RevC naplója

2009. augusztus 29. szombat

Az igazság íze

Kategória: Nincs kategorizálva — revc @ 8:22
“Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik békességet teremtenek. “
Jak 3,18
Maghozó gyümölcsfát teremtett Isten. A tiltott fa gyümölcsét megkóstolva elveszítette az első emberpár az édent. Majd az édenen kívül a földnek az első gyümölcséből áldozati ajándékot nyújtottak át az Istennek. Az első gyümölcs szent, tiszta.   A gyümölcstermő fa az értékes élet jelképe.  “… Elhagyjam-é édességemet és  jó gyümölcseimet , és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?”  olvassuk a Bír 9,11 -ben ,  a fák királyválasztásáról szóló történetben. A zsoltáros az Istenben bízó embert a gyümölcshozó fához hasonlítja. A Példabeszédek tanítása szerint a gyümölcs jobb a tiszta aranynál (Péld8,19 ), majd az igazak gyümölcséről,mint az élet fájáról tanúskodik ( Péld 11,3o) amikor az igazak gyökere ad gyümölcsöt ( Péld.21,11 ) Egy másik helyen pedig így figyelmeztet : ” Mind az élet, mind a halál a nyelv hatalmában van és amiképpen ki ki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét. A próféták többször utaltak a cselekedetek gyümölcsére. Jézus megtéréshez illő gyümölcsökről beszél és arra figyelmezetet, hogy az a fa amely nem terem gyümölcsöt, azt kivágják és tűzre teszik. Vannak azonban jó és rossz gyümölcsöt termő fák is Jézus szóhasználatában. Ahhoz hogy gyümölcsöt teremjenek az elvetett magok jó földbe kell nekik esniük. A terméketlen fügefát pedig elszárad Jézus haragja miatt. Isten országa is csak olyan népnek adatik , aki megtermi annak gyümölcsét. Jézus az igazi szőlővesző és akik az ő útján járnak gyümölcsöt teremnek. A Galata levélben Pál apostol a lélek gyümölcséről ír: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.

Mai elmélkedésünk tárgya az igazság gyümölcse. Milyen íze lehet ennek a gyümölcsnek ? - kérdezhetnénk. Talán keserű, talán édes, csípős-e , vagy inkább kellemes az ínynek ?  Szinte halom, amint gondolatban együtt értünk azzal, hogy az igazság gyümölcse csak azoknak keserű vagy csípős akik nem érlelték , akik távol állanak ennek érlelő napsugaraitól. Igy lehet édes, felszabadító, kellemes mindazok részére akik  gondozzák ennek termő fáját.

Az igazság gyümölcsei, mint minden gyümölcs nem terem csak akkor, ha valaki elveti a magvait. Ezek a magvak jó földbe kell kerüljenek,hogy jó termést hozzanak.  Az igazság magvai    - úgy vélem - akkor is gyümölcsöt teremnek ha nem kerülnek jó földbe, hisz ezek a magvak nem csalhatóak le, nem lehet helyettesíthetőek  semmivel. Valami vagy fehér, vagy fekete, vagy hideg, vagy meleg - így az igazság sem lehet sosem szürke vagy nem lehet langyos. Az igazság magvai ott is igazság magvai maradnak ahol nem fogadja be őket a talaj, de ha egy kis gyökeret eresztenének hatalmas fává növekedve maghozó gyümölcsöt hoznak. A gyümölcsérlelő nyár után máris elérkezett a szántás ideje. Szomjas a föld a magokra, szomjas a jövőt kutató, ezért dolgozó  ember a felszabadító igazságokra! Az igazság magvai olyan értékesek számunkra, mint múltunk, jelenünk, mint a jövőnk, egyszóval az életünk. Szükségünk van az igazságokra, mert szükségünk van a tiszta levegőre, a szomjat oltó italra, az éhséget csillapító ételre. A léleknek is szüksége van az igazságra, hogy a világosságban felismerhetőek legyenek az értékek.

Az igazságot lehet harciasan is követelni, amikor vagy a fehér, vagy a fekete kerül ki győztesen és megsemmisít mindent ami hazúg. E harcias már-már bosszúálló követelés sok sebet ejthet  - sokszor magán az igazságon is.

Az evengéliuni üzenet a békességes igazság arcát fordítja felénk. Békesség nélküli az igazság halott - fogalmazhatunk akár így is.  Az evangéliumi igazság része a békesség is, mert az igazság alapja az a szeretet, amit sokszor éppen az ellentmondások harcias kényszerével  küzdünk meg.

Adja meg számunkra az Isten az igazság gyümölcsének a jó ízét - és adjon erőt békességet teremteni önmagunkban és miközöttünk .Ámen


Nincs hozzászólás

Nincsenek még hozzászólások.

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.

Bocsánat, de a bejegyzéshez egyelőre nem lehet hozzászólni.

WordPress MU altál hajtva. WPMU sablon csomagot készítette WPMU-DEV.

? x
words:
amount last words:
time needed:
words per second:
average words per second: