Temetési szolgálatra készülve N.Moldován Ferenc koporsójánál
“A ruhánk és a sarunk is elnyűtt a nagyon hosszú úton” Józs 9,13
Gyászoló tesvéreim! Egy hosszú és lezárult élet előtt állunk meg kegyelettel. Néhai M.F. visszaadta lelkét a teremtő Istennek, akitől kapta és akitől ezután soha el nem szakad. Keresztény unitárius hitünk szerint elhunyt embertársunknak sem élete sem halála nem volt hiábavaló. Az emberi élet legdrágább kincséről sok vélemény és álláspont alakulhat ki. Egyes nézetek szerint az emberi élet ledrágább kincse a hosszú életidő. Egy ismert közmondásunk szerint ,dolgozzunk úgy mintha örökké élnénk és imádkozzunk úgy, mintha holnap már meghalnánk. Egy másik szállóigévé vált imádság szerint: éljünk sokáig, haljunk meg hamar. Talán vége hossza nem lenne felsorolni azokat a gondolatokat, amelyek eltérő vagy hasonló nézeteket vallanak az emberi élet legdárgább kincséről és a hosszú élet titkáról. Bárhogy is tesszül vesszük érzéseinket és gondolatinkat egy dolog világos előttünk: bármennyire is hosszú legyen egy emberi élet egyszer úgyis elérkezik a végső óráig és itt kell hagyni ezt a földi létet. Amennyiben tehát a földi életünk legrágább kincsének a hosszú életet nevezzük meg csupán, úgy ez a kincs elvesztődik amikor üt a végső óra és csak addig tudhatjuk magunkénak ezt a kincset amíg életünk van. Az emberi élet - hitünk szerint - azonban nem csupán e földi életről szól. Az emberi élet egyik talán legszebb szakasza az itt e földi létben áll, de hitünk szerint a koporsóval nem zárul le az emberi élet. Ezt a hitelvet csupán akkor ismerjük fel, ha az emberi élet legdrágább kincsét magunkkal tudjuk vinni halálunk után is. Mi lehet hát az a legdárgább kincs amit magunkkal vihetünk halálunk után is ?Mi lehet az életnek a legdrágább kincse ,ami halálunk után is magunkkal marad ? Tehetjük fel a kérdéseinket eltávozó embertársunk koporsója előtt, de tehetjük fel a kérdést önmagunknak is. Mielőtt erre a kérdésre válaszolnánk, engedjétek meg, elmondjam eltávozó embertársunkkal való beszélgetéseink egy részletét elevenítsem fel e végtisztességet tevő gyülekezet előtt. Ott ültünk a konyhában , amikor még élt néhai felesége és arról beszélgettünk, hogy mi az emberi élet ledrágább kincse. Sok válasz előjött a kérdés kapcsán, sok dárga kincsről beszélgettünk ami az ember életében dárga érték. Érték az élet maga, amit nem szabad felelőtlenül eldobnunk magunktól - emlékeszem egy megállapításra ahogy beszélgettünk - még akkor sem ha már túl sok a szenvedés. Az emberi élet drága értéke a másik ember - akivel társ vagyok - emlékeszem vissza egy kedves mondatára az elhunyt embertársunk felesége szavaira. Majd elmesélték küzdelmes de szép együtt töltött 57 házasságukat, amikor nagyon keveset voltak távol egymástól. A könyvelő feleség és a valamikori Nyárád Szövetkezet alapítói közt szereplő inas, majd mester ember mindennapi sokszor monoton életükben visszaemlékezve sok szépet talaltak, amikor felismerték azt, hogy milyen nagy érték a társ akivel együtt él az ember. Majd megosztották velem bánatukat, hogy az emberi élet drága értéke megőrzése mellett , a család mégis hiányos volt, mert nem született gyermek a házasságukból. Az emberi élet drága kincse a munka . Érték az az erő és tudás,amivel az ember dologozni tud és érték az a munka amit feladatul osztanak az emberre és értékké válik maga a jól elvégzett munka is. Érték a munka még akkor is ha nem értékelik megfelelőképpen sokszor - akkor is becsületesen el kell végezni a munkát , mert csak így lehet érték.
Eltávozó embertársunk életében ilyen érték volt a munka. A felolvasott szentírási vers szerint a ruhánk és a sarunk elnyűvődik, elszakadozik a hosszú úton. Ezért újabb és újabb ruhára és cipőre van szükség. A dolgok elhasználódnak és meg kell újítani, vagy újakat kell készíteni. Néhai M.F. munkája a cipőkészítés volt, suszter volt tehát. Szükség volt a munkájára és szükség van a cipészek munkájára ma is, hiszen az út hosszú és a lábbelik elrongálódnak. Hogy mennyire hosszú az út azt maga az eltávozó néhai M.F. is tudta, hisz habár házassága idejében az útjai csupán a munkahelyig és haza vezettek és nagy ritkán máshová - de életének volt egy olyan szakasza is amikor igen hosszú utat kellett bejárjon a hideg szibériai fogságig és vissza. Az embert megpróbáltaltó hidegben, nélkülözésben és értlemetlen megalázó munkában volt része bőven. Talán ezért is tudta megbecsülni az életet , a munkát, a társat és ezért kereste a soha el nem fogyó, soha el nem használódó kincset az életében. Talán ezért is volt olyan fontos neki is hogy egy látogatásom alkalmával elmesélje életét és beszélgessen velem, hogy mi a legdrágább kincs az emberi életben.
Mi lehet az élet legdrágább kincse amit magunkkal vihetünk haláunk után is ? Néhai M. F. ezt a kérdést nekem megválaszolta az említett beszélgetésünk alkalmával. Hadd őrizzem meg e rám hagyott titkot és ne valljak erről a válaszról, hisz csak nekem mondotta és nem bízott meg azzal hogy elmondjam ezt a temetésén. E helyett engedjétek meg hogy elmondjam - hitünk szerint - mi az a legdrágabb kincs amit magunkkal vihetünk halálunk után. Talán sokan tudjátok is mielőtt megválaszolnám e kérdést. Talán sokan tudjátok, hogy csupán egy kincsünk van amit magunkkal viehtünk az életünk folyamán: Ez pedig nem a sarunk, ne a ruhánk, nem az anyagi értékeink, nem a házunk, nem a pénzünk, kertünk, vagy hasonló dolgaink. Az élet legdrágább kincse amit halálunk után is magunkkkal vihetünk az a lélek. Ez a lélek az ami Istentől jött és ami Istenhez tér vissza. Ez a lélek az ami örökéletű, amelynek kincse soha nem rozsdásodik be, nem lehet elrabolni, nem infálódik, nem értéktelenítődik el - ha felismerjük és ha vigyázunk rá. Ebben a lélekben kapjuk a hitnek dárga ajándékát, ami átvezet bennünket az elmúlásból , a halálból az örökéletbe és vígaszt nyújt gyászunk idején.Számára fontos volt keresztény unitárius hite melyhez ragaszkodott élete végégig , s melyben örök üdvösségre lel.E hit számára fontos volt amiről tanubizonyságot is tett a templomlátogatásai során.
Néhai M.F. ruhája és saruja, élele elnyűtt a hosszú életúton. Élete vége fele betegségében ápoló kezek gondoskodtak róla, hét hónapos özvegysége idejében. ” Végül elszakad az ezüstkötél, összetörik az aranypohár, a korsó eltörik a forrásnál és a kerék belezuhan a kútba. A por visszatér a földbe, olyan lesz mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta” Préd 12,6-7. Mi marad eltávozó embertársunk lelkéből élete után hátra? Vajon az egész lélek eltávozik tőlünk és csupán emléke él tovább, vagy valami tanulságot letudunk vonni az ő életútjából is, hiszen minden élet egy tanulságot hagy hátra.Majd egyszer elnyűvi a hosszú út a mi ruhánkat és a mi sarunkat is és nekünk is számot kell adnunk arról a lélekről amit Istentől születésünkkor kaptunk és amivel sáfárkodtunk életünk folyamán.
Eltávozó embertársuk számára legyen könnyű a föld, hozzátartozóit vígasztalja az Isten!
Ámen