle további esetleg felmerülő kérdést mely az adomány felhasználásláról vagy az épitkezésre akár egyházközségünkkel kapcsolatosan felénk irányulnának.
Az alábbiakban fogadja szeretettel azokat a képeket amelyek érzékeltetni kivánják a gyülekezetünk épitkezését a kezdetektől a mostani állapotokig, melynek támogatásában Önök is részt vettek és adományozó szeretetükkel a gyülezetünk életébe, és immár aranybetükkel irták be nevüket egyházközségünk történelmébe. A további együttműködés reménységével maradok köszönettel, reménységgel és szeretettel:
Sándor Szilárd
unitárius lelkész
Megjegyés..
Az épitkezésre úgy kerülhetett sor hogy az Egyetemes Egyház Nyúgdijsegélyépénztára régi pénzben 100 millió két éves lejáratú kölcsönnel segitette az egyházközséget.. a kölcsön felhasználásáról és a további adományokról szóló beszámoló elkészitése folyamatban van és a jelenlegi nyárádszeredai templomépitésről szóló beszámolóval együtt (külön szöveggel ) felkerül majd ez Unitnapló világhálós oldalára
Nincs kategorizálva | Megjegyzés (0)Gyülekezeti Otthon és templom
Jobbágyfalván a Gyülekezeti Otthon “pirosban” felépítve, Nyárádszeredában a napokban kezdődik a templomépítés .. sajnos egyelőre csak a falak felhúzását tervezzük.. e linken képeket és begyejzéséket (is) lehet megenézni a munkálatokról (is)
Nincs kategorizálva | Megjegyzések (4)