RevC naplója

“Megkoronázod az évet javaiddal,és nyomaidon bőség fakad.” Zsolt65,12

“Istenem vagy,hálát adok neked, Istenem, magasztallak téged! ” Zsolt 118,28

“Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak!Aki sírva indul,mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!” Zsolt 126,5-6

Korona - a hatalom díszes jelképe. Megkoronázás - “felkenni” valakit a hatalom gyakorlására.

Korona - ékszer, drága kövek és nemes fémek ötvözete, ami ellenáll az időnek -  csillogása az idő múlásával is megmarad. A nemes fémek és drága kövek a hatalom örökkévalóságának a jelképe.

Az isteni javak  - romolhatatlan drága-gyöngyök. Az évet, az időt koronázta meg Isten a javaival.

Nyom - ahol elhaladunk nyomot, jelt hagyunk magunk után.  Ez a homokban - amíg el nem fújja a szél - a sárban -  amíg fel nem száraz a sár, vagy el nem mossa újabb víz -  látványos. Vajon csak ilyen szemmel látható nyomokat hagyunk ? Nyomot hagyunk nemcsak lépéseink után, de szavainkkal embertársaink lelkében, minden cselekedetünkkel akármerre haladunk el. Ezen nyomok alapján “mutatkozunk be”. A faragász a vésőjével, a földműves, az ekével, boronával,sarlójával, ki-ki a maga cselekedetével hagy nyomot.Nemcsak mi hagyunk nyomokat - de társaink is nyomot hagynak bennünk . Vajon felismerjük azokat a nyomokat is amelyek áldást hoznak az életünkbe, vagy csak azokat, amelyek fájdalmat, csalódást okoztak ? Továbbá - felismerjük-e életünkben az isteni nyomokat , a gondviselés ölelésének a nyomait ? Isten nyomaiból bőség fakad - ismeri fel a zsoltáros. Mi felismerjük-e ezeket a bőség nyomait ? Tudunk-e hálát mondani ezekért a bőséget árasztó nyomokért és megtaláljuk-e, követjük-e ezeket a nyomokat ?

Istenem vagy - felismerése az isteni hatalom segítő jelenlétét az életünkben.  Istenem vagy -  teremtő,gondviselő, Isten. Hol van Isten helye az életünkben ? ” Mit kezdünk ” Istennel ?  Hogyan beszélgetünk vele, felismerjük-e jelenlétét ? - vagy csak a sok szenvedés, a könnyes vetés, a sírás könnyei az amire emlékezhetünk ?

Könnyezve vetni - mert, szíjjas a föld, mert égetik a tenyerünket a magok ? Mert fáj a lelkünk ? Mi az ok arra, hogy sírásra fakadt vetés közben ?  Ha sírva is - de vetni ! - eképpen ujjongva arathatunk majd.

A könnyes magok kalászba érlelődnek, s már az örömkönyei mossák a kalász-szemeket.

Hálaadás ünnepe előtt - ne csak a könnyes, síró magvetés emléke, de a beérett kévék öröme , az aratás köszönete legyen lelkünk eledele. Bár lehet ,hogy könnyeink ki nem apadhatnak soha és könnyel áztatjuk majd ismét a vetőmagot, de vessünk, hogy legyen mit arassunk akkor is. Erösödjünk meg a reménységben és a vetés értelmében. Adjunk hálát az evengéliumi üznetetért. Ámen