RevC naplója

“… sátra bejáratánál síránkozik.”4 Móz.11,1o

Szeretem a bekecsalji “kőszikla-találkozókat”! Szeretem a Biblia-órákat, és azt ahogy megosszuk egymással a gondolatainkat egy-egy szentírási üzenetről. Érdekes, ahogy a különbözőségek ellenére – egymás hitét és felfogását tisztelve – összeáll a színes kép egy-egy eseményről,fogalomról, szóképről, kijelentésről. Református, adventista és unitárius hitnek “prizmáján” villan fel ez a színes kép. Szeretem ha e “prizma szűrője” kiszélesedik a római katolikus hitnek színvilágával is. Igen, szeretem az ilyen alkalmakat – szeretek a lelkész kollegáimmal találkozni és beszélgetni egy-egy szentírási üzenetről elmélkedni. Ezen találkozásaink alkalmával beszéljük meg a következő Kőszikla lap körüli teendőinket is: ki megy egy a nyomdába és számolja ki egyházközségekre leosztva a lapszámot és hordja el, valamint több hasonló gyakorlati vagy elméleti kérdést is. A legutóbbi “kősziklázásunkra” a márkodi parókián került sor. A fenti szentírási üzenet innen hoztam magammal, majd vittem tovább egy vasárnapi szószéki beszéd alapgondolataként, majd ez írás alaphangjaként (?) igyekszem majd megpendíteni a lélek néhány húrját. E Biblia-óra után beszéltük meg, hogy a soron következő ( tehát ezen szám) kősziklájának a témája az otthon .

E rövid bevezető után hadd térjek rá az “én otthonom” leírására.Otthon – számomra a bekecsalji Nyárád tere, ahol “kősziklázom”. Valahogy egy év után már az otthonom egy része lett nemcsak e lap, de a lap kiadása előtti találkozások, a már említett Biblia-órák alkalmai is. Otthon – felismerés a felekezeti különbözőségen túl egy tájhoz való tartozás gyönyörű megtapasztalása. Otthonom: a Nyárád tere ahol kerékpárommal csendes időmben száguldozhatok, vagy rohanásaimban autóval roboghatok, otthonom e Kőszikla enyhet adó hűs árnyékában.Otthonom – felmutatni és ápolni e kedves szülőföldnyi tájon a reménység és hűség lángját. Ahogy leírom mélyről jövő vallomást máris rámpirítanak a szavak: hogy is tudok ilyent írni: az otthonom számomra csupán ennyit jelent? Miként tudnám “elhanyagolni” e felsorolásban a Kiküküllő mentét, ahol gyerekekkorom nyomait őrzik az ösvények és gyerek-, és ifjúkorom hangját és arcát még őrzik a számomra oly kedves nevelőim és én is őrzőm kedves jó tanácsaikat, mint hamubasült pogácsát és a ceruzát mivel tarisznyámban elindítottak ? De hogyan tudnám kihagyni Székelyudvarhelyt, azt a várost, ami egy even át befogadott mint szakképzetlen munkást ? Elfeldkezhenénk talán Nagyváradról – ahol a megpróbáltató másfél éves 89 előtti katonaságom ideje alatt szállásom, ruhám és ételem volt ? Kolozsvárról szót ne ejteni pedig nagyfokú “nagyképűséget” jelentene amikor az otthonról írok , ahol öt évig az egyetemi évek idejében készülhettem a lelkészi hivatásra. De miként hagyhatnám ki az Egyesült Államokat, ahol közel egy évet gyakorló segédlelkészként tanultam a nyelvet és a papi munka gyakorlatát ? Szásznádas és Pipét, a két éves gyakorló segédlelkészi éveim ?! Tudom - bárki felsorolhatna több vidéket és tájat amit magával hozott ami beleépült az “otthonába” !

Mi is az otthon ? Az “otthont” én nem tudom bezárni a jelenbe – az otthon számomra jelenti a múltat és jelenti az eljövendőt is. Az otthon “határait” sem időben sem földrajzilag nem tudom behatárolni – az otthon az amit magammal hoztam és ahova igyekszem és amit magammal viszek. Az otthon, meg nem fogható, be nem határolható, el nem vehető, meg nem vásárolható. Az otthon számomra végtelen akár jobbra, akár balra, akár előre, akár hátra, vagy éppen a mélységbe vagy a magasságba nézzek is. Igy otthon az áldott emlékezetű nagyszüleim emléke és reménységem szerint az eljövendő unokáim mosolya is. Az otthon: az egész Föld ahol éltem, ahol élek, vagy ahol még élni fogok (ha csak egy pár napra is).Otthon - az amit nem lehet kitépni sem a törtémelemből, sem a lelkemből: az otthont magammal viszem és az otthon magával visz engem. Nem, az otthon az nem én vagyok, de velem van az otthon, amit nem tagadhatok meg (mert elfeledkezne rólam mint a két kezem vagy szemem, vagy szám akár egész lelkem ).Szóval ahol és ahogy, amiért és akikkel , voltam vagyok és leszek, ez az otthonom.

Otthonom: édes szüleimtől kapott gyerekszobám és könyveim és füzeteim, papóm és nagyanyám esti meséi lefekvés előtt vagy később borozgatás idjében amikor felhasítottuk a téli tüzifát, az iskolám, szenes vagonok és húzatos lerakodó futószallagos pince, repülőgép fedélzete, szobák palotákban és kunyhókban, udvarok, homok-, és téglarakások, építőtelep, iroda, természetesen a templom, majd legutóbb talán a virtuális világ (is) .. és még korán sem sikerült felsorolnom e felsorolással mindent. Az otthon: egy állapot, egy folyamat, egy szín és egy illat, íz és simogatás, ölelés , öröm és vígasz, gyász és születés, megérkezés és búcsúzás …. A megérkezés előtti idő: az, otthon? Nem, határozottan: nem!

Az otthon az megérkezés ,az otthon az Igéret Földje. Mózes népe közel volt az Igéret Földjéhez, amikor a nép sátraik előtt síránkozott. Síratták az egyiptomi fogságban maradt húsos fazakakat, a dinnyét , a póréhagymát és vöröshagymát – a manna és az isteni áldás nem volt elég. Az Igéret Földje előtt síratni a szolgaság házát – a hosszú vándorlás vége felé síratni a múltat, elfeledkezve a szolgaság házáról és csak a húsos fazakak emléke kísértsen ?

Szeretem a kőszikla-találkozókat és szeretem a biblia-órákat, ahol megosszuk egymással a gondolatainkat. Szeretem az életet és az otthonom. De jó lenne ha szülőföldnyi otthonunk világossága, nagyobbra növelné bennünk a szeretet, a szolgálat ,a hűség, és reménység melegét és fényét!