RevC naplója

” Megkoronázod az évet javaiddal és nyomaidon bőség fakad.” Zsolt 65,12

Őszi Hálaadás ünnepe van. Hálaadás ünnepe , ősszel. Eleddig talán kevesen gondolkoztunk el, hogy miért éppen ősszel van a hálaadó ünnepünk. Miért nem tavasszal, vagy nyáron, esetleg télen ? A földművelő ember részére ez a kérdés értelmetlen: hiszen ősszel lehet a termésért hálát adni és nem máskor. Vagyis, hálát adni, csak akkor lehet, ha gyümölccsé érlelődnek a tavaszi rügyek. Ezért kapcsolódik a hálaadás az őszi hónaphoz.

Az őszi hálaadás ideje ugyanakkor a köszönet mellett az idő múlásával dacoló ember lázadása is egyben. Amikor hálát mondunk, akkor észrevesszük mindazt ami a miénk, mindazt amiben részünk van, mindazt amit megoszthatunk másokkal is.  Tekintetünk ráesik egy érett gyümölcsre és a gyümölcs színében, illatában , s majd zamatában ott érezzük a tavasztól őszig simogató szellőt, a melegítő napsugarat, a tápláló esőt is. Mindezekben már nincs részünk, mert ez tovatűnt. A hálaadás érzése tudatosítja bennünk, hogy mindezekben részünk volt nekünk is . A hálaadás tudatosítja bennünk azt, hogy a gyümölcsnek is akkor van értelme ha nem marad fenn a fán és nem válik az enyészet martalékává. Hálát adunk az érett gyümölcsért, s hogy részünk volt a gyümölcs-érlelő időnek s hálát adunk a jelenért, amikor örömünk kiteljesedhet. Gyümölcs nélkül nem lehetne háláról beszélni. Lennie kell a gyümölcsnek, amiért hálát érezhetünk. Lennie kell valaminek, vagy valakinek, ami vagy aki megörvendeztet bennünket, ami fele a hálánk irányul.  Lennie kell egy időnek, lennie kell egy ősznek, egy hálaadó ünnepnek, amikor észrevesszük a gyümölcsöket, a javakat, amikor észrevesszük az élet csodáit. A gyümölcsnek is jobb íze van, ha hálaadással fogyasztjuk. A hála érzése örömöt ad és ez az öröm megsokasodik bennünk, ha időt adunk magunknak erre. Időt adunk magunknak. Mintha  az idő csupán a mi birtokunk lenne. Mintha tőlünk függne csupán, hogy időt szánunk-e a hála érzésére vagy sem. Mintha csak idő kérdése lenne, az hogy az ember megálljon és szemügyre vegye a javakat, a gyümölcsöket és hálát adjon értük. A hálaadás is csak idő kérdése lenne ? Vagy nem “gazdaságos” az időt azzal tölteni, hogy hálálkodjunk azért, amink van ? A hálaadás érzése is csak ott fakad fel, ahol időt szán az ember arra, hogy szemügyre vegye azt, ami örömöt nyújt . De kérdezzük csak meg magunkat: milyen dolgoknak tudunk igazán örvendeni ?  Tudunk-e örülni életünk ” gyümölcseinek”, tudunk-e örvendeni a javainknak, tudunk-e örvendeni azért a nyomokért amit követve bőség fakad számunkra is ? Mi ad számunkra örömöt, miért tudunk igazán hálát adni és kinek ?

Hála nélkül, a köszönet érzése nélkül az ember mindig csak szegénynek, kiszolgáltatottnak, megalázottnak , elnyomottnak , kitaszítottnak érzi magát  és a hálaadás helyét átveszi az irigység, a bosszúság, a gyűlölet, a csüggedés és sok más életidegen érzés. Ha nem vennénk észre azokat a javakat amelyek körbeölelnek bennünket és ha ezekért nem éreznénk hálát, akkor ezek a javak nem is igazán a mieink.  Ha nem hajolunk közel az érett gyümölcshöz , hogy illatát érezzük, ha nem harapunk bele, hogy ízét érezzük, akkor a gyümölcs nem is a miénk. Olyan mint az a virtuális világ, ami elszakad a valóságtól, olyan mint azok a világhálós játékok ahol a virtuális térben és időben megtermeljük a gyümölcseink, zöldségeink, de igazán éhségünket ezek nem fogják soha csillapítani, és nem fognak ezek sosem táplálni minket. Ezek a világhálós konyhakertek arra jók, hogy megtanuljuk azt, hogy miként lehet ezt gyakorlatba ültetni, hogy valóban érezzük az ízét a gyümölcsnek. Nos ez a gyümölcs íze, ez a gyümölcs színe és illata- ez az amiért hálát érzünk, mert részünk van benne!  A gyümölcsnek az íze az a gyümölcs lelke is egyben, az ember lelkének a színét, szépségét a hálaadás adja meg. Ezért hát a hálaadó ünnep, hogy lelkünket széppé tegye a köszönet érzése, s e köszönetből erő fakadjon, erő és kitartás a továbbiakhoz.  A kérdés az, hogy a sokszor megkeseredett sokszor elalélt lelkünket át tudjuk-e világítani a hála fényével ? Hiszen itt van az ünnep, hiszen ma Hálaadás ünnepe van !

A zsoltáros szemünk elé vetíti mint képet a hálaadás érzését. Szemünk előtt látunk egy koronát, amit az élet javai díszítenek, vagy egyenesen ezek a javak jelentik a koronát magát. Hogy kinek-kinek mit jelentenek az ” élet javai”  , azt rábízza minden emberre. Minden ember számára a javak , értéket jelentenek. Az évet megkoronázza az ősz, megkoronázza az élet javaival. Megkoronázza azzal ami a legértékesebb, a javakkal. Igen, sokszor érezhetjük úgy hogy az évet nem javakkal, de töviskoszorúval koronázza meg számunkra valaki. Bizony sokszor e korona lángoló tüzes fejdísz, mint Dózsa György vezéré. Ez a korona, a hálaadás koronája nem töviskoszorúkból van, ez nem lángoló tüzes korona! Ez a korona az élet javainak az öröme. Ezt a koronát minden ember fejére helyezi az Isten, aki hálát tud mondani az életért, aki  köszönetet érez embertársai iránt s természetesen a gondviselő Isten iránt. Őszi hálaadás ünnepén Isten az élet javainak a koronáját adja minden hálatelt lelkű embernek. Ezzel a hálaérzés hatalmával “uralkodik” az ember az élet sok tövis-koronázta idején. Az évek koronái az élet javai. Az élet javaiért pedig aki köszönetet ad, az az öröm és köszönet hatalmával élhet. A köszönet hatalma! Istenem - ezért ez ünnep, hogy ennek a drága értékéből mi is részesedjünk.

A köszönet hatalmával élő ember nem marad egyedül és nem vesztődik el az élet útvesztőiben, mert olyan nyomokra talál, ahol bőség fakad. Az őszi hálaadás ünnepe ezen nyomok meglátására és követésére  irányítja a tekintetünk és az erőnk. Keresi a bőség nyomait, az élet javaival megkoronázott ember. Vajon hol és mikor találunk rá arra az útra ahol ezek a nyomokat felismerjük és meríthetünk e bőség forrásából ? Mikor vesszük a lépéseink alatt a termő földet, mikor látjuk meg a fejünk fölött felvirradó áldott Napot és mikor engedjük át arcunkat a szellő simogatásának , s mikor engedjük, hogy könnyes arcunkat lemossa a felhő-sirató eső ? Talán itt az alkalom és köszönetet mondjunk a termőföldért, a levegőért, vízért , egymásért , Istenért ! Itt az alakalom, hogy hálát mondjunk mindazokért, akik megfogták elejtett kezünket, hogy meghallgatták panaszainkat és hogy velünk együtt indultak el a bőség nyomainak a keresésére. Itt az idő hogy hálát mondjunk azokért a bőségekért, amit csak egy remény-vesztett világban bolyongó és elveszett ember nem vesz észre.

Itt az idő, hogy hálát mondjunk , itt az idő hogy az élet javait meglássuk és a bőség forrásánál köszönetet mondjunk.  Igen , ebben a válságos világban is, igen ebben a süllyedő életben is, ebben a nehéz időben is szépen szól ajkunkról a háladal.  Adjunk hát hálát mindnyájan:

” A Sionnak hegyén, Úristen,

Tiéd a dicséret ,

Ha örömünk, ha bánatunk van

Neked gyújtunk tüzet.

Szent ünnepén a hál’adásnak

Mit hozzunk te eléd,

Az Úrnak tetsző áldozásnak

Hogy gyújtsuk meg tüzét ?

Lelkébe látsz az áldozónak,

Ki itt hozzád siet,

Tudod, mit rejt a titkos kamra,

Ki mért és hogy fizet.

Meglátod te a töredelmet,

Lehajtott bús fejet,

A titkos kamrán kisírt

Gyöngyharmatos szemet.

Oh, Sionnak örök Istene,

Ad hozzuk ezt neked:

Tiszta szívet teremts mibennünk

És erős lelkeket.

A hálaadásnak ünnepnapján

Azzal rakjunk tüzet,

Lobbanjanak szent lángra bennünk

A szerető szívek “

148-as egyházi énekünk)

Ámen