UniNapló blogom

Lelkészi jelentés a 2007-es évről

Mondják meg mi volt régen, hadd szívleljük meg…” Ézsa. 41,22 evangéliumi versek tükrében tekintek vissza -a teljesség ígénye nélkül - az elmúlt 2007-es évre. Hálát adok az isteni gondviselésért. Az elkövetkezőkben igyekszem röviden áttekinteni az elmúlt év történéseit. Az évkezdő keblitanácsi gyűlések és beszámolói közgyűlések után, a Jobbágyfalvi nőszövetségi találkozások gazdag eseményeire gondolok vissza örömmel, Gáspárik Ildikó orvosnő csontritkulással kapcsolatosan előadása méréssel egybekötve, Bernád Ilona gyógynövényekkel kapcsolatosan előadása, valamint más találkozások a nőszövetség keretében. A lelkészi munka imaheti vendégszolgálatokra gondolok vissza és a szolgálatok viszonzására amelyre egyházközségünk imahetén kerültek. A 2007-es január hónap végén Kolozsváron püspöki kihallgatáson vettünk részt a nyárádszeredai gondokkal a templomépítés érdekében. A hagyományos év eleji családlátogatásokra sor került február hónap első napjaiban Jobbágyfalván, míg Nyárádszeredában alkalmi családlátogatásokat végeztem az év folyamán. Kiemelkedő eseménye volt február 24 az egyházközségünk életében, amikor Nyárádszeredában Népdal- és versmondó versenyre került sor az ODFIE rendezésében. Március 15.én az immár hagyományossá vált ökumenikus istentiszteletekre került sor, Jobbágyfalván a katolikus templomban, Nyárádszeredában a református templomban végeztem szószéki szolgálatot. Pályázatírások ideje is volt ez az időszak, a templomépítés érdekében és a Maros Megyei Tanácshoz valamint a Bukaresti Kultusz Minisztériumhoz és a Budapesti Szülőföld Alaphoz továbítottam. A jobbágyfalvi Gyülekezeti Otthon javára a pályázatot az Egyetemes Egyházi Képviselő Tanácshoz nyújtottuk be még 2006 őszén. A pályázatírás és az ezzel kapcsoltos ügyintézés mellett imaheti szolgálatok meghívásainak tettem eleget. Március utolsó hetében került sor az ökumenikus imahétre az egyházközségben. Köszönet a jobbágyfalvi híveknek a vendégszónokok megvendégeléséért. Az imaheti alkalomkor látogatott el a nagytiszteletű Esperesi Vizsgálószék az egyházközségünkbe, a közös ebéd megszervezésért köszönet a jobbágyfalvi nőszövetségnek akik ebben segítkeztek. Áprilisben került sor Kodok Istvánka keresztelője. A jó Isten éltesse Istvánkát és szüleit ! Áprilisban került sor a nagypénteki és húsvéti ünnepekre, és ebben a hónapban az ünnepket után Nagy Benedek a Románia Kultusz Minisztérium részéről látogatta meg az épülő templomunkat Nyárádszeredában, valamint a jobbágyfalvi épülő gyülekezetei Otthont egyaránt. Ebben a hónapban a harangok esketési örömünnepre is hívtak Szabó Kinga és Marton Szilárd, Kiss László Magyari Annamária ifjú párok fogadalomtétele alkalmából. A már hagyománnyá lett ökumenikus istentisztelet keretében búzaszentelői szertartáson vettünk részt Jobbágyfalván Május hónapban a jobbágyfalvi templom javítása érdekében családlátogatásokat végeztem. Anyák napi ünnepségre került sor mindkét gyülekezetben. Ez a hónap fekete gyászkerettel vésődik be egy fiatal család életébe és az egyházközség életébe is , amikor szeretett kisgyermeket utolsó útjára kísértük N. Menyhárt Tamás Dánielt. Egy perc néma csenddel adózzunk emlékének… Júniusban a Nyárádszeredai gyüólkezetben került sor a Marosi kör évi köriközgyűlésére. A szervezésért ilesse kösznet a gondok urat és a keblitanácsosokat. konfirmációi ünnepélyre került sor Nyárádszeredában, amely alkalomra Rev. Greteke holland remonstárns lelkésznő látogatott el az egyházközségbe. Konfirmációi ünnepélyre Jobbágyfalván is sor került. A jó Isten éltesse a sokáig a konfirmándusok életét hogy hitükről tett tanubizonyságuk hűsége révén boldogok legyenek! Szükségesnek tartom megjegyezni hogy ebben a hónapban szakították meg a gáz-szolgáltatást a parókián,mint Jobbágyfalván elég sok háztartás esetében. A gáz-szolgálatátás visszakötése a szükséges dokumentiációk beszerzése utánna járással és kiadással történt. A nem kevés kiadást a remonstárns gyülekezet adományából fedeztük.

Július első két hetében pihenő szabadságon voltam. Ez időben adta vissza lelkét a Teremtőjének n Tanászi Árpád, a temetési szertartást Varga Sándor Nyárádszentmártoni tisztletes végezte. Egy perc csendet adózzunk emlékének… Szabadságról hazaérkezve n a már említett gázszolgáltatás ügyintézését végeztem. Ezzel egy időben folyt a jobbágyfalvi templom külső javításának a szervezése, valamint Balázs Ferenc emlékünnepély szervezése Nyárádszeredában. Az emlékünnepélyre augusztus 29.-én került sor, amikor Dr. Cseke Péter egyetemi tanár előadást tartott Balázs Ferenc unitárius lelkészről, a Nyárádszeredai város-napok alkalmáva. Családlátogatásokat végeztem, mely alkalmmal adományokat gyűjtöttem be a jobbágyfalvi hívektől a templom külső javításának elvégzése után. A Megyei Tanácshoz beadott pályázat révén elnyert támogatás a nyárádszeredai templom építkezésének az ügyintézése is ez időre esett. Augusztusban kerékpárral Mihály Bálint Zoltánnal részt vettünk a szejkei unitárius találkozón. Javaslom, hogy az elkövetekző években tegyük jobban szívügyünknek a szejkei találkozón való részvételt. Augusztus 17.én került sor a Jobbágyfalvi Unitárius nap ünnepélyre. Ez alkalmmal Kecskés Lajos nyígdíjas lelkész végezte a szószéki szolgálatot. A már hagyománnyá levő Jobbágyfalvi Unitárius Napot - ha a jó Isten is megsegít - az idei évben is megszervezzük, amikor a templom felépítésének a 70. évfordulójára kerül sor. E hónapban ürömünnepet ültünk Kölcze Zsolt keresztelője alkalmával. Isten éltesse sokáig a megkeresztelt kisgyermeket és szeretteit ! E hónap végén a Torockószentgyörgyön megszervezett UNOSZ találkozón részt vettek a helybeli nőszövetség képviselői. Ugyankkor e hónapban kezdődtek el a Jobbágyfalvi Ökumenikus Kórus próbái. Szeptember hónapban az egyházközség haragjai többször hívtak örömünnepre. Kocsis Sándor Zsolt és Marton Júlia, valamint Szabó Zoltán és Grebur Enikő esküvői szertártására került sor, ugyanebben a hónapban Szabó Zolátn és Enikő Kálmán Szilárd nevű kisgyermekének a keresztelőjére is. A hónap elején Jobbágyfalván került sor a Nyárádmenti Kórusok találkozójára, amit a Jobbágyfalvi Ökumenikus Kórus fogadott. Elkészült el a templom külső javítása és a bejárati erkélye. 22.-én került sor a hagyományos jobbágyfalvi napokra, amikor ökumnekus istentisztelet keretében felszentetük a szabadtéri ökumenikus oltárt. Ez alkalomból énekelt a Jobbágyfalvi Ökumenikus Kórus is. A Jobbágyfalvi Napok után a helybeli újonnan kinevezett katolikus plébános eskütételére került sor a hagyományos Szent Ferenc napi búcsú alkalmából, amelyen mint minden évben ez évben is részt vettem. E hónap 26.án Dácz Tibor és Veress Alpár pénzügyi illetve valláserkölcsi nevelési tanácsos urak látogatták meg az egyházközségünket. A nyárádszeredai templomépítés- , valamint a jobbágyfalvi Gyülekezeti Otthon folytatásával kapcsolatos kérdések mellett, az iskolai vallásoktatással kapocsolatos kérdéseket tárgyaltunk meg. Délután Jobbágyfalván az elkészült templom bejárati erkélyt festettem le mielőtt az eső elérkezett volna. A Szeptember utolsó napjain kedves remonstárns lelkész Rev. Harry Brandsman látogatott el gyülekezetükbe, aki részt vett a Jobbágyfalvi Ökumenkus kórus Marosszentgyörgyi fellépésén( melyre a gazda-napok alkalmával került sor ). Őszi Hálaadás ünnepünk alkalmával szószéki szolgálatot végzett az én tolmácsolásomban, valamint segítkezett az úrvacsoraosztásban. Az Őszi Hálaadás délutánján már a Kolozsvár megyei Györgyfalvára mentünk, ahol az ottani református egyház szervezésében vettem részt teológiai konferncián a kontextuális teológia témában a remonstráns, református lelkészek részvételével. Október hónapban került sor a parókián egy pár régi ablakok kicserélésére, termopan ablakokkal. Ezen kiadásokat a Duxbury testvérgyülekezetek részéről a Hollandiai Remonstránsok részéről valamint az egyházközségi fenntartói járulékokból fedeztük. A gyülkezet részéről érkezett személy szerinti adományokról -, valamint a külföldi adományokról, valamint ezek beszámolóját a következő címen lehet elolvasni :

http://uninaplo.unitarius-halo.net/revc/2007/10/08/elvagzett-munnka-utani-adomanyok-beszamoloja/

A kóruspróbák folytatódtak és a Jobbágyfalvi Ökumenikus Kórus részt vett Kükülllődombóün megszervezett V. Unitárius Kórustalálkozón. November a hagyományos halottak napi ökumenikus megemlékezéssel kezdődött a jobbágyfalvi hősök sírjánál. Ebben a hónapban is sor került örmünnepre: Bárdos Attila és Éva Attila Norbert , továbbá Kiss Ernő és Nagy Éva esketési szertartása után Szilárd nevű gyerekük keresztelőjére került sor. E hónapban kereszeltük Dániel Delinke és Endre Medárd nevü kisgyermekét. A Dávid Ferenc emlékünnepélyek mindkét gyülelezetben sorra kerültek a vallásórra járó gyerekek előadásában. December hónap már az adventi készülődés ideje. Ekkor igyekeztem eljutni családokhoz, betegekhez. Az iskolai és az egyházközségi vallásoktatás mellett Jobbágyfalván sor került egy nöszövetségi találkozóra, míg Nyárádszeredában biblia-óra keretében beszélgettünk, a várakozásról, a reménységről és a családról, valamint az időről és az ajándékról. Karácsony előtt kísértük el utolsó útjára N.Fazakas Mihály jobbágyfalvi néhai testvérünket. Egy perc néma felállással adózzunk emlékének. Karácsony nagyheti áhítatokra került sor mindkét gyülekezetben. Karácsony szentestéjén a gyerekek pásztorjátékára került sor.

Vagyoni ügyek és vagyonkezelés

Bevétel 41.635 lej

Kiadás 36.942 lej

Maradvány 4.692 lej

Családlátogatási jelentés

Jobbágyfalván 99, Nyárádszeredában 120 család van nyilvántartásban, szórványban 2. Jobbágyfalván az elmúlt évben is sorra került az év elei hagyományos áldás-kérő családlátogatás és év közben is történtek alkalmi családlátogatások. Alkalmi családlátogatások során látogattam a híveket Nyárádszeredában. A családlátogatási adatok a lelkészi munkanaplóból: 92 alkalommal ( tehát ennyi különálló nap ) végeztem családlátogatást az egyházközségben az elmúlt év folyamán és egyetlen az elmúlt évben kivétel nélkül minden családot meglátogattam legalább egyszer, visoznt votlak családok ahova az év folyamán többször is elmentem.

Beteglátogatási jelentés

A beteglátogatásokat végzek minden úrvacsora-osztás alkalmával, azok részére akik ígénylik . Ugyanakkor az év során is alkalmi beteglátogatásokat végzek. A beteglátogatási adatok a lelkészi munkanaplóból: az év folyamán 17 alkalommal ( 17 külöálló nap) végeztem beteglátogatást és összesen 15 beteget látogatttam meg. A beteglátogatások úrvacsora-osztás alkalmával történnek, azon betegek sázmára akik ezt ígénylik,vagy alkalmi beteglátogatások alakalmával.

Valláserkölcsi nevelés

A valláserkölcsi nevelés a gyermekek részére az iskolában és az egyházközségben folyik. Az egyházközségben minden szombaton 10,30-12 ig Jobbágyfalván, míg Nyárádszeredában 12-1,30-ig. A valláserkölcsi iskolai nevelésben részesedő gyerekek lélekszáma leosztása osztályonként : ( a hiányzó adatokat pótlom lehetőség szerint a közeljövőben)

Jobbágyfalva

1 osztály 3 tanuló

2 osztály 2 tanuló

3 osztály 2 tanuló

4 osztály 4 tanuló

Nyárádszereda

1 osztály -

2 osztály 2

3 osztály 1

4 osztály 6

5 osztály7

6 osztály 4

7.osztály 5

8. osztály 5

9.osztály 8 tanuló

10.osztály 4 tanuló

11 osztály 5 tanuló

12.osztály 13 tanuló

Nyárádszeredában a felsőbb osztályokban a valláserkölcsi nevelésben részesülnek a más településről ingázó gyerekek is akik itt járnak isklolába, így Gálfalváról, Nyomátról, Szentlászlóról, Szentgericéről, Szentháromságról, Jobbágyfalváról, Csíkfalváról, Szentmártonból, Búzaházáról, Vadadról, Székelykálból.

Jelentés a testvérgyülekezeti kapcsolatról

A testvérgyüelkezeti kapcsolattartás világhálón történik. Ezt hívatott szolgálni a világhálós napló is ahol időről időre beszámolok az egyházközségi építkezési adományairól és egyéb egyházközségi eseményekről

http://blog.360.yahoo.com/blog Z1EfU54ieqjO4aNBgFXD6BdISbh4NV2dgg–?cq=1.

Az elmúlt évben a Jobbágyfalvi testvérgyüelkezet a Brewsteri testvérgyülekezet adományt tett az egyházközség részére 1.500 usd értékben. A céladomány a következőképpen oszlott meg: az egyházközségi tartozásban a nyúgdíjpénztári kölcsön törlesztésére 2.000 lej értékbe, a templom előtti erkélyes faszerkezet faanyagának a kiadásait képezte, valamint az egyházközségi ügyviteli kiadásokban ( lásd a pontosabb beszámolót a fent meglelölt blogon). A Jobbágyfalvi tesvérgyülekezet elindíttotta a diáksegély programot, ami azt jelenti, hogy a jobbágyfalvi unitárius fiatalok részére akik egyetemen kívánják folytatni a tanulmányaikat anyagi segítségében részesítik. Az első kedvezményezettje e programnak Mihály Bálint Zoltán. A testvérgyülekezet részéről megvan a szándék hogy a segélyprogramot további diaákok megsegtését célozza majd meg. Nyárádszereda testvérgyülekezete Duxbury. A testvérgyülekezet 1000 usd értékben adományozott a gyülekezet épülő templomának a megsegítésére, valamint 300 usd értékben az egyházközség parókiájára céladomány, a parókia abalakanak a termopan ablakokkal való kicserélésére. Ez összeg önmagában nem volt elég a szükséges kaidásokhoz, a Remonstráns gyülekezetek adománnyal pótolunk ki, valamint az egyházközségi fenntartói járulékából pótoltuk a szükséges hiányt. A lelkészi hivatalnak kapcsolata van a hollandia remonstráns testvérekkel is. Ennek köszönhetően az egyházközségben remonstráns lelkészek vendégszónokoltak az elmúlt évben, valamint az egyházközségnek is érkezett adomány a parókia gázának az újra bekötésére Szintén e kapcsolat révén kaptam meghívást a Kolozs megyei Györgyfalvára az ökumenikus lelkész-találkozón, továbbképzőn vettem részt. A remonstráns kapcsolat mellett még a lelkészi hivatal révén kapcsolatban van az egyházközség a norvég és olasz unitáriusokkal, ami elsősorban szellemi kapcsolatot jelent. A Norvég és Olasz unitáriusok részére a nyárádszeredai unitárius egyháztag, Muszka József fakelyhet és fatányért esztergált ajándékba, amit a megfelelő díszítő faragás után eljutattunk az egyházközség nevében Norvégiába. Abban reménykedünk, hogy az idei évben alkalmunk lesz fogadnunk a tesvérgyülekezeti látogatókat, azokat a messziről érkező kedves hittestvéreinket akik anyagi segítséggel igyekeznek kifejezni azonos hitükhöz való tartozásunkat. Ugyanakkor a testvérkapcsolatok mélyítésében reménységgel vagyok az európai hittetvérekkel való kapcsolat mélyítésében is.

Jelentés az egyházközségi ifjúsági munkáról

A jelentés időrendi beszámolója rendjén már említettem, hogy a nyárádszeredai ifjúsági csoport az ODFIE rendezésében fogadta a Vers-, és népdalvetélkedő versenyt Nyárádszeredában. Az egyetemes egyház ifjúsági lelkészi munka elindításával reménységgel vagyunk hogy az ifjúsági élet is tevékenyebb lesz az mi egyházközségünkben is és sikerül a fiatalok és az egyházközség köztti kapcsoltot erősíteni ez által. Jobbágyfalván az ifjúsági munka egy pár év múlva lendül be amikor a mostani kisiskolások elérik az ifjúsági életkort. Ismerve a gyerekeket, meggyöződéssel állíthatom, hogy a közeljövőben tevékeny és szép ígéretekkel bíztat a jobbágyfalvi ifjúsági csoport egy pár éven belül.

Egyházközségi Közigazgatás

Keblitnácsi gyűlések Jobbágyfalván. Alkalomszerűen voltak összehívva. Főleg a templom külső javításával kapcsolatos kérdéseket tárgyaltuk meg. A keblitanácsi gyűlések döntése és az adományozás révén a munka eredménnyel járt. A tavaszi-nyári-őszi hónapokban egyszerűen lehetetlen keblitanácsi gyűlést tartani Jobbágyfalván, mint sok más faluban, ahol a gazdálkodás a fő bevételi forrás. A megegyezésen alapuló közös munka és szolgálat, a bizalom az alapja az egyházközségi közigazgatásnak ebben a gyülekezetben. A keblitancsi gyűléseken terítékre kerülnek az elvégezendő feladatok és ebben az előrehaladás lehetőségét keressük közösen. Ilyen célkitűzés volt az elmúlt éveben a templom javítása, amit közös összefogással sikerült megvalósítani. Abban reménykedünk hogy az elkövetkezőkben is sikerül olyan feladatokat megjelölni és közösen ezért munkálkodjunk, amelyek megvalósításában eleget tud tenni a gyülekezeti közösség.

Keblitanácsi gyűlések Nyárádszeredában, megszakították azt az elindult hagyományt, hogy minden hónap első péntekjén sor kerüljön a gyűlésre. Valószínű ez abból az érzésből is fakadt, hogy a templom falainak a felépítése után a keblitanácsosok az adósság kifizetésének a tehetlenség érzése mellett nem jöttek el a megbeszélésre a keblitanácsosok. Ettől függetlenül a pályázatok írása nem maradt el és eredménnyel is jártak a benyújtott pályázatok. Ha a keblitanácsosok nem látják szükségszerűnek hogy midnen hónapban összegyűljnek akkor az egyházi törvényben meghatározott negyedévenként tartjuk meg az elkövetkezőkben a megbeszéléseinket, hacsak nem lesz olyan napirendi pont ami miatt feltétlenül gyűlést kell tartanunk többször is.

Az egyházközségi közigazgatásnál jegyzem meg a követlezőket: az egyházközség elegett tett az anyagi kötelezettségeinek az egyetemes egyház fele, mind az esperesi hivatal mind pedig központi járulék befizetésénél, mind az iskola-alap esetében. Az egyházközségnek az állam fele nincs tartozása, a szükséges anyagui illetékek befizetése is megtörténet. Év végén az egyházközségnek a következő tartozásai vannak: a Nyúgdíjsegélypénztárból felvett kölcsön utáni kamat befizetése, még 2005-ös évről elmaradva az Egyházi Nyúgdíjpénztári járulék befizetésével, valamit elmaradások vannak a lelkészi fizetetés esetében (ennek a törlesztése nem törént meg a 2006-os évtől )

Földek és erdők kérdése

A jobbágyfalvi gyülekezet földjeit a kántornő műveli, amiért egy szekér csöves töröbúzát adott bérbe az egyházközségnek a lelkészi fizetés pótlására. Az erdők kérdése még nem tisztázott teljes mértékben. A múlt évről átjött a Nyárádszeredai Varga tetején kimért erdő de még hivatalos átvételre nem került sor. A 0,50 ha erdő után őrzés díjat fizettünk a perselypénzből és az egyházközségi fenntartói járuklékokból fedezünk. Ha megtörténik a Vargha tetjénis az erdők átvétel eakkor az egyházkösgének több kiadása lesz az erdő őrzésével. Számos bevétellel nem sázmolhatunk, jó lesz ha az erdő jövedeleme fedezi majd a kiadásoakt és nem kell külön fizetnünk ezért.

Arankönyvi kimutatás,

Az aranykönyvben megtalálhatóak az év folyamán tett adományok amit az egyházközség részére tetteka hívek. Jobbágyfalván nagyon kevés kivétellel minden egyháztag adományt tett a templom külső javításának a kiadásaiba.

A nyárdszeredai hívek templomépítésre tett adományai is megtalálhatóak az aranykönyben. Ezen kívükl aranykönyvi bejegyzés a hollandiai remonstráns testvérek részéről ahol mint említettem az egész kaidást fedezték céladományaikkal. Ugyanakkor aranykövi bejegyzésként szerepel a nyárádszeredai konfirmándus részéről tett szép adomány a gyülekezet részére tett ifjúsági zászló. Az anyakönyvi adományok végösszege nyomon követhető a már megjelölt világhálós címen ahol az adományok felsorolása és a hasznosítása követhező nyomon.

Népesedési adatok

Hívek lélekszáma 2007 elején 402

Hívek lélekszáma 2007 végén 406

Keresztelés 6

Temetés 3

Esküvői szertartás 5

Betérés: 1

Szaporulat : 4

A gondviselő Istennek adok hálát a 2007-es év minden áldásáért és hogy velünk volt megpróbáltatásainkban. Legyen velünk áldása továbbra is és adjon számunkra egészséget, reménységet, jóakaratot! Ámen.

2008. január 7. @ 05:15

 

Megjegyzés írásához be kell jelentkezned.