temetési beszéd
Temetési beszédre való készülés néhai Zs. D. tanár úr koporsója felett
„ Hitben haltak ezek mind, anélkül hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözülték azokat és vallást tettek arról , hogy idegenek és jövevények a földön. Mert akik így beszélnek, jelét adják annak hogy hazát keresnek.” Zsid 11,13-14
Szeretett testvéreim, gyászoló család, végtisztességet tevő gyülekezet!
Nem is olyan rég kísértük utolsó útjára néhai Marton Zoltán keresztény testvérünket. Néhai Marton Zoltán, akitől a közel-múltban búcsúztunk, csupán az idei évben volt egyházközségünk tagja. Egyházközségünkbe a Süketdemeterfalvi Unitárius Egyházközségből érkezett. Templomépítő unitárius gyüelekezetének sokáig sajnos nem lehetett a tagja, mert Isten elszólította közülünk.
Az idén ősszel a nyárádszeredai unitárius harang, immár másodszor hívott egybe temetésre. Ez alkalommal néhai Zsombori Dénes keresztény testvérünk végtisztesség-tételére kondultak meg a harangok. Néhai Zsombori Dénes a templomépítő nyárádszeredai unitárius egyházközségének a tavalyi évtől lett tagja. Sajnos a néhai tanár úr egyháztagsága is csupán rövid idejű lehetett, mert Isten elszólította közüllünk.
A mai felolvasott bibliai vers indító mondata, mintha az egyházközségünkből elhunytakat síratná el.: Hitben haltak meg anélkül, hogy beteljesedtek volna rajtuk az ígéretek.
Valahányszor temetési szertartáson veszünk részt, szembesülünk az elmúlás tényével. Szemesülünk azzal az isteni örökérvényű igazsággal, hogy Isten visszahív mindannyiunkat a szenvedés nélküli világába, az örökkévalóságba. Unitárius vallásunk hírdeti, hogy a földi életünk után nem a semmibe, nem az ismeretlen megsemmisülésbe vesztődünk el, hanem testünk vissza-adjuk az édes anyaföldnek, amelyből vétettünk és lelkünk visszatér Istenhez, Akitől jött és Akitől soha el nem szakad. Hitünk számunkra annál értékesebb, mitsem a halál utáni lét titkaival kísértenénk az Istent.Bizalmunk az örökkévaló gondviselő Atyában erősebb, mintsem arra kérnénk, hogy feltárja számunkra azt, hogy mi lesz velünk az elmúlásunk, a halálunk után. Ezért a túlvilági, a földi élet utáni lét nem képezi hitünk tárgyát. Meggyöződésünk, hogy Isten nem a halál utáni élettel kapcsolatos hitünk megvallása miatt vezet el bennünket az örök üdvösségre. Az örök üdvösségben, hogy mi vár ránk azt teljes szívvel rábízzuk az Istenre, ahol továbbra is velünk marad az idők végezetéig.
Az a hit, amely bennünket összeköt Istennel, az annyira személyes, mint amennyire minden ember megismételhetetlen és egyéni, am. Mint ahogy nincs két tökéletesen egyforma ember, úgy nem is lehet két tökéletesen egyforma személyes hit sem. A személyes hitünk köt össze bennünket az Istennel. Az a hit, amely az embert összeköti az Istennel az csak személyes lehet. Ezt a hitet Isten külön külön mindenkinek személyesen adja az ember számára születésekor és ez az a hit, mellyel aztán megállunk az Örökékvaló Isten ítélőszéke előtt. Erről mondja a Zsidő levél írója azt, hogy hitben halnak meg mind. Senki sem állhat meg helyettünk, mint ahogy senki sem élhet, úgy senki sem halhat meg helyettünk.
A személyes hitünknek a közös vonásai, közös tulajdonságai alapján soroljuk önmagunkat, a vallásos meggyöződésünk szerint felekezetbe. Unitárius hitünknek egyik közös vonása éppen az hogy Isten ajándékba adja a hitet , azt a hitet ami szent örökségünk és amit nem záloga kaptunk, hogy majd vissza lehetne egykor valami féleképpen váltani.
Hitben halunk meg mindannyian… szólít meg a Szentírás. Az evengéliumi vers folytatása egy hiány-érzetet fogalmaz meg .. „ .. anélkül hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek..” A halál , az elmúlás mindig váratlanul érkezik. Még akkor is váratlan ha ezt hosszú szenvedés előzi meg. A halál azért váratlan mert soha nincs megfelelő időnk arra hogy felkészüljünk az elmúlás elfogadására. Mindig szeretnénk késleltetni, szeretnénk ha később érkezne. Szeretnénk ha felgyógyulnánk a szenvedésből és ismét boldog életet élnénk, szeretnénk ha az ígéreteinket be tudnánk tartani mielőtt végképp elmegyünk, vagy szeretnénk ha nekünk tartanák be szeretteink az ígéreteit mielőtt itthagynánk e földi életet. Talán ezért is figyelemeztet egy másik helyen az apostol úgy hogy amíg időnk van addig tegyünk jót.
A felolvasott bibliai versben az isteni ígéretről van szó. Arról az ígéretről amit Ábrahám ősatyának adott hogy megsokasítja majd az utódait és otthonául adja a földet ahova elhívja hogy letelepedjen. A Szentírás tanusága szerint Ábrahám nem érhette meg az isteni ígéretek betelejsedését. Ábrahám az isteni ígéretek betelhesülése előtt is töretlenül hitt az Istenbe. Isten iránti hite megredíthetetlen volt, mert tudta hogy Isten örökkévaló és hogy az ígéretei beteljesednek. A bibliai vers tehát e hiány-érzet ellenére is bizakodó marad, mert az isteni ígéretek mindig beteljesednek.
Ábrahám mit tehetetett mégis es időszakos hiány-érzetben ? Nem tehetett egyebet minthogy vallást tegyen. Vallást tett a benne élő reménységről és hitről. Az ő vallás-tétele a felolvasott bibliai vers tanusága szerint fájdalmas és gyászos vallás-tétel. Ábrahám ugyanis vallást tett egész családjával arról, hogy idegenek és jövevények a földön. Mit jelent vallást tenni arról hogy idegenek és jövevények vagyunk a földön ? E vallástétel mint említettem fájdalmas és gyászos és első hallásra nem üzen semmi vígasztalót. Ábrahám vallás-tételében azonban mégsem volt a fájdalomnak a gyásznak a szomorúságnak a hírdetője. Ábrahám ugyanis meggyözően hitte és hírdette, hogy a föld az nem az emberé, hanem az Istené. Azért az Istené a föld mert Ő teremtette a Földet. Az ember földi életében éppen ezért csak jövevény, csak idegen marad e földön.Ki az idegen és ki a jövevény ? Kérdezhtejük. A szentírási szóhasználatban idegen az aki nincs otthon és jövevény az aki valahonnan érkezik és valamerre tart.
Ábrahám az ószövetségi ősatya azonban nem maradt meg annál hogy idegenként és jövevényként járjon keljen ezen a földön. Hiszen a következő bibliai vers már arról tanúskodik, hogy családjával együtt „… jelét adják annak, hogy hazát keresnek.” Mi a jele annak, hogy valaki hazát keres? Az hogy vallást tesz arról a hitről, ami megtartja és az örökkévalóság romolhatatlan értékeit őrzi meg, az ígéretek beteljesedéséig.
Gyászoló testvéreim, végtisztességet tevő gyülekezet! Két szám kelti fel a figyelmünk napon. 1925–2005. Két évszám. Születés és halál. Vajon csupán ennyi lenne az ember élete? Két évszámból áll amit e földi lét bejelöl? A két évszám között megfeszülő idő milyen életet jelöl vajon? Tudunk-e egy végtisztességi időben belenézni abba az életbe amit e két szám jelöl? A végső búcsú órájában mi lehet egy ember életéből az a legfontosabb amire oda tudunk figyelni, ami számunkra még egy villanásnyi időre elénk vetíti azt a néhai embert akitől búcsúzunk ? Hogyan lehet egy ember életéről prédikálni a temetési beszédben úgy, hogy méltón tudjunk emlékezni utána? Ha visszatekintünk az első megtanult lépésekre és az első kiejtett szavakra akkor a Homoród vídékére kell képzeletben elmennünk. Arra a vídékre ahol messzirő felhívja magára a figyelmet két domb, amint völgyében védelmet biztosít egy falunak melynek neve Bágy. A bágyi dombok mögött meghúzódó faluból indult el néhai Zsombori Dénes, hogy a beteljesedő ígéretek elé menjen, hogy jelét adja annak annak, hogy hazát keres és hogy vallást tegyen életével emberségéből. A dombok mögül a Homoródmentéről magával hozta az írás és az olvasás szeretetét. Abból a vídékről jött ahol az iskolában a gyerkektől nem csak a tanulást követelték meg de a természet szeretetét is. Gyerekkora iskolájára úgy emlékezett vissza beszélgetései során, mint ahol minden gyereknek megvolt a maga virágágyása és a saját facsemetéje amit maga ületett el az iskolakertbe és maga kellett megoltson, gondozzon. Néhai Zsombori Dénes volt tanító bácsija nemcsak a tudásra adta a jegyet hanem a virágágyásokra és a facseemtékre is. A domobokat elhagyta a Homoród völgyét elhagyta, de magával vitte mindazt, amivel a szülőföld az édes otthon feltarisznyálhatta. Az olvasásnak és írásnak az embere maradt továbbra is. Tanítói pályára megy és fital tanárként ott találjuk a Moldvában amint a csángókat tanítja, ahogy az ügyükért emel szót alacsonyab és magassab állami fórumokon is. A Lészpedi iskolának az első ásonyomát ő tette meg, a felépítésben nagyobb része neki volt,és a csángó-magyar oktatás ügyét teljes szívvel és tettel ő vállalta fel. Ekkor találkozik Oancea Viorica-val akivel házasságra lép és akivel 50 évig egymásnak elkötelezett házasságban élnek. A fiatal házaspár élete akkor vett fordulatot amikor megszűnt a moldvai magyar oktatás és néhai Zsombori Dénes tanár úr állása megszűnt. A kies moldvai földet elhagyva érkeznek Nyárádszeredába ahol elöszőr az állami árvaházban majd a Líceumban tanít. A pedagóguspár házasságukat két gyermekkel áldotta meg az Isten, Leventével és Melindával. A Nyárád mentén ismertté lett a Zsombori Dénes tanár úr neve sajnos sokszor azért a megkülönböztetésért, amelyben része volt amiatt, hogy történelem tanár volt. A tanári munkássága közismert volt és az írás-tudomány iránti szeretete is. Élete utolsó idejében is gyakran jelentek meg írásai a napi sajtóban, ahol az erkölcsről és a szellemi munka iránti ígényét rvetette papírra. Hát ennyi lenne csupán a bágyi dombok mögül érkező ember élete ? Mi marad utána , miutáőn már csak emlék lesz hogy itt élt és itt munkálkodott ? Mi lesz a ami nevét és munkásságát emlékezetessé teszi az utódok életében is ? Templomépítő gyülekeztében miként lehet majd emléket állítani számára , melyenk csupán oly rövid ideig volt a tagja. Vajon az egyházközsége csupán egy sírhantnyi hely mellett tud majd emlékezni rá hogy itt volt és közöttünk élt, vagy templomépítő gyülekezetében lesz majd más is ami nevét megörökíti és páldájáról szóljon ? Ezekre a kérdésekre a gyászoló család és e végtisztességet tevő gyülekezet adja majd meg a választ úgy ahogy emlékét áploja és amint emlékét beéípti a templomba hogy életpéldája nyomán megmaradhasson mindaz az érték aki ő lehett és amit egyházközségében melynek oly rövid ideig lehett csupán tagja a hálás utódok kik emlékét ápolják továb viszik azt az örökséget amit magával hozot tés amit soha meg bnem tagadott élete folyamán.Ámen….
