UniNapló blogom

…szóval azért vagyok unitárius mert szeretem a vallásom, azt a vallást ahol újraismétlem az isteni szeretetről szóló tanítást és ez által megtapasztalom hogy gyarló emberként a végtelen szeretet örökkévaló létéből Istentől érkező áldás segít szembesülnöm saját gyarlóságaimmal és ez által lehetőséget kínál a jó Isten az Ő szeretete által a jóvá levésre, a bűnök vezeklése a jó cselekedet, mely az üdvösség útjára segít..írtam előbbi bejegyzésemben

…felvetődik a kérdés hogy azon túl hogy amiként a nappaloknak szükségük van a Nap fényére, úgy az emberi léleknek is szüksége van a ki nem alvó szeretet örök csendjére ,melegére és fényére, miért fontos az embernek hogy szembesüljön saját bűneivel..?.. ki mondtatja el magáról hogy soha nem vétkezett ,s hogy amikor a lehető legjobban, leghelyesebben akart volna eljárni a jószándéka a jóakarata ellenére is nem-e tévedett ?

..nos e tévedést, mint gyarlóságot sokszor megtapasztalom saját életmeben amikor nem vagyok egyértelmű és világos, mert elfeledkezem az imádságról, vagy amikor a legérthetőbb és legvilágosabb üzenet befogadására sincs “befogadó ” megértő emberi magatartás.. e kettőségből adódik a bűntudatom sokszor, mert vagy nem találom meg a megfelelő szót a jelentés, az üzenet hordozására, vagy pusztába kiáltott szó marad a jó akarása…

…azért tapsztalom meg a félreértések fájdalmából adódó bűnt mert unitárius hitem fontos alpelve az igazság állandó keresése, igazság-keresésem révén pedig szembesülhetek az egyértelműség kísértésével ,

…az üzenet sosem a felszínen hanem a mélységben születik meg örködve a békesség és megtartó jóság felett .. s mint lenni szokott ha e “mélyre szállok”, akkor megzavarhatom a békét

…az igazság pedig mint felfele törő forró fájdlmat okozó és mégis megtermékenyítő, termő-földet teremtő láva árad szét, mint Óceán mélyéről feltörő vulkán a homok-sivatagra ..

…azért szeretem az unitárius vallásom, mert számomra az igazság nem fájdalmat hanem szabadságot hoz.. az igazság tekintély, mert a szeretet része is egyben.. úgy érzem számomra Isten a soha ki nem alvó szeretnek a tüzéből csiholta és szüntelen csiholja életre az igazságot ..ez a szeretet kohójából kicsiholt igazság egy tükör is számomra,ahol meglátni azt hogy mennyire homályos a valóság, amit csak akkor ismerek meg ha színről színre állok meg Isten előtt…

…azért szeretem az unitárius vallásom, mert e vallás életformám is ami figyelmeztet arra ha téves úton járnék és nem úgy hogy közben súlykolja belém a bűntudatot, de úgy hogy a helyes irányt keressem és ha megtalálom akkor azon következtesen járjak e szűk de életre vezető úton , ami üdvösségre visz ..és mert nekem fontos számomra az üdvösségem

..azért szeretem az unitárius vallásom mert ez útkeresésben nem vagyok magamra maradva ,mert van Jézusom, aki mutatja az irányt és akit ha követni tudok akkor boldog vagyok, mint a kősziklára építő ház lakói akit nem visz el a vihar és az ár a veszély idején..azért szeretem az unitárius vallásom mert nem félek Jézust követni ha kell a keresztúton is,mert meggyőződésem és tapasztaltom, hogy az áldozat után áldás fakad, mint ahogy nagypéntek után húsvét következik

..azért szeretem az unitárius vallásom mert így szabad a lekem és így tudok reménykedő alázattal az isteni szeretet forrása fölé hajolni ha elnémulna bennem a jóság, ha beszennyezné a gyarlósg és bűn a mindennapokat

…azért szeretem az unitárius vallásom, mert ez által nem csapom be magam s így nem maradok a tévelygés útján, az önvizsgálat szabaddá tesz ,mert megtapasztalom az isteni jóságot mindenhol ahol vakítana a bűn, süketté tenne a vétkezés, lebénítana az öncsalás , vagyis ahol kárhozatra vinne a sötét elvetelmült világ..

..szeretem az unitárius vallásom ,mert ez is egyfajta válasz a lelkemből jövő lét fényének arra a szeretre amint Isten szeret engem

2007. november 10. @ 14:09

 

Megjegyzés írásához be kell jelentkezned.