Intro

Bevezetés

Dear congregation, it is for me a privilege to hold a sermon in your church in Transylvania.

Kedves gyülekezet, megtisztelve érzem magam, hogy szolgálhatok templomotokban, itt Erdélyben.

Today I would like to look with you at one of the most difficult passages of the bible

Ma veletek együtt szeretnék ráfigyelni a Szentírás egyik legbonyolultabb részére.

2 Kings 2:19-25, where Elisa calls the bears to destroy 42 children.

Ez a rész a 2 Kir 2,19-25 részben található ahol Elizeus medvéket hív,hogy elpusztítson 42 gyereket.

When we read this kind of story, we have to realise that stories use metaphors, and so I ask you to read it with me like this – a metaphor.

Amikor egy ilyen típusu történetet olvasunk, akkor tudatában kell lennünk annak hogy a történetek metafórákat, hasonlatokat használnak , tehát arra kérlek titeket hogy velem együtt ti is így értelmezzétek – hasonlatként

If we do so I think we can try to understand why the story is here.

Ha mi így olvassuk , így értelmezzük a történet akkor talán megérthetjük,hogy mit keres itt ma ez a történet.

Sermon.

Szolgálat

Thanksgiving is a fest where we celebrate the harvest being brought in. Winter can come, the long evenings, the cold, but we have enough food to go trough the winter. In that way it is the fest of allowing ourselves to feel the future. In that way it combines with the Jewish fest ‘Sukkoth’ where the Jews celebrate their harvest, but it is also a fest of celebrating how God gave them guidance trough the dessert for 40 years. After the dessert (not a good place to be) there is a future.

Az Őszi Hállaadás az az ünnep, amikor az aratás befejezését,( vagyis a termény betakarítását ) ünneplejük. Jöhet a tél,a hosszú éjszakák, a hideg, télre megvan a szükséges élelmünk. Ebből a szempontból ez az ünnep egyfajta önnamunk elismerésének is az ünnepe, hogy érezzük meg a jövőt. Ilyen összefüggésben kapcsolódik a Zsidó “Sukkoth”, a Nagy Aratási Ünnephez, ahol a zsidók az aratást ünneplik, és ugyanakkor ez egy ünnepi hálaadó szertartás is, azért hogy Isten vezette őket 40 éven át a pusztai vándorlás során. A puszta után ( nem egy jó hely ott lenni) - íme van jövő.

If we look at this story of Elisa then, we see that he gives a future to the city by making the water drinkable again. He does this in a strange way by using salt. Salt is what we think makes water undrinkable, but he uses it to turn water into good water. (The paradox)

Ha megvizsgáljuk az Elizeusi történetet elsősorban azt látjuk biztosítja jövőjét a városnak az által hogy ismét ihatóvá teszi a vizet. Ezt egy elég szokatlan módon teszi : sót használva. A sóról azt gondolnánk, hogy a vizet ihatatlannná teszi, s lám itt e történetben vízbe dobva a víz ismét ihatóvá válik.

Stories use paradoxes to show that sometimes life can be given in strange ways. We need, sometimes to think along new ways, the unexpected way, to gain life and a future. Life is a paradox

A történetek időnként számunkra szokatlan ellentmondásokat tárnak fel , ily módon jelenítve meg az életet . Ezért időnként új képletek szerint kell gondolkodnunk , a váratlan események idején , hogy jövőt nyerjünk az élet számára.. Az élet ellentmondás..

In our story, Elisa is on his way to Bethel. Bethel is the place where Jacob had his dream on his way home to his brother whom he betrayed (Gen 28:10). Here Jacob had a dream of angels walking the stairs from heaven to him and back. After that he went on and was strong enough to face his brother again. Bethel is the place where heaven touches the earth, a place where we can understand a bit how the world is meant to be

A mi történetünkben Elizeus Béthel felé tart. Béthel az a hely, ahol Jákób (csodálatos) álmot látott, amint hazafele haladt testvéhez, akit ( valamikor ) hűtlenül hagyott el (1 Móz 28,10). E helyen Jákób olyan álmot látott, hogy egy létrán, amely a menyország fele vezetett, angyalok sátálnak le és fel. Ez (álom) után (lelkileg) elég erőssnek érezte magát ahhoz, hogy találkozzon (hűtlenül elhagyott) tesvérével. Béthel az a hely, ahol a menyország megérinti a földet, az a hely ahol megsejthetjük ,azt hogy mit jelent a világ.

“G.d gives us land and the harvest for live. The choice is now ours how to use this live. We as humans have the tendency to stay in a blame culture or to say different to see ourselves as victims. Of course being a human you always a victim of some one, culture, and history, etcetera. There is always a reason to stay in a rut and not to move. In my work as a prison Chaplin for children you can hear and see it in the clear. For example they are still ‘faithful’ to there parents even when the parents have misused them (think about sexual harassment, violence etcetera.)

Isten földet ad nekünk és aratást, hogy életünk legyen. Tőlünk függ hogy e lehetőséggel miként élünk. Mi emberek, hajlamosak vagyunk arra, hogy megszóljunk egy kultúrát vagy egészen másképp beszéljünk róla,s hogy úgy lássuk önmagunkat, mint áldozatok. Természetesen mihelyt emberek vagyunk mindjárt áldozatok is vagyunk valami miatt, lehet hogy a kultúránk miatt, lehet hogy a történelmünk miatt és így tovább, (a sort lehetne még folytatni. ) Mindig okunk lehet rá hogy leragadjunk egy keréknyomban és hogy ne mozduljunk (tovább). Az én (kiskoruakat lelkigondozó) börtönlelkészi munkámban, világosan látni és hallani ezeket a dolgokat. Például ők ( a gyermekek) még akkor is hűségesek maradnak szüleik iránt, ha (szüleik) bántalmazták ( volna ) is őket - gondolok itt nemi zaklatásra is, az erőszakra és hasonlókra -

In this story, the children begin to shout at Elisa, that he is bald. As a chaplain for children I hear stories of pain and anger. Often theses stories have no self-reflection, with no empathy for the other. The children I talk about were not wanted or loved. They shout at others, just like the children in the story, blaming them for their pain and not taking responsibility over their own lives.

Ebben a történetben a gyerekek kopaszt kiabálnak Elizeusra ( csúfolkodnak vele) Mint a gyermekek lelkésze, sokszor hallgatok meg fájdalomról és gyűlöletről szóló történeteketeket Ezekben a történetekben a gyermekek nem látjkák önmagukat ( pedig magukról beszélnek) , nincs együttérzésük mások iránt.. Ezek a gyermekek, akikről én beszélek, nem várt gyermekek, akiket nem szeretnek. Ők is egymásra kiabálnak, akárcsak történetünk gyermekei, egymást okolják saját fájdalmukért, és nem éreznek felelőséget saját életük iránt.

In history you can see parallels also. I did work in Northern Ireland for several years and what you could see there is that people use the past to gain identity. You could say that people use myths to recreate the in there own views not to dissolve a problem but for keeping the problem alive because of fear of loosing identity. Maybe you see in your own live reasons for not moving from the past, because the pain and the fear that can gives seems to be to big (or looks like a bear whom torn you apart)

A történelemben szintén látni párhúzamokat. Pár évvel ezelőtt Írországban dolgoztam ahol megfigyeltem hogy az itteni emberek a múltjuk ismeretéből miként merítik önazonosság-tudatukat. Látható amint az írek mint viszonyítják saját látásmódjukat a mítoszaikhoz de nem azért hogy megoldják a gondjaikat, hanem azért hogy életbe tartsák ezeket ,mert félnek hogy elveszítik azonosság-tudatukat. Lehet hogy te is a saját életedben látsz sok olyan dolgot amelyek miatt nem tudsz elszakadni a múltadtól, mert talán a fájdalom és a félelem olyan nagynak tűnik ( mintha egy nagy medvének látsza ami téged széjjel szaggat)

This story of Elisa, the youngsters, and the bears helps us to see the importance of transforming the past into a future that is better for all. The children in the story didn’t choose a future, they simply blamed, and were devoured by pain, or as the metaphor goes, by the bears.

Elizesunak ez a története a gyermekeről és a medvékről abban segít minket,hogy megértsük azt hogy mennyire fontos az hogy a múltat egy olyan jövővé formáljuk ahol mindannyiunknak jó. A törtélentbeli gyermekek nem választottak semmiféle jövőt, ők csak csúfolkodtak, a fájdalom rabjai voltak, eképpen az ők félelmükeet medvék személyesítik meg.

If I talk to the young inmates, then often I can be the bear for them also because some times I help them to face up to the past, a past that can be to painful to look at.

Amikor a fiatal gyermekekkel beszélek többször (talán én is) medvének tűnhetek számukra, mert jó néhányszor segítem őket abban hogy szembesüljenek saját múltjukkal, azzal a múlttal amire fájdalmas nekik hogy rá emlékezzenek.

Thanksgiving is celebrating having a future what G.d have given us, but now it is up to us to choose what kind of future we want to have.

Őszi hálaadás annak az ünnepe hogy jövőnk van,amit Isten adott számunkra, de ez teljesen tőlünk függ,hogy milyen jövőt akarunk ebből magunknak.

Do we like to live in the past and be captured by it, or do we allow ourselves a future beyond ore personal dessert of pain? With choosing also comes the risk that we will be torn apart by two bears. Growing older means embracing the pain that comes with it. Or to quote the bible 1 Corinthians 13:11 ‘When I was a child, I talked like a child, I thought like a child, I reasoned like a child. When I became a man, I put childish ways behind me’.

Mi a múlt rabjaiként élünk, vagy megengedjük magunknak a jövőt a személyes fájdalmaink pusztáján túl ? A választással ugyanakkor kockácat is jár hogy két medve minket is széjjeltép.Ahogy az idő telik, ahogy idősebbek leszünk úgy tudjuk magunkhoz ölelni azt ami számunkra fájdalmat okoz. Vagy idézzem a Szentírást: 1 Kor 13,11: “ Amikor gyermek voltam úgy gondolkodtam mint gyermek. Amikor pedig férfivá lettem elhagytam a gyermeki dolgokat.”

Ámen

Amen.