Meggyökerezni, felépülni, megerödösni a hitben - hálát adni
Prédikáció-vázlat – őszi hálaadásra

„Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erösödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.”Kol.2,7

.

Szeretett testvéreim! Őszi hálaadás ünnepén a felolvasott bibliai vers gazdag üzenettel szólít meg.Megyökerezni, hogy hálát tudjunk adni. Felépülni a hitben, hogy hálát tudjunk adni.Megerösödni,hogy hálát tudunk adni.Hálaadásunk legyen egyre bőségesebb. A meggyökerezés, a felépülés, a megerösödés a hálaadást szolgálja, azt a hálaadást ami egyre növekedik, egyre gyarapodik, egyre bőségesebb lesz. A felolvasott bibliai vers tehát arról beszél, hogy mikor és hogyan tudunk hálát adni. Manapság különösen szükségünk van a megszólító üzenetre, ami életre hívja bennünk a hálaadás érzését. A hálaadás érzése ugyanis sem megszokásból, sem elvárások alapján sem pedig előírás követelménye után nem születik meg bennünk.

Talán, úgy vagyunk a hálaaádással is mint a barátsággal. Senki sem lehet barátunk azért, mert valaki ezt várja el tőlünk, vagy valaki megköveteli tőlünk hogy barátkozzunk. Azért mert valaki velünk nem barátkozna azért pedig szintén hiába haragudnánk. Sértődéssel és haraggal, külső elvárásokra alapozva soha sem tudunk a szó nemes és igaz értelmében barátja lenni valakinek. Hiába lenne a legszigorúbb elvárás vagy esetleg parancs is azért, hogy barátkozzunk, vagy hiábavaló lenne bármiféle meggyöző külső erőszak, bartásgot esetleg színlelhetünk, de barátok soha sem lennénk senkivel, ha követelményként állana előnkbe az hogy barátkozzunk. A barátsághoz két ember kölcsönös tisztelete és lelki rokonsága, vonzódása szükséges. A lelki rokonság, a tiszteletteljes vonzódás, közös értékekről, közös alapokról indul ki ahhoz, hogy barátság legyen két ember között. A barátság tehát belső lelki kapcsolat, ami két ember közötti köcsönös segítő viszonyulásban lesz nyilvánvaló. A felszínes emberi kapcsolatokról bármi elmondható, csak azt nem hogy valami köze lenne a barátsághoz. Igen, mert a barátság mély emberi megnyilvánulásunk, lelki életünk szép ajéndéka, nemes érézése. A barátinkat minden időben szeretjük és a Példabeszédek könyve írója szeint, testvérül születünk a nyomorúság idejére. Barátainkat minden időben segítjük, minden időben jót akarunk számukra, és soha nem rágalmazzuk őket. A barátság elvárja tőlünk az igazat és még akkor is ha esetleg ez fájdalmat okozna számunkra.A baratság egyszóval nem lehet hazug, mert lelki érték, belső személyes életünk féltett kincse.

Az előbbiekben azt mondottam, hogy a hálaadásnak és a barátságnak vannak közös vonásai. Amikor ezt állítottam az előbb felsoroltakra utaltam, arra a lelki értéke, ami személyes és igaz. A hálaadás is belső lelki kapcsolaton alapszik akárcsak a baratság. A hálaadfást sem lehet előírőírás-szerűen elvárni az emberektől. Nem lehet senkire rákényszeríteni, hogy legyen háládatos, nem lehet megparancsolni, vagy nem lehet elvárni senkitől hogy hálát érezzen, vagy nem lehet senkre haragudni azért ha nem lenne hálával tele a lelke. A hálaadás ugyanis – akárcsak a baratság – egy személyes lelki kincs, és mondahtom úgy is hogy féltett belső lelki kapcsolat.

A hálaadásnak két megnyilvánulási formája van. Az első az emberi megnyilvánulási formája. Ez az érzés barátaink, embertársaink felé súgárzik lelki bensőnkből, köszönetként azokért a jó cselekedetekért melyben bennünket részesítettek. Ez érzés hívja elő bennünk a kölcsönösséget, amikor a jó cselekedetekre válaszolni kívánunk magunk is, ekkor a barátság érzése nemesíti lelkünket. A hálaadásnak a második megnyilvánulási formája az Isten fele irányul, Istennek mondunk köszönetet a sok jóért melyben részesített bennünket, azért hogy erőt adott nekünk a jó cselekedetekre, erőt adott a nehézségek elviselésére.

Őszi Hálaadó ünnepünkön Istennek mondunk köszönetet. A hálaadás Isten fel irányul. A felolvasott bibliai vers az Isten iránti hálát hívja életre bennünk. Azt a hálaadást ami személyes belső féltett lelki kincsünk. Azt a hálaadást aminek tartalma van, ami áthatja egész lényünket. Ennek a hálaadásnak viszont feltételei vannak. Ez a hálaadás-érzést nem lehet felszínes, ezt a hálaadást nem lehet nem lehet hazudni. Hiába mondjuk hangos szóval, hogy köszönöm Istenem, ha lelkünkben üres kongó sivárság van. Hálladást egész lényünkkel mondhatunk csupán. Amikor hálát mondunk akkor lelkünkben megkondulnak a köszönet hangjai és betölti egész lelkünket, mint virradatkor a felkelő nap a reggelt, és lelkünk fénye kisúgárzik az arcunkra, de ez még mindig nem lenne hálaadás, ha nem tanúskodnának a cselekedeteink a hálaadásról. A hálaadás ugyanis nemcsak érzés, nemcsak megszépült arc hanem megszépült cselekedet is. A hálaadás úgy válik hálaadássá ha adni tudunk, ha belső lelki fényünk kisúgároztatjuk, megszépítve a kinyílvánított köszönetünkkel az egész életetteret ahol élünk. Ahhoz, hogy e csodálatos és gyönyörű ünnepet élhessük ami a hálaadás, ahhoz tehát belső lelki taratlom, belső lelki fény szükséges.

Honnan adódik e lelki fény, honnan adódik a hálaadás ünnepe a lelkünkben? A felolvasott bibliai versek a hálaadás forrásait, eredőjét jelöli meg.

1.Gyökerezzetek meg. Szólít meg Pál apostol. Meggyökerezni. Mélyen megkapszkodni a táplálékot adó talajban. Erős gyökereket ereszteni amelyek tartják az egész fát, a törzset, és a gyümölcshozó ágakat, a koronát. Az erős gyökerek mellett pedig hajszálgyökerekkel szívni a táplálékot a talajból, a földből. A föld, az otthon talaja, ugyanis nemcsak megtart, de táplál is.Ezért kell meggyökerezni, hogy ne fújjonel a szél, hogy ne sodrojon el az árvíz. Meg kell gyökerezni, hogy növekedni lehessen és hogy gyümölcsöt hozhassanak a rügyező ághegyek. Meggyökerezni … de hogyan. Gyökeret vert a lábam… szoktuk mondani e szólást. Vajon itt ilyen gyökerezésről van szó, amit ez összefügggésben szoktunk használni? Az az ember akinek a lába gyökeret ver, az képtelen a tovább haladásra, képtelen a fejlődésre, azt valami nagy kellemetlenés váratlan hatás érte, amitől nem tud megszabadulni, hogy tovább haladjon. Pál apostol szóhasználatában nem erről van szó. Itt a meggyökerezés a megkapszkodás és a fejlődésm, a gyümölcstermő életre vonatkozik. Tehát az tud hálát adni, aki meggyökerezik. Mert az otthon földje megtartja, táplálékot ad számára, hogy virágokat, gyümölcsöket teremjen. A gyökértlen emebr, akit ideüoda sodor az élet szele, az nem tud hálát adni, mert nincsenek gyümölcsei. A hálaadás ugyanis a gyümölcstermő élet után lehetséges csupán.

2.Épüljetek fel. Felépülni. A jól elkészült alapokat nem hagyni magára, hogy szétmorzsolja az idő. Mit ér az alap, ha nem épülnek rá a falak ? A legcsodálatosabb terv a legszebb épület-álom sem ér semmit, ha nem épül fel. Úgy van értelme a tervezésnek, ha ezt tett is követi. Amikor a téglák egymásra kerülnek. Az első ásónyomoknak és az elkészített alapnak akkor van igazán értelme, ha felépülnke a falak és ha tető kerül a falakra. Ha csupán romokban hevernek az épületanyagok a legnemesebb szándék és akarat is feleslegessé válik. Nem elég a tervezés és nem elég a munkát elkezdeni , de folyatni is kell. Csak az tud igazán hálát adni, aki nem hiábavalósággal fogott neki építkezni. Az tud igazán hálát adni, aki egész életében építeni tud a biztos, megtartó alapokra. A hálaadáshoz tehát következetes építkezés, fejlődés szükséges. Így a hálaadás buzgó forrása lehet az építkezés, mert bizton lehet folyatni az elkezdett munkát.

3. Erösödjetek meg. A hálaadás a megerösödés által lehetséges. Aki megerősítri magát az tud csak hálát adni. Mert gyenge lélekkel , gyenge szívvel nem lehet hálát adni. Mi értelme van a gyümölcs-hozó életnek, mi értelme van az építkezésnek, ha gyenge esetlen marad az ember közben ? A gyenge fa hiába kapaszkodik , hiába hozza meg maghozó gyümölcsét, ha gyengék az ágak letörnek, nem bírják meg a termést és a letört ágaival a fa lassan lassan elszárad, odalesz. Hiába a kősziklába elkészült alap, hiába emelkedhetenk a falak, ha gyengék és nem erössek leomolnak és hiábavaló minden fáradozás. Csak az erős lelkületű ember tud hálát mondani.. szólít meg a Szentírás. A megpróbáltató életben minden gyengít, gyengítenek a természeti csapások, gyegítenek a meggyengült barátságok, gyengít bennünket az hogy napról napra közleb kerülünk a halálhoz, az elmúláshoz. Gyengít bennünket eltávozó szeretteink hiánya… és jajj .. mennyi minden gyengít bennünket! Hiábavaló a gyökérverés ha gyengék az ágak, ha gyenge a törzs, hiábavaló az építkezés, ha gyengék a falak. Hiábavaló a mi ünnep-szentelésünk, ha nem tudnánk hálát adni egymásért, ha nem tudnánk hálát modani az Istennek. Erösseknek kell hát lennünk, hogy lelkünkben gyökerező, lelkünkben építkező hálaadásunk igaz legyen , Istenenk tetsző legyen.

A hálaadás forrásait összekapcsolja Pál apostol. Hova kell meggyökereznünk? Hova kell építkeznünk? A hitben. Hol kell megerösödnünk? A hitben. Ha hitben gyökerezik a mi lelkünk, ha hitben építkezünk és a hitben erösödünk meg, akkor hálát tudunk mondani, és akkor hálaadásunk egyre bőségesebb lesz.

Ámen