RevC naplója

” A diófás kertekbe mentem vala alá, hogy a völgynek zöld füveit lásssam, hogy megnézzem, hogy fakad-é a szőlő,és a pomagránátfák virágzanak-é ?Nem tudtam, hogy az én elmém ültete engem az én nemes népemnek díszhintajába.” Én.én.6,8-9

” Hasonlatos a mennyek országa az emberhez, aki aki az ő földébe jó magot vetett.” Mt.13,24

Gyászoló család, végtisztességet tevő gyülekezet! Egy küzdelmes földi élet véget ért. Egy küzdelmes élet,mely 1926 -ban indult és 2oo9-ben zárult le. Mint  fák hullatják levelüket, miután termésüket átadják az ősznek - úgy adta vissza lelkét Teremtőjének az immár földi létből örökre távozó néhai F.I. Megállunk a színes levelekbe öltözött fák előtt és nézzük,miként cibálja-kopaszítja a szél  a nemrég gyümölcseivel pompázó koronát. Hasonlóképpen állunk meg egy földi életútjának késő őszéhez és eképpen elmúlásához érkező ember koporsója előtt. S mint mikor az őszi lombtól megkopasztott fák előtt állunk - és felsóhajtunk :milyen hamar telik az idő, lelkünket mélyebb sóhajjal tépi fel a gyász az idő elmúlása miatt, mikor szembesülünk a könyörtelen valósággal, a halállal. Ő aki szemét örökre behunyta, számára az idő beteljesedett, és már nem homályosan, de színről színre tudja az isteni igazságot: a szeretet megváltó reménységét, az örök életet. Hitünk szerint, aki meghal visszaadja lelkét a Teremtőnek és az örök üdvösségben nyer végső nyugodalmat, aszerint amint élt e földön. Mi pedig , gyászoló család, végtisztességet tevő gyülekezet már számunkra  megmaradt hitünknek eme vigasztalása. A hitnek ennek a csendjében igyekszünk az elmúlás okozta fájdalmat méltósággal elviselni utolsó útjára kísérni a szeretett édesanyát,nagymamát,dédanyát,rokont,szomszédot,rokont, gyülekezeti tagot, falustársat. Megszólalt a harang, felcsendül ajkunkról a fájdalmas zsoltár:”Tebenned bíztunk eleitől fogva”. A végtiszességet tevő gyülekezet az udvaron és felhangzik a búcsúztató fohász és evangélumi üzenet. Mindez ismerős, mert sajnos az elmúlással gyakrabban találkozunk , mint a születéssel -  többet temetünk, mint amennyit keresztelünk.  Ez általános megállapításon túl, azonban egy percig sem szabad elfeledkeznünk arról,hogy azáltal hogy a temetésekkel szegényebbek leszünk, eképpen a közösségünk értékesebb lesz számunkra  - az által,hogy akik előttünk jártak olyan örökséget hagytak ránk ami megtartja és értkessé teszi az életünket. Megvagyunk győződve afellől is,  hogy közösségünk befogadóvá lehet majd azok részére is akik lelki otthont keresnek s találnak majd e hitben és e megtartó közösségben. Értékes vagyunk, mert ismerjük egymást és oda figyelünk egymásra és segítjük egymást, fenntartjuk és fejlesztjük nekünk drága kis egyházunkat, hogy megmaradjon és teret adjon, az édes otthon hitét és reménységét a gyermekeinknek és unokáinknak is.

Amint az elmúlás-adta közösség-féltő szeretet vigaszát keresem , lelki szemeim előtt megjelenik a templom jobb oldali padsorában az ablak alatt a vasárnaponkénti és ünnepi istentiszteletek alkalmával egy idős asszony arca, figyelmes és sokszor mosolygós szempárral. Lépni már nem tudott bot nélkül - mint oly sokan a hűséges templombajárók között - de sajnos már az utóbbi időben a prédikációnak sem hallotta minden szavát rendesen. Amíg viszont tehette ott volt minden alkalommal az istentiszteleteken. Majd családlátogatásaim alatti beszélgetéseink jutnak eszembe ,s főként az amikor az elmúlt , de számára oly megpróbáltató, de mégis drága és gyönyörűséges múltról beszélt. Küzdelmes idők - mikor falustársaival közösen vették fel a harcot az élet kihívásaival, nemegyszer gyalog indulva el és érkezve meg átalvetővel a piacra, küzdelmes idők, melyben az élet kihívásaira adott harcban a családért fáradozó munkában ott volt - mint ahogy sok jobbágyfalvi unitáriusnak ott van ma is - a nagyobb közösséggel , az egyházközséggel való törődés is. Néhai F.I. életében is ott volt az áldozat öröme is, amit az egyházközségéért tehetett és tett is, menmcsak az istentiszteletek buzgó lélekkel való látogatása - mint tanulta ő is konfirmációja alkalmával - de a hétköznapokban is a részévétel e közösségi munkában.

Nem véletlenül választottam az Énekek Éneke szentírási üzenet e néhai szerető lélek koporsója mellé , ahol az Istenhez való tartozás örömének szavai az élet szépségeinek a dícséretével jelennek meg. Egy képet jelenít meg a felolvasott szentírási üzenet: a diófás kertben, a virágokkal tarkított völgyben, almafák és érett szőlők között,mintha az élet lüktetésének a zenéjét hallgatná az ember. A kép amit elénk vetít az evangélium jelképekben, üzenetben , sokfelé ágazó mondanivalóban  igen gazdag. Már az első kép a diófának a képe is emlékezetet bennünket arra a múltra,ahonnan átvettük a drága örökséget. Köztudott, hogy aki diófát ültet az elsősorban nem önmagára , de az utána jövő nemzedékre gondol. A diófát elülteti, de termésének igazán utódai örvendhetnek. A diófás kert ilyen értelemben az a múlt amit értünk tettek mindazok aki előttünk jártak , s valahányszor megpattinjuk a kemény dióburkot eszünkbe jut gazdag örökségünk amiért nekünk semmit sem kellett tennünk, csupán elfogadnunk, de talán eszünkbe kell jusson az is, hogy magunk is legyünk diófa-ültető nemzedék,hogy utódainknak is élete legyen. Ezt az élet-szeretetet otthonról hozta magával.Négy gyerekes családban nőtt fel és szülei még két árva gyereket vettek magukhoz akiket felneveltek.Bizony ez a diófa-ülető élet küzdelmes élet volt - sokszor szíkes, száraz volt a talaj, máskor árvízes - de mindig értelme volt lemenni a völgybe,a síralom völgybe is ha kellett, és termővé művelni a földet - hogy életet adjanak az elszórt magok. Ezt a gondolatot egészíti ki a Máté evangéliumának az üzenete : Isten országa hasonló ahhoz az emberhez, aki a földjébe jó magot vetett. Tehát Isten országa a munkálkodó emberhez hasonlítható. Ezt az Isten országát pedig az eltávozó ember -kinek végtisztességére gyűltünk össze  -  magában vitte, mindaddig amíg ereje engedte. Sokszor lement a völgybe hogy megvizsgálja a diófáit, az almafáit, a szőlőtőkét! Mint ahogy az édenben levő első emberpár számára is fontos volt a tudás megszerzése - akár az éden elvesztése árán is - így az eltávozó néhai lélek is aképpen gondozta élete almafáit és tette a családi asztalra gyermekeinek, hogy éljenek vele. E völgy szőlőről is üzen: a reménység gyümölcse, ami magába szívja a nyárnak napsugarát, színeit és melegét egyaránt. 1944-ben kötött házasságot, mely házasságot Isten két fiugyermekkel áldotta meg.1991 -ig bolgog házaséletet élt, amikor eltemeti férjét és özvegységének idejében temeti el kissebbik fiát, Gyulát.

Az Énekek Éneke az élet völgyévé munkált síralomvölgyét írja le, a diófa, almafa, szőlős, virágos zöld rét festményszerű bemutatásával. Máté evangélista a jó magokat elvető földműves munkáját Isten országának nevezi. Mindkét szentírási kép az elhunyt életének összefoglalója is lehet akár, kigészítve az Éneke Éneke másik felolvasott versével: ” Nem tudtam, hogy az én elmém ültete engem, az én nemes népemnek díszhintajába.” E völgyből távoznia kell a szemlélődő és a munkálkodó embernek is. A munkás ember megbecsült nemes népe által, aki díszhintóba ülteti az értékes embert.  A nép nemes - aki díszhintót készít annak akit értékel munkája révén.  A völgyben ősszel a diók kiesnek a burokból, a gránátalmák és a szőlőszemek a földre hullanak, a zöld fű megsárgul, a virágok szirmait is elfújja a szél. Az élet rendje, az idő múlása elhasznál mindent. Igy telik el lassan az emberi élet is. Völgyeink - ha megmunkáljuk gazdag termést hoznak, ha nem akkor is elsárgulnak a vadon nőtt levelek.

Eltávozó embertársunkat nemes népe díszhintóba soha nem emelte , munkája érdemeként - állítsunk hát emléket ekképpen számára .Adjon az Isten számára csöndes pihenést - hozzátartozóinak pedig vígasztalást. Ámen

itt.

itt.

itt.

A fénykép megtekinthető itt.

” Gondoskodsz a földről, megöntözöd, nagyon meggazdagítod, Isten patakja tele van vízzel. Gabonával látod el az embereket, így gondoskodsz a földről.” Zsolt 65,1o

Gond - gondoskodás - gondviselés.  Gond: lelki és más természetű teher. Gondoskodás: a teher megismerésének és hordozásának a folyamata. Gondvislés: a teher átvétele.

A föld - élettér, Isten teremtménye. Mi lehet a ” föld gondja” ? Lélegzik minden mi él. A föld is lélegzik. A vizek, a levegő , a termést-adó por - a föld élettere- a halak, növények,állatok, emberek! A földről való gondoskodás - a föld terhének a megismerése és hordozása.

Megöntözni a földet - meggazdagítani a földet. Homok, tövises gondozatlan hely, jólmegmunkált termést-adó por - Isten patakjában víz. A föld terméséről való gondoskodás - az emberekről való gondoskodás. A hit , hogy Isten gondol ránk és segít minket a terher-hordozásunkhoz erőt ad. A hit éppen ezért a földet, a vizet, a termést - szentnek, tiszának, Isten-áldotta gondoskodásának ismeri fel. Éppen ezért vigyázni kell a földre, úgy ahogy Isten megteremtette és gondozni hogy az isteni gondviselés legyen hol teret nyerjen!

Gabona , kalász, búza - élet ! Isten gondoskodása - a kenyér és a bor. A kenyér-morzsa azt táplálja igazán aki éhesen is kézbe vette a búzaszemet és a földbe simogatta könnyeivel öntözte.

A kortynyi italnak az ízét az érzi igazán, és azt táplálja, aki fellazította a földet a szőlő gyökereinél, egyszóval aki gondozta addig amíg a nyári napsugsúgarakat magába szívta és minden ragyogását a zamatába oldja fel a borban.

Jézus gondoskodott a tanítványokról - emberek gondoskodnak egymásról. Az úrvacsorai közösségben az egymásról gondoskodó közösségnek a lelki eledelét, kenyerét és borát kínálja fel.

Igy készüljünk az úrnak asztalához.

Ámen

itt.

“Megkoronázod az évet javaiddal,és nyomaidon bőség fakad.” Zsolt65,12

“Istenem vagy,hálát adok neked, Istenem, magasztallak téged! ” Zsolt 118,28

“Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak!Aki sírva indul,mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!” Zsolt 126,5-6

Korona - a hatalom díszes jelképe. Megkoronázás - “felkenni” valakit a hatalom gyakorlására.

Korona - ékszer, drága kövek és nemes fémek ötvözete, ami ellenáll az időnek -  csillogása az idő múlásával is megmarad. A nemes fémek és drága kövek a hatalom örökkévalóságának a jelképe.

Az isteni javak  - romolhatatlan drága-gyöngyök. Az évet, az időt koronázta meg Isten a javaival.

Nyom - ahol elhaladunk nyomot, jelt hagyunk magunk után.  Ez a homokban - amíg el nem fújja a szél - a sárban -  amíg fel nem száraz a sár, vagy el nem mossa újabb víz -  látványos. Vajon csak ilyen szemmel látható nyomokat hagyunk ? Nyomot hagyunk nemcsak lépéseink után, de szavainkkal embertársaink lelkében, minden cselekedetünkkel akármerre haladunk el. Ezen nyomok alapján “mutatkozunk be”. A faragász a vésőjével, a földműves, az ekével, boronával,sarlójával, ki-ki a maga cselekedetével hagy nyomot.Nemcsak mi hagyunk nyomokat - de társaink is nyomot hagynak bennünk . Vajon felismerjük azokat a nyomokat is amelyek áldást hoznak az életünkbe, vagy csak azokat, amelyek fájdalmat, csalódást okoztak ? Továbbá - felismerjük-e életünkben az isteni nyomokat , a gondviselés ölelésének a nyomait ? Isten nyomaiból bőség fakad - ismeri fel a zsoltáros. Mi felismerjük-e ezeket a bőség nyomait ? Tudunk-e hálát mondani ezekért a bőséget árasztó nyomokért és megtaláljuk-e, követjük-e ezeket a nyomokat ?

Istenem vagy - felismerése az isteni hatalom segítő jelenlétét az életünkben.  Istenem vagy -  teremtő,gondviselő, Isten. Hol van Isten helye az életünkben ? ” Mit kezdünk ” Istennel ?  Hogyan beszélgetünk vele, felismerjük-e jelenlétét ? - vagy csak a sok szenvedés, a könnyes vetés, a sírás könnyei az amire emlékezhetünk ?

Könnyezve vetni - mert, szíjjas a föld, mert égetik a tenyerünket a magok ? Mert fáj a lelkünk ? Mi az ok arra, hogy sírásra fakadt vetés közben ?  Ha sírva is - de vetni ! - eképpen ujjongva arathatunk majd.

A könnyes magok kalászba érlelődnek, s már az örömkönyei mossák a kalász-szemeket.

Hálaadás ünnepe előtt - ne csak a könnyes, síró magvetés emléke, de a beérett kévék öröme , az aratás köszönete legyen lelkünk eledele. Bár lehet ,hogy könnyeink ki nem apadhatnak soha és könnyel áztatjuk majd ismét a vetőmagot, de vessünk, hogy legyen mit arassunk akkor is. Erösödjünk meg a reménységben és a vetés értelmében. Adjunk hálát az evengéliumi üznetetért. Ámen

Az idén a Kultuszminisztériumhoz benyújtott pályázatnak köszönhetően a szeredai templomunk belső gerendáinak a tűzoltósági és egyéb kórokozók elenni lekezelése után ( ez más bevételi forrásból származik ) és  a tetőszerkezet belső leszigetelése kezdődött el. Ezzel párhúzamosan készülnek az ablakok a Duxbury testvérgyülekezetünk adományának és a Megyei Tanácshoz benyújott pályázat eredményének  köszönhetően. A külső, vagyis a bejárati ajtók a gyülekezeti tagok adományaként kerül az épületbe.

” Minden nap végezzétek el a kiszabott napi munkát…! ” 12 Móz.5,13

Kedves tesvéreim!Tudom:látszólag egyszerű, mégis nehéz  témát választottam az őszi hálaadás előtti vasárnapra.Látszólag egyszerű és egyben gyönyörűséges is. A munka kérdésével nap mint nap találkozunk és az ezzel kapcsolatos felfogásunk igen eltérő .Hogy mennyire eltérő a munkáról kapcsolatos felfogásunk, talán elég megemlítenem Dr. Rezi Elek tanár úr az Unitárius Erkölcstan című tanulmánykötetében miként osztályozza  a munka fajait.  A munkavégzés szempontjából  megkülönböztetünk egyszerű, fizikai, szellemi, egyéni, közösségi és kreatív munkát. A továbbiakban hadd  idézzem az  említett tanulánykötetből a munkával kapcsolatos  unitárius megközelítésünket: ” Felfogásunk szerint minden munkának megvan a maga értéke.Ezt az értéket határozza meg,milyen és mennyi értéket valósítottunk meg a munka által.Az értékmegvalósítás folyamatában nagyon fontos az ember személyes odaadása és a munkavégzés átélése.Meggyőződésünk,hogy a munka nem kényszer,nyűg, átok, de nem csupán foglalkozás vagy létfenntartásra irányuló cselekedet,hanem hivatás. A munka nem öncélú művelet,túlmutat önmagán:egy magassabb rendű isteni és emberi cél szolgálatának eszköze.(…) Az unitárius etika úgy fogja fel a munkát,mint isteni megbízatásra adandó választ az ember részéről.Valljuk,hogy  hivatásszerű,példás munkát végezni nemcsak kötelesség,de megtisztelés is.Megtisztelés munkánkkal  “jó gyümölcsöket teremni” mások életében.”

Érdemes összefoglalni az említett tanulmány, miképpen mutat rá a munkával kapcsolatos felfogásokra. Az ószövetség egyik felfogása szerint a munka Isten bűntetéseként jelenik meg. Gondoljunk arra,hogy milyen eszményi állapot volt az édenben amikor az első emberpár csupán a lét  boldogságában élt - s majd az éden elvesztése után a munka egyenesen Isten büntetésének a felfogásaként jelenik meg. Az ószövetségi próféták ezt a felfogást elutasították és hangsúlyozták,hogy az Isten iránti tisztelet nem csupán a templomi kultuszban, de a mindennapi életben az alkotó munkában is meg kell mutatkozzon.  A görög erkölcsfilozófia pedig a munkavégzést az ember részére lealacsonyító dolognak vélte, Arisztótelész például azt hírdette, hogy “a rabszolgákkal való érintkezés demoralizálja a polgárokat.” Az Újszövetségben Jézus kiemelte a munka értékét, a munka hozzásegíti az embert a tökéletesedéshez, s így Isten munkatársaivá válik az ember. A munka nélküli lusta embert elítélte. ” Az én Atyám munkálkodik, énis munkálkodom” olvassuk a Jn 5,17-ben. Pál apostol , a jézusi tanítás példáján a 2Thessz 3,1o-ben kijelenti,hogy ” aki nem akar dolgozni, ne is egyék.” A munkavégző értékelését pedig az 1Tim 5,18-ban olvassuk: ” méltó a munkás a maga jutalmára.”

A munkával kapcsolatos felfogásról nemcsak az ó -, és újszövetség vagy a kölönböző történelmi korokat tanulmányozhatjuk, de érdemes  a ENSZ közgyűlésén az 1948 december 1o.én elfogadott határozatát is átismételni,ahol a munkát az egyetemes emberi jogok Nyilatkozatában is megtaláljuk: ” 1. Minden személynek joga van a munkához, a munka szabad megválasztásához,a méltányos és kielégítő munkafeltételekhez és a munkanélküliség elleni védelemhez. 2.Az egyenlő munkáért mindenkinek,bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga. 3.Mindenkinek , aki dolgozik,olyan méltányos és kielégítő fizetéshez van joga, amely számára és családja számára az emberi méltóságnak megfelelő létet biztosít, és amelyet megfelelő esetben az szociális védelem összes egyéb eszközei elégítenek ki. 4.Minden személynek joga van a pihenéshez, a szabadidőhöz,nevezetesen a munka időtartamának ésszerű korlátozásához, valamint az időszakonkénti fizetett szabadsághoz.”

Szóval a munka maga, nemcsak erkölcsi , teológiai de jogi,politikai,gazdasági és más természetű  kérés is. Természetesen én elsősorban az erkölcsi és a teológiai kérdésekkel foglalkozom ez elmélkedésemben. A szentírási vers, mint elmélkedésem textusa sok gondolatot, üzenetet közvetít. Elöszőr érdekes megvizsgálni azt a kort amire ezek a szavak utalnak. Mózes idejébe kell visszamennünk, annak a Mózesnek az idejére, aki az égő csipkeborkornál történt elhívatása után, a pusztából visszatér Egyiptomba és szembesül testvérei nehéz sorsával.  Az egyik ilyen nehézség amit észrevett épp az a megalázó rabszolgamunka volt amit társai a hatalmas fáráó parancsára kellett végezzenek. Ahol már nem csak az emberi méltóság, de maga a létfenntartás is veszélybe került - annak ellenére, hogy kínkeservesen dolgoztak a társai. A 2 Móz könyvének az 5 része egy vályogkészítő munkatelepet ír le, ahol mindenkinek minden napra ki volt osztva az elvégzendő munka.Vályogtéglát kellett készíteni szalmából és agyagból. Mózes a fáraáóhoz azzal a kéréssel ment, hogy a nehéz munkát végző társait engedje el a pusztába,hogy ünnepet üljenek. Háromnapi útra kért engedélyt - az eltávozáshoz,hogy áldozatot mutassanak be az Istenüknek. A fáráó válasza erre a kérésre az volt,hogy még jobban megnehezítette a munkát:” . .. ne adjanak többé szalmát a népnek a vályigvetéshez, úgy mint eddig.Menjenek,és szedjenek maguknak szalmát.De vessenek ki rájuk ugyanannyi vájogot,amennyit eddig kellett készíteniük!” Szalmát tehát nem kaptak, azt maguk kelett beszerezzék, de a munkálatokból semmit sem engedtek el, és eképp szóltak a kényszermunkásokhoz: ” Minden nap végezzétek el a kiszabott munkát úgy, mint amikor volt szalma! ” Ez tehát a törtélelmi kor amikor e szavak leíródtak.

A munkával kapcsolatos felfogások rövid ismeretése a szentírási korba való rövid betekintés után a textus talán mindannyiunk számára értékes üzenetet közöl és érzéseket hív elő. Elöszőr is hálát adunk a jó Istennek, hogy erőt és egészséget adott nekünk,hogy dolgozni tudjunk . Hálát adunk a munkáért amit elvégezhetünk ki-ki a maga területén. Hálát adunk a földért és a szerszámokért amivel a földet megmunkálhatjuk  - hisz ez Istentől jövő feladat amit függetlenül felkészültségünktől adott Isten számunkra. Eképpen hálát tudunk adni a termésért majd egy hét múlva hálaadó ünnepünkön. Hálát adunk a lelki, szellemi képességeinkért amely alapján elvégezhetjük a munkánkat. Hálát adunk a mindennapokért amikor - jelképesen szólva - szalmánk és agyagunk van , hogy vájogot vethetünk és építhetjük Isten országát, ahova mi is mint élő kövek épülünk be. Hálát adunk a munkáért tehát, hogy hálát tudjunk adni majd a munkánk utáni áldásokért. Mindenkor pedig hálát adunk Istennek mindenért!

Kérjük hát Istent,hogy legyen erőnk és időnk elvégezni a ránk bízottakat és ne feledkezzünk meg életünk adójáról és mindeneket megáldó Gondviselőnkről. Ámen.