RevC naplója

játék fogalmakkal, pajkós elmélkedés a szavakkal :

sátor - otthon , család, lakóhely, (átmeneti ) szállás, ház, menedék, udvarház, hajlék, kunyhó,palota, emeletes épület, pincehelység, szuterin, garzon,lakás,tömbház, raktár:ágy, szekrény, asztal, szék, képek , garázs, istáló, vendéglő,templom, iskola, hajléktalanok vagy katonák  átmeneti étkezdéje, kirándulók hátizsákja, emberi testünk :földi sátorunk, ágak-lombok egymás hegyén hátán, árnyékos pihenő hely,beszorult meleg levegő, húzatos színes vagy megfakult lepedők csöveken, oszlopokon és  húzalokon, júrta, katakomba, üvegház, faház, vasház,téglaház,egyfajta terem elhatárolva az égtől , végtelen útaktól és egymástól,védett tűzhely,cinterem, porfészek, zenesarok,énekszó visszhang-terme, katedrális,bölcsőde,kórház, iroda,hotel, bank,városháza,kulipintyó,kátrányfedeles lak, kolostor,….. szoba, csarnok,hall, fülke, otthon

bejárat - kezdet ( kijárat is lehet így lehet a vég is), befogadás , küszöb, szabad átjárás a benti és kinti világ között, ajtó, szűrő: a kinti hideget nem engedi be, mert  időnként zárva van, lélek-tükör: szembe kell nézz önmagaddal amikor az otthonod ajtaját átléped: milyen apa, milyen anya, milyen gyermek, milyen vendég, vagy idegen vagy aki itt belépsz, kapus szoba, őrszoba, nyílás, torok, éden kapuja, geráfok csarnoka, kézfogás, ölelés, csók,út az élet fele, anyaság, személyi azonosságot igazoló iratok ellenörző fülkéje, mozgó ajtó, elektromos hőmérséklet-mérő, elektromos mozgás-rögzítő és önműködően felkapcsoló villanylámpa, csengő, csengettyű, harang, küszöb, ajtó, kapu, híd, repülőpálya, felhő-mező, köd, napfény, folyósó kezdete,papucsos polc, fogas, ablaküveg, start, megérkezés, odúnyilás, függöny-lepedő, az ábécé betüi, sírkamra, bölcső-csengettyű,pirkadat, szürkület, nappal, éjszaka,kettőspont,

sátor bejárata - valószínű kijárat is egyben , határ: a család és közösség között, tiszetelet, az adás és elfogadás “mérlege”, az otthon “szaruhártyája”, a szemöldökfa alatti ajtó, a  lakóhely fele vezető határ, az elfogadás vagy a kirekesztés helye, nincs ellenőrzés mint a határnál, nem világít át senki mint a repülőtéren, de mégis van egyfajta “átvilágítás”, a szemöldökfán ott van a “shöma”, nem a tested a lelket világítja át a sátor bejárata, befogad úgy ahogy jössz, a felelőség a tied, nincsenek ajtón-álló katonák, őrök, lehetnek előtte: totem-állatok, szobrok, csontok, kövek, fák, lehet külső villany, a bejárat az előszobába vezet,vagy egyenesen az otthon valamelyik szobájába:konyha, fogadószoba, előtt rendszerint találni  lábtörlőt, vagy télen seprűt, lehet hogy  lépcsős erkélyre érkezve nyit utat a ház belseje felé, lehet hogy az utcáról közvetlenül benyit ahol nincs udvar,

síránkozik - könnyezik, szomorkodik, sajnálkozik, csalódottságát nem rejti el, tisztítja a lelkét, vígasztalódást vár, innen elindulhat a bosszú és a megbocsátás fele is, határ - mint  sátor bejárata -  ahonnan több irányban indulhatunk el,boldog, szomorú, vígad, gyászol, a lélek vizével öntözi az életet,

miért is síránkoztak Mózes idéjében a sátruk bejárata előtt az emberek ?  síratták a húsos fazakakat, halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshangymát és fokhagymát — a manna nem volt elég.

N. Bíró Tündére emlékezve

” Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, és méltóságod fiaikon!” Zsolt.9o,16

Emlékezni egy  édesanyára , emlékezni gyermekre, testvérre, szomszédra - emlékezni egy élete delében elhunyt kedves asszonyra.Emlékezni úgy, hogy vígasztaljanak a szavak, emlékezni úgy, hogy megteljen a lélek bizakodással - emlékezni kegyelettel és emlékezni reménységre szomjazó szívvel. Az emlékezés - a lélek szivárványa esős vihar után. Az emlékezés nem változtatja meg a megváltoztathatatlant, az elmúlás tényét - de megváltoztathatja a mi viszonyulásunkat az elmúlásról való gondolkodásról. Az emlékezés - a szív parancsa , az emlékezés a múlt átölelő bíztatásának melege, az emlékezés a múlt ösvényein elindulni a jelen és a jövendő fele.Most emlékezünk - zsoltáros  fohásszal tekintünk a múltba. Emlékeznek a gyermekek az édsanyára, az édesanya a gyermekére, a testvér a tesvérre - jó barát a jó barátra. Emlékezünk Istent kutató lélekkel - emlékezünk arra, mi megmaradt a látható elmúláson túl. Emlékezünk arra ami fontos, de mára már  láthatatlan: a szülői arc mosolygós szigora - de megmaradt a jó tanács , a szép és kedves szavak. Emlékezünk a látható világ minden elmúlt varázsára, a dolgos hétköznapokra és a meghitt kevés és csendes ünnep-napokra . Emlékezünk arra ami soha sem múlik el - amit mindig magunkkal viszünk, ami erőt ad és reménységet: emlékezünk az édesanyai sírontúli szeretetre. “Legyenek láthatóvá tetteid..” — fohászkodik a zsoltáros az Istenhez. Aki szeret, annak láthatóvá válnak tettein a szeretet. Ha szeret valaki bennünket - akkor nekünk is nő az önértékelésünk, akkor mi is fel akarunk nőni erre a szeretetre. Az édesanyai síron túli szeretetnek szép ígérete az a jövő ahol kiteljesednek a mindennapok, ahol nem a látható dolgok elmúlása, de a láthatalan dolgok örök értékei valósulnak meg. Láthatókká lesznek a tetteinken az , hogy miként szeretünk, vagy miként szeretnek minket. Amikor kiejtjük elhunyt szeretteink nevét a múlt emlékei előtti méltóság kegyeletével mondjuk ki. Kegyelet az elhunyt fele, akinek a lelke immár eggyé lett azzal az Istennel, Akitől imádságaink meghallgatását várjuk. Ilyen az emlékezés méltósága: nemcsak az elmúlás gyötrelme és a mindent átható hiányérzet hat át bennünket, de éppen azáltal szólal meg bennünk e kegyeleti lelki csend, amint láthatóvá válik bennünk és általunk ,a tetteinkben láthatóvá nemesedő szeretet és a jövőbe vetett reménység. Emlékezzünk így az elhunytra - hogy vígasztalást nyerjünk  látható dolgok elmúlása után. Méltósággal őrizve az elhunyt emlékét szólaljon meg az együttérző bíztatás segítsége mindenki iránt - ki e földi útainkon útitársakként mellettünk és velünk jönnek teljes szívvel keresve Istent és eképpen teljes áldást nyerve Tőle. Nyugodjon békében - legyen számára könnyű a föld - s egyre halványodó arcunkon ragyogtassa meg az üdvösség reménységének a fényét! Ámen

Jézus miután a némát meggyógyította bejárta a városokat és falvakat , ahol tanított és gyógyított, hírdette az evangéliumot. Tanítványokat hívott maga mellé e szolgálatra, mert ” az aratnivaló sok , de a munkás kevés.” Tehát Jézus nem szántni, nem vetni, nem gyomlálni, hanem egyenesen aratni hívja a tanítványokat.! Majd elmondja nekik mitévők legyenek ez aratásban: ha valaki pket be nem fogadja még a porát is verjék le lábaikról. Majd elbocsátotta tanítványait,  ellátva őket jó tanácsokkal. Jó tanácsai élettapasztalatából és Istennel való kapcsolatának a forrásából származtak. Egy ilyen jó tanácsában az élet kegyetlenségéről fest képet amikor ” mint juhokat a farkasok közé” hasonlatot használja a tanítványok és a világ vontakozásában. Jelképről van itt szó  és nem kiszolgáltatottságról. Erről is, de emellett még több fontos dologról. A juh - az élet, a békés hasznos állat . A farkas a ragadozó a megsemmisítő, az életben maradáshoz harcolnia kell és támadni, megsemmisíteni.A tanítványok nem lehetnek ilyen támadók, akik valakik életére törjenek - ők mint juhok , akiket gondozza és őrzi a pásztor, tehát nem védtelenek. E gondoskodás mellett viszont maguknak is vigyázniuk kell magukra. Ehhez az önmagukról való gondoskodáshoz adja Jézus a jó tanácsot : legyetek okosak mint a kígyó és szelídek mint a galamb. Kígyó - nem az okoskodás, hanem az okosság. “Az értelem a hit lámpása” - tanít a káténk. Szelíd, mint a galamb - nem gyáva, nem önfeladó - hanem szelíd, vagyis békésen önvédekező.

Kiss Mihály  az 18oo-s évek unitárius lelkészét idézem, amikor a kígyó okosságáról és a galamb szelídségéről elmélkedik : ” Az okos szelídség feltételéből következik, hogy az engedelmesség ne legyen vak és még kevésbé szolgai. Szándékainkat hozzuk összhangba saját magunkkal is: Ez azt jelenti, hogy bírjunk kellő önérzettel és helyes öntudattal.Ne vállakozzunk erőnket és tehetségünket felülmúló feladatokra.”

Szavai ma is értékesek. Ámen

“… hogy életben maradjanak veled együtt.” 1 Móz 6,19
“..ezt mondták : mienk a víz!” 1 Móz.26,2o
“… Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped megnyertük jóindulatodat, ha nem abból,hogy velünk jössz?” 2 Móz 33,16

Különböző szentírási történetek az ószövetségből. Noé története - az özönvízre való figyelmeztetés : életben az marad aki a bárkában menedéket kap. Izsák küzelme a kutakért. Völgyben kutat ástak a pásztorok - amit a gerári pásztorok elvettek tőlük , maguknak tulajdonították a kutat. Utána más kutat ásott - azt is elvették tőlük, míg a harmadik forrás mellé letelepedhettek.  E két történet ellentétes : az özönvíz elől való menekülés - a forrás keresése .Mégis van közös vonás: az élet - Noé életben úgy maradhat, ha az özönvíz elől bárkába saját készítésű bárkába menekül, de magával kell vigye az élőlényeket is mert újra szüksége lesz rájuk,majd ha visszahúzódik a víz. Nemcsak a maga életére, de az életre kell vigyázzon : a növényekre, az állatokra, az emberekre. Izsák pásztorai is nem csak maguknak ásták a kutat.

A harmadik szentírási üzenetet.Miután Mózes összetöri a kőtáblákat végső elkeseredésében keresi a biztosítékot, hogy Isten vele lesz, keresi a biztosítékot, hogy nem hagyják el őt a törzs vezető emberei - kerersi a jóindulatot. Ezt a jóindulatot, abból tudja meg hogy Isten velük meg. A bíztosíték - a közösség vállalás - akarok a közösségnek a tagja lenni és ezért tenni is fogok.

Lelki fejlődés: “veled együtt” —első lépés, felismerni az egymáshoz való tartozás fontosságát
“mienk” —második lépés felismerni hogy vannak közös dolgaink
” velünk jössz” — harmadik lépés : tanubizonyság - aki hozzánk tartozik, akivel együtt vannak közös dolgaink, az velünk együtt jön, útitársak vagyunk. Társak a szolgálatban, társak az úton ahol közösen megyünk és látjuk a közös célt.

Ámen

“… A mélységből kiáltok hozzád Uram! Uram halld meg szavamat, füled legyen figyelmes könyörgő szavamra!Ha a bűnöket számon tartod Uram, Uram, ki marad meg akkor? De nálad van a bocsánat, Uram ezért félnek téged.Várom az Urat, várja lelkem és bízom ígéretében.” Zsolt 13o,1-5

“…elbúcsúztunk egymástól..” ApCsel.21,6

” A világ pedig elmúlik és annak kívvánsága is, de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.1.Jn 2,17

Gyászoló tesvéreim! Egy gyötrelmes és gyönyörű, szép és szomorú  élet előtt állunk meg kegyelettel.   Igen - így gyötrelmes  is szép is, gyönyörű és szomorú is. Néhai Bíró ( született Gálfalvi )Tünde élete.  Én így ismertem azt aki most örökre távozik. Ezekkel az ellentmondásokkal teli élet volt az övé. S ezek az ellentmondások most kisimulnak , ezek az érthetetlen dolgok most örökre titkok maradnak. Örök titok marad - immár csak az ő titka, amit soha meg nem osztott senkivel, még sokszor szeretteivel sem. Ha igaz az , hogy minden embernek van titka ,akkor ez hangsúlyozottan igaz  néhai embertársunkra, akit most utolsó útján készülünk elengedni.

A felolvasott szentírási versek életének mottója is lehetne egyeben, viszont ugyanakkor a mostani gyászos lelkület , e végtisztessége tevő gyúszoló család és gyülekezet kegyeletteljes búcsúja is.

” A mélységből kiáltok hozzád, Uram, URam halld meg szavamat!” - fogalmaz a zsoltáros helyettünk is.Amit nem tudnak kimondnai a gyászban megrendült családtagok, a gyermekek, a szülő, a testvérek, a közeli és távoli rokonok, a barátok és ismerősök - azt kimondja a zsoltáros helyettünk. Amit nem tudott kimondnai néhai embertársunk, amikor a betegség gyötörte, azt kimondja a zsoltáros minden betegségben szenvedő ember helyett. A mélységből kiabálni. a mélységből keresni az Istent. Ez a mélység a szeretet-szomj mélysége amit a családi fészek melege jelentett az ember számára. Ez a mélység - az elveszített haza , az  otthon amiért újra és újra meg kell harcolni, meg kel ldolgozni. Ez a mélység a lélek mélysége - amit emebr nem érthet meg, csak az Isten, ha imádságban csended szóval elküldjük a fohászt felééje. Ez a mélység a gyász, az élet nehézségeinek, a gyötrelmenek a szomorúságnak a mélysége. Ez a mélység a bűn mélysége amibe gyakran beleeseünk s ahonnan már sokszor ki sem látunk. Erről a mélységről ha sokat beszélnénk akkor beleszédülne a lelkünk.Ez a mélység a halál mélysége - ahonnan nincs már visszaút. Ez a mélység ugyanakkor a szeretet a vígasztalás mélysége is .

A bűn zsoldja a halál - emlékeztet az evangélium. A bűn következménye elszakadás  Istentől és majd a gondviselésének az ajándékaitól s majd végső soron az élettől. Ebből a mélységből csak a zsoltáros biztatása tud kisegíteni : ki maradna meg ha mindenkinek számon tartaná az Isten a bűnöket ? Hiszen épp nála van a bűnbocsánat.

Van aki akkor is megtud bocsátani, ha bocsánatot sem kérnek tőle - és még akkor is bocsánatot kér ha nem vétkzett volna. Igy lesz a lelke szabad és reménységgel, szeretettel teljes. Ezzel az isteni várakozással bizakodik sokszor a mi lelkünk - ez  várakozás ad reménységet hogy életünk nem hiábavaló még a gyötrelemek idejében sem. Ez a bizakodás ad erőt búcsút venni az örökre távozótól. Mert hitünk szerint az Istentől jövő lélek vissza tér hozza, honnan ezután soha el nem szakad - és ez vigaszt ad a mi elmúlásunk felől is és vigaszt a gyász idejében.

“..elbúcsúztunk egymástól..”

Búcsút veszünk attól , aki már nem fog szembe jönni velünk, akinek emléke szívünkben örökre megmarad.

A világ elmúlik és annak kívánsága- ami megmarad az az isteni akarat szerinti élet , ez csupán ami örök.