Neh 3,26
(A Léviták szolgái pedig laknak vala az Ófelben, a vizek kapujának ellenéig napkelet felé és a kiemelkedő torony ellenéig;)

„…eljutottunk egy helyre, amelyet Szépkikötőnek neveznek…” ApCsel 27,8

Keresztény testvéreim! Milyen kicsiny és milyen szánalomra méltó az ember. Ugyankkor milyen hatalmas nagy és milyen méltóságos is. E két mondat ellentmondásos, de nagyon jól kiegészíti egymást. Az ember kicsiny és az ember hatalmas. Az ember szánalomra méltó és az ember méltóságos. Bár két ellentétes gondolat fogalmazódik meg mégsi mindkető igaz. Akkor értjük meg, hogy mit is jelentenek a szavak, ha kérdéseket teszünk fel. Mikor kicsiny az ember? Miért kicsiny az ember? Mikor hatalmas az ember? Miért hatalmas az ember? Hogyan kicsiny és hogyan hatalmas? Hogyan szánalomra méltó és hogyan méltóságos?

Mielőtt megválaszolnánk magunknak a kérdést hadd mondjak el egy példát a sajnálatos és szomorú múlt heti történésekből .

Nyikómenti faluban szép napsütéses délután van. Az emberek végzik a mindennapi teendőjüket, az őszi betakarítás körüli teeendőket. Látszólag minden békés és megszokott. Csak a falu föllött húzúdó sötét fellegek selytetik azoknak akik az égre néznek, hogy a mai nap mégsem a megszokott. A napsugarak behintik az egész tájat és messzire nemsokan néznek, hogy okik legyen a sötét felhők fölött búslakodni. A mindennapi szokott történéseket megszakítja a faluban hirtelne és vráatlanul megjelő törkölő és vészjelző rendőrautók. A rendőrök hangosan kiabálják a falusiaknak hogy készüljenek fel egy hatalmas nagy árvíz, áradat özönvíz érkezik a faluba és mentsenek amit lehet menteni és vonuljanak ki a folyómeder mellől, mert hatalmas nagy víztömeg közelít a falu fele. A lakóság nagyobb része nem vesz tudomást a vészjelzésről és csak nagyon kevesen mozdulnak meg a figyemeztetésre. Vannak akik a falu határábból indulnak haza fele. Sajnos amíg a falu határából haza érkeztek szembe-találkoztak az árral. Másokat otthonaikban talált az áradat és a padlásra, házak és csűrök tetejére menekültek fel. Lám milyen kicsiny és milyen szánalomra méltó, milyen kiszolgáltatott az ember amikor feltartóztatalnaul érkezik az árvíz magatehetetlenül áll és halálfélelmében menekül de alig tudja hogy hova merre lehet megkapaszakozni a mindent magával ragadó, mindent ledöntő víz elől. Az árvíz ahogy leapadt a túlélő emberek leszállottak a háztetőkről és a fák tetejéről lesegítették a túlélőket. Ahogy visszatértek otthonaikba az utcán, a kertben, az udvaron, és bent a házban is mideent elárasztott a térdig vagy annál felül érő iszap. Az ember megérzi hogy milyen kicsiny és milyen szánalomra méltó.

Az hogy az ember mégis miért nevezhető hatalamasnak és méltóságosnak, az az előbbi életkép folytatásából tűnik ki. Mindazok után hogy az árvíz elvitte mindenét hatalmas erejük van ezeknek az embereknek újra kezdeni és méltósággal elviselni a veszteséget.

Mit jelent méltósággal elviselni a veszteséget?

- mások fájdalmát is észrevenni
- odafigyelni és elfogadni a segítseget
- nem visszaélni a kiszolgáltatott helyzetben
- bízni a jövöben , és szeretni az életet, embert, Istent

-Mit jelent eljutni valahova… kezdet és cél ..és a közte levő bejárt út…

- eljutni egy helyre… hány és hány hjely létezik ami emberi életre alkalmas.. ki hogy látja meg ki hogy veszi észre, ki hogy éli le mindennapjait..?

hogy hívják a helyet ? Szépkikötő

kikötő…

feltételezi a vizet.. a tengert.. a vihart.. abiztos menedéket a szárazföldet, a tlajt

ez szép

egymásnak „kikötői” vagyunk, amiko regymást segítsjük a bajban..

Pál apostol Rómába megy fogolyként
Útközben vihar tombol a tnegren.. és elérnek a Szépkikötő nevő helyre..

Mi a szép?

Mia kikötő?

Az otthon , a szülőföld, az egyházközség egy kikötő.. ha azzá tesszük, ha úgy élünk, ha ki akarunk ha biztonságot akarunk

Torony… a biztos menedék…nehémiás korában.. a fogságból hazajött emebrek építik újra templom tornyát..

Özönvíz.. fogság,, torony..kikötő

Isten adjon erőt számunkr ahog kikötőket építhessünk…tornyaink pedig legyenek a hitünk látható kikötői..

Ámen