” Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk ?” Mt. 11,3
Az advent: várakozás. De mi a várakozás ? Az emberi tudatunkat, valamely esemény eljövendő bekövetkezése foglalkoztatja - ha valamit, vagy valamire várunk - tanít a Magyar Értelmező Kéziszótár.A várakozás ennek “tudat-állapotnak” a folyamatos gyakorlata. A várakozás tehát konkrét bekövetkező dolog elképzelését jelenti. A várakozás ezek szerint, csak egy elképzelés- , egy sóvárgó, epekedő vagy talán reménykedő lelkiállapot lenne ? Ennek a lelkiállapotnak milyen ismertető jegyei vannak ? Más szóval: a várakozásnak lehet valamilyen hatása ránk, vagy átfolyik rajtunk mint az idő, aminek múlását nem tudjuk befolyásolni ? A várakozás csupán az időnek a próbája lenne , hogy ki mint tudja “elviselni” az eljövendő események bekövetkezését , vagy a várakozás nem csupán ilyen “tehetetlenségi állapot” , de van még valami más is ebben az adventi várakozásban ? Egyáltalán mi a különbség az adventi várakozások és általában a nagy várakozások között.
Már elég sok kérdés fogalmazódott meg ahhoz, hogy a válaszokat is megkeressük. Nézzük csak meg,mire is kérdeztem rá az előbbiekben. Először is, azt kérdeztem, hogy a várakozás csak egy elképzelés- , egy sóvárgó, epekedő vagy talán reménykedő lelkiállapot lenne csupán ? Vagyis másképpen fogalmazva: a várakozás egy tehetetlenségi állapot lenne, mint tőlünk független dolog ? Vagy kérdezhetnénk úgy is, hogy a várakozás maga, csupán az idő múlásának az “elviselésére” vonatkozik ,vagyis , csupán ki kell várni, hogy elteljen az idő és akkor majd a várakozásunk megszűnik ( beteljesedik, vagy meghiúsul akár ) ? Tehát a várakozásnak is megvan a maga ideje, - mint annyi másnak - ami aztán létjogosultságát veszíti, majd ha az idő eltelik és bekövetkezik,vagy elmarad az amire várakozunk ? A várakozás egy olyan életidő, ami mindazonáltal,hogy egy tudat-, és lelkiállapot, mégis tőlünk független dolog lenne, hisz az idő bizonyos tartamára, múlására vonatkozik csupán ? Egyszerűen - az idő múlása, tőlünk független és mivel az várakozás egy bizonyos időnek az elmúlására vonatkozik, így ez is tőlünk független dolog lenne csupán ? Lám milyen nehéz körbeírni ezt a kérdést, hogy a várakozást valamilyen szinten az ember befolyásolhatja-e, vagy sem. Amennyiben a várakozást a tőlünk független idő múlásához kötjük, illetve ennek szemléletében határozzuk meg, ha csak ennyit jelent a várakozás számunkra, hogy várjuk azt,hogy az idő elteljen, akkor valóban csak “elviseljük” ezt a tehetetlenségi állapotot. Ha csak a tőlünk független időnek a múlása, egy bizonyos naptári szaknak az elmúlása jelenti a várakozást számunkra, akkor valóban csak “elviseljük” az idő múlását, akkor valóban tehetetlenül várjuk csak, hogy a dolgok bekövetkezzenek és csak csendesen várunk, reménykedünk, sóvárgunk, vagy epekedünk, de ennek a várakozásnak nincs semmi biztosíték arra, nézve, hogy várakozásunknak a végét a kiábrándultság, vagy a beteljesedés vet véget.
A várakozásnak, van ugyanis valami “elvárás” jellege is, azért, hogy ne legyen hiábavaló az eltelt idő, más szóval , a várakozásunk végét ne a csalódás, ne a kiábrándulás, de a beteljesülés öröme zárja. Várakozás - és elvárás . Mi vagyunk azok akik várakozunk . Mi lennénk azok is, akik elvárunk valamit a várakozás végén, vagy tőlünk várnak el valamit, ha lejár-, vagy talán ha beteljesedik az idő ? A kérdés, már önmagában azért is érdekes, mert tudat-, és lelkiállapotunkra is rávilágít, vagyis arra,hogy miként szemléljük a tőlünk függetlenül telő időt, amit nem tudunk befolyásolni, de talán más, számunkra fontos dolgokat mégis. Ha már várakozásunkban elvárunk valamit, akkor ezért az elvárásainkért valamit tennünk is kell, nemde ? Ha pedig mások velünk szembe felállított elvárásait komolyan vesszük, akkor sem kerülhetjük ki, hogy ne lépjünk a tettek mezejére.Ha valamit elvárunk , akkor az tettekre sarkall, ha pedig tőlünk várnak el valamit, akkor ha számunkra fontos a személy , nem maradunk közömbösek . Az elvárásokat számon kérő várakozás tehát teret nyit számunkra a cselekvés fele. Ez pedig egy nehéz kérdés. Nehéz, bonyolult dolog, megkérdőjelezhető a cselekvés jogossága, helyessége vagy akár értelme is. Erre a kérdésre még később visszatérek.
A másik kérdés, amit a felvetettem -a várakozásra vonatkozóan - , arra utal, hogy a várakozásnak, vannak-e, és amennyiben igen, úgy milyen ismertető jelei ismerhetőek fel bennünk, ha mi vagyunk azok akik várakozunk ? Más szemszögből kérdezve ugyanezt, a várakozás mennyiben és milyen irányba befolyásol bennünket, amikor várakozunk ? Az előbbi kérdésfelvetésből kitűnt, hogy a várakozást ha csak a tőlünk függetlenül múló idő tehetetlenségével vizsgáljuk és mi is ez alapján várakozunk, akkor semmit sem teszünk, vagyis passzívan, “semmit-tevően” várakozunk. Ez alapján várakozásunk ideje úgy telik el tőlünk, mint ahogy átfúj a szél a begombolatlan kabátunkon. A kérdés azonban nem ennyire egyértelmű. Nem minden esetben elítélendő az úgynevezett “semmittevő” várakozás, ha ennek előtte megtettük a tőlünk telhetőt és a várakozás valaminek az “érlelését” a dolgok elérkezésének a “kivárását” vagy helyesebben a “megvárását” illeti. Vannak helyzetek,és dolgok, amikor valóban várnunk kell, hogy elvégzett dolgaink beérjenek, elérkezzenek, vagyis amikor pihennünk kell csupán , elvégzett munkánk “gyümölcsérlelésének” az ideje ez. Erről példákat hozhatnék fel akár a vetéstől a mező szárba szökésének az idejéig, amikor az ember csöndben várja, hogy zöldelljen tavasszal a határ. Nem tesz egyebet , elvégzett munkája után csak várakozik. A kovács, amikor az anyagot a kohó tüzébe teszi és fogóval ott tartja várnia kell amíg megolvad, hogy formálható legyen, mert tudja, hogy csak azután érdemes a kalapáccsal formálnia, ha az anyag formálható lesz egy bizonyos hőfokon. A malomban a molnár a megőrölendő gabonát felönti a garatra és várja, hogy a szemek leperegjenek a morzsolóba, ahol lisztté finomul. Egyebet nem kell tennie a molnárnak, a gabonát feltenni a garatra és várni amíg az kiürül, hogy majd ismét utána tölthessen és a lisztes zsák ha megtelik akkor kicserélje egy üressel ez idő alatt pedig nem kell tennie egyebet csak várakoznia. Ez a fajta várakozás a jól elvégzett munka utáni várakozás , amikor teljes reménységgel tekintünk a bekövetkező dolog fele. Elvégeztük a tőlünk telhetőt - s ha az idő tőlünk függetlenül telik is, de a mi “malmunkra hajtja a vizet” mint szoktuk mondani. Akár egy másik példát is hozhatnék arról a diákról, akik időre időre elvégzi a rábízottakat, megtanulja a leckét, és a vizsga után, amíg a tanár kijavítja a dolgozatát, semmit sem kell tegyen csak várja az eredményt. Milyen boldog az az ember,aki jól eltudja végezni a rábízottakat és csak várja, hogy az idő elteljen és megjöjjön az “elvárt”, jól megérdemelt eredmény. Amennyiben a dolgokat a maguk idejében nem végeztük el várakozásunk hiábavaló: hiába lessük mikor zöldül a mező, ha nem vetettünk, hiába a kohó és az üllő, meg a kalapács, ha nem készítjük elő az anyagot a formázásra, hiába indítjuk el a malmot, ha nem “öntünk fel a garatra”, és hiába várjuk a jó osztályzatot vizsga után, ha előzőleg nem szereztük meg a tudásunk és nem adtuk ennek jó jelét a vizsgadolgozatban. Az ilyen várakozás az önismeretre is alkalmat ad:vajon jól elvégeztem a feladataim, vajon nem-e hiábavaló a várakozásom ?
Az adventi várakozás - bármennyire tetszetősek a fenti példák, mégsem hasonlíthatóak egyikhez sem. Főleg, azért nem mert az adventi várakozás az az idő, ami inkább hasonlít a “befektetéshez” mintsem a “kamathoz”, inkább hasonlít a vetéshez, mintsem az utána való várakozáshoz, vagy inkább az anyagot kohóba indító -, a gabonát garatba felöntő mozdulathoz, mintsem az utána való várakozáshoz, inkább a tanuláshoz, mintsem a vizsgához, vagy az utána való várakozáshoz. Az adventi várakozás tehát cselekvő várakozás. Tudomásul veszi az idő múlását és éppen ezért egy “felkészülési folyamat” mintsem passzív , semmit-tevő várakozás lenne. A cselekvés helyességére , jogosságára említettem hogy vissza fogok térni.Nos itt az alkalom,hogy erről bővebben beszéljek ( írjak).
Advent a cselekvés helyességére, jogosságára , vagy egyáltalán a cselekvésre magára is ráirányítja a figyelmet. Advent bizonyos értelemben “felkészülés a jó, emberibb , helyesebb cselekvésre”. Ennek a várakozása. Ennek az elvárása fogalmazódik meg nap mint nap bennünk. Ennek a titkát keressük, hogy minél magasabb tökélyre vihessük. Erre való várakozás advent . A dolgokat nem lehet elsietni. Nem lehet “lerohanni” a szeretetünkkel a világot, mert lehet hogy többet ártunk, mint használunk.A dolgokat jó mérlegre tenni - jó megvizsgálni és jó felkészülni az esetleges nem tetsző eredményekre is. Az adventi várakozásnak nagy elvárása van az ember életében. Talán ez elvárásnak a kérdése fogalmazódik meg Keresztelő János ajkán is, amit Jézusnak üzent tanítványaitól : ” Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk ? “
Mintha édesanyád ezt kérdezte volna tőled: ” Te vagy az én jó gyermekem, vagy valaki más ? ” Mintha édesanyádtól ilyent kérdeznél: ” Te vagy az én édesanyám, vagy valaki más ?” ” Te vagy az én testvérem vagy valaki más “” Te vagy az én barátom, vagy valaki más ? ” “Te vagy az én papom,te vagy az én Tanítóm, prófétám , Megváltóm, vagy valaki más ? ” ” Te vagy az én hívő lelkem, tanítványom, önmagát szeretetnek átadó ember, vagy valaki más ? “ ” Te vagy az akire én számíthatok, te olyan vagy ahogy megismertelek, akire szükségem van, vagy valaki más ? ” ” Számodra, mit jelentek én mint ember, rám tudsz így is figyelni, vagy valaki másra van szükségem , vagy le kell mondanom örökre arról,hogy komolyan vegyelek ? “ ” Te vagy az én férjem, feleségem , gyermekem, szülőm -… vagy valaki más ? ” Nemde fájdalmas kérdések ? Nemde kellemetlen , lelkileg felbolygató kérdések ? Az elvárás magas - nehezen lehet teljesíteni. Ezért minduntalan felmerül bennünk a kérdés : Te vagy-e vagy valaki más ? És minduntalan be kell bizonyítani, hogy igen nem hiábavaló a mi várakozásunk ! Adventkor Jézus évről évről “válaszol”, igen ő az aki eljövendő, ő lesz az aki megszületik Karácsonykor, nem valaki más! ” Válaszol” abban és úgy ahogy mi várjuk az ő érkezését. Hiszen tudjuk ki ő számunkra: Isten legjobb gyermeke, prófétája, tanítómester, megváltó, szeretet apostola!
Vagyis : várakozásunk nem hiábavaló - Jézus megszületik! Évről évre . Karácsonykor. Tőlünk független ez a várakozó idő , vagy tehetünk valamit ezért ? Testvérem, a kérdést most te magadnak kell megválaszolnod. Várakozásod csupán mások iránti elvárásokkal vagy önmagaddal szembeni elvárásokkal is teljes ? Az adventi várakozás elsősorban az önvizsgálatra, mintsem a mások “vizsgálatára” vonatozik. Elsősorban a saját magunkkal szembeni elvárásokra, mintsem a másoktól való elvárásokra vonatkozik. A legkönnyebb másokat hibáztatni a saját kudarcainkért, legkönnyebb másoktól elvárni azt amit mi nem tudunk megtenni. Lehet, hogy van akinek ez mégis nehéz, és jézusi szenvedésekkel akarja megváltani a világot . A mindent-megváltani akaró lelki zaklatottságnak, eltévedt várakozás lelki szorongásoknak is szól advent. Figyeljünk arra, aki megszületik, a szeretet apostolára, és készítsük az útját Jézusnak. Vizsgáljuk meg milyen változást hoz életünkben ez a várakozás, amikor az Isten szeretett gyermekének a születését várjuk. Várakozásunk így lehet reményteljes , s a szeretetben akarattá és érlelődő cselekedeteink vezetnek el a beteljesedő Karácsony fele. Így legyen. Ámen.