Mindannyian vándorok vagyunk e földi létben. A nehézségek közepette Istenhez kiáltunk, aki a zsoltáros hangján üzeni: vándorolj csak, de figyelj rám: megtanítlak és mutatom az utat, melyiken kell járnod, hogy célhoz érj.

És vándorolunk, a valóságban: egyik városból a másikba, egyik országból a másikba, egyik munkahelyről a másikba.

Amikor egy helyben állunk, akkor is vándorolunk az élet különféle kívánságai, csábításai, lehetőségei között.

Mint vándorlók, akik keresik a lehetőséget a célhoz, szükségünk van segítségre, támaszra.

A vándor első kelléke amivel rendelkeznie kell, az az útravaló. A mesében is az édesanya hamuba sült pogácsát tesz elinduló gyermeke tarisznyájába.

Ám, ha az apostolokat nézzük – gondoljunk Pál apostolra – megvolt a becsületes foglalkozásuk, amivel eltartották magukat

A második kellék, a megfelelő öltözet, hogy az idő viszontagságait ki tudjuk állni. Nemcsak a mindennapi ruha, de a lelki ruha is beszennyeződik az út pora miatt.

Igyekezni kell hát a lelki ruhát is tisztítani, újjászületni lélekben, friss erőt meríteni.

A vándor harmadik elengedhetetlen kelléke a térkép, a különböző útleírások, a tanácsadó,  a lelkiekre értve a Biblia, hogy el tudjon igazodni a mindennapi problémák, feladatok sűrűjében.

Végül a vándornak botra is szüksége van, amire támaszkodhat hosszú útja során.

Ez a bot a hit.

Ennél biztosabb támaszunk ma sincs.

Igazából csak akkor van előrehaladás az életben, ha ismerjük a célt, ahova el akarunk érni és biztosan látjuk az oda vezető utat.

Mindannyiunknak vannak vágyai, földi, halandó céljai.  De a végső cél nem lehet más, mint amit Kriza János volt unitárius püspökünk fogalmazott meg: „mi mind vándorok vagyunk a földi létben, véges, de a végtelent sejtő és remélő lények.”

Ha mindezek tudata és a kellékek segítsége ellenére is megállunk, elfáradunk, szem elől tévesztjük a célt, akkor még mindig van egy kapaszkodónk, egy reménységünk:  az Istenhez való fordulásunk, aki megmutatja az utat és megtanít  azon járni.

Kedves testvéreim.

Az áhítatnak ebben az órájában mély és tiszta alázattal köszönjük meg Istennek, hogy gondoskodásával eddig is velünk volt és segített a gyakori akadályok és megpróbáltatások között.  Segített, bátorított egyéni, családi és közösségi vándorlásunkban.

És hisszük, hogy ezután is velünk lesz.

Tanácsot ad és rajtunk lesz a szeme.

Most egy újabb cél felé haladunk – hitéletünk útján Húsvét felé közeledünk a böjti úton.

Hozzád fordulunk, jó Atyánk, Istenünk, aki minden vándor, utas segítő társa vagy, most is taníts helyesen járni az úton, hogy biztos, megnyugtató legyen a célba érkezésünk.

E böjti úton, félrevonulunk lelkünk mélyének egy parányi részébe, hogy amint Jézus a pusztában, a kísértővel szemben felvette a küzdelmet, mi is szembenézzünk az élet kísértéseivel, melyek minket is körülvesznek, behálóznak.

A böjt figyelmeztet vándorlásunkra, felkelti valóságérzékünket:

Ember! Rövid e földi élet, értékessé te teszed életed során. Ez a fontos!

„Ember, merd tudomásul venni, hogy halandó vagy. Porból vagy és porrá leszel. De az Isten teremtett és ott áll melletted. És légy figyelmes szavára,  aki bölccsé tesz és megtanít legyőzni még a halált is.

Csakis Isten szavát követve juthatunk e földi, halandó világból az örökkévalók birodalmába.

LS

Lelkemben visszhangzik Juhász Gyula szava: „Vannak napok, melyek nem szállnak el, de az idők végéig megmaradnak. Mint csillagok ragyognak boldogan, s fényt szórnak minden születő tavasznak.”

Ezen a napon mély meghatódottsággal lélekben visszaszállunk abba a hősi korba, mely örök dicsősége a magyar nép szabadságért folytatott küzdelmének.

Unitárius örökségünk is a lelkiismereti és vallásszabadság törvényére alapozta meg létét és jövendőjét, amikor az 1568-as tordai országgyűlésen elfogadta és törvénybe fogalmazta a lelkiismereti és vallásszabadság elvét.

Így ma is hirdetjük és valljuk minden ember értékét és méltóságát, egymás elfogadását olyanoknak, amilyeneknek Isten teremtett. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk, s így egymásnak testvérei.

Azt is belátjuk, hogy nem mindig tudunk eleget tenni  emberi kapcsolataikban az igazságosságnak, egyenlőségnek és együttérzésnek, mert éppen szabadakaratunkból kifolyólag rosszat is cselekedhetünk, egymást megsértve.

Érezzük át tévedéseink és magunkba szállva lássuk be hibáink és törekedjünk azok jóvá tenni. Tegyük ezt azért, hogy elkerüljük a fölösleges bántalmakat és  az újabb élet-áldozathozatalokat.

A történelem szomorú tanúbizonyság amellett, hogy a szabadságot eltiporni, az emberi lelket gúzsba kötni, rabigába fogni nem lehet végleg, mert előbb utóbb lerázza láncait.

Ézsaiás próféta jövendölése szerint: „nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongattatás van. A nép lát nagy világosságot, fény ragyog fel felettük.”

Ezt a fényt látjuk minden olyan megnyilatkozásban, mely a szabadság és emberi jogok mellett tevékenyen cselekszik, és ma is meghozza áldozatát.

Éltessük mi is a szabadságnak mécsesét, mely fellángolt 1848.március 15.-én, s melyet azóta is sokan sokszor próbáltak eloltani. De hála legyen a jó Istennek, hogy parányi szikrája mindig megmarad, hogy újra és újra föllángoljon.

Merítsünk hitet és reményt minden évben ezen a napon. Emlékezni szent kötelesség.

Ezzel tartozunk a szabadságért küzdő elődeinknek, akik ma is üzennek nekünk, hogy a szabadság megvalósulásáért, legszentebb Isten által biztosított jogaink érvényesüléséért ma nekünk is tennünk kell.

Add Atyánk ezt a fényt szívünkbe és lelkünkbe. Ezzel éljünk és cselekedjünk.

Vezéreljen Istennek gondviselő szeretete, hadd legyen a szükséges dolgokban egység, a nem szükségesekben szabadság, de mindenekben szeretet.

LS

Hálásnak lenni annyi, mint komolyan venni valaki iránti kapcsolatunkat.

Ha hálásak tudunk lenni szüleinknek, testvéreinknek, barátainknak, mennyivel inkább hálásak kell lennünk Istennel szemben, aki minden áldások adója.

Gyermekeinket, unokáinkat arra tanítjuk, hogy mondd szépen: Köszönöm!
Ezt tegyük mi is, felnőtt korban is. Köszönjük meg az életet Istennek!

Ha jó hírt hallunk, megoldódnak gondjaink, segítséget kapunk, ezt mondjuk:

Hála Istennek!
Az sem mindegy, hogy hogyan hangzik el ajkunkról e szó.

Sajnos, sokszor gépiesen hangzik, nincs benne érzés, és nem lélekből fakad.

Amikor azt mondjuk: Hála legyen Istennek, akkor gondoljunk rá és valóban érezzük is az iránta való hálát.

Ady Endre: Isten iránti hálája jut eszembe:
Te voltál mindig mindenben minden…/ Ma köszönöm, hogy te voltál ott, hol éreztem
Az életemet. S hol dőltek, épültek az oltárok. / Köszönöm az én értem vetett ágyat, /
Köszönöm neked az első sírást, / Köszönöm tört szívű édesanyámat, fiatalságomat, /
És bűneimet. Köszönöm a kétséget, a hitet, / a csókot és a betegséget. /
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek másnak, / csupán néked, mindenért néked.

A hálaadás ünnepén úgy tekintünk Rád Istenünk, mint akinek a kezében vagyunk.

Az apostol szavai szerint akár éljünk, akár haljunk mi Istené vagyunk.

Mintha átölelné az erős az erőtlent, az óriás a törpét, a tökéletes a gyarlót, a végtelen a végest, a teremtő a  maga teremtményét.

Ennek érzése megerősít abban a tudatban, hogy ott vagy minden lépésünkben, oltalmazol, védelmezel, lelki erőt adsz a testi erő mellé.

S mindehhez mi nem tudunk másképpen viszonyulni, csak a hálás gyermeki szív megszentelt érzelmével, mely kitárul előtted, elismeri, hogy te vagy minden áldás és erő forrása, és tovább kér Tőled:

Ne hagyd ezután se virág és gyümölcs nélkül a mezőt, kalász nélkül a határt, madár nélkül az erdőt, mosoly nélkül az arcot, békesség nélkül a lelket, szeretet nélkül a szívet, áldás nélkül a munkát, beteljesedés nélkül a legigazabb és legszebb emberi álmokat.

Add jó atyánk, hogy ezután is így legyen! Tudva, hogy emberé a munka, Istené az áldás.

LS

A zsidó Húsvét közeledte alkalmával, tanítványaival együtt felment Jeruzsálembe, hogy elfogyassza a húsvéti bárányt.  Ezt tette már 12 éves kora óta, miután szüleivel első alkalommal járt ott. Addig is talán minden évben megtette ezt az utat bármely ünnep alkalmával.

A mostani bevonulását különleges módon tervezte, Isten sugallatára, mert mindent isteni sugallatra cselekedett.

A próféta mondását akarta beteljesíteni: „Íme, királyod jön hozzád, szelíden és szamárháton ülve … „

A  tömeg felfigyelt rá.  Sokan ismerték. Tanítványi közösségben pedig elkerülhetetlenül magára vonhatta a figyelmet. Az emberek kíváncsian várták a vele való újbóli találkozást. Várták. Személyesen akartak vele találkozni, kezet fogni vele, megérinteni ruháját.

Mások pedig érdeklődéssel várták, hogy milyen csodát fog most tenni? Milyen betegséget fog gyógyítani? Kiken fog segíteni? Hogyan fog vitatkozni a papokkal, úgy mint már 12 éves korában is tette?

Az ünnepekre mindig nagy tömeg gyűlt össze. Itt nemcsak háromezer, vagy ötezer ember hallgathatta Jézust, hanem még ötvenezer embernél is többen. Egy nagyszerű alkalom és lehetőség volt számára, hogy újból megerősítse küldetését, megismertesse magát az ország minden részéből érkező emberekkel.

És bevonul: Hozsánna a Dávid fiának! Áldott aki jön az Úrnak nevében!  Üdvözlések közepette.

Két főszereplője van: Jézus és a tömeg.

Jézus akiben királyt ünnepelnek, habár nem volt korona a fején, nem fehér lovon vonult be, nem kísérte állig felfegyverzett katonaság. Csak tanítványai voltak mellette, poros utiköpeny volt rajta és szamárháton közlekedett. De mégis király volt, a békesség, a lelkek nagy királya.

Mert az emberi lelkekbe akar bevonulni. Azt akarja irányítani, vezetni, szelíden, türelemmel, istenfélelemmel, istenszeretettel.

És a tömeg hogyan fogadja. Éljenez. De meddig? Csak egy pillanatig, amíg elvonul előttük, vagy utána is kitart mellette, Jézus mellett. Vagy csak addig követjük Jézust, amíg látjuk, és ő is lát minket, ám miután elfordul, mi is elfordulunk tőle.

Hát ez a virágvasárnapi nagy kérdés!!!

LS

2007. november 3. - Etnomuseum of Norway:

Stave Church in the museum:

2007. november 3. PM - Vigeland Park in Oslo:

Leonardo da Vinci bridge between Oslo and Askim:

Mi unitáriusok fontosnak tartjuk és valljuk a folyamatos megújulást, a szellemi és lelki fejlődést.

És valljuk, hogy a Szentírás üzenete minden kor számára tud újat mondani, tanítani, mert az örök; csak az szükséges, hogy alkalmazzuk a Szentírást saját korunkra és életünkre.

Vagyis minél többet olvassunk ki a Bibliából, a Szentírásból, Isten üzenetéből, mintsem beleolvassunk bármit is abba.

Posztmodernnek lenni annyit jelent, mint azt tenni, amit a reformátorok tettek és nem pedig ugyanúgy csinálni a dolgokat, mint ők – utánozni őket!

„Ha csak azt tesszük, amit a reformátorok tettek, ugyanúgy csináljuk, ahogy ők, nem ugyanazt az eredményt érjük el. Ami annak idején előrelépés volt a jövendő felé, az ma visszalépés lenne egy távoli múltba.

A reformátorokhoz viszonyítva, mi olyanok vagyunk, mint a törpék, akik óriások vállán ülnek. Kisebbek vagyunk, mint ők, de az a tény, hogy a vállukon ülünk, lehetővé teszi, hogy valamivel messzebbre lássunk és meglássunk olyan dolgokat, amelyeket ők még nem láthattak.

Kereszténnyé nem egy hit, meggyőződés, hanem egy viszony tesz bennünket: nem egyszerűen az, hogy igaznak tartunk valamit vagy nem, hanem egy kapcsolat, amely a bizalomra épül.

A keresztény hit nem normák és szabályok rendszere és nem is egy világnézet vagy tan, hanem egy közvetlen és bizalmas kapcsolat Istennel.

És ezt minden nap újra és újra kell élni, megélni.

LS

(Klaus Douglass: Az új reformáció c. könyvében megjelent gondolatok alapján)

Ezt a forrongást, nyughatatlanságot érzem át minden év november 15-én, amikor minden unitárius ember gondolata és tekintete Déva vára felé irányul, ahol mártírhalált halt Dávid Ferenc egyházalapítónk és első püspökünk.

Életpéldájából és tanításaiból mi is gazdagodni szeretnénk.

Ma is szükségünk van arra, hogy elődeink bölcs tanítására építsük életünket.

Egyik legfontosabb üzenete a ma embere számára: nem fontos egyformán hinni, csak egyformán szeretni kell.

Ez fokozottan érvényes és lényeges tanítás korunkban, amikor az emberek azt nézik leginkább ami elválaszt, és nem azt ami összeköt bennünket.

Dávid Ferenc második fontos üzenete a tényleges lelkiismereti és vallási szabadság: az egyéni és közösség szabadság tiszteletben tartása.

Dávid Ferenc szelíd volt és inkább - szeretettel, tudománnyal, igaz szóval - törekedett megnyerni  a lelkeket.

A Biblia szava szerint hogyan mondhatja valaki, hogy szereti Istent, akit nem lát és gyűlöli embertársát, akit lát és mindennap kapcsolatban van vele.

Isten iránti szeretetünket embertársaink iránti szeretetünkkel mutathatjuk ki.

Dávid Ferenc harmadik üzenete az, hogy a keresztény tanítás és élet hiteles forrása és zsinórmértéke a szentírás. Isten igéjén kívül semmit sem kell hinnünk, sem cselekednünk, mert Isten minden kereszténynek ad annyi lelket, hogy megértse a Biblia üzenetét, ami üdvösségéhez szükséges.

November 15-e az emlékezés napja, mely a puszta szemlélődésen túl cselekvésre kell ösztönözzön, vagyis a jó és megfelelő tanítás követésére és megélésre, kiteljesítésére.

LS

Pünkösd, unitárius hitünk szerint a lélek kitöltésének és az első keresztény gyülekezet megalakulásának ünnepe.

Az Apostolok Cselekedete könyve ismétli Jóel próféta mondását, mely szerint Isten így szólt: kitöltök lelkemből és prófétálnak fiaitok és leányaitok, ifjaitok látomásokat látnak, véneitek álmokat álmodnak.

Felfogásunk szerint a Szentlélek Istennek ereje és jóra vezérlő segítsége. Hasonlítják tűzhöz, vízhez, a Biblia szavát használva kettős tüzes lángnyelvekhez. Sokan egy-egy tulajdonságát emelik ki Istennek és azt elszakítják tőle, külön nevet adnak neki és külön személyként kezelik: mint Szentlélek. Pedig a tulajdonságot nem lehet elszakítani a hordozójától. Mivel Isten lélek, nem különálló lényeg Istentől. Nem beszélhetünk külön Istenről és külön isteni lélekről. Mert a kettő egy. Mivel Isten lélek, tehát megfoghatatlan, a lelke által lehet érezni , amint közvetlen hat mireánk, kapcsolatot teremt velünk. Vagyis, Isten hat mireánk az Ő Lelke által.

Miképpen történik ennek a léleknek a kitöltése, hatása az emberre? Vagyis az Istennel való kapcsolat teremtésünk?

Ha valamit elveszítünk, érezzük hiányát, egy ürességet érzünk lelkünkben és imádkozunk Istenhez, hogy vigasztaló szentlelkével töltse meg lelkünket.

A fizika törvénye szerint az ürességnek szívó hatása van. Például ha megállunk egy szakadék szélén, érezzük, hogy a mélység és üresség milyen szívó, magába vonzó hatással van ránk.

A költészet szerint is, az üresség kitöltés után kiált.

Gondolhatunk itt nemzetünkre, szép Nagy-Magyarországunk szomorú példájára. Nemzet, magyarság és haza, föld szorosan egymáshoz kapcsolódik, nem lehet külön választani egyiket a másiktól. Hazánkat hiába szakították szét darabokra, a magyar lélek egynek érzi még mindig.

Természetesen érezzük a teljesség hiányát. Ürességet érzünk a szétszakított részek miatt, ezért szükségesek a találkozók, a zebegényi megemlékezések, amely már zarándokhellyé változott ahhoz, hogy ezáltal kitöltsük és szorosan összefűzzük újból azt ami ezelőtt 87 éve még egy volt.

Ha üresség támad, Isten jön és kitölti az Ő lelkéből. Belép életünkbe. Néha csendesen, máskor viharosan, mint Pünkösdkor.

Így, Pünkösd nem más, mint Isten látható, megtapasztalható belépése életünkbe. Istennel való meggazdagodásunk ünnepe.

Ennek pedig várva várt eredménye: újból egész legyen mindaz, ami valamikor egész volt.

Ennek érdekében ma is ott vannak fiaink és leányaink akik prófétálnak, ifjaink akik meglátják a jövendőt és véneink, akik megálmodják reménységünk megvalósulását.

Így lehet összekapcsolni Pünkösd ünnepét nemzeti mivoltunkkal. Adja Isten, hogy nemzetünk Pünkösdje se maradjon el!

Léta Sándor, lelkész