Magam előtt látom kedves híveimet, barátaimat, és sok ismeretlen kedves embert is, akik e sorokat olvassák és szeretném, hogy azokhoz is eljusson az üzenetet, aki nem látnak, vagy akiknek nincs világhálós elérhetőségük. Több arc rajzolódik ki előttem: több éve ágyban fekvő emberek arca, betegséggel küzdő embereké, akik az evangélium mindig hűséges hallgatói, valamint azon arcoké is akik elvesztették szemük látását az idő folyamán, aki már fényeket sem látnak, akik nehezen mozdulnak meg betegségük miatt és állandó ápolásra szorulnak. Legyen hát a nemlátók számára is advent, legyen hát a betegágyakon fekvők számára is advent, akiket megoperáltak, vagy akik operáció előtt állanak, akik kemoterápiás kezelés alatt állanak. Kérem Istent adjon számukra reménységet és hitet az adventi időszak! Természetesen elmélkedésem nemcsak nem-látóknak, betegeknek, de egészségesnek és minden kedves olvasómnak. Őrizzen meg az Isten mindannyiunkat az Ő árnyékában ! Ámen
Zsolt 121,5 Az Úr a te őriződ, az Úr a te árnyékod a te jobb kezed felől.
Az adventi gyertya már szórja fényét. Ez a gyertya egy titkos hegyű írószer, amivel lelkünk lapjaira ír üzenetet a reménység. A szétszórt fény üzenete - maga a szeretet. Ez árad szét a templomokban, otthonokban, érző emberi szívekben. Ez a gyertyafény más, mint az eddigi megszokottak. Különleges fény. Nem azért gyújtottuk meg, mert sötétség lenne templomainkban, otthonainkban, hiszen e pislákoló fényecske nélkül is látnánk egymást. Egymás látása nem más, mint egymás közelsége. Nem azért gyújtottuk meg e gyertyát, mert távol lennénk egymástól vagy belső szobánk békéjétől. E lángocska vak szemünkön keresztül is, átsugározza a meleget. Édes a világosság - miközben e fényecske nem erősebb, mint a nappali fény hangja. Alig van árnyéka. Az árnyék olyan, mint amikor kérdéseinkre eligazító választ kapunk. Nagyon közel kell hajolnunk ahhoz, hogy megláthassuk e fényecske árnyékát. Annyira közel, hogy érezzük meg illatát, fényének simogató szellőjét. Ha valami igazán érdekel bennünket, akkor közel hajolnunk hozza. Igaz, vannak dolgaink, melyeket messzebbről jobban áttekinthetünk, megláthatunk, de ez esetben elvesztődik a részlet. Vannak ismét más dolgaink, melyeket igazán csak távolról ismerhetünk fel, mert ha túl közel hajolunk, a részletekben elvesztődik a lényeg.A közel olyan mint barátaink kézfogása, mint a fehér bot amivel kikopogtatjuk az utat. A távol pedig olyan, mint a zene, amit nem tudunk megfogni, s mégis bele kapaszkodunk a harmóniába. Közmondásunk arra figyelmeztet, hogy a fától nem látni az erdőt. A fa az ami közel van, mint bot kezünkben, a részletek kitapogatásának a segítője, a távol pedig maga a cél, ahova igyekszünk. Bot nélkül nem indulunk neki a távolnak. Még a vándornak is szüksége van botra. E gyertyafény nélkül pedig miképpen indulhatnánk el karácsony felé ? Ha túl messzire lennénk e kis gyertyafénytől a - költővel szólva - csak a “gyertya-vacogást” hallanánk, vagy talán még azt sem, ha a körülöttünk levő sok vakító csillogás elterelné figyelmünket lényeges dolgainkról.
E kis gyertyafényhez tenyerünket közel kell tartanunk ahhoz, hogy árnyékát észlelhessük. Nem erőssebb e gyertyafény a felkelő Nap fényénél, ami bevilágít az ablakon. A felkelő Nap az maga az ébredés, az ablak pedig az amelyen keresztül a belső szobánkon kívül állók is látnak minket. Ablakra csak a látóknak és a szobán kívül járóknak van szükségük. A látó emberek időnként felkapcsolják a villanyégőket, - mint mondják – ha sötétség van . A sötétség a néma csend, amikor senki sem válaszol kérdéseinkre. A sötétségnek, nincs árnyéka. Árnyékhoz fényre van szükség, mint melegnek a füstre. A villanyfény olyan, mint a másokat meg nem hallgató sokat beszélő ember, vagy mint hanglemez, amivel nem lehet beszélgetésbe elegyedni. Hiába kérdeznénk, mert úgysem figyel ránk. Mondják, hogy e villanyfényben, úgy tűnik, elvesztődik e gyertyafény árnyéka. Közel kell hajolni e kis fényhez, hogy érzékeljék: mint minden fényforrásnak, úgy ennek az égő gyertyának is van árnyéka. Még a villanyfényben is. E kis adventi lángocska igazán akkor mutatná meg erejét, ha teljesen sötétség lenne, úgy árnyéka is jobban láthatóvá válna. A némaságban, a magányban megváltás ha valaki ránk figyel. De nem is azért gyújtottuk meg,hogy az árnyékát lessük e kis gyertyafénynek – szinte érzem - amint erre gondolnak kedves hallgatóim. Az árnyék a fény ajándéka. Fényre szükségünk van, mégha fel is sebezné az árnyék színes világunkat.
Az adventi fény, elsősorban nem a kinti világot ragyogja be. Nem a körülöttünk levő tárgyakat sejteti meg a sötétségben. A kis fény lelkünk mélyére világít be – hogy jobban lássuk mi az, ami körülvesz bennünket. Ragyogóbb lesz a szemünk, tisztább a látásunk, nyugodtabb a szívünk. Lelkünk mélységeit melegíti fel. Imára kulcsolja értelmünket, érzelmünket , akaratunkat. Különleges kis fény - megható. Emlékeztet, elmúlt idők hasonló gyertyafényeire. Megható – miközben nem látjuk, mert nem is keressük árnyékát. Ez az árnyék a fény könnye – s mi nem szomorkodni, de a várakozás izgalmában örvendeni, lelkesedni szeretnénk. Ez a fény nem azért értékes, nem azért édes, nem azért melegít mert árnyéka van, hanem azért, mert világít. Világosságát lelkünk mélységeibe szórja szét, mélységeinek árnyékára világol e drága adventi idő fénye. Vigaszt, reménységet , hitet, szeretetet sugároz! Nyissuk hát ki lelkünket e fény előtt, hogy lelkünket felvértezze. Nyissuk ki lelkünket előtte, hogy sokszor elfáradó és homályosan látó szemünk hozzászokjon e fényhez, hogy majd felismerjük a ragyogó csillag fényét is ! Ne csüggedjünk! Szoktassuk szemünket és lelkünket a földi világossághoz – amit sokszor nem tapasztalhatunk meg - hogy majd felismerhessük a mennyeit is, a karácsony csillogását. Ha nem vesszük észre e kis gyertya fényét, és ennek árnyékát, megeshet, hogy majd nem látjuk meg a karácsonyi csillag fényét. Pedig erre nekünk azért is szükségünk van, hogy életünk értelme kiteljesedjen a szeretetben. Először arra kell tekintenünk,azt kell megéreznünk, ami közel van , ahhoz hogy a távolba is tekinthessünk. A letűnt csillagok árnyékai mögött nem rejtőzhetünk el! Ha rejtőzködni szeretnénk mindenképpen, akkor e kis gyertya árnyékában rejtőzhetnék el, amit csak akkor látunk meg ha közel hajolunk hozza.
Ez adventi fényecske árnyékában ott áll mögöttünk Isten, Aki őriz bennünket, s akinek bár arcát nem láthatjuk, de a gondviselés árnyékában menedéket ad. Így legyen – Ámen.