Kol 3,16
A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást
teljes bölcsességgel,és intsétek egymást zsoltárokkal,dícséretekkel, lelki énekekkel,
hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek”

Temetési beszéd- vázlat Néhai L.I felett.

Gyászoló testvéreim, végtisztességet tevő gyülekezet. Itt állunk e halottas gyülekezetben hogy
végső búcsút vegyünk az elhúnyt óvónénitől, édesanyától, nagymamától. A koporsó, a koszorúk, a
fekete halottas zászló, a feketébe öltözött együttérző gyülekezet képe mellett megjelenik lelki szemeink
előtt az élő ember képe aki már nem lehet közöttünk. Igen mert amikor búcsúzunk, amikor az élet elszakít
valakitől akit utolsó útjára készülünk elkísérni nemcsak a jelen szomorúságát látjuk hanem azt az embert is
aki immár néma ajkakkal a koporsóban ide hívott bennünket. Idehívott bennünket az az élet amit élt a néhai
óvónéni, a néhai kedves édesanya , nagyanya daloslelkű ember. Vannak emberek akik távozásukkal
a végső búcsú idejében is szolgálják azt az eszmét amiért egész életüket élték. Szolgálják az eszmét
mert a végső búcsú idejében összegyűlnek mindazok akik őt tisztelték, szerették és egy kevés ideig még átismétlik a
tanítványok a megtanult leckét, még egy búcsúzásnyi ideig belefedkeznek abban az élménybe amit szeretett nevelőjüktől
kaptak kitörölhetetlen ajándékként.

Gyászoló család végtisztességet tevő gyülekezet. A végső búcsúnak az előbb elmondottak képezik az élet emberi oldalát. Van azonban egy másik hívó hnag is ami idehívott bennünket, és ez az Istennek a hívó szava. Hagyományos gondolkodásunkban amikor megszólal a harang akkor Isten szólít meg bennünket. A harang imára hív, a harang megszólít bennünket, a harang zsoltáros és lelki énekekre emlékeztet minket. Emlékeztet arra az időre amikor jelezte a török-tatár vagy egyébb veszedelmet, emlékeztet arra amikor a háborúból gyúztesen hazajöttek a katonáink, amikor megkondulásával a vallászabadság dallamait zúgta hogy ne égjenek a máglyatüzek. A harang, figyelmeztet a nagy időre, tűzre, vasárnapra, keresztelőre, temetésre. Gyászoló testvéreim minket mindazok mellett hogy egy élet iránti végső tisztlet hívott minket ide, idehívott a harangszó , mint Isten szava. Ezért is olvasunk fel a Szentírásból és ezért imádkozunk, ezért búcsúzunk hittel az eltávozó elhunyt emberátsunktól. Hittel búcsúzunk, azzal a hittel hogy Isten szeretettel hvott el bennünket e földi létre és az Ő örökkévalóságának a szeretébe fogad bennünket vissza. Azok pedig akik gyászoló szomorúsággal szembesülünk a betegség, az elmúlás tényével ránk is kiárasztja az Ő szretetét ha nyiott lélekkel fogadjuk az Ő áldásai, ha felkészülünk az Ő áldásainak az elfogadására.Hogyan lehetséges ez? Ha tanulunk azoktól akik előttünk jártak, tanulunk krisztusi beszédet, a szeretet szavát, ha tanulunk bölcsességet a hitnek bölcsességét, ha eltudjuk fogadni az intés és ha a lelki énekeket énekelünk. A krisztusi beszéd a szeretet szózata. A szereteté ami krisztusi szolgává teszi az embert.

Lelkünk harangjai megkondultak és eljöttünk ide e végtisztességre. A gyászoló de bízakodó mert krisztusi lélekkel rójjuk le kegyeletünket elhunyt szerettünk ravatala előtt.

Néhai L.I egy völgyektől övezett tisztavízú és levegőjű székely faluban látta meg a napvilágot, Vargyason. Ott ahol
a szántó-vető ember a madartól a patak fodrainak a csobogásától tanul énekelni és a pajkós kiscsikóktól tanul táncolni
ahol az erő és mező virágait rajzolják festik a bútorokra , ahol a búzamező és szőlő csodálatát szövik a népviseletbe. Ott
látta meg a napvilágot ahol együtt kelnek és feksznek a felkelő és lenyúgvó Nappal, s ahova a csillagösvény
visszasegíti az otthonról messze kerülő vándort, ki elindulna szép hazájából, kincses szép Erdélyországból. Búval és bánattal
zsinorozzák ott a köpönyeget és a hosszú útnak a porát és a bús lélek jaját elfújja szél , ahol nemcsak szomszédok
de egymás mellett is élnek az emberek. A vargyasi gyermekével után Székelyudvarhelyen végezte el a Benedek Elek Gimnáziumot és a Kisküküllő-mentén majd a Nyárád-mentén élte népnevelői életét. Bordoson, Sóváradon, Kibéden, Deményházán majd Nyárádszeredában neveli, oktatja kisgyerekeket, majd 10 évig a Szeredai napköziotthon igazgatója is volt. Az ő szolgálata nemcsak az óvóda vagy az iskola kapuin belül volt felismerhető, hiszen táncoktatás, az énekkórus, a szőttesek, a varrottasok, a kerámia festészet mind mind arról beszéltek az ő elete folyamán ,hogy ízzig vérig nevelő volt, aki nagyon szerette és bármilyen áldozatot meg i shozott a családjának. Bölcsességgel tanított és inteni is tudott, figyelmeztetett . Csak azok lehettek a tanítványai akik az intését el is tudták tőle fogadni. A tanítvánnyá levés ugyanis nemcsak a tanulást jelenti, amire megtanítanak a nevelőnk, hanme az ők intéseinek az elfogadását is, hogy a lelki énekek gazdagságával tovább éljen a tanítványok szívében az üzenet…

Tanító férje oldálán a kultúra szolgálja volt, a nemzet napszámosa .

Két gyereket nevelt fel. 8 éve özvegyen élt élete hátralevő idejében.

Legyen számára könnyű a föld.

Ámen