Cselekvő várakozás …
” …kiáltó hangja szól a pusztában:Készítsétek az Úr útját…” Mk.1,3
Kérdések: mikor kiáltunk ? miért kiáltunk ? mit teszünk, ha nekünk kiált valaki ?
A kiáltás figyelmeztetés - felhívja a figyelmet a veszélyre. Nyomatékosítja mondanivalónkat a hangos szó. A kiáltás több, mint hangos szó, mert nem csak a hang erősebb, de mondanivaló is nagyobb súlyt kap. Kiabálunk, ha fáj valami, kiabálunk, ha dühösek vagyunk, kiabálunk, ha felgyűl a feszültség bennünk .Kiabálunk ha azt akarjuk hogy a tőlünk messzebb levő is meghallja az üzenetet. A kiáltó hang lehet fenyegető, lehet könyörgő ,vagy figyelmeztető. Sok függ a hangsúlytól és a helyzettől.A kiabálás - végső soron valami rendkívüli helyzetre mutat, erre utal. A kiabálás felhívja a figyelmet valamire.
Keresztelő János kiabált. Talán egyszerűen csak azért, hogy meghallják akik tőle távol állanak. Talán kétségbeesésében is, figyelmeztető hangos szóval, mert nem értették meg a szavát, amikor fontos dolgokról beszélt.
Keresztelő Jánost korában is érdekes, különös emberként ismerték:teveszőr ruhát viselt, a pusztában élt, mezei mézet evett. Minden emberre, aki eltér a megszokott , többé-kevésbé a közösség, a kor társadalom által megszabott viselkedéstől, szokásoktól különös emberként van nyilván tartva. Különös ember - aki félrevonul a pusztába és ott prédikál, nemde ? Nem a prédikátor ment el az emberekhez, hanem az emberek mentek el prédikációt hallgatni. Hallgatták, mert szükségük volt az evangéliumra.
Pusztában prédikált. Mi a puszta? Lelki sivárság - az ok arra, hogy az ember kiabáljon. A tétlen várakozás elítélése. A tétlenség, a magatehetetlenség elítélése. Kiabál az ember, amikor közömbösséget, amikor lelki sivárságot lát maga körül, kiabál amikor nem értik meg mondanivalóját. Puszta - ahol nincs élet . Ahol nem fáj senkinek mások szenvedése - ahol nem lelkesít senkit a közösség nemes célja. Puszta - betegség, halál, bűn , kísértések győzelme, sötétség, hideg , néma kietlen csend , életidegenség.
Mit kiáltott Keresztelő János ? Készítsétek az Úrnak az útját ! Nem a hiábavaló várás, nem a tétlen időtöltés. Rákészülés az ünnepre. Készíteni az Úr útját: tenni a szeretet érkezéséért. Sokszor önfeláldozó készület ez testvéreim, amikor az ember egyedül marad a pusztában, miközben az Úr útjának készítésekor nem lel társakra, nem lel segítőkre. Ekkor pedig legtöbbször elkerülhetetlen az áldozat . Lásd Jézus életpéldáját, aki arra figyelmeztet bennünket, hogy a magára maradt ember akkor is helyt áll, amikor megtagadják azok akikért szolgálatot tesz.
Jézus születése előtt vizsgáljuk meg : hol a helyünk? A pusztában, avagy a tágas mezőn? figyeljünk oda a hangra, a hangos beszédre, ne csak bíráljuk, de hallgassuk is meg. Készítsük az Úr útját. Ne hagyjuk magára azt aki az Úr útját készíti, álljunk mellé. Ha nem készítenénk az Úr útját, a tétlen várakozásaink között hiábavaló a várakozásunk, nem születik meg Jézus, csak azoknak akik készítik az ő útját.
Rüsz Tibor kolozsvári lelkésztestvérem egy megható, szomorú történetet osztott meg velem, ami arra is rámutat, milyen következményekkel jár, ha nem készítenék az Úr útját, s ugyanakkor rámutat az ember lelki feleszmélésre is az áldozat után.
“1992. májusának végén Szarajevóban gránát csapódott egy pékségbe, ahol
22 ember állt sorba a bolt bejárata előtt kenyérét.
A merénylet utáni napokban az Operaház csellistája Vedran Smailovic –
aki nem sokat tehetett a gyűlölet ellen, - estélyiben kiült a bolt elé
és játszott. Dacolt az orvlövészekkel és tüzérség támadásaival, 22
napon át minden délután kiült a pékség elé, és eljátszotta Albinioni
remekművét a g-mol Adaggiót. Ennek a zeneműnek a kéziratát Drezda romjai alatt találták meg a második világháborút követően. Még ha meg is sérült — a kézirat túlélte a bombázást. Vedran Smailovic talán éppen ezért játszotta éppen ezt a művet Szarajevó szétlőtt utcáján, ahol emberek haltak meg, miközben a kenyérre vártak. Valakinek meg kellett próbálnia legyőzni az iszonyatot. Bolond ez az ember? Talán az. Mit ért el azzal, amit tett? A szokásos értelemben persze nem sokat. Micsoda őrült gondolat: magányosan odaállni a világ elé, kezében egy fadobozzal meg egy vonóval! De mi mást is tehet egy
csellista? Azt mindenesetre tudta, hogyan tegye. Mesélik hogy halkan, finoman játszott, mint a kígyóbűvölő a fuvoláján, hogy megszelídítse a
szörnyűséges kígyót, amelynek mérge átjárta az emberi szíveket.
A szarajevóiak alighanem tudják ma már, mi minden múlhat egy
csellistán.
Az a hely, ahol egykor Vedran Smailovic játszott, nemzeti emlékhellyé lépett elő, ahová bosznyákok és szerbek, muszlimok és keresztények százai zarándokolnak el, hogy virággal emlékezzenek a zenészre. A virágok arra emlékeztetnek, hogy a zene sohasem hal meg: *hogy az emberiség jobbik énjének egyszer győznie kell a rossz fölött, és* hogya *csoda nem váratlanul, az égből érkezik, hanem az emberek cselekedeteiből születik meg.* (Ide kattintva a zene meghallgatható Albinoni- Adagio in G Minor )
Mi is vigyük el képzeletbeli virágainkat az ismeretlen művész elhalálozásának a helyére és illatos élő virágainkat helyezzük az adventi koszorú melletti vázáinkba és jusson mindazoknak is akik szomjuhozzák a szépet. Ámen