Hát már Saul is… ?
” Hát már Saul is a próféták között van ?” 1 Sám. 1o,12 . , . 19,24
Egyre többször teszünk fel olyan kérdést - akár magunknak, akár szűkebb, vagy tágabb környezetünknek - ami így kezdődik “hát már ő is” ? Hát már ő is letért arról az útról, ahol eddig láttuk ? Hát már ő is ellenünk fejtette ki a véleményét ? Hát már ő is azok közt van akire számítani nem lehet ? Hát már ő is elvesztette a józan ítélőképességét ? Hát már ő is azok közt van akiknek barátságát elveszítettük ? Hát már ő is… hát már ő is … ? .. és vége hossza nincs a panaszkodásnak amit embertársunkra rázúdítunk. Ha már ő is, akkor mit lehet várni másoktól, ha már ő is, akkor ezek után már mi következik … ? és más hasonló kérdések törnek fel a mai emberből is, aki egyre inkább elveszti bizalmát társában , akiben eddig bízhatott, s ember és ember között egyre nagyobb szakadék keletkezik. Ez emberek közötti szakadék mélységeinek a felismerésekor pedig felsóhajt a csalódott lélek: … hát már ő is ? Felsóhajt a csalódott szülő: már ő is, az én gyermekem ? Felsóhajt a csalódott szülő : hát már ő is, az én szülőm, már rá sem lehet számítani ? Felsóhajt a férj és a feleség, hát már ő is, már rá sem számíthatok ? Már ő is, a valamikori barátom… ?Már ő is , a pap, a tanár, az orvos, gazda, a sofőr, a szakács… az ember ?! És vége-hossza nincs a csalódás okozta panaszkodásnak, a faggató csalódás kérdésének , amit így kezdünk “hát már ő is” ?
Bizony e kérdésfelvetés nemcsak a csalódásról, de az igényességről is tanúskodik. Ha a megszokott dolgok hirtelen megváltoznak, ha természetessé lenne a hazugság az eligazító igazmondás ellenében, ha természetessé lenne a szemét a Nyárád partján, ha természetessé lenne a csalás s minden ami megszokottól eltérő és életidegen — s ezt még szóvá sem tenné senki … akkor a hazugságtól felpállana a szánk, a Nyárád partja egy idő után élettelenné válna, akkor a sok csalás bosszúságot, végül bosszút, háborút szülne. Szóval lennie kell egy eligazító rendnek, amelynek ösvényén eligazodik a mindenkori és a mai ember. Lennie kell egy “határnak”, egy kapunak, egy ajtónak, egy falnak s ablaknak, amely mögött otthon érzi magát az ember - így hát a kérdésfelvetés jogos … hát már ő is ? … amikor ezeket a “határokat” látjuk lerombolva, és helyette nincs semmi. Hát már ő is.. kérdés a gondokat általánosítja, mert könnyebb mindig a harmadikról beszélni, aki nincs ott, könnyebb mindig a harmadik ő-re “kenni a bajt, a hibát” .
A gond ott kezdődik talán, amikor fel kell vállalni a véleményünket és a “már ő is” kérdés helyett “hát már te is ” kérdést teszünk fel . E “számon-kérő kérdés” … hát már te is ? …. reménység szerint valamit elindít az emberben . Ha jogos a kérdésünk — hisz azért kérdezünk, hogy megnyerjük társaink elvesztett jóindulatát, azért kérjük számon egymástól a mulasztást, mert fontos számunkra az ember. Ha már rá sem kérdezünk egymásra… hát már te is… akkor közömbösek leszünk teljes mértékben egymást iránt. Ez pedig az emberi kapcsolatok csődje. Ha pedig szembesítjük önmagunkat saját magunkkal… és önmagunkat kérdezzük meg .. hát már én is … hát már én is ide jutottam … az fejlett önkritikai érzékre vall.
Ha feltudom tenni önmagamnak a kérdést …hát már én is … akkor jogot formálhatok a .. hát már te is … s majd hát már ő is kérdések feltevésére. Vagyis akkor lesz súlya a kérdésemnek.. hát már ő is… ha előzőleg feltettem a kérdést önmagamnak és szemtől szemben tudtam mondani.. hát már te is.. amikor erre okom lett volna.
E kérdésfelvetésnek egy másfajta módjával találkozunk az előbbi szentírási versekben. Ugyanaz a kérdés két különböző helyen ,két különböző történetben. Mindkettő Sámuel első könyvében olvasható és mindkettő ugyanarról az emberre vonatkoztatja: hát már Saul is ?
Ki volt Saul ? Miért kérdezték tőle ezt, hogy már ő is ? Ki kérdezte és kitől ?
A biblia-olvasó ember előtt az ószövetségi Saul neve ismerős. Ő volt Izrael első királya. Az apja elveszett szamarait kereső ember, akiből király lett. Saul , akit Sámuel királlyá kent. Saul a magas ember, ki egy fejjel magasabb volt az átlag embernél. Az előbbi szentírási versek két történet kapcsán teszi fel ugyanazt a kérdést, ami ugyanerre az emberre, a királyra vonatkozik.
Az első történetben. Saul meghallja, hogy a “látó ember” a próféta a vidéken jár, és keresi a vele való találkozást, hogy megtudja hol vannak az apja elveszett szamarai. Sámuel az olajos korsóból öntött Saul fejére, vagyis felkente az “Úr öröksége fejedelmévé”. Sámuel közölte Saullal, hogy két emberrel fog találkozni, akik közlik majd vele, hogy megkerültek az elveszett szamarak, és az apja már érte aggódik. Tovább haladva Tábor tölgyfájánál három emberrel találkozik, akik békét kívánnak neki és kenyérrel és borral kínálják majd . Tovább haladva ” Isten halmára” jut majd - közli vele a próféta - a filiszteusok oszlopai mellett, ahol “egy csapat prófétával” fog majd találkozni, akik az áldozóhalomról jönnek majd lefelé. Lant, dob, fuvola és citera lesz náluk, ék maguk pedig “prófétai révületben lesznek”. A próféta jelzi, hogy majd megszállja Sault is az Úr lelke és ő is prófétai révületbe esik majd. A prófétai révület beteljesedett Saulon és úgy történt mindez amint a Sámuel ezt neki előre jelezte. Azok pedig akik ismerték Sault, csodálkozva kérdezték: “Hát már Saul is a próféták között van ? “
A második bibliai vers kérdése egy egészen más környezetben hangzik el, ugyanannak a Saulnak. A szentírási eseményekből tudjuk, hogy időközben Saul eltávolodott a Istentől és királyként átakarta venni az áldozatbemutató pap helyét, amiért az Úr eltávolodott tőle. Életének eseményei összefonódnak egy Dávid nevű pásztorfiúval való találkozással, aki megölte a hatalmas nagy katonát, Góliátot , s aki a királyi udvarban magas katonai beosztást kapott, sőt mi több a király lányát vette el feleségül. Saul féltékeny volt Dávid katonai sikereire és mindent megpróbált hogy elpusztítsa . Veszélyes háborúba küldte, de ő maga is többször próbált az életére törni. Egy alkalommal arra kérte hogy hárfázzon neki , amikor lándzsát dobott feléje, hogy a falhoz szegezze. Ez azonban nem sikerült és parancsba adta ki hogy éjszaka álmában öljék meg - Dávidnak tehát menekülnie kellett a királyi udvarból. Saul követeket küldött keresésére, hogy fogják el Dávidod, de amikor a követek a próféták csoportjával találkoztak maguk is révületbe estek és prófétálni kezdtek. Igy hát ő maga próbálkozott , hogy megkeresse a menekült Dávidot, de ő sem menekülhetett a prófétai révület elől, mert “Isten lelke szállt őreá is ” ( 1 Sám.19,23) és ő maga is a próféták közé került. Akik pedig ismerték, eladdig csodálkozva kérdezték egymástól. ” Hát már Saul is a próféták között van ? “
Íme: a szentírási történeti háttér. Ugyanannak az embernek élete két különböző körülményei között ugyanazt a kérdést tették fel , ugyanabból az okból.
A próféták , azok voltak, akik Isten titkait közvetítették. E titkok átvétele és közvetítése nem egyszerű feladat. Ez “révülettel” jár. A prófétai lelkesedés , révület, eltávolítja az embert a megszokott mindennapi teendőitől. Ez mindkét történetben láttuk: ragályos.
Az első történetben - Saul királyi megbízatása elején volt, és mintegy így készült a királyi uralmára. A második történetben a prófétai révület volt az, ami megakadályozta , hogy Dávid életére törhessen.
Pünkösd fel közeledünk időben és lélekben is. Péter apostol beszédében hangsúlyozza, hogy prófétálni fognak az ifjak is , mert az Isten lelke szétárad mindannyiukon.
Hát már mi is, hát már ti is, hát már ők is prófétai révületbe esnek pünkösdkor 
?
Ámen