Mélység és magasság…
Néhai Adorjáni Ilona temetésére készülve
” A mélységből kiáltok hozzád, Uram!Uram, hallgasd meg szavamat, füled legyen figyelmes könyörgő szavamra!” Zsolt 13o,1-2
” Mi közöm hozzád Jézus a magasságos Isten fia? Kérlek ne gyötörj engem!” Lk 8,28
Gyászoló testvéreim! A végtisztesség órája életünk egyik legnehezebb ideje. Nehéz elfogadni azt, hogy egyszer az életnek vége szakad. Nehéz szembesülni azzal a könyörtelen ténnyel,hogy szeretteinkhez már hiába beszélünk, mert nem válaszolnak, hiába szorítjuk meg kezüket, nem szorítanak vissza, hiába mosolygunk rájuk, nem mosolyognak vissza ránk. Ezek olyan lelki mélységek, amelyekről nehezen tudunk szót ejteni, s legtöbbször ezért hallgatunk. Hallgatásunk mögött pedig érző emberi lelkek vannak - hallgatásunk mögött ott van a döbbent némaság. E némaságból nehezen tudunk eljutni sokszor a sóhajtásnyi szavakig is. Az élet végességének a tudata ellen minden idegszálunkkal ellenkezünk :örökké szeretnénk élni!
Aztán ahogy az idő telik időnként úgy tűnik, hogy vannak még lelki mélységek amit átélünk életünk során. Olyan mélységek , amelyek lehúznak, akár a betegágy. Lelki mélység, amikor a betegágyon fekvő embertársunk a halálért, az elmúlásért imádkozik. Ez talán gyötrelmesebb a végtisztesség órájánál. Amikor tehetetlenül szemléljük a beteg embertársunkat és nem tudunk segíteni - ez a gyötrelem talán nehezebb, mint a végtisztesség órája. Az embernek a lelke szakad meg, amikor gyógyíthatatlan betegségben szenvedő szeretteinek a szemébe kell nézzen. E mélységből kiemelkedni talán nehezebb, mint a végtisztesség órájában megállani a koporsó előtt , tudva azt , hogy akit utolsó útjára kísérünk élete utolsó idejében elmondhatatlan fájdalmakban szenvedett. A könyörgő szó mélységből fakad fel. A zsoltáros ez élethelyzetet meghatóan írja le a 13o. részben.
Lukács evangélista a 8. részben egy szokatlan történetet mesél el egy ifjú emberről, aki nem házban , de sírboltban lakott és amikor meglátta Jézust felkiáltott , leborulva előtte: ” Mi közöm hozzád Jézus, de gyötörj engem! ” Jézus pedig megparancsolta a tisztátlan léleknek, hogy hagyja el a beteget. A beteg miután meggyógyult Jézussal akart maradni, akinek az volt a kérése, hogy maradjon otthon , hisz szeretteinek is szüksége lesz rá.
A beteg ember Jézushoz való fordulása sok érzést megszólaltat. Mi közünk van a minket gyötrő Jézushoz ? Majd önkéntelenül is tovább kérdezünk: mi közünk van egymáshoz ? Egyáltalán mi az , amihez az embernek úgymond ” köze ” lehet ? Most anélkül,hogy megválaszolnánk a kérdéseket, inkább gondolkozzunk el azon, hogy miért és hogyan gyötör bennünket Jézus és mit tehetünk azért hogy mi is a saját mélységeinkből feltörjünk “megszabadulva az ördögök kísértésétől”).
Néhai Ilona néni bölcsője Nyárádgálfalván ringott. Életének nagyobb részét is a Nyárád mentén élte le. Ki ne emlékezne a fiatal tanítónénire , aki kerékpárral robogott munkába, ki ne emlékezne a tanító nénire aki szőlőskertje domboldalán délutánokat muzsikált ? Ki ne ismerte volna az élete vége felé sokat szenvedő beteg asszonyt, akinek a betegágyon is gondolatai a gyermeke körül forgott és még a beteg ágyon is neki és családjának javán , érdekén gondolkodott ?
Legyen számára könnyű a föld. Hozzátartozóinak adjon az Isten vigasztalást. Ámen és ámen.