RevC naplója

na dehát a szó, na dehát a betü
úgy köpül mint egy hátas tetű
amint cukrot mozsaraz az ember
újbegyedben betünyi tenger
a szemed előtt

na dehát a szó, na dehát a mondat
dejó hogy legtöbbször velem mondat
el mindent a szó, amiről más hallgat
s amiért a leírtakért megtámadhat
aki engem olvas

a szöveg az alázattal méri az olvasót
pisze orra alá nem hint borst vagy sót
aki ír, annak számolnia mindennel
szavain kicsikkant-elcsuklós rímekkel
megtört sóhajokkal

köszöntelek hát betük bíbelője
egyszer majd te is nőjj ki belőle
hogy betü-billentyűt azért mozgass
hogy jó nagyokat szabadon mondhass
mint aki majd engem olvas
megtöt sóhajokkal

ásít az ég alja, énekel a csillag
havat álmodik a kis fiam
kopár fényt szitál a köd

ásít a csillag, énekel az ég
fehér éjszakát szór a fény
kicsi fiamat álmodja a hó

januárban ásít a tavasz
a Föld egy nagy kamasz,
széttépett paplan
a szántóföld

locsogó pocsolya sár-torta
giliszta-rágta rossz torma,
hínárokon hintázik a szél
az iszapban a béka felalél

rosszat álmodik a barna medve,
a pocoknak nincs nagy kedve,
a pókok sem tudják mi történik,
sopánkodnak a kendős nénik

medvét álmodik a bokor rügye
minden álmos, okos- gügye
párnára hajtja a fejét a jég
köddé szereti a Földet az ég

sütkérezik a januári sár
nem kell nyakam köré sál
gyenge szellő fújdogál
milyen ez a tél?

ha nincs jég nem lesz mi megolvadjon
a szánkó mellett kölyök sóhajtozzon
mert nem csúzik a csúzli , nincs hó
milyen ez a tél ?

na de jól van nem kell fűtteni a szobát
tüsszentek mindjárt de akkorát
hogy megijed a sárgaszárnyú cinke
milyen ez a tél?

sütkérezik a januári sár
süt a Nap a tócsába
arcképmásom benne locsog
milyen ez a tél?

adj csendet Isten
egy cseppet a Te csendedből
egy csepp csendet adj Uram
egy csöppnyi csendet Mennyei Atyám
adj csendet hogy megszülessen a gondolat
a csendben szült gondolat
hogy érlelje az akaratot
a tettre
a szeretre
a csend
Isten
ámen

setétség van , nem ragyognak a csillagok
lehet hogy kikapok, lehet hogy kikapok
még nem mentem haza és vár az anyám
s már elég üres az otthoni tarisznyám-
belseje

keresem a pogácsát, a hamuban sültet
ver a szívem, a lelkem is lüktet
hol az ösvény , hol az út, a kapu, az ajtó
a szívem csahol , emlékeim a hajtó-
kutyák

kurtán-furcsán ég a gyertyaláng
aki keres engem megtalál
vonatom kattog-csattog, kavarog
a januári őszülő idő tanako-
dik a fény
az árnyékban
a fatányérban
keresem a múltam
míg meg nem vakultam egészen
a setétben

a tor az étkezés nélküle
temetés után
az utolsó érkezés nélküle
az utolsó részvét, kézszorítás

rőt arcú emlékezés
miután lejár a temetés
s elvesztődik a szó a csendben
majd ismét feléled e versben

az ősz torát még nem ettük végig
lelkünk sóhaja szálljon bár az égig
s egy-egy valódi koporsó megérint

rögök rőkönyödnek a sárban
belehull a gyászének a ráncba
belesimmul a dallam a lapátba
szívek dobognak a téli kabátban

én a torba nem mentem el
imádkoztam, gyász-énekeltem
elmerengtem
megremegtem

tor… nyolcvan és egy pár év után
koporsóban süllyed az ember
síri csend és koszorúdomb
imádság hajol a sír fölé

Isten nyugtassa….

süt a tűz az arcunkra
ráperzseli a karunkra
a meleget

forrik a piros parázs
szikrázik a hő-varázs
a kályhában

pattog a tűz, piroslik a kályha
szívünk keresztje a máglya
hol elégünk

jaj a máglyák bennünk égnek
füst-freskókat fest az égnek
a szomorú lélek

hatalmas nagy kályhát kéne rakni
hogy beleférjen a máglya-lobogás
és ne fájjon a szomjas szívdobogás

tüz pirosítsa arcodat
barnítsa le karodat,
piros-parázs varázsa
lelked freskóját
az ég alatt

jóccakát elnyűtt Vilgócska
Vilgócska Pilkócska szép macsek

szó-öröm: leköpöm a körmöm, ködmönömbe törölöm

azért még jóccakát
mert nem kár
a szép álom
instállom

jóccakát

bumbalag elballag
balladát bagyargat:
magyargat

banyalog a banya
hideg most a tanya,
agyargat

hódzik a hószikra
fanyalkodik az ikra:
gyargat

nyargal a pórka hó
mindig apóka a jó,
argat

hallgat a maszlag
pironkik a madzag-
garat

garat-akarat nyékelős üdő
a sírkerti fa őszülő-
ős-szülő

bumbalag bumbalag bumbalag
kajtat a harkós maszlag
magnak

bumbalag bumbalag búm ballag
súhint a rózsaszínű kandúr
dé dúr dé dúr bumbalag bumbalag búm ballag

ballag a búm , bumbalag

havazik az éji ég
körmödzik a jég
itt a tél

januárban nem szégyen
hideg szellő légyen
a határban

a szívünk is havaz
a lelkünk is havaz
itt a tél a határban

az ablakok mögötti otthonokban
lelkek hevernek romokban
jön majd tavasz is

bú te hallod, füstöl a kémény
pattog a kályhában a remény
amíg van

adj hát fát
egy hát fát
annak aki didereg
amíg itt a kikelet

havazik
itt a tél
lét a tti