Virtuális Unitárius Közösség

  Napló és elmélkedések


UniNapló blogom

Archívum: 2005. december.

Nyárádmenti társalgó csoport

2005. december 31. szombat

Kedves barátaim,

szeretném a figyelmetekbe ajánlani a következő nyárádmentiek társalgási csoportot és meghívni minden érdeklődőt aki érdeklődik e társalgási csoport iránt

Íme a cím:

http://groups.yahoo.com/group/nyaradmentiek/

BÚÉK!

Szilárd

Lelkészi jelentés a 2005-ös évről, a Jobbágyfalva Nyárádszeredai Unitárius Egyházközségben ( felolvasva január 1.én az év első istentiszteletén )

2005. december 29. csütörtök

Szeretett testvéreim! Új év kezdete van . 2006 január 1. Hadd köszöntsük az új évet a jézusi boldog-mondások közül az elsővel, a Mt 5,3 alapján a következő szerint: „Boldogok a lelki szegények mert övék a mennyek országa.” Anélkül hogy most mélyebbre gondolnánk és feltennék magunknak a bibliai vers kapcsán a sok sok kérdéseinket, a boldogsággal és a lelki szegénységgel, a mennyek országával kapcsolatosan csupán egy pár gondolatra szeretném a figyelmet ráirányítani. A boldgság – hitem szerint is - a lélek állapotával kapcsolatos állapot. A boldogság elérésének van kezdete van beteljesülése és vagy van folyamatos állandósága vagy hanyatlása s majd befejezése. Az a lélek ami kitudja üresíteni önmagát, hogy befogadja a szeretet áldásait csak az képes a boldogságra. Az emberi lélekben ugyanis egyszerre van jelen a hajlam a rosszra és a jóra a boldogságra és a szomorúságra egyaránt. Az ember lelke tele van a sok rosszra és a sok jóra való hajlammal. Minden rossznak és minden jónak megvan a maga ellentéte. Ezek az ellentétek feloldódnak a szeretetben. A szeretet a mennyek országának az útmútató fénye, ami a boldogsághoz vezet. A boldogság tehát a szeretet fényénél megtalálható. Ez a fény pedig csak az önmagát kiüresítő és ezért szegénnyé lett lélekben gyújt világosságot. A szeretet fénye az örök újrakezdések áldott reménysége. Ezzel a reménységgel induljunk útnak az új évben! Mielőtt útnak indulnánk időben és lélkeben is az előttünk álló év fele, tekintsünk vissza az elmúlt évre, vessünk számot az elvégzett munkánkról, azért hogy a tévedésekből tanuljunk és hogy lássuk pontosan hol kell tovább folyatnunk a közösségünk szolgálatát hogy Isten segítségére és így eredményre jussunk.

Január
1,.-én délelőtt 11 órakor Jobbágyfalván , délután 7 kor Nyárádszeredában istentisztelettel köszöntöttük az új évet. 2.-án Jobbágyfalván beszámolói közgyűlésre került sor. Következő vasárnap 9.-én Nyárádszeredában került sor a beszámolói közgyűlésre. Mindkét közgyűlésen ismertettem a gyülekezettel a 2005-ös évvel kapcsolatos közösségi terveket. Az Egyházközségi közigazgatás tárgyalásánál beszámoltam arról a közgyűlés tagjainak, hogy a 2004-es év az építkezés elkezdésének az éve volt mindkét gyülekezeteben Nyárádszeredában az építendő templom alapja, míg Jobbágyfalván az építendő Gyülekezeti Otthon alapja készült el. A beszámoló kapcsán kifejeztem abbéli reménységem, hogy a 2005-ös évben sor kerül a jobbágyfalvi templomtotony lefestése, külső belső meszelésére, hasonlóképpen további tatarozások a parókián további javítási építési munkálatok folytatása, valamint a két gyülekzetben elkezdett építkezések folyatása. Ugyanakkor a 2005-ös évet a lelki nevelésnek és az önképzés és önnevelés évének neveztem meg. Érdemes visszatenkinteni arra, hogy 2005 januárjában, milyen tervekkel indultunk és számadást készíteni hogy ebből mi valósult meg. A lelkészi jelentésben igyekszem a tervek és megvalósítások mérlegét is adni, ugyanakkor megjelölni a 2006-os évvel kapcsolatos reménységem, amelyek megvalósításához szeretettel kérem a hívek közösségi támogatását. E terv és megvalósítás-adta mérlegkészítésre, az évi kitekintés utáni rész-jelentéseknél térek ki. Addig is folytatom az időrendi áttekintését az elmúlt évnek.
Január 15.-én került sor a jobbágyfalvi templomban a kántori és lelkészi beiktatóra, utána fizióterápiás kórházi kezelésen voltam a megyei kórházban. Ez időszak alatt sem maradtak el az istentiszteletek, mert hét végén elvégeztem a szolgálatokat. A téli szünidő után természetesen az I-VIII osztályokban folyamatosan folyt az iskolai vallásoktatás és az egyházközségben a jobbágyfalvi parókia tanácstermében és mindez folyatódott egész iskolai év folyamán amire nem térek ki külön minden hónap tárgyalásánál.

Február…
Kezdetét vette Jobbágyfalván a hagyományos év eleji családlátogatás, amikor palástosan Szentírással a kezemben, a gondonok és pénztárnok kíséretében házi áldást kértünk a családi otthonokban. A nyárádszeredai gyülekezetben nem került sor a 2005-ös évben az év elején a körzetfelelősök, vagy keblitanácsosokkal közösen végzett szervezett családlátogatásra, hanem a családlátogatásokat az év folyamán folyamatosan végeztem. Az ezzel kapcsolatos adatokat a részlet-jelentésnél ismertetem. A Jobbágyfalván befejezett családlátogatás után kezdetét vette a bibliaórás taálkozások, a fiatal házasok részére. Sajnos a bibliaórás találkozásokra Nyárádszeredában nem került sor, detovábbra is töretlenül reménykedem abban, hogy a hívó szóra itt is elindulnak a biblia-órás találkozások. Február 21 és 27 között került sor a hiterősítő istentiszteletekre a vendégszónokok meghívásával. A vendégszónokok refomátus és katolikus lelkészek voltak: Buksa Ferenc,Brassai Zsombor,Sófalvi János, Székely Endre, Farkas László, Szőcs Béla. E helyen is köszönet a vendégszónokoknak hogy elfogadták a meghívást az egyházközségünkbe,valamint köszönet azon gyülekezeti tagoknak akik megvendégelték a lelkészket: Sándor Éva, Szász Kinga, Szász Angela, Adorjáni Lenke, Balogh Vilma, Varga Emőke.

Március …
A hiterősítő imahét zárta a februári hónapot és a márciusi hónap a vasárnapi óvóda-iskola tevékenységgel folytatódott a jobbágyfalvi gyülekezetben. A Virágvasárnapi és Nagypéntek -, Húsvét ünnepkörre való lelki felkészülés idejében természtesen folyamatosan folyatak az iskolai és szombatonként Jobbágyfalván az egyházközségi irodában a vallásoktattás. Közben keblitanácsi gyűlésekre, bibliaórákra, és a nőszövetségi találkozásokra is sor került. Március 4.-én került sor Jobbágyfalván a Női világ imanap alkalmából az ökumenikusan megszervezett közös imádkozásra. Sajnálattal kell megemlítenem itt hogy a 2005 ös évben Nyárádszeredában nőszövetségi szervezett talákozókra nem került sor. Hadd jegyezzem meg azt, hogy továbbra is töretlenül bízom abban hogy a nyárádszeredai gyülekezetben is lesz nőszövetségi élet. Március hónap húsvéti ünneppel zárult, amikor megjelent az egyházközségnek az időszakos kiadványa a „jóakarat” címmel eltérően az addig a „hazanéző” majd a „ hazanézünk” című megjelenéstől. Az egyházközségi kiadvány címe változott csupán, de lényege megmaradt: tájékoztatni a gyülekezet tagjait az egyházközségi történésekről, adatokat közölni az adományokról, egyházfenntartói járulékokról és célok tervek előirányzásáról adni hírt. Az egyházközségi értesítő közli a Duxbury testvéregyülekezetünk keblitanácsi hitvallását, az istentiszteletek kezdési időpontját, a korondi unitárius gyülekezetben hiterősítő imahét alkalmával a kisregény bemutatón tett adományok a templomépítés javára. (Az adományok kis faragványokból készítésére fordítódtak, amelyek az építendő templomot mintázzák meg. Ezen kis faragványokat a Duxbury testvérgyülekezetünkbe és az adakozóknak jutattuk el gyülekezetünk köszönete-képpen.) Az egyházközségi értesítő ugyanakkor a keblitanácsi gyűlések időpontjáról és a fontosabb határozatokról is közöl hírt, valmaint közli az elhunytak emélére tett megemlékezési adományokat. Az első „jóakarat”című egyházköségi értesítő ugyankkor közli a januári lekészi beiktatót is.

Április…
E hónap második vasárnapján a Korondi Unitárius nőszővetség kórusát látta vendégül a nyárádszeredai nőszövetség. A kórus fellépése után a helybéli művelődési otthon kistermében a nyárádszeredai gyülekezet nőszövetség által szervezett szeretet-vendégség keretében Ambrus Árpád könyveinek ismetetésére került sor. Április 14.-én a nagytiszteletű esperesi vizsgálószék látogatott el egyházközségünkbe. E hónap harmadik hetében tanyulmányi pályázat elnyerése révén, Hollandiában vettem részt az ottani Remonstráns által szervezett teológiai konferencfián. Ez idő alatt Nyárádszeredában Kis Mihály nyárádszentlászlói, míg Jobbágyfaláván Varga Sándor nyárádszentmártoni unitárius lelkészek helyettesítettek. Varga Sándor tiszteletesúr ugyanakkor a Jobbágyfalván az első alkalommal megszervezett búzaszentelői határkerülésen is részt vett, az ökumenikus szolgálata keretében.

Május…
A E hónap első hetében az áldozócsütörtöki istentiszteletekre Jobbágyfalván délelőtt 11 órakor, míg Nyárádszeredában délben 12 órakor került sor. E hónap második vasárnapján került sor az ifjúsági istetiszteletre Nyárádszeredában, sajnos csupán kevés számú részvétellel. Az istentisztelettel egy időben a Bözödi Unitárius Egyházközség lelkészi beiktatói ünnepségen vettem részt. A pünkösdi ünnepekre megjelent az egyházközségi értesítő, a „jóakarat” melyben a beszámolók rendjén az egyházköség anyagi helyztetéről is közöltünk adatokat. A pünkösdi ünnepek perselypénzét a Temesvár és környéke pusztító árvíze utáni újraépítésre adományoztuk, kipótolva a perselypénzt személyes adományokkal is.Ugyankkor a Tsumani özönvíz áldozatai megsegítésére is adományozott az egyházközség, amit ezeket az aranykönybe fel is jegyeztük A pünkösdi ünnepek utáni vasárnap Nyárádszeredában konfirmáció ünnepségre került sor. Ez alkalommal egy ifjú tett örök hűséget hite és vallása mellett: Szász Botond. A gondviselő Isten áldja meg az ifjú életét és adjon számára örömöt és erőt, megtartó hite védelmezze és segítse élete folyamán hogy boldog legyen. A konfirmándus szép úrasztali terítővel ajándékozta meg az egyházköséget , amely konfirrmációját emlékezetessé teszi. Május utolsó vasárnapján a nyárádszeredai gyülekezetben gyerek és anyáknapi unitárius délutánra került sor a helybéli futbalpályán. A keblitanács és a nőszövetség tagjainak köszenhetően kerütl sor erre a rendezvényre.

Június…
E hónap elején került sor Sárosi Edit és Laszló esküvői szertartására. Az Isten éltesse az ifjú pár életét, és tegye gyümölcsözővé életüket a szeretet. E hónapban a Ravai Egyházköség beszolgáló lelkészi szolgálatokat is elvégeztem. Ez a hónap a nyárára szervezett biciglitúra szervezési előkészítése volt próba-utakkal és lelki felkészüléssel. Marosvásárhely, Szovátai útvonalon készültünk a fiatalokkal a nyári biciglitúrára. Ez időben került sor a kisiskolásokkal és óvódásokkal közösen szervezett biciglitúrára amikor Jobbágyfalváról indulva Nyárádszentlászóra bicigliztünk meglátogatva a régi templomot, és kriptáját visszafele a Gálfalvi templomot látogattuk meg.

Július…
Folytatódott a biciglitúrára való felkészülés. E hónapban került sor a jobbágyfalvi gyülekezeti pénztárnok vállalkozásának a Tündér Ilona Nap rendezvényre, amely habár nem volt egyháközségi rendezvény, de úgy az egyházközség, mind a faluközösség életében meghatározó esemény volt. Magam is igyekeztem a lehetőségekhez mérten részt venni ez ünnep sikere érdekében. Ennek kapcsán szeretném közölni a gyülekezeti a közgyűlés tagjaival, hogy ezután is azon leszek, hogy lehetőségeimhez mérten és amennyiben erre ígény lesz számíthatnak segítségemre, amikor közösségi munkáról lesz szó. A Tündér Ilona nap rendezvényén a helybeli magyartanárnő, a tiszteletesasszony a helybeli kisiskolásokank színdarabot tanított be. Mint ismétlem a rendezvény nem egyhákzöségi rendezvény volt, de mivel kapcsolatban volt a faluközösség és így az egyhákzösé életével is ezért e beszámolóba említést érdemelt. Július 19.én Kolozsváron részt vettem az Európai Szabad Protestáns Lelkészek együttműködése teológiai konferencián, ahol előadást is tartottam. A konferencia az áprilisban Hollandiában szervezett teológiai konferencia folytatása volt. Konferecniáról hazajőve került sor Dr. Roberto Rosso keresztelői és konfirmációi angol és magyar nyelvű szertartására a jobbágyfalvi unitárius templomban. Dr. Roberto Rosso Olaszországban élő unitárius akit keresztelői és konfirmációi szertartásban való részesülése után egyházközségünk tiszteletbeli tagjává lett. A szertatáson részt vette Jean Claud Barbier úr is mint keresztapa, aki a Francia Unitárius Testvériség főtitkáraként érkezett hozzánk Franciaországból keresztül autózva Európán, a Francia-Spanyol határ mellől, hogy Jobbágyfalván részt vegyen e szertartáson. A szertartásra magyar és angol nyelven került sor a jobbágyfalvi unitárius templomban, erre az alkalomra fordítottam le énekes-könyvünkből egy pár éneket angol nyelvre, így amíg az ünneplő gyülekezet magyarul énekelt vendégeink angolul is énekelhették énekeinket. Az istentisztleti sorrend természtesen szintén kis szertartási értesítő készült ez alkalomra. A vendégek ez ünnepség alkalmából az egyházközségnek adományt tettek, amelynek eredményeképpen a parókia külső meszelést kapott és a falára felkerült magyar román és angol nyelven a következő felirat: „Jobbágyfalva-Nyárádszeredai Unitárius Parókia”. Ebben a hónapban is megjelent az egyházközségi értesítő a „jóakarat” ahol a jobbágyfalvi gyülekezeti otthon építése érdekében hordott rakóföld hordásnál tett közmunkákról is készült beszámoló, hírt közöl az értsítő ugyanakkor a biciglitúra tervéről ,a Megyei Tanácstól pályázati úton érkezett templomépítési segélyről, a hollandiai konferencián való részvételről, , arról hogy Július hónapban gyerek-táborra került sor Csíkfalván, amelynek a szervezéséében mint egyházköri valláserkölcsi nevelői tanácsosként részt vettem , az értesítő névsort közöl azok részéről akik a templomépítés folyatásához pénzbeli adoámnyokat tettek, az elhunyt hozzátartozók emlékére tett adományozásról, az értesítő megállapítja ugyankkor azt is hogy mindkét gyülekezetekben összehívott keblitanácsi gyűlés csak beszámoló jellegű lehetett, mert a határozat-hozatalhoz nem volt meg a megfelelő létszám. A július hónapi nyárádszeredai keblitanácsi gyűlésen javasoltam a nyárádszeredai irodai szolgálat bevezetését amelyet a megjelent keblitanácsosok támogattak. Július hónapban került sor Kocsis Edmund József keresztelői szertartására. A jó Isten éltesse a szülők- és kereszt-szülőket életét és adjon örömöt, boldogságot a kisdednek!

Augusztus….
Ebben a hónapban lelkészi szabadságon voltam, mely idő alatt Gergely Péter Alpár első évet végzett teológiai hallgatót küldte az Unitárius Fakultáns tanári kara szabadságom ideje alatt helyettesíteni. A teológiai hallgató családokat és betegeket látogatott, vallásórákat tartott és vasárnapi szószéki szolgálatot végzett. A Nyári szabadságom ideje alatt került sor az egyházköség fiataljaival közösen tervezett biciglitúrára. A biciglitúra kereretében részt vettünk a szejkei unitárius univerzalista találkozón , majd az ezt követő vasárnapon a székelyudvarhelyi 2. számú egyházközségben szószéki szolgálatot végeztem. Túránk során meglátogattuk a Székelyderzsi unitárius templomerődöt , majd Külüllősárd irányából megközelítve a Magyarsárosi Egyházközség vendégei voltunk. Onnan Gyulakutára érve az erdőn át Szentháromság irányából közeledtünk haza. A nyári szabadság tehát nem jelentett közvetlenül elszakadást az egyházközségi élettől és szellemileg, lelkileg feltőltődve érkeztem vissza az egyházközségbe. A szabadság, vagyis a lelki szellemi fizikai feltőltődés nelkül nem lehet hatékony munkát végezni. E helyen szeretném megköszönni azon egyháztagoknak a támogató segítségét, akik szabadságom ideje alatt reggelivel, ebéddel és vacsorával vendégelték meg a nyári szolgálatot végzett teológiai hallgatót. A teológiai hallgató az augusztusi hónap utolsó hetében a lelkészi család vendége volt. E hónap utolsó napjaiban ugyanakkor Nyikó menti sajnálatos özönvíz utáni kár-eltakarítási munkálatokban vettem részt a nyári szolgálatot végző teológiai hallgatóval, Iszlai Lóránt, valamint Mihály Zoltán fiatal egyházközségi tagokkal. Ebben a hónapban került sor a parókia külső lemeszelésére, mint említettem az előbbiekben is, a Júliusi vendégek adományának köszönhetően.

Szeptember…
E hónap első szombatján a Jobbágyfalvi Nőszövetség tagjai részt vettek a Küküllődombón szervezett Országos Nőszövetségi Talákozón. Ebben a hónapban került sor a jobbágyfalvi unitárius templom tornyának a lekezelésére. A munkálatok elengedhetetlenül szükségesek voltak, hisz utoljára 19 évvel ezelőtt történt hasonló állagmegörző munka. A lekezelő anyagot és a munkát megelőgezte Killyén Csaba jobbágyfalvi vállalkozó és a munka elvégzése után törlesztette az egyházközség mind az anyag mind pedig a munka értékét. Illesse e helyen is köszönet Szász Lóránt és Killyén Izabella konfirmációra készülő ifjakat, akik eljárták az egyházközségi tagokat a szükséges pénzösszeg adományainak a begyűjtésére. Szeptember 11-el kezdődően majd időszakosan világhálós időszakos elmékedéseket és beszámolókat tartalmazó lelkészi honlapot indítottam. Az első bejegyzés annak kapcsán történt, hogy a Duxbury testvérgyülekezettől adományba kapott összeget és a Megyei Tanács egyházak részére kiírt pályázatának az elnyerése után az összeg átkerült a vállalkozóhoz és eképpen a templom falában mintegy másfél méteres fal felépítéséhez már megvan a szükséges tégla-anyag. Ugyanakkor ebben a hónapban indult el a Nyárádszeredai Líceumban a vallás-oktatás. Ez a hónap ugyankkor a nyárádszeredai családlátogatások hónapj ais volt. Ebben a hónapban az egyházközségi ügyviteli munkák kezdődtek el, illetve folyatódtak már a tavaly óta, a jobbágyfalvi gyülekezet erdő-visszaígénylése érdekében, amely sajnos nem járt a megfelelő eredménnyel hiszen az erdőt nem megfelelő helyen kijelölt helyen jelölték ki az egyházközség részére. Ebben a hónapban ugyanakkor ismét előtérbe került a jobbágyfalvi volt felekezeti iskola területének az egyházközség részére történő telekelése. Ahogy ez megtörtént a szükséges építkezési engedélyek beszerzésének az időben mérve elég hosszú folyamata kezdődött el. Ebben a hónapban került sor a norvég unitárius közösség céladományának a felhasználása melynek során egy ablak cserélődött ki a parókián és egy fával és gázzal is használatos csemepekályhának a beszerelésére is sor került. Szeptember hónap ugyanakkor egyes egyházi énekeink angol fordításainak a munkája is volt. Őszi Hálaadás Ünnepén ugyanis az Egyesült Államokból Charlie Grindle énekvezér látogatott el egyházközségünkbe és vett részt az ünnepi istentiszteleten. Charlie Grindle itt-léte alatt mindvégig a lelkészi család vendége volt és az egyházi énekeskönyvünkből lefordított énekek tökéletesítéséen dolgoztunk együtt. Az így elkészült énekeket nyomtatásban tervezi kiadni a kántorúr. Az Őszi Hálaadás Ünnepén Chalri Grinlde úrvacsorában részesült mindkét gyülekezetben. Az Úszi Háladás Ünnepére ugyakkor megjelent a „jóakarat” egyházköségi értesítője, ahol az augusztusi kerékpártúráról, az özönvíz áldozaitnak tett adományokról,az egyhákzöség részére tett adományokról, megemlékezési adományokról közöl hírt.

Október…
Ez a hónap ahétköznapi és vasárnapi teendők mellett család és beteglátogatások folyatásának a hónapja volt, többnyire a nyárádszeredai gyülekezetben. Ebben a hónapban indult el a Nyárádszeredai gyülekezteben az irodai szolgálat az egyházközség lelkészi irodájában és minden szerdán10-12 órák közt folyamatos irodai szolgálat volt késő advent idejéig. Az irodai szolgálat alatt volt egy pár egyházközségi tag aki ellátogatott az istentiszteleti helység hátsó külön szobácskájában kialakított irodába. Az októberi hónapban sor került a parókiás otthon melegítéséhez szükséges fa beszerzésére is. E helyről is szeretném kösöznetem kifejezni László Viktornak és Szász Zsigmond Mihálynak, akik önkéntes segítséget nyújtottak a téli tüzifa beszerzésében és Aszalós Ábel atyénkfiával együtt a felvágását is elvégezték. Annak ellenére hogy a településen a gázfútéssel oldják meg a lakások melegítését, az egyre emelkedő árak és a talán a gáz hőenergiájának a csökkenése miatt is kevés az az otthon, ahol a gázmelegítést ne pótolnák fával.Ezért is volt szükéseg a középső szobába új melegítő kályhára és egyben a lelkészi iroda helységének a kimelegítése is megoldódott, otthonosabb lett. Október hónapban indultak a jobbágyfalvi gyülekezetben a kórus-próbák , így Gáll Balázs református kántortanító önkéntes segítségének és a gyülekezeti kántornőnk Szász Angela hozzállásának köszönhetően a gyülekezetben elindult a kórusmozgalom. Részt is vettünk az ebben a hónapban Magyrsároson szervezett kórustalálkozón, annak ellenére hogy nem volt idő a felkészülésre az előrehozott időpont miatt, s így csak mint részvevők vettünk részt a találkozón. A szombatonkénti vallásórák is kezdetét vették az egyházközség tanácstermében, illetve a Szeredában a jelenlegi templomban. Kezdetben nehezen indult be a szombati templombna tartott vallás-órai oktatás Szeredában, de a kezdeti nehézségek után a vallásoktatás folyamatos volt. Ebben a hónapban sor került temetési szertaqrtásra is , a jeléentés végén megemlékezünk az elhunytakról.

November…
Az októberben elkezdett kóruspróbák folyatódtak és a szombatonkénti vallásórák utána a gyermekkórus is. E hónap kezdetén részt vettünk a novemberi dévai zarándoklaton, de ez alkalommal kevés gyüelekzeti tag vett részt ezen a zarándoklaton. A múlt hónapban elkezdett egyházközségi ügyviteli munka folyatódott a jobbágyfalvi építkezési engedély beszerzése érdekében. A parókia előtti kertben átalakítási munkálatokat végeztem annak érdekében, hogy az épületről lecsepegő víz ne kerüljön be az épület alpaja alá. Így a kialakított sziklakert haszsznos is. Ebben a hónapban elkészült a „jóakarat” egyházközségi értesítő Avdentre készülve hírlevele ahol a jobbágyfalvi templomunk tornyának kezelési munkálatai javára tett gyülekezeti tagok adományainak anévsora olvasható, az értsítő ugyankkor hírt közöl a gyülekezeti kórus elindulásáról és bíztat a részvételre. Az értsítő közli a világhálós napló , elmélkedések címét is, ahol követni lehet rendszeresebb bejegyzésekkel a mindennapok történéseit és a világhálós munkát is fel lehet mérni amint az egyházközség építkezési terveiről szóló beszámolók kerültek el a különböző fórumokhoz. Hogy ez milyen sikerrel jár azt a jövő mutatja meg ami nem az elvégzett munkának a fokmérője hanem a világhálós kapcsoltban levő unitáriusainak a felénk forduló figyelmének a támogatásait méri fel. November hónapban került sor Csókfalvi Egyhákzöségben a Zsinatra amin részt vettem Csiki Zsolt köri megbízottal. Ebben a hónapban is végeztünk temetési szertartást az elhunytakról a beszámoló végén megemlékezünk.

December…
Ennek a hónapnak a történéseit szinte napról napra lehet követni a már említett világhálós naplón. Akkor lehet az elvégzett munkát értékélni ha napról napra visszatekintünk az eltelt napokra. Nem célom most egy részletes ismertésée a decemberi hónapnak (sem) csupán egy pár fontos dolgot emelnék ki. Ebben a hónapban került az egyházközség tulajdonába a jobbágyfalvi gyülekezeti otthon építkezési engedélye. Hétköznapi folyamatos teendők voltak természtesen az iskolai vallásoktatás és mindezek mellett minden szerdán délelőtt Nyárádszeredába irodai szolgálatot tartottam. Jobbágyfalván az egyházközség tanácstermében és Nyárádszeredában a templomban került sor szombatonkénti egyházközségi vallásórákra, melynek fő célja a karácsonyi ünnepre való felkészülés volt. Decemberben a jobbágyfalvi nőszövetségi találkozások folyamatosak voltak, ami kiegészült az ezt megelőző gyülekezeti kórus dalárda éneklés alkalmaival. Ebben a hónapban került sor az egyházközségi honlap frissítésére. A karácsonyi ünnepket előtt került sor a jobbágyfalvi templom konvektorának a kürtőcsöves beszerelésére. Ez alkalommal is köszönettel vagyok a nyárádszeredai gyülekezeti tagoknak, akik karácsony alkalmával kántálási adományokat gyűjtöttek a templomépítés céljára. Ez alkalommal a Megyei Tanács vezetőségét is megtiszteltük karácsonyi éneklésünkkel. Karácsony szombatján mindkét gyülekezetben a gyerekek betelhemes játékára került sor. Hadd köszönjem meg e helyen is hogy a jobbágyfalvi gyerekeknek a tisztletsasszony betanította a betehemi játékot. Ebbena hónapban nem volt egyhákzöségi értsítő, csak az egyhákzöségi értsítő adatfelmérői kérdőíve. Ennek a kérdőívnek a lényege az hogy az egyháztagok személyre szólóan kitöltik hogy a jövő évre felajánlásaikat amellyel az egyházfenntartási járulékkal és egyébb adományokkal szeretnének hozzájárulni a jövő évben az egyházköségi életben.
Hadd fejezzem be ez időrendi hátratekintést azzal a megjegyzéssel hogy szeretettel várom a választói közgyűlésre az egyházközségi értesítő adatfelmőri kérdőíveinek a kitöltését és visszajuattatását, hogy a jövő ővi költségvetést reálisan tudjuk elvégezni. Amikor beérkeznek az adatfelemőri kérdőívekre a válaszok akkor a következő értsítőben erről is tájékoztatást közlünk majd.

Vagyoni ügyek és vagyonkezelés

A vagyoni ügyek és ezek kezelésének a kérdését a tavalyi évhez hasonlóan az egyházközség ingatlanjaival kezdem, még ha rövid ismétlésekbe is bocsátkozom:

Az egyházközségi parókia: újrameszelve, Jean Claud Barbier adományának köszönhetően, a bejárati falon három nyelven (magyarul, románul és angolul) olvasható a Jobbágyfalva-Nyárádszeredai Unitárius Parókia felirat. Amint már említettem korábban is a parókián kicserélődött egy ablak a norvég unitáriusok jóvoltából és egy csempekályhával bővült az egyházközség leltára szintén azonos adománynak tudhatóan. A parókia további tatarozások elé néz. Részben elvlégződött egy néhány javítás, így az ereszaljának a lefestése és a melléképületek egyes ajtajának a lefestése, de a munka korán sincsen befejezve. Hasonlóképpen még további munkálatok elvégzése szükséges az elkezdett és abba-hagyott hátsó tyúkudvar és kerítésének az elkészítése és a hátsó konyhakert kerítéseinek a tatarozása is várat még magára. A parókia udvarának a rendezése is további feladatokat ró a jövő elé, hogy csak a kút rendezett elkészítését említsem csupán. Nem célom most minden részletre kitérni, csupán egy néhány dologra hívom fel a figyelmet. A parókia melletti teleken az elmúlt évhez viszonyítva sajnos látványos változás nem történt. Az elkészült alap mellett ott vannak az építkezés elkezdését váró téglák és a bontásból megmaradt gerendák ezt egészíti ki a gyülekezeti tagok részéről közmunka során hordott rakóföld az alap mellett. Az elmúlt évhez viszonyítva azonban mégis történt egy lényegbeli változás: a telek telek-könyvileg is átjött az egyházközség tulajdonába és megvan a hivatalos építkezési engedélye az egyházköségnek. A jobbágyfalvi gyülekezet temploma. Az elmúlt évhez viszonyítva annyi változás történt hogy a hívek közadakozásásából lekezelődött a torony, amit legutóbb 19 évvel ezelőtt festettek le. A templom bejárata melletti jobb oldalon ott van még a közel egy éve odahordott cserepek, amelyek a 2004-es év tetőforgatása óta ott vannak, hogy majd felkerüljenek a padlásra. A templom külső és belső meszelése szintén a jövő év egyik legfontosabb célkitűzése kell legyen. A templomkerben fenyőfacsemete sor került , a helybeli vallásórára járók és a konfirmandusok valamint a már említett önkéntes református kántortanító közmunkájának köszönhetően, valamint elkészültek a virágyágyások. Az udvar további rendbetételt ígényel az elszáradt fák kivágása, a megrongálódott kerítés rendbetétete, a szemétgödör felszámolása a templom hátuljánál. Nyárádszeredában az építendő templom javára mint említettem a Megyei Tanácstól elnyert pályázat és a Duxbury testvérgyülekezetünktől kapott adományának köszönhetően van 3.695 darab tégla.A téglamennyiség megvásárlásához még bankban van 2004-es és 2005-ös évi karácsonyi kántálások adományai ami kiegészül a hívek önkéntes adakozásaival tettek a 2005-ös évre a templomépítés javára.

Év végén vannak még egyháztagok, akiknek az egyházközség fele az év végén még tartozásuk van , mert nem fizették ki az egyházfenntartói járulékot. Az egyházközségi értesítő adatfelmérői kérdőívei reménység szerint mikor visszaérkeznek arra már sikerül minden egyháztagnak törlesztenie egyhákzöségével szembeni anyagi kötelezettségét. A szervezeti szabályzatunk alapján az egyházközség vagyoni ügyei és vagyonkezelésének a felelőse a lelkész. A lelkésznek segítségére vannak a gyülekezeti pénztárnonok. Anélkül, hogy megfogalmaznék bármilyen véleményt vagy mínősítést is az elmúlt évvel kapcsolatosan az önkéntes alapon működő gyülekezeti pénztárnokok munkájáról, szeretnék megjegyezni egy pár lényeges dolgot. A 2005-ös évben a péntárnoki teendőket Nyárádszeredában gyakran a gyülekezeti gondnok kellett végezze. A Nyárádszeredai gyülekezetben a perselyes adakozás az istentiszteleti helység gáz- és villany kiadásait fedezte, valamint a havi harangozónak megszavazott adományt, valamint az Unitárius Közlöny kiadásaiat. Eképpen a nyárádszeredai perszelypénzből nem jutott egyáltalán az egyházközség többi céljaira, úgymint az intézményes kiadásokra. Gondolok itt a szolgálati utak végzéséhez szükséges benzin-kiadásra, az irodai kiadásokra és egyebekre. Ezen kiadásokat az egyházfenntartói járulékokból fedezte, bizonyos százalékban a nyárádszeredai gyülekezet. Az elkövetkezőkben, mind a beérkezett egyházfenntartói járulékok figyelemmel kövesésében, mint pedig a perselypénzi bevételek és kiadások számon követésénél havonkénti hatékonyabb együttműködésre van szükség. A Jobbágyfalvi gyülekezetben a pénztárnoki teendők végzése rendjén, az intézményes pénzűgyi bevéterlek - mint a havi perselypénzes bevételek – a különböző kiadások elszámolásánál szintén havonkénti számon követésre van szükség. A gyülekezeti pénztárnokok szerepe elsősorban nem az, hogy lelkésznek az úgynevezett pénzűgyi-gyülekezeti ellenőrei legyenek. Az egyházközség építkezések előtt van, és nagyon fontos hogy a mindenkori pénztárnok az adományok begyűjtésénél és a nyilvántartások végzésénél hatékonyan vegye ki a részét. Addig, amíg az egyházközség szervezésében és szervezeti szabályzatunkban nem szerepel egy olyan fizetett állás, mint az egyházközség anyagi ügyeinek az ügyvitelezője, aki külön foglalkozzon a gazdasági ügyekkel, az anyagi bevételeinek a felkutatásával, a beruházásokkal, kiadásokkal, a nyilvántartással és hasonló teendőkkel, addig az egyházközség vagyoni ügyeinek a rendezése az önkéntes alapon működő gyülekezeti pénztárnokok és a lelkész munkája, és ebben mindebben a lelkészt terheli egyedül az intézményes felelőség. Minden évben az egyházközséghez pénzűgyi ellenőrzés érkezik az Egyetemes Egyháztól, a miheztartás végett. Az elmúlt időszakban az egyházközségnek voltak állami pénzűgyi ellenőrei is az adó visszaígénylése miatt. A lelkész a pénzűgyileg egyházi és állami törvények előtt is felel minden szinten. Az elmúlt évben a vagyoni ügyek és a vagyonkezelés könyvelési nyilvántartását az Egyetemes Egyházi körlevél értelmében mérlegképes könyvelő végezte, Bajanaru Eva személyében. A munkáját minidg naprakészen végezte és nagy segítségre volt a különböző statisztikák elkészítésében is.

Az egyhákzöség évi bevétele … 77.302
Az egyházközség évi kiadása .. 78.957
Egyveleg - 2.655
Év végi maradék 11.473 ( ehhez hozzáadódik a
2005-ös évi karácsonyi
kántálás ami az évi
maradékból a 3.800
templomépítési céladomány
összegét növeli )

A jövő évi egyházfenntartói járulékának a kérdése.

Ez az előre kiadott adatfelmérői kérdőívek alapján történt. Az Egyházi Képviselő Tanács körlevele értelmében a 2006-os évre a költségvetést március 31.ig kell elvégezni. Ennek érdekében a januárban sorra kerülő gyülekezeti vezetőségi választások után a megválasztott keblitanács a beérkezett adatfelmérői kérdőívek kitöltései alapján végzi el a reális költségvetést Ahhzo hogy ere sor kerüljön kérek szépen midnenkit hogy január első hetében töltse ki a kérdőívet és juttassa el vagy a gyülekezeti gondokokhoz vagy hozzám. Ezen kérdőívek feldolgozása után március hónap folyamán ismét közgyűlést kell összehívni ahol az egyházfenntartási hozzájárulás szavazat alá kerül. Addig is érvényben marad a 2005-ös évi egyházfenntartási járulék személyenkénti összege ami módosulhat majd a márciusi közgyűlésben, illetve majd a tavaszi esperesi közgyűlés alkalmával. A pontos vagyoni helyzet beszámolójára, mint említettem a januárban összehívott választói közgyűlésen , illetve a márciusi közgyűlésen s majd az esperesi vizsgálószék közgyűlésen kerül sor.

Családlátogatási jelentés
A hagyományos év elei családlátogatásokra Jobbágyfalván az idén is sor került. Köszönetem fejezem ki a gondoknak és a pénztárnoknak, hogy elkísértek év eleji áldás-kérő családlátogatásaim során. Jobbágyfalván minden családot meglátogattam az év elején és év közben is folyatódtak az alkalomszerű családlátogatások. Nyárádszeredában év közi családlátogatásokra került sor és többnyire azon hívekhez igyekeztem eljutni ahol az elmúlt év során történt családlátogatás során nem jutottam el. Sajnos így is vannak még családok akikhez nem jutottam el, mert ahányszor csak ellátogattam zárt kapukat találtam. Ennek valószínű az az oka, hogy nem sikerült egyeztetnem még a családlátogatás időpontját illetően. Nyárádszeerdában a nyilvántartásaom szerint csupán 6 család van még ahova nem sikerül eljutnom egyáltalán. Abban reménykedem hogy 2006-ban az újonnan választott keblitnácsi tagokkal majd sikerül év elején Nyárádszeredában ismét szervezett és előre bejelentett családlátogatást végeznem.

Beteglátogatási jelentés
Az elmúlt év során a beteglátogatások is alkalom-szerűek, illetve az ünnepek előtti úrvacsora-osztás alkalmai során történtek. Betegeket látogattam otthonaikban . Egyházközségünknek vannak olyan hossza szeevdő betegek akikhez érzem tudom többször el kellene látogatnom, vagy ha nem is én akkor a gyülekezeti tagok részéről jó lenne egy diakónai szerevzteet megalakítani hogy a rászolrulóknak jobban segítségére lehessünk.

Valláserkölcsi nevelés…
A valláserkölcsi nevelés az iskolai vallásórák keretében és szombatonként az egyházköségben történnek. Az idei iskolai évtől újraindult a Nyárádszeredai Líceumban is a felekezeti oktatás keretében a vallásoktatás.Ugyanakkor szombatonként az egyházközség tanácstermében és a nyárádszeredai templomban is valláserkölcsi nevelési tevékenység folyik.

Egyházközségi Közigazgatás….
Az egyházközség keblitanács és gondok.pénztárnok választás előtt van. Jobbágyfalván január 11.án keblitanácsi gyűlésre, január 15.án közgyűűlésre, míg Nyárádszeredában január 18.án keblitanácsi gyűlésre és január 22.án választói közgyűlésre kerül sor. Az egyházköségi közigazgatásban az elmúlt év is változást hozott. Beindult ugyanis a szerdán 10-12 között a Nyárádszeredában tartandó irodai szolgálat, az irodai szolgálat folyatódik majd a családlátogatáok megűnte utánis. Az elmúlt évhez hasonlóan az idén is jelentek meg egyházközségi hírlevelek ezúttal „jóakarat” néven és adatfelmérői kérdőív igyekezett segítségre lenni a jövő évi egyházköségi fennatrtói járulékokról az adományokról és egyéb egyházközséggel kapcsolatos kérdésekről,mint közmunkai felajalnások, vagy javaslat-tétel a kebitanácsosok személyére vonatkoztatva az adatok beérkezésére és feldolgozására. Amit már említettem.

Jelentés a testvér-gyülekezetről…
A Duxbury testvérgyüelekezet 1000 usd adományozott templomépítés céljára. A Brewster tetsvérgyülekezetünknek is elég sok levél érkezése ellenére sem válaszolnak, mert lelkész-választással vannak elfoglalva. Az egyhákzöségenk nincs hivatalosan több tesvérgyüelekezete, de mint említettem az elmúlt élv során az a parókia javára a norvég unitáriusok tettek céladományokat (egy ablak kicserélése és egy csempekályha a szobába) valamint a Jean Claud Barbier a francia testvériség főtitkára adományának köszönhetően meszelődött le a parókia és adományainak köszönhetően a biciklitúra kiadásainak egy részére is jutotta, valamint a szolgálati utakra elengedhetetlenül szükséges autó javítási költségeinke a rész-kiadásaiba. Az elmúlt év során sor került Robero Rosso keresztelői és konfirmáció szertartására a jobbágyfalvi egyházközségben. Ez említett támogatások főleg a világhálós munkának az eredményeikén tudhatóak be, az egyházköséggel nem ápolnak testvérkapcsolatokat az említettek.

Földek és erdők kérdése…
Az egyházközség földjeit az elmúlt évben a kántornő végezte. Sajnos a földek nem hoztak sok hasznot mert többnyire árterületen vannak így az idei esőzések miatt a megművelésük nem járt nagy ereménnyel. Az egyházközségnek van 0,5 ha erdeje a Jobbágyfalvi határban és visszaígényelt még 1,93 ha erdőt , amit sajnos nem a megfelelő helyen mértek ki így a jobbágyfalvi gyülekezeti gondok és pénztárnok nem vette át a megnevezett helyen. Mindezek után tanukkal megerősítetet kérvényt adtunk be és megismételtük a kérésünket az erdő ígénylése érdekében és ez a kérdés reméljük tisztázódni fog az elkövetkező évben.

Házasságkötések és keresztelők, konfirmáció …
Az elmúlt évben egy házasság-megáldási szertartásra került sor, a nyárádszeredai gyülekezetben Török László református és Sárosi Edit unitárius pár fogadott örök hűséget egymásnak. Az elmúlt évben egyházközségünkben: Roberto Rosso keresztelői szertartására került sor, aki Olaszországból jött Jobbágyfalvára, hogy részesüljön a szertartásban. A nyárádszeredai gyülekezetben kereszteltük László Balázs Barnát és Kocsis Edmond Józsefet, a jobbágyfalvi gyülekezetünkben Menyhárt Tamás Dánielt. Isten éltesse a szülőket és kereszteszülőket, hogy leljék örömüket az újszülöttekben. Az elmúlt évben a nyárádszeredai gyülekezetben Szász Botond ifjú tett hitéről örök hűséget konfirmációja alkalmából mely ünnepi alkalomból szép úrasztali terítőt adományozott az egyházközségnek. A jobágyfalvi gyülekezetben került sor Roberto Rosso konformációi ünnepségére a konfirmációi szertartása után, aki mint említettet Torinóból , Olaszországból érkezett egyházközségünkbe. Roberto Rosso konformációja előtt maga fordította le káténkat olasz nyelvre és nagyra becsüli unitárius örökségünket melynek büszkén és örömmel vallja magát immár tagjának. Isten éltesse a konformándusokat sokáig, hogy hitükről való tanyubizonyságuk után Isten országa építésén munkálkodhassanak s ebben leljék üdvösségüket.

Elhunytak…
Fazakas Gyula, id Sütő Mihály, Fazakas Rózália, Marton Zoltán, Zsombori Dénes, Marton Zsuzsanna. Egy perc néma felállással emlékezzünk meg az elhunytakról.

Előretekintés a 2006 os évre…
Az elöttünk álló év teendői közt az első helyen szerepelnek az elkezdett építkezések folyatása: Jobbágyfalván a Gyülekezeti Otthon tégláinak a felhasználása fontos, hogy ne menjen kárba a tégla, úgy hogy tető alá is kerüljön. Ugyancsak ilyen fontos a parókai hátralevő tatarozási munkálatai, valamint a templom külső és belső lemeszelése. Nyárádszeredában a már meglévő téglák mellé még több téglát vásárolni majd hozzakezdeni a tényleges építéshez úgy hogy tető alá is kerüljön. Mindezek csupán külső építési feladatok. A belső lelki építés fontossága sem hanyagolható el mindezek mellett. Nyárádszeredában az ifjúsági csoport újraindítását remélem és Jobbágyfalván az alsóbb osztályosok haladását a gyülekezeti kórussal az énektanulásban. Az elkövetkező évben is remélem a külfödi testvérkapcsolatok terén a bővebb kapcsolatot és terveim között szerepel az idén elindított kerékpártúra folyatása az ifjúság körében. Isten adjon erőt és lelket az Ő országa építéséhez. Ámen

gondolkodás napló-tárhely felől

2005. december 8. csütörtök

Szilárd MSN Naplóm - klikkelj ide!

azon gondolkodom ,hogy talán nagyobb értelme lenne annak hogy a msn tárhelyről átjöjjek e napló-adta helyre… hiszen ott is naplószerűen írok ezt-azt.. de az nem csak napló … de az is..

vajon az ottani helyről az eddig leírtakat átmásolhatom ide..?
hogy aztán itt folyatsam.. vagy egyszerűen indítsam egy dátummal itt e helyen az írást…

ha már van unitnapló miért ne írnék ide..:-)