dadogó lelkemben
sajog hitem csendje
- sebes szavaim bekötözve -
néma sötétségbe öltöztetve
gyógyító Fényeid keresem,
hogy beragyogjon pünkösd rendje

a kettős tüzes nyelveknek s harsonáknak
szentlelkes erejét add Istenem
hogy szólhassak ünnepet a mának
világosságot szóró hitemmel
erősíts meg

erősíts meg hogy szóllani tudjak
fényes hites beszéddel
a Lélek szózatáról hitet tehessek
s csak Neked , csak Neked

áradjon szét a Lélek ereje közöttünk
gonviselésed örködjön fölöttünk

pünkösd felé közeledve
- villámlik a jégesős halál -
van egy szó amit ha fáj
nem hallgat meg senki
a lelkem ezt sírja-zengi
s kacagja…

itt van rögvest az egy-akarat ünnepe
de tele lehet a lélek lékkel
s gyönyörű-szép kies emlékkel
na de mi…

nem írom le, mert nincs értelme
ha leírnám akkor lenne sérelme
s így ez ócska szó-áradatban
olvashatsz csöndben magadban
ha nem unod

az egyetértés áldozata az oltalom
ez nem olyan mint a hírhalom
de ha faltsul zenélne a szíved
kificamodna reményed s rímed
vigyázz a szóra

egy szó azért nagyon fáj:
“testvérellenség”
.. miért kell ezt pünkösdkör
belevillámlani a lélekben
s beleperzselni
az ádozati füstbe…

majd folytatom ha eláll kint a villámlás
valamikor

faragott keheley és láng

No Violence: http://web-cafe.ro/?p=42

http://web-cafe.ro/?p=42

csendes az este
felpillantottak a csillagok
a konyhakertekben öntözik a veteményt
cseppenként hull alá a remény

csendes az este
senki sem kiabál
csöndesen szárad el ha - nem ötözik - a virág
a hold fénye alágurul a felhő-taligán

csendes az este
elültek a tyúkok
a kutya sem ugat s a múk ott
az istálóban állva kérőznek unott
szénazörej mellett

nem értik sokan e csendben
miért kell éppen az igent választani ha azt akarják hogy nem legyen
és miért kell a nemet hogy igenné legyen
csöndes az este
a tehenek a pajtában megfejve
a kukoricacső a kupában lefejtve
ami fáj a szívnek egyelőre elfelejtve
a nem-igenek, az igen-nemek nincsenek megfejtve
kicsorbult a rögökben a kapa
a ráspoly is elkopik lassan
pödrött bajszú alkoholizál kolhoz nélkül, urasan
a kaszagép helyett burrogó fűresz-nyiszitelő kattan
a szárazság megszívelendő
szétakadt a vállkendő, a keszkenő
egyre több lesz a női vesebaj
azt mondják most sebaj
hajnalozik a kikelet
a tű fokán a teve bennt reked
az ember e csendes estébe reked
nem rekedt hangon
csendes ez az este

nem megy senki kaszáló-kalákába hajnalban egy pofa pálinkával a mezőre
a vénasszonyok bevitték a kapuk elől a padokat
hamut szitálnak, bogarak ellen a veteményre
és lúgot főznek unokáiknak emlékbe
miután a pipa-piszkálókat is lebontotta a kor kóra
sehol egy cseppnyi utcai alkoholos zajos nóta
csendes az este

a csend felszívódik a semmibe
a csillagfényt holdfény lengi be

holnap áldozócsütörtök
de jó ha előnkbe tart az ünnep egy tükröt
az öntudatra ébredés ,
lelki zsoltáros éneklés
a viszálykodó van-e-isten
helyett, az Istenre rácsodálkozó
jóakarat-forrás, szeretet-szomj-oltalom
legdrágább kincsem a hitem
csendes az este

köszönöm

kortyolj barátom e csendből te is
hallgasd a lélek békéjének a csendjét
az áldozócsütörtöki pünkösd-hozó értelem csodáját
csendes az este

holnap áldozócsütörtök

egy embert csak egyszer lehet az örökkévalóságba elengedni …
így téged is - mi ma …
segítsen rajtunk az ima

ott voltam a gyász-gyülekezetedben - te voltál a halott …
rólad prédikált a pap, búcsúztatott …
te élettelenül feküdtél a lezárt koporsóban …
halotti koszorúk a szőlőálványokra aggatva
tőled búcsúztunk - te nem hallottad a szavakat,
de különben ezt csak te tudhatod egyedül - nekünk titok
a szeretetnek és hitnek a titka

én most neked írok … tudom te ezt már
könnyező szemiddel nem olvashatod
s mégis betüim pötyögtettem
végső búcsút eképp veszek tőled
leírom hogy elhiggyem: nem vagy már
…

hát ez valóság - így volt -
feketébe öltözött emberekként
voltunk az otthonod udvarán
nem csak szavak, nem csak betüpötyögés
s melleted szomorú családtagjaid
…

olyan hirtelen jött az egész hogy most is alig hiszem hogy ez igaz
..

gyászollak, ne haragudj…
kedves segítőkész, jóakaratú asszony voltál !
viccces és egyben összetört lelkű hívő lélek …
köszönöm a segítséget, amit éltedben felém nyújtottál

egyre csak fogyunk-fogyunk
egyre sötétebb az alkonyunk
hitünk fénye látást adjon
hajnalunk Istennél maradjon
onnan hozza el a reggelt,
lelkünk fohásszal megtelt
jövőbe kapaszkodó életét

Isten veled - Isten velünk

a tavaszi fagy egy reggelen
elfújta a virágokról a meleget
a rügyek és a szirmok megrengtek
s lefonnyadtak a levelek

azért írom e kecskerímes ócska levelem
- míg reménységem e sorok mögött meglelem -
hogy langyosítsam megderesedett kedved
s ne szomorkodj, mert a fák és a virágok
lassan de alkalmazkodnak és újra-rügyező álmok
szirmaiból bontják majd ki gyümölcseiket

volt még olyan hogy a jég elverte a határt
és mégis lett termés
….

lelked szirmiat ne hagyd lefagyni
…