A kézben tartott lélek
” Atyám a te kezedbe teszem le az én lelkemet!”Lk 23,46
Mikor gondolunk a lelkünkre leginkább, ha nem ma, Nagypénteken ? Ez a kérdés rendben is lenne ,ha nem tárna fel további kérdéseket az evangéliumi vers. Hogyan gondolunk a lelkünkre ? Féltjük-e a lelkük ? Mit gondolunk a lelkünkről ? … és sok más hasonló kérdés .
Hajlamosak vagyunk arra, hogy a lelkünkről, csak szépet és jót jót gondoljunk, vagy evangéliumi fogalmakkal élve, csak a lélek gyümölcseit vegyük észre. Jaj, pedig a lélekben nem csak szép dolgok vannak, de utálatos dolgok is, szégyenleni való dolgok is, rossz dolgok és indulatok. A lelkünket, ha nem tartjuk karban , akkor nemcsak elkopik, nemcsak bepiszkolódik, akár el is vesztődhet, mint Júdásnak, és nehezen található meg, mint Péternek. A lélek, akár a forrás, ha nem tisztítják benövi part menti gaz, ha a belehullott szemetet nem vennénk ki fertőzött lenne , s eképpen ihatatlan, használhatatlan. Aki a jézusi lélek forrásából ihat, soha meg nem szomjazik!
Lelkünket is tisztítanunk kell , hogy el ne veszítsük, s hogy használható maradjon tisztán. Nagypéntek erre is figyelmeztet. A lékek tisztító ideje, az imádság. Nagypénteken, akarva akaratlanul ott látjuk a kereszten szenvedő Jézust, s a kereszt alatt imádkozó szeretteit. Mi hogyan , vagy mikor tudunk imádkozni. Ha látjuk szeretteink keresztes kínjait, eltudunk- e mondani magunkban egy imát? Avagy életünk keresztjein tudunk-e imádkozni ? Fájdalmainkkal szembesülve, amikor meghasad a föld lábunk alatt, a menny fejünk felett , tudunk-e imádkozni ? Nagypéntek, felvetett kérdéseinkre adott válasza: imádkozzunk életünk keresztjein .
Már az is önmagában kereszt, ha lelkünk tisztaságára nem vigyázunk. Már az is önmagában kereszt, ha nem sóhajtjuk imádságba a fájdalmaink, félelmeink . A keresztet lehet, hogy az édenből hozzuk magunkkal , lehet hogy az éden elvesztése után vettük vállunkra, mindenképpen kereszt. Nagypénteken nem hunyhatjuk be a szemünket a kereszt, s különösen a jézusi kereszt előtt. Kereszt: minden baj, nehézség, bánat, betegség, értelmetlenség, hitetlenség, árulás, tagadás, egyszóval minden mi elszakaszt az Isten és ember szeretetétől. Az Istentől való elszakadás ára a hitetlenség - s ez is lehet kereszt. Kereszt : hitetlenség, abbeli feledékenységünk,hogy a lelkünket Istentől kaptuk és Neki is adjuk vissza.
Nagypénteki jézusi sóhaj visszhangzik bennem . ” Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkem!”
Az Atyára való ráfigyelés, az Atya megtalálása, gondviselő Isten szeretetébe való belefeledkezés - még a fájdalom órájában is visszhangra talál az imádkozó ember lelkében. A hajnali fényt nem feledhetjük a szürkületben sem. A kenyér izét nem feledjük, akkor sem ha éhesek vagyunk. A halál pillanatában lepereg előttünk születésünk, s egész életünk emléke. Aki Istent nemcsak Atyjának szólítja, de annak is tapasztalta meg, annak számára fontos az a lélek amit tőle kapott.
Mit tehetnénk fáradt kezünkkel, ha az idő a betegség miatt nem tudjuk munkára lendíteni ? Mit tehetnénk, az idő-kikezdte lábunkkal , meggyengült szemünkkel, fülünkkel egész emberi testünkkel ? Nemde vigyázunk rá amíg csak lehet ? Szeretnénk örök fiatalok maradni, szeretnénk minél tovább munkára lendíteni kezünket, minél tovább sétálni, hallani, látni. Az élet isteni törvénye azt mutatja, mindez csupán idő kérdése - mert testünk porrá lesz, mint azelőtt volt. A nagypénteki kérdés ezen túl mutat: ám elporlik testünk, de mi lesz a lelkünkkel ? Hogyan vigyázunk rá, miként őrizzük annak szépségét, üdeségét, meg-megújuló és megújító reménységét, mindent megértő szeretetét, üdvösségre segítő hitét ?
Jézus, a lelkét az Atya kezébe tette le a nagypénteki kereszten. Isten kezébe tette le ahonnan kapta s ahol a “legbiztosabb helyen” van. ( Bartalis János költő szavait kölcsönözve ) .
Ne áltatjuk nagypénteki könnyeink - s imádkozzunk, hogy lelkünk Isten kezének oltalmában , menedékében oltalomra, gondviselésre találjon. Ámen