RevC naplója

Titus, Pál apostol közvetlen munkatársa, aki együtt utazott vele missziós újtán és aki az apostol megbízottjaként különböző keresztény közösségeket látogatott meg.  Pál apostol “gyermeke a hitben” , ahogy ő nevezi leveleiben. ” TITUS (tiszteletreméltó, tisztelt). Megtért keresztyén; Pál barátja és munkatársa (Tit 1,5); görög; pogány szülők gyermeke (Gal 2,3); Pál nem engedte, hogy körülmetéljék (Gal 2,3-5); Pállal és Barnabással együtt ment Jeruzsálembe; Pál Korintusba küldte (2Kor 2,13; 8,6.16); Macedóniában újra csatlakozott Pálhoz (2Kor 7,6.13-14), szervezte a krétai gyülekezeteket (Tit 1,4-5), Pál Nikápolyba hívja (Tit 3,12).”                                                               ( forrás - http://agost.myip.hu/biblia/BIBN/t_u.html )

Pál apostol a munkatársától  elvárta , hogy jó cselekedetekben példakép legyen, tudományban romolhatatlanságot és méltóságot mutasson.

Példakép lenni a jócselekedetekben  -  e megfogalmazás üzenete több irányú. Ha kritikusan közelítünk e missziói elváráshoz, ez apostoli ígényhez, akár vitatkozhatunk is ennek belső értékével. A jó cselekedetek értelmét ugyanis,  nem a külső elvárásokhoz való igazodás adja. Vagyis nem azért cselekedjük a jót, hogy jó példát mutassunk, vagyis nem   ” ön-mutogatós” cselekedet a jó cselekvése - amennyiben ez belső meggyőződésből és irányultságból fakad. A jó cselekedetek gyakorlása már önmagukban “eredményt hoznak” és nincs szükség különösebb elismerésre, s főleg nem a példaképpé való kitüntetésre. A jó cselekedetek gyakorlásáért ugyanis nem vár dícséretet az, ki ezt természetesen teszi és nem azért, hogy jó példává - vagy más szóval mintává - legyen. Kinek életének épp oly természetes része a jó cselekedetek gyakorlása, mint az élet többi kihívásaira való meggyőződésből való válasz, az a jót nem azért teszi,hogy ezért dícséretet kapjon, nem azért hogy a jóság példaképe legyen .A jó cselekedetek rugója a lélek bensője  és a segítség között feszül. Igaz, e rugó lehet akár az elvárásoknak való megfelelés és a kihívások között is, de kérdés mennyi lehet e rugónak az ereje és hatékonysága, miként lehet ezt “karban tartani” és mennyit tart majd ?

Akkor tehát nincs szükségünk egyáltalán példaképekre ?  Nem - példaképekre szükségünk van , mert az ember megerösítést vár abban, hogy megggyöződjön abban, hogy a jó cselekedetek gyakorlására valóban szükség van. A “visszajelzés” fontos. Az sem mindegy , hogy milyen példát emel magasra a társadalmi elismerés, vagyis  kor amiben élünk.   Talán arra is szükség van, hogy a jó példák minél több helyre eljusson, a ” jó példa ragadós” ( tartja egy szólásunk is )  miatt is.

Talán a mi korunk egyik betegsége, hogy nincsenek olyan jó példák, amelyeket lehet “utánozni”. Merthát a jó példák értékét éppen az utánozhatóság adja. Mire való az a példakép akit nem lehet követni, akit nem lehet utánozni.  Ha vannak is utánozható példák , akkor fenn áll a veszély a nagy kiábrándulásra, amint megismerjük közelebbről a “példaképeket”. A fiatalok énekes sztárjainak az üzenete eljut bár a szélesebb társadalmi rétegebe, de milyen szomorú, amikor kitudódik, hogy ezek a sztárok drogoztak és lassú halálukat ez okozta. A harmincas-negyvenes korosztálynak volt valamikor példaképe, amelyekből lassan kiábrándult - megismerve nemcsak a gyarlóságait, hibáit a valamikori eszményképbe festett embereknek, de ezek a valamikor eszményképek felszíne mögé látva megismertük az ellenünk forduló irigységet, álnokságot, galádságot, vagy lehet, hogy akikre valamikor felnéztünk kiderült róluk,hogy a szép felszín mögött éppen ellenünk tettek ahol csak lehetőség volt erre. ( Gondoljunk a sok kiábrándító átvilágítási esetekre, vagy az  erkölcsileg elítélendő cselekedetekkel szembeni nemcsak értelmetlen “türelemre”, de éppen ezek társadalmi igazolására is, s már már a “csalás példaképeinek” a követendő magaslatára való emelésére, a tömeggyilkos szoborba öntési kísérletére , kompromisszumra … talán a szobrok  sem ugyanazt jelentik mint valamikor, már észre sem vesszük,már komolyan sem tudjuk venni az értékek példaképeit, a szobrok sem tudnak már úgy megszólítani mint régebb, nem ismerjük fel az értékes üzenetet a versekben, a zsoltáros zene már szomjas lelkünk sivatagját nem itatja át… közömbösség dívik mind az elismeréssel mind az elmarasztalással  szemben…  és még a valamikori példaképeinkben is csalódunk …!  )

Ennek ellenére a rengteg példaképekkel való találkozásainkban rádöbbenünk, hogy mégis szükség van a jó példaképekre, akik a jó cselekedetek példaképei lehetnek.   ( A szobrok nem , de a gondolatok, az érzések egymásnak feszülnek napjainkban is. ) Kérdés lehet az ,hogy Titusz milyen példakép-küldetéssel, vagy a külső elvárásoknak való legmesszemenőbb alkalmazkodással és ezekről való állandó említésében cselekedte a jót. Testvérem, te miért tennéd a jót, azért, hogy aztán beszámolhass erről, és példaképként állíthasd önmagad majd mások elé, vagy más  ok miatt ? Kérdés : menyire fér össze a méltóság és a példakép. Szükség van-e a méltóság példaképére , lehet-e e két dolgot egy szószerkezetben használni ? Van példaképe a méltóságnak ? Hogyan lehet megtisztítani a páldaképet a rárakódott sok szennytől, a méltóságnak miként lehet visszaadni a helyét , a tisztelet, a komolyság értékét szükség  “helyre tenni” .  Hogyan lehet erről egyáltalán tanítani, úgy hogy ereményes legyen és ne öncélú legyen a tan, az eszme ?

Miként lehet a tanításban romolhattlanságot felmutatni ?  A romolhatatlan tanítás arról a belső értékekre figyelő tudányról szól, amit az apostol a felsorolásban a méltósággal fejez ki.   Egy külön elmélkedés témája lehet az egészséges , a romolhatatlan tanítás vizsgálata. Itt a felsorolásban a jó cselekedetek példaképének egy ismérve a romolhataltan, tehát örök, időtálló tanítás, amely felismeréséhez, és melyről való tanításhoz elengedhetelten feltétetel a belső emberi érték, s eképpen a méltóság is. (  A méltóság helyett az új fordítású Szentírás szövegeiben a komolyság található. Itt a görög szövegben a “hé szemnotes” a tiszteletreméltóságra, a tisztességre utaló szó található. )

Akkor hát mi lehet a méltóság ? Ezzel kapcsolatosan talán érdemes elolvasni az alábbi eszmefuttatásokat :

” Mielőtt az emberi méltóságról beszélnénk, előbb tisztázni kell, mit értünk egyáltalán méltóságon. Köznapi megközelítésben a méltóság fogalma az érték, értéktudat és a velük összefüggő magatartásbeli elvárás közötti összetett szerkezetet jelöli. A magas közéleti funkciók viselőit nem pusztán hivatalukba, hanem a „hivatalba és méltóságba” iktatják be, ezért aki értéket tulajdonít a szóban forgó hivatalnak, a hivatal viselőjével szembeni magatartásbeli elvárást is hozzákapcsol. Csak az tölti be hivatalát a megkívánt méltósággal, s számíthat ezért tiszteletre, aki képes megvalósítani a hivatal méltóságával együtt járó viselkedésmintát. Ha nem tud eleget tenni a „hivatal méltóságának”, akkor közömbösségben van része, esetleg megvetéssel büntetik. A méltóság tehát egyrészt magával a hivatallal eleve adva van, másrészt viszont meg kell valósítani.”  ( Gáspár Csaba László - forrás - http:/www.epa.oszk.hu/00400/00458/00120/2163.html )

” Ezt a kifejezést,hogy emberi méltóság, a régi filozófiában - tehát már Krisztus előtt - használták.Kétféle értelemben is bemutatták: az egyik a társadalm vonatkozású használat volt. Tehát az embernek a közösségben , a társadalomban elfoglalt helye, az őt megillető rang és megbecsülés vonatkozásában alkalmazták ezt a kifejezést. Néha persze értettek rajta személyi méltóságot az újabb időkben, vagy a személy méltóságát is. A másik alapvető értelme ennek a fogalomnak  bensőségesebb, az ember belső értékére vonatkozik. Tehát olyan sajátosság, amely az embert a többi élőlénytől megkülönbözteti. ” ( részlet  Erdő Péter - “Emberi méltóság, igazságosság,jog, emberi jogok” című tanúlmányából )

A méltóság, a bibliai szóhasználatban, világi ( császári) egyházi ( főpapi) hatalmat jelent, de találkozunk e szó használatát illetően a tisztaság, a határozottság , az erő jelentésében is. Érdekes a Károly Gáspár  fordítását összevetni újabb Biblia-fordításokkal , és megvizsgálni hogy ott ahol Károly méltósággot fordít az újabb fordítások milyen szavakat haszálnak ( igazodva a Szentírás különböző szóhasználatainak a jelentéséhez ).

Összegezve:  a jó cselekedetek méltóságot adnak az embernek. A méltóság néha eltávolítja az embert a közösségtől, máskor pedig olyan példává nemesül, amelyet ha “utánozni” ( helyesebben magunk is gyakorolni ) tudunk hatalmat nyerünk általa. Olyan hatalmat, ami megvéd az igaztalan vádaktól, a hamis rágalmaktól , a sötét világ mindent összemosó és  bemaszatoló  kísértéseitől és külső támadásaitól egyaránt. A példaképekben való csalódás korában, a belső emberi szép értékek, a helyes ( vagyis jót cselekvő érték-megvalósító ) humánus magatartás egy olyan lehetőség, amellyel ha élni tudunk nemcsak az önmegvalósításnak-, de a  szeretet-szolgálat kiteljesedésének a kereszt-hordozó üdvösségének az útjára találunk rá. Adja Isten így legyen. Ámen és ámen!