könnyezve
én nem könyököltem
bárányt nem öltem
senkit fel nem löktem
oldalba sem böktem
könyökvédő rongyom nincsem
szavaimban minden kincsem
ezért Ãrok ide, mintsem
kétely-magvaim elhintsem
a reménység szÃne a zöld
mindenki egy hitet örökölt
amiből a jóakarat kikölt
ami jócselekedetet ölt
mégis könnyes a szemem
kihűlőben parázsló szenem
elhalkult csöndes szelem
kenyerem mélázva szelem
könny hull a kehelybe
pedig vérem kérik
szavaimmal mérik,
zúgjon a mederbe
amiről szól a bánat
elmondani nehéz
és csak kitalálva
adhat némi reményt
könnyezek mert sÃrok
eképpen is Ãrok
nagypénteki sÃrok
mellett húsvéti Ãrnok
feljegyez mindent
a búbánat-sikerről
a temetőkertről
a lélek-kivertről
könnyezem ne nevessetek
ha lehet meg se vessetek
inkább ki vagy elvessetek
velem a mélyre evezzetek
nagycsütörtöki könnyeim helyett
adjak hát a vércseppeknek helyet
s emeljem magasra a kelyhet
szÃvembÅ‘l kicsorduló reménnyel
akiknek szétszórom a kincseim
adóssággal kamatozó nincseink…
e szakasz is kemény
van megmentő remény
a lelki közösségben
a megzendülő égben
lásd meg elsÃrt könnyeink
az utolsó vacsora kelyhében
Ãzleld meg néma örömeink
kiontott vércseppjeink
reménységében
