ráfagyott könnycsepp a jégcsapon,
jégcsapos ujjak az ajakon
megszitált jégporos ajakkal
beszélj beszélj ég-adta
türelemmel

forró, párolgó kisírt könnyekkel
máglya-tűzre szánt könyvekkel
füstös bajszú tiszta szavakkal
bekormozott levegőbe beszélj
beszélj

ne légy közömbös
védd az igazad ,
ne légy rökönyös
mutasd meg magad

lelked csak akkor szabad
ha tiszta és jó az akarat
mi szavaid bölcsőjében ring
s minek hossza sokkal több sing
mint magad is gondolnád
mert elérnek nagyon messzire
önmagad ezért okolnád ?
ne tedd

beszélj beszélj szólj a jégcsapról
a szívét könnyben áztató papról
az oltári füstről s a reményről
a hozzád szépülő beszédről

védd meg szívedben a csendet
lelkedben a rendet
s amikor beszélsz a kedvet,
hogy szívesen hallgassanak
s elhiggyék neked a szavak
szépek és igazak

beszélj és érvelj,
ne maradj néma
még akkor is ha néha
ez sokaknak nem tetszene
mert neked, megtürt idegennek
jogod van szólani, érelj
gondolatot
félkész ki nem mondott
sejtelmet
töltsd be szavaiddal a termet
ahol lehet hogy nem is anyanyelveden
kell szóllanod de szólj és mondd
szabadság és rend a rokonod
ezért hát akár finom jégporos ajakkal,
akár füstös-kormos szavakkal
de mondd

mondd hogy jót akarsz
és kérd a részed
abból ami a tied is
a levegőd, a vized is
a földed, az erdőd a madarad
itt marad és elrepül
megmarad hited
remény-eledelül

mondd ne hagyd magad
megtürt-megtört idegen

ne higgy nekem
vigyázz magadra
megígérem
de csak annyi
s ha megérem
ne számítsd rám
mert az amit
neked mondok
tetteimmel
el is rontom
vigyázz magadra
ne higy nekem

mondta nekem ismerősőm
hogy higgyek neki …
ő igazat nem mond nékem
ezért hát vigyázzak magamra
míg mindent el nem ront
egészen

dógozz mert van hivatás-tudatod
dógozz mert úgysem fizetünk
dógozz mert neked annyi elég
ha hagyjuk hogy dógozz
te vagy a mi emberünk

s miért is kérdeznéd hogy mi a bér
a munka kifizetve semmit sem ér,
ja.. hogy neked is élned kell
ki mondta hogy nem ?
dógozz mert hagyjuk csináld
ügyes vagy…

igen neked is élned kell,
miért mondod ezt mindig
hát te most nem élsz ?
s ügyesen dógozol
mert van hivatás-tudatod
az az ügyes munkás
ki ingyen is dógozik

ja hogy elvesztődik rím meg ritmus,
dehogy vesztődik
csak itt vesződik
bér nélkül egy munkás
akinek már unják
hogy annyit mondja-írja
arcáról lekapart pírral
hogy nehéz így dógozni
bebogozni s kibogozni
a jövőt a munkával–

dógozz mert nem fizetünk,
a munkát el kell végezni
a hivatást nem lehet megszégyeníteni
dógozni kell akkor is amikor azt mondjuk
dógozz mert nem fizetünk

kiszolgáltatott metoikoszi
munka-hivatás
dógozz mert
annyit-sem-aduk-mint-a-tavaly

na jó ebből a verstelen
szövegből szócséplésből
ennyi elég
dógozz mert
úgysem lesz bér

már dörgött az ég alja
amikor elindultam
s fújt a szél
csepergett
s én lassan-lassan
gurultam két kereken

aztán a szél egyre jobban
tombolt, az esőcseppek híztak
félrecsapott homlokomon
megpihent az égi víz
kortynál is kevesebb
párája

aztán nem áztam meg
mert ott volt az eresz
aztán így
ma bicikliztem

pihentettem az
eszem

a heti pihenő napomon
nem pihentem
autóba kellett ülnöm
nagyon nem is ettem
sürgetett az idő-ülnök

az út nem volt síkos
a köd már felszállott
gurultam szépen
mint egy megszállott
ki nem pihen éppen
amikor pedig, de jó lett volna
ha csenddel takarozóm
s pihenten elmondom
vigyázz magadra matrozóm
te is fontos vagy,
nemcsak a hajó orra

nos gurult a régi autó
forogtak a kerekek
fogott a fék

egyszer csak hirtelen
hol egy éles kanyarban
jég fagyott az útra
a kerék megcsúszott
ránézett egy kútra
aztán mégsem …úszott úszott
az aszfalton a viharban

nem kút volt az,
csak egy vas-cső
az út szélén !

az autó orra neki-csapódott
a vascsőnek, s gagyogott
a bal lámpám
a söfőr-ajtóm
az üllésről leesett a táskám
s megijedtem a nagy zajtól

óh ha csendben ültem volna
nem éppen az autóba
..dehát dehát

a munkát elvégezni sosem lehet
abba hagyni nem mindig könnyű
így történt hát ..

ahol jég van az aszfalton,
azt előre látni nem lehet
kanyar előtt a kerék
megcsúszhat könnyen s elvezet
oda hova nem akarod

hol a jó szó ?
a jó ember
a jó mondat
?

te ismered már a reménység fényét
mert fényt szór lelkedben az ima
tudod a háborgó vihar utáni békét
édes kenyereddé lett a hit ma

tiszta gondolatod megvéd
utad vigyázza a testvér
szíved mélyén csendes a jó

áldja meg az Isten lépted
kerüljön el a kísértet
vigyázza álmod a szép

nagyon poros volt már a sok lábnyomtól,
cipőtalp-szemét a szőnyegre ragadt
nem látszott csak éreztem hogy ott maradt
a por

vettem a porolót és jó mérgesen
belesuhintottam a kiterített rongyba
úgy néztem ki mint egy haragos otromba
ember

haragszom, bottal porolok
püfölöm a porfedte szőnyeget
és nézem a porlepte eget
szépen

de jó lenne kiporolni
minden poros lábnyomot
a szőnyegről, átgondolt
ütéseket mérve
nem félve

nem poros már a rongy-szőnyegem,
port csukott szájjal is nyeltem
kiporolva a padló-takaróm
jöhetsz hozzám várlak, óh
porostalpú
barátom

kiben bízol barátom
ne vidd el a kabátom!
add vissza a kalapom
ez itt az én alapom
ide én építek házat
míg az eső el nem áztat

óh hát kedves ismerős
lelked tiszta és erős
ez a kiskabát az enyém
itt e szék karján lelém
az az alap itt mellettem
az enyém hisz megvettem

jól van kedves barátom
itt van vidd a nadrágom
a körmöm is neked rágom
árva madár száraz ágon
is neked énekel királyom,
neked táncolnak a szép lányok

kedves barátom-öcsém
fejedbe tégy mindig tölcsért
hogy befollyon a lágy agyadba
nem te fekszel én-ágyamban
ezért nem is szeretlek
mindig is megvetlek
nesze itt a kabátod
vidd magaddal koldus-zsákod

kedves ismerős bátyám-uram
amit mond az nagyon untat
mert-hát vicces kedvemben vagyok
elviselem mit mondanak a nagyok
adok neked virgács-csokrot
homlokodra kaktusz-csókot
hogy mindig jó kedved legyen
s ne kapd be a piszkos legyet

homályban a fény nem látszik
csak a lélek didereg és fázik
a gyertyafény lassan elázik
könnyes szavú széltől “elmálik”

a fény a homályban azért jó
mert ott pislog a fény-szó
ahol láttat könnyes szelet
és didergő lelked megleled

könnyes szavú szél süvít,tombol
romos tetőt, kerítést rombol
fény a homályban megreked
ezért ködben nehezen leled

azért mégis jó a pislákoló fény
megszűri a kivándorló rést
ha a fényt a homályban én is féltem
akkor hát hiába én sem éltem

fény a homályból világíts ki
lángolj ki, viríts ki, ints ki
gyere ha hívlak gyere szépen
homályt-űzni te sem tudsz épen

fény a homályban árnyékot nem vet
mert elszívja a sötét a lobogó kedvet
kialszik-e a fény ha senki sem látja
miért is fénylene miért is legyen lángja ?

a fényt a homályban csak úgy lehet látni
ha homályba lépünk fényecskére tátni
sötétséghez szokott arcunk szemünk
hogy felvirradjon nekünk is az eszünk

a fény a homályban benned van
s ha kilépsz a fényre rejtve van
lelked mélyén a lobogás
hogy eltűnjön belőled is a homály

fény a homályban puha réteg
egymásra rakodó mindenféle
láthatatlan homályt-seprő ima
szívedben a csendet ez őrzi ma