Templomépítők kérése
Az a közösség aki templomot épít az a jövőbe vetett bizalmának és békesség-szeretetének a hitéről , az örökkévaló Istenről tesz tanubizonyságot. Ezért templomot először az emberi szívben kell felépíteni, hogy majd a cselekvő hit az imádság hajlékává szentesítse a templomot, a szeretet adományai által. Ahol felépülnek a templomok ott imádsággá szelídül a mindennapok nehézségeitől meggyötört emberi lélek. Ahol felépül a templom ott a hívő emberi közösség életkedve dobban újra. Az életkedv dobogása pedig élteti azt az emberi közösséget, amelynek mindannyian tagjai vagyunk e földi vándorlásainkban. Az életkedvvel megáldott emberi közösségek erősítik egymást, akik az erkölcsi-vallási értékek rendjén teszik a szeretet Istenének tetszővé ez emberi életet, tanubizonyságot téve a felekezetre és hitre való különbség nélküli Istentől kapott emberi hivatásunk lényegéről. A templomépítés éppen ezért a közöségi létünk élni-akarásának a kinyílvánítása a hit, reménység és szeretet cselekvő megvallásával.
A nyárádszeredai unitárius gyülekezet templomépitési szándéka több mint 10 éve él a közösség óhajába. Az 1989-es társadalmi változások kezdetén a templomépítésre általában kedvező lelkesedés lett úrrá életünkön. Azóta sok minden történt. Meggyöződésünk hogy a templomépítés Istentől kapott hivatásának az ajándéka örök kihívás és egyben áldott lehetőség is maradt, ami nem változhat az imádságra szomjúzó emberi lelkek és közösségek részére, aki a nehézségekben és megpróbáltatásokban erőt nyernek és lelki fényt a gyarlóságtól az üdvösség,a bűntől a megváltás fele.
Amikor a templomépítés gondolata gyakorlatilag elindult a nyárádszeredai gyülekzet részére az egyházközség lelkésze Szén Sándor tiszteletes volt. Kezdetben csupán a jelenlegi szűk - valamikori katolikus kápolna - épületének bővítése fogalmazódott meg. Később egy egészen új terv készült a heti piac Nyárád utcában. Majd a terv megváltozott és jelenleg a Hadnagy Judit mérnöknő tervei alapján készült templom a művelődési otthon melletti főtéren kap helyet a helyi Polgármesteri Hivatal által kiutalt területre., ahol 2004 év- augusztusában elkészült az épület alapja. A hívek adományaiból és további adományokból téglát vásárolt az egyházközség és reménységgel van a munkálatok folyatására is, ami a tető elkészítését illeti.
A nyárádszeredai unitárius gyülekezet , mint a jobbágyfalvi unitárius gyülekezet társ-egyházközségeként nem tekint nagy múltra vissza. Szervezett egyházi életrol 1951 óta beszélhetünk, mióta a Jobbágyfalva-Nyárádszereda Unitárius Egyházközség, a nyárádszentmártoni unitárius gyülekezet valamikori filiája önállósult. Eladdig Nyárádszeredában Máthé Zsigmond és Simó Attila lelkészek istentiszteleteket csak nagy ünnepeken tartottak. 1951-tól már havi egy alkalommal tartják az istentisztelteket a helybőli református templomban 1980-ig. A gyülekezet életében nagy segítséget jelentettek a gondnokok. Első gondok Deák László bankigazgató volt, aki 1952-ig hűségesen szolgálta egyházközségét .1953-tól a gondoki teendőket Jakab Károly 25 éven keresztül példaadó egyház-szeretettel látta el, Gergely János, Kecskés Lajos, Szász Dénes lelkészségük idején. 1978 -tól 2004-ig Adorjáni Domokos gondnoki munkája alatt az egyházközségben áldásos munka folyt. Az egyházközség életében akkor kezdődött az új szakasz, amikor a római katolikus egyházközségtől Sófalvi János plébános úr és Szász Dénes lelkészsége idejében felvetődött a gondolat, hogy a katolikus kápolnában az “unitárius istentiszteletek tartassanak”. Igy a római katolikusok bérbe adták az épületet. 1983 február 1 és 2003 október 1 között Szén Sándor teljesített lelkészi szolgálatot az egyházközségben. Dr. Kovács Lajos néhai püspök megbízása után a gyülekezetben minden vasárnap istentisztelet tartottak.( A jelenben minden vasárnap délelott 10 órától kezdődnek a vasárnapi istentiszteletek.) 1984-ben a kápolna az unitárius egyházközség tulajdonába ment át. Ezután vált szükségszerűvé a templom berendezésére és a kegytárgyak beszerzésére. Több alkalommal külső és belső javítási munkákra került sor. A templom előtti harangláb Farkas Pál keblitanácsos adományának köszönhető, ahova az elnéptelenedett Tereméből származó harang került. A fokozatosan gyarapodó gyülekezet 1990-tõl lett társegyházközséggé. 2003 december 1-től az egyházközség lelkésze Sándor Szilárd. 2004 januárjától Csiki Zsolt a gyülekezet gondnoka.
Mivel az egyházközség öneréjől nem alkalmas a templomépítés nemes hívatásának a betöltésére, ezért bizalommal fordul minden jóakartú emberhez , közösséghez, , intézményhez, szervezethez támogatásért.
Megjegyzés írásához be kell jelentkezned.