Virtuális Unitárius Közösség

  RevC naplója


UniNapló blogom

visszatekintés és bizakodó előrenézés

Kedves Barátaim,

engedjétek meg hogy megosszam veletek a szolgálatom egyik nehéz terhe-adta örömöm veletek, amint az idei nyárra , Őszi Hálaadás után visszatekintek és hálát adok az Istennek, hogy társakat adott az aratáshoz.

Az idei évben - hála a jó Istennek - sikerült a jobbágyfalvi templomunk külső javításait elvégezni és a bejáratot egy faoszlopos tetőszerkezettel ellátni a cinterem előtt. Az alábbi linken a gyülekezeti tagok nevei és adományai olvashatóak valamint más részről is érkezett adományok, végül összesítve a kiadások és a bevételek tükrében. Abban reménykedünk, hogy immár a templom külső-belső feljavítása után a tatarozási munkálatokat folytatni tudjuk a parókia épületén is, ahol a tetőszerkezet javítást ígényel, valamint más feljavítási munkálatokat is reméljük sikerül elvégezni ( a falak szigetelését, egy pár ablak kicserélését, amelyek az idő múlásával már nem szigetelnek megfelelően ..erre egyelőre nincs alapunk) és abban is reménykedünk, hogy az elkezdett Gyülekezeti Otthon munkálatait tudjuk folytatni , amelyet a lebontott felekezeti iskola helyén pirosba építettünk fel . Ha rákantintotok az alábbi linkre, akkor az adakozók névsora illetve egy rövid beszámoló olvasható : http://uninaplo.unitarius-halo.net/revc/

Engedjétek meg hogy megosszam azon reménységem is veletek, hogy a Kuluszminisztériumhoz beadott pályázatunk révén támogatásba részesülő nyárádszeredai templomépítésünk folytatására is sor kerül..Az ajéndékot illik megköszönni - hadd fejezzem ki az egyházközség nevében köszönetem a támogatásért Nagy Benedek tanácsos úrnak, aki a Kultuszminisztériumban RMDSZ tanácsos, valamint Borbély László terület-rendezési miniszter úrnak a segítségét, aki az idei tavasz folyamán is segítségéről bíztosított, amikor egyházközségi küldöttséggel kerestük fel képviselői irodájában. Továbbá köszönet mindenkinek aki eddig is segítségünkre volt és maradt templomépítői szolgálatunkban. Gondolunk itt a Maros Megyei Tanácsra is ahol szintén pozitív válaszra talált az idén beadott pályázatunk és gondolunk minden jóakaratú és adakozó felebarátainkra akik hajszálgyökereikkel kapaszkodnak a múlt áldásaiba hogy jövőnk is áldott legyen.

Reménykedünk továbbá, hogy az idén a Szülőföld Alaphoz beadott sikertelen pályázatunk a jövőben pozitív elbírálásban részesül egy következő pályázati kiírás megpályázása esetén. Reménységünk kiterjed arra is, szeretett testvéreim, hogy templomépítési szolgálatunkban nem maradunk csupán a pályázatok kiszolgáltottjai, hanem Egyetemes Egyházunktól is megkapjuk lehetőségek szerinti támogatást a jövő évben, hogy majd az elvégzett munkálatok révén ne adósodjunk el a vállakozó fele. Reménységgel vagyunk az iránt is hogy egyházközségünk adományokkal bővül azon egyházközségek részéről is akik a maguk idejében a Jobbágyfalva-Nyárádszeredai Egyházközség részéről adományokkal bővült ( gondolok itt azon Egyetemes Egyházi körlevelekre vagy egyébb felhívásokra amelyekre minden esetben adakozón válaszolt az egyházközség )

Bízunk ugyanakkor abban is további támogatásban részsesülünk a testvérgyülekezettől - és azt talán külön nem is kell említenem, hogy a gyülekezeti tagok részéről alkalomról alkalomra érkeznek céladományok az egyházközség részére a templomépítés javára.

Nincs olyan kevés adomány, amit ne fogadna el az egyházközségünk - felajánlva a templomépítés javára. Szerettel fogatunk további adományokat és a magunk módján és idején igyekszünk méltókká lenni nemcask az elfogadáshoz hanem az adakozáshoz is és a közös szolgálat terhében való osztózkodásban.

Bizakodó lélekkel és reménységgel

Sándor Szilárd -

unitárius lelkész-

Mondd el a véleményedet!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.