nem tudom ezt feltettem-e valahova a világhálóra ( az igazság az hogy tisztítom a számítógépem és sok dolgot kitörölök és előtte - ha már leírtam - egy pár dolgot ide felteszek..)
A példaadás bátorsága – megvetés helyett magvetés
- konfirmációi egyházi beszéd -
„Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban.” Tim.4,12
Szeretett testvéreim, ünneplő gyülekezet! Emberi életünk magasztos érzései közé tartozik az otthon-tudat, az otthon-szeretet. Amikor szívünkben gyökeret ver az otthon-tudat szép érzése, szétáramlik bennünk a mindent legyőző bizalom és készségesekké válunk minden nemes érték befogadására és ezek megvalósítására. Az otthon-szeretet ezen értékek megvalósítására való törekedés alázatát és hűségét jelenti. Mai világunkban különösen szükségünk van az otthon megtalálására és az otthon szeretetére, hisz aki nem találja meg élétében az otthont, aki nem tudja megtapasztalni az otthon-tudat áldásait, az hiába veszi nyakába a nagy világot, mert ott is csak örök kereső ember marad. Az otthontalanul bolyongó ember állandó csalódásnak, veszélynek van kitéve. Aki nem tapasztalja meg, hogy tartozik valahova, ahol lelki nyugalmat talál és e helyet - amit otthonnak nevez - nem becsülné meg, annak számára a nyugtalanság és békétlenség útvesztőiből nincs kiút. Az otthon jelenti a házat, ahol lakunk és jelenti a családot, akikkel egy fedél alatt lakunk. Az otthon jelenti a szomszédokat, jelenti az utcát, jelenti a településünk közösségét és a nagy és mély lelkű emberek számára az otthon jelenti ugyanakkor a hazát is. Igen, hiszen nem mindegy, hogy otthonos vagy otthontalan számunkra az a szülöföld, amit hazának nevezünk. Minél szélesebbre tárjuk az otthonunk, annál nagyobb az élettér, amit számunkra az Isten ajándékba adott e Földgolyón. Az, hogy mit jelent az otthon arról sokat lehet elmélkedni,de hadd zárjam az otthonról szóló meghatározásom Petőfi Sándor István öcsémhez című versének költői kérdésével, mert hát az „otthon” az a szó, az a fogalom, amit ha használunk mindannyian értjük mit is jelent : „ Hát hogy mint vagytok otthon, Pistikám ? Gondoltok-e őgy néha néha rám ?”
Az otthon tehát mindazonáltal nem csak a körülvevő világot jelenti számunkra , hanem jelenti jól meghatározott helyünket és viszonyulásunkat is e világban , ahol élünk. Az otthon jelenti a szülő és gyerek kölcsönös tiszteletét és kapcsolatát, jelenti az egymás segítsését, jelenti a közös értékek megvalósítását. Az otthon az a hely, ahol kipihenhetjük a mindennapok fáradalmait munkánk után, ahol nemcsak az éjszakai alvás ad felfrissülést, hanem a családi közösségben elmondott imádság és az egymás iránti mély őszintet szeretet. Nagy szavak ezek szeretett testvéreim és tudom, hogy az életnek csak a szép dolgairól szólnak, arról, hogy milyennek szeretnék tudni az otthonunkat, ami nekünk és Istennek is tesztő. A valóság azonban másról is szól. Másról is szól, mert az emberi értékek megvalósítása nem egyszerű és nem könnyű feladat. Az otthon az a hely is ahol együtt élnek a szülők a gyerekekkel mindaddig, amíg a gyerekek önállóak nem lesznek és el nem hagyják a szülői házat. Annak ellenére, hogy eljhagyják a szülői házat a gyerekek, iskolába menve, majd külön családot alapítva, az otthon megmarad otthonnak azután is, amelynek mására alakítják majd saját családjuk otthonát is. Addig amíg erre sor kerül addig a gyerekek nemcsak felnőnek, de az édesapa, édesanya neveli is őket. Neveli őket szóval, jó tanáccsal és neveli őket magatartással, a szülők nevelik gyerekeiket egész kenyérkereső életükkel.
Az otthon tehát a lelki kiteljesedésünk, az önmegvalósító életünk életere és lehetősége is. Az önmegvalósításunk, lelki kiteljesedésünk, nevelésünk és önnevelődésünk folyán pedig elkerülhetetlenek az összeütközések, elkerülhetetlenek a vitatkozások, a feszültségek. Az otthon az a hely, ahol ezek a feszültségek egyensúlyt kapnak, a vitatkozás eredménye pedig mindig értékmegvalósítás lesz. Az otthon az a hely,ami megvéd bennünket a tévelygéstől és üdvösségünk fele vezet. Amíg erre azonban sor kerül addig egymás lelkét kovácsoljuk, egymás lelkéből csiholjuk ki a szép emberi értékeket, de talán a legszemléletesebben úgy mondahatnánk, hogy egymás lelkét oltjuk be a szeretettel,hogy cselekedeteink gyümölcse tápláljon mindannyiunkat. Az értékekhez való igazodásunk során, tehát elkerülhetetlen a vita, az elfogadás és megvalósítás komoly munkával jár. Ha azonban ezeket az értékeket nem vállalják fel a családok és nem igyekeznek beépíteni a fiatalok nevelésébe, akkor a felolvasott biblia verssel szólva megvetésben, elmarasztalásban lesz részük .
„ Senki meg ne vessen ifjú korod miatt ….” indul a felolvasott bibliai vers. Talán túl szokatlan egy konfirmaciói beszéd alapgondoalataként egy figyelmeztető, tanácsot adó már-már szigorú elmarasztaló bibliai verset választani. Szinte olvastam a gyülekezet tagjainak a gondolataiból amikor e verset választottam, hogy mi akar ez lenni, miért kell ilyen figyelmeztető és szigorú hangon indítani a konfirmációi alapgondolatot. Talán nem bízok a konfirmándus lelki szellemi emberi értékeiben, lelki tisztaságában ? Talán feltételezem hogy a mai konfirmándus okot szolgáltatna arra hogy „megvessék” ifjú kora miatt ? A félreértések elkerülése végett hamar meg kell jegyeznem, hogy a mai konfirmándust ahogy én ismerem sok okot nem szolgáltatott számomra arra, hogy elmarasztalhatnám ifjú korából adódó viselkedése miatt. Sőt határozottan állítom, tiszta lelkiismerettel hogy a mai konformándust Szász Botondot, ifjú kora miatt , semmivel nem tudnám megvetni, semmi olyant nem találtam magatartásában ami miatt elmarasztalhatnám vagy ne vállalhatnám azt, hogy most e prédikációban nyilvánosan dícsérően elismerjem ez ifjúnak a lelki-szellemi értékeit és tisztletet érdemlő bátorságát. Már maga az a tény is, hogy akarta és vállalta, hogy életkorának megfelelő időben konfiormáljon és ne várjon még egy évet, hogy a következő osztályokkal egy évvel később konfirmáljon, már szavak nélkül is elmond valamit ez ifjú egészséges magatartásáról , lelki értékeiről. Akkor mégis miért tartottam fontosnak,hogy ez ünnepi alkalomra a Szentírás alapgondaltaként a „ Senki meg ne vessen ifjú korod miatt…” gondolattal is szóljak a mai ünneplő gyülekezethez ? Miért fontos hogy meg ne vessen minket senki ifjú korunk miatt és mit jelent az ifjú kor miatt megvetés figyelmeztése ? Erre igyekszem egy pár mondatban, e kérdésre igyekszem a válasz egy részét megadni a továbbiakban.
Előszőr is tisztázni szeretném azt, hogy a szentírási használatban a megvetés, elmarasztalás, a lenézés a „ katafgóneó” szó jelentésében áll elöttünk, ami leértékelést jelent. Jelenti azt a megvető magatartást, amit akkor érdemel ki az ember, ha bizonyos értékeknek nem felel meg, nem igazodik azokhoz az elvárásokhoz amelyek miatt részesül a megvetésbe ami maga után vonja a kiközösítést. Igen, mert akit megvetünk azt ki is közösítünk, akit megvetünk azt nem fogadjuk be a közösségünkbe, azok számára nem tárjuk szélesre az otthonunk kapuját, ajtaját. Vagyis nem engedjük be a gonoszt, nem engedjük be a kísértő erőket, a rosszakaratot, irigységet és mindazt ami rombolná az otthonunkat. Így egyfajta védelmet biztosítunk az otthonunknak. Ezért van a kapu és ezért van az ajtó, hogy csak azt engedünkbe akik tiszteletbe tartják az otthon értékeit. Minden mást megvetünk, elzárkózunk tőle, nem fogadjuk be. Erre nagy szükség van, hogy az otthont megvédhessük. Isten, mivel nem személyválogató ezért mindenkit befogad az Ő országába és felajánlja számára a megtérés lehetőségét, hogy az Ő országába az isteni otthonba bebocsátást nyerjen. Így vagyunk mi is mielőtt beengedünk valakit, ami otthonunkba meg akarunk gyöződni afelől, hogy érdemes a befogadásra, mert vigyázza és gyarapítja, szebé teszi az otthont ahol élünk. Innen adódik a megvetés, a kiközösítés maga. Ezért vetjük meg egymást mi emberek, mert ki akarják fejezni, hogy mindaddig amíg nem igazodnak az otthon megtartó értékekeihez, addig számukra nincs közös találkozási lehetőség és így az otthon kapuja, ajtaja zárva marad.
A másik fogalom, ami figyelmet érdemel e figyelmeztetés rendjén az „az ifjú kor” miatti megvetés. A „ hé neótesz” az az ifjú amiről a Szentírás nekünk beszél. Az ifjúság meghatározója a lendület az erő, a világmegismerő és világot jóbbá tenni akaró cselekedet. A Szentírás amikor az ifjúság miatti megvetésről beszél, nem ezek az értékek ellen emel szót. Mindamellett, hogy a fiatalságnak megvannak a maga előbb felsorolt erényei - amire nagy nagy szükségünk van - mellette a tapsztalat hiánya miatt ott vannak azok a gyengeségek, amikre jó odafigyelni, amit erősíteni kell. Az ifjúra az is jellemző , hogy annak kezdetén van, hogy megteremtse saját otthonát miután megismeri és magáéva teszi a világot. Nos ezekről a drága értkekről beszél Pál apostol Timetust figyelemztetve. Így arra figyelmezteti az ifjút, hogy a megvető magartartástól ellentétbe legyen magvető. Aki csupán a megvetés elzárkózásánál marad az kizárja magát sok mindenből, aki viszont a magvetést fel tudja vállalni az létalkotó, értékmegvalósító életet él és otthonává teszi maga körül a világot. Ez azzal a nehézséggel jár, hogy példává váljon, mindazokban a drága felbecsülhetetlen értékekben, amelyeket felvállal és megvalósít. Ez a magvetői példadó cselekvő élet amivel az ifjú elindul világmegismerő útjára. Ezáltal nem megvetésben, hanem elismerésben és tiszteletben részesül. Melyek ezek az értékek amelyeket Pál apostol útravalóul ajánl az ifjaknak ? A vers további részletiben olvasható , vagyis példája lenni: „… a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban.”
A példaadás tehát nem csupán életkori sajátosság, hanem az örök érvényű igazságokhoz, a belső tekintélyhez való szüntelen és önzetlen alkalmazkodás. A példadáshoz bátorság kell. Előszőr is saját gyarlóságaink tudatában kell lennünk és alázattal kell viszonyulnunk ahhoz a példaképhez, amit mi magunk is megvalósítani igyekszünk. Keresztény unitárius vallásunk Jézus példáját állítja elénk, mint követendőt, mint ami üdvösséger visz, amit ha követni igyekszünk, a bűntől mindinkább szabadabbak leszünk, s így bebocsátást nyerünk a „mi Urunk örömére” és így nem részesülünk megvetésben, kirekesztésben, kiközösítsében. Úgy lehetünk hát magunk is jó példákká, ha Jézus követő alázattal igyekszünk megvalósítani azokat az értékeket, amelyeket Pál apostol itt felsorolt: a beszédben, a magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban. Ezek azok az értékek, amelyek megvalósítása által bebocsátást nyerünk abba az otthonba, amit Isten országának szoktunk megnevezni. Ez a mi lelki otthonunk, ahol lelkünk békességet és áldást nyer.
Röviden hadd térjek ki az itt felsorolt értékekre: a „beszédben való példaadás” nyomán ismerhetőek fel gondolataink, ezért fontos miképpen és miről, és hogyan beszélünk. Ahhoz, hogy példák legyünk a mi beszédünkben, úgy beszédünk mindazokról az értékekről kell szóljanak, amelyek számunkra és szeretett testvéreink számára fontosak, elismertek és örökérvényű célokként állanak előttünk. Kedves konfirmándusunk, a beszédben való példaadása során, a káté és egyébb kérdések ismeretéről tesz tanubizonyságot.
A „magaviseletben való példaadás” nyomán, mi emberek , az elmondott szép szavaink aranyfedezetét teremtjük meg. Jakab apostol sokat hangoztatott figyelmeztétésével szólva, a mi hitünket cselekdetekben mutatjuk meg. Elmondott szavaink értelmetlenek ha nem igyekszünk ezeket megvalósítnani. A példaadás tehát az érték-megvalósító életet jelenti, oly módon hogy azt követni, megismételni lehessen mások számára is, valamint ezek által örömöt nyerjen mind a példamutató, mind pedig a példa követője , vagyis a boldogság útján lépkedjenek.
A „ szeretetben való példaadás” a szeretet megélését és a jó cselekedetek gyakorlását jelni oly módonhogy azt mások által is gyakorolni lehessen. A példaadás tehát egyfajta titkot tár fel arról, hogy a szeretetet hogyan kell gyakorolni, hogy mások által is követhető gyakoroloható lehessen.
A „hitben való példaadás” lényege, hogy ezt gyakorlova mindig újabb lehetőséget és útat tudunk feltárni önmagunk és követőink előtt is, hogy az örök és szerető Istenünkkel állandó kapcsolatban, gyermek-szülői boldog viszonyban legyünk. Ez által lelkünk megbizonyosodik az örök értékek valósága és megvalósítása lehetősége felől, vagyis az elmélet és gyakorlat kiegészíti és erősíti egyik a másikat. A hitben való páldadásunk folytán erösödünk meg az otthon-tudatunkban.
A „tisztaságban való példaadás” nyomán, arról a lelki tisztságról teszünk tanu-bizonyságot, ami egész életvitelünkről beszél. A tisztaságra szükségünk van, hogy az értékeink csillogjanak és fényjenek. A szemét a piszok, a tisztátalanság elfedi az értékekről a fényt és csillogást és így sötétség szakadhat ránk. Hiába a beszédben való példaadás, ha nem tarjuk tisztán szavainkat, hogy érthetőek és jó üzenet-közlőek legyenek. A magaviseletben való példadáshoz is szükséges a tisztság, mert ha magaviseletünk példája bepiszkolódna akkor hiába rendelkezünk az értékekkel lelkünk mélyén ezek nem tudnak az életünkbe beépülni. A szeretetben való példaadáshoz is szükséges a tisztság, hogy nem erőszakoskodjunk a szeretetünk gyakorlásával, ami által megszűnik szeretet lenni. A hitben való példaadáshoz is szükséges a tisztaság, hiszen „tükör által homályosan látunk” és hogy e drága isteni ajándékot tudjuk elfogadni. A hitet csak a tiszta lelkű ember tudja elfogadni, mert dacos, haragos, sértődött, vagyis sötét, piszkos, gyarló lelkületű ember ezt nem tudja elfogadni.
Szeretett testvéreim! A konfirmáció arról a hitről való tanubizonyság, ami erről a tiszta hitről szól, amit a felolvasott Szentírás számunkra, mint elvárást fogalmaz meg. Aki erről a hitről, példát tud adni, abban élővé lesz a jézusi szeretet, aki e hitről tanubizonyságot tesz már maga is példává lesz. Íme az ifjú hogyan lehet példává: tanubizonyságot tesz a benen élő tiszta hitről és ez által kéri hogy az egyház önálló tagjai közé felvegyük. Fogadjátok bíztató türelemmel és örömmel ez ifjúnak a hitvallását. Téged pedig ifjú barátom az Isten éltessen sokáig, hogy szüleidnek, testvérednek, szűkebés tágasab csládagjainak továbbra is öröme teljék benned. Ne feledd hogy a keresztény unitárius egyházközséghez való tartozás ahhoz a közösséghez való tartozást jelenti, ahol az említett értékekhez való viszonyulásunk határozza meg egyházközségi közösségünket. Oszd hát meg lelked tisztaságát azza a közösséggel, aki felvesz tagjai közé és aki bíztat téged, akire mindig számíthatsz és aki sokat vár tőled , mert vállalod a példaadás bátorságát.Érezd magad otthon e közsségben és védd az otthonát e közösségnek. Isten áldjon! Ámen és ámen. Sok szeretettel : Sándor Szilárd
