Virtuális Unitárius Közösség

  RevC naplója


UniNapló blogom

I.Jobbágyfalvi Unitárius Nap, III. Tündér Ilona nap

Meghívó

A III Tündér Ilona- napi rendezvény során, a Jobbágyfalvi Unitárius Gyülekezet és a Tündér Ilona vendégház, közös szervezésében kerül sor, 2007 augusztus 19.-én, az első Jobbágyfalvi Unitárius Napra. Erre az alkalomra készült el a templom külső feljavítása. A gyülekezet még további építkezési-javítási munkálatok előtt áll.

A rendezvény programja:

d.e. 11 órától istentisztelet a feljavított unitárius templomban.  Az istentisztelet keretében ünnepi műsorra kerül sor és id. Balogh Páll a templomépítés idejére emlékezik vissza, valamint élménybeszámolók is elhangzanak.

D.u 3 órától a Tündér Ilona Völgyében szabadtéri ökumenikus istentiszteletre kerül sor a helybeli katolikus, református és unitárius lelkészek szolgálatában, melynek keretén belül fellépp a Jobbágyfalvi Ökumenikus Kórus. A vendégeket a „ Tündér Ilona főztjével” kínálják meg. A rendezvény során barátságos futbalmérközésre kerül sor a helybeliek és a vendégek között, a helybeli tánccsoport előadja „Bekecs alatt Nyárád tere” című műsorát. Tábortűz és közös éneklés zárja az ünnepi napot.

A szervezők szeretettel várnak minden jobbágyfalvi elszármazottat.

Mondd el a véleményedet!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.