“Maga az Úr vizsgálja meg , hogy azért építetünk-e oltárt, hogy elfoduljunk aza Úrtól, és égőáldozatot meg ételáldozatot áldozzunk, vagy békeáldozatot musassunk be rajta?” Józs.22,23

” Így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre, amely hálaadást szül az Isten iránt általunk” 2 Kor.9,11

Szeretett tesvéreim! Hálaadás és köszönet , köszönet és lelki béke. Talán ezek az érzések dobbantják meg leginkább a szívünket a mai napon, a Hálaadás Vasárnapján. Hála és köszönet a sok jóért, hála és köszönet az Istennek! Köszönet a kimondhatatlan drága ajándékokért az áldásokért, a végtelen szeretetért, a gondviselésért, a segítségért az életért! Köszönet azért, hogy a nehézségekben , a fájdalomban a gyászban és félelemben velünk volt Életünk Megtartója és vigyázott ránk , vigyázott szeretteinkre és akiket befogadott az örök nyugalom honába csendes pihenést ad számukra, hitünket erősíti végtelen szeretével. Hálaadás az Örökkévalónak, hogy szeretete mindennapjaink édes vígasztaló öröme, betevő falata kortynyi itala. Köszönet és hála az Istennek , hogy megvizsgálja életünket és féltő szeretetével megóv a veszedelmektől , mutatja az utat és lelkünkben táplálja a fényt a világosságot, hogy járhassunk az Ő igazságában , üdvösségünk útján.
Ahhoz hogy ezen az úton járhassunk önbecsülésre, őszinteségre és hitre, jóakaratra van szükségünk. Önbecsülésre, hogy amikor Isten megvizsgál minket ne lázzadjunk azok igazságok ellen amelyek ránk vonatkoznak. Őszinteségre, hogy ezen igazságokat felismerjük , hitre hogy az isteni áldást eltudjuk fogadni és jóakaratra hogy ez áldással gazdagodva cselekedni tudjuk a jót.

A Józsué könyvéből felolvasott bibliai vers az hálaadó lélek őszinteségére figyelmeztet és az isteni gondviselésre hívja fel a figyelmet. Józsue figyemeztetetése időszerű volt a maga korában. Egy idős , tapasztalt , Isten és emberszerető ember áll előttünk, Józsue aki népét bevezette az Ígéret Földjére. Amikro letelepedtek és Józsué érezte hogy élete vége fele közeledik összehívatta a népét és beszélt hozzuk. Megköszönte nekik hogy megőrizték azokat a parancsolatokat amnelyeket Mózes a pusztai vándorlás idejében adott számukra. Hangsúlyozta hogy milyen fontos volt az hogy nem hagyták el Istent akkor sem amikor letelepedtek otthonaikba. Isten iránti hűségük mellett kiemelte azt is hogy megtartó erővéel bírt az is hogy nem hagyták ele tesvéreiket a hosszú pusztai vándorlásban és azután sem ahogy megérkeztek az Ígéret földjére. Az egymás iránti szeretet és egymás iránti elköztelezettség fontosságát hangsúlyozta , egymás segítségét egy olyan igazi közösségől beszélt amelynek tagjai segítik egymást és külön külön és együtt is Istenre figyelnek. Beszéde végén megáldotta őket és elengedte őket hogy térjenek vissza otthonaikba. Rúben fiai miután eltávoztak a Jordán folyó mellett egy hatalmas oltárt építettek. Az oltártépítés céla az áldozat bemutatása volt . Áldozatot Istennek akartak bemutatni köszönetképpen, hálaadásként, hogy megtartotta őket a hosszú vándorlásban és hogy letepedhettek az Ígéret Földjén. A vallásos lelkületű ember ugyanis Isten iránti háláját eképpen igyekezeett megmutatni hogy oltár tépített é sott bemutatta az áldozatot Istenének. A kor vallásos gyakorlata szerint az oltáron elégették azokat az ajándékokat amelyekt Istennek kívántak átadni. Ez már régi gyakorlat volt hogy ki ki ajándékot adott az Istennek mindazokért az áldásokért melyben részesítette őket. Az Isten iránti hála kifejezésének ószövetségi megnyilvánulkása volt ez. A szántóvető ember a föld terméséből, az állatenyésztő ember az elsőszülött és legszebb állatait vitte az égőáldozati oltárra, de ugyanakkor étel és ital-áldozatokat is vittek az égő oltárra. Ismerős e hálaaás megnyilvánulása még Kain és Ábel történetéből, amikor az elsőszülött bárányt és a földnek a gyümölcseit viee ki-ki foglalkozása, anyagi és vagyoni helyzete szerint. Milyen szép a lélek belsejében megfogalmazódó vágy és Isten iránti hála kifejezése az adakozás örömében! A vallásos lelkű ember Istenhez való tartozását fejezi ki ! Ez a gyakorlat nemcsak az ószövetségben volt jelent, dfe az Újszövetség korában is gyakorlatban volt. Mint tudjuk Jézus is amikor 12 éves volt szüleivel egy ünnep alkalmával Jeruzsálembe a templomba mentek hálaáldozatot bemutatni Istennek hogy köszönetet mondjanak az újszülött gyermekért, Jézusért. Már az ószövetségi korban a próféták felemelték szavukat és hangsúlyozták hogy Isten elsősorban az emberi szívre az adakjzó lélek őszinteségére tekint mintsem a külsőségekre, az égőáldoztokra. Az áldozatok a hálaáldozatok esetében nézeteltérések és viszályok keletkeztek a hívő lelkek között. Versengés kezdett kialakulni arról ugyanis a zsidő nép körében hogy ki az aki többet ad ebből fakadóan nézeteltérések sőt viták és háboruság is lett. Az ószövetségi próféták nem győzték eléggé hangsúlyozni ahogy az adakozó ember nem tudja lekötelezni az Istent önmaga számára az adományaival és hogy sokkal fontosabb az ahogyan adja , vagyis teljes szívének szeretetéből az őszinte hálaadó lélek szeretetéből minden más dolog lényegtelen Isten számára. A fontos az hogy mindenki adjon tehetsége és lehetősége szerint őszinte lélekből és szeretetből , minden más dolog lényegtelen volt. A hálaadás oltára ióugyanis a közösségépítésnek az egyik legszebb és Istennek legtetszőbb gyakorlat volt, ahol a békesség asztalánál, az oltárnál minden adakozó lelket megáldott az Isten. Természtesen nem voltak egyformán az adományok mindenki részéről mert voltak különbségek, elkerülhetetlenvolt hogy valaki többet más meg kevesebbet adjon a hálaadás oltárára. Ez visoznt nem jelentett semmiféle viszályt az Isten-szerető emberek előtt és aki többet adott azt tisztelték és felnéztek rá a közössége tagjai, aki viszont kevesebbet adott azt emiatt nem nézték le. Ez volt a békesség oltára, ahol bemutatták égőáldozataikat, az Istennek felajánlott ajándék a lélek mélységeiből jövő szeretet és hit megnyilvánulása volt. Ez a gyakorlat az újszövetség idejében egy fontos változáson ment át, de lényegében nem változott. Jézus többször hangsúlyozza, hogy csak akko rmenj ls vidd az oltárra ate áldoztotad, ha atyádfiával, testvéreddel kibékültél, ha békesség van a te lelkedben. Ha haragszol atyádfiára - mondja - akkor előbb menj békülj ki vele és csak azután vidd az ajándékodat az oltárra, mert Istennek csak a békességes emberi lélek ajándéka kedves. Később aztán a hálaadás kinyilvánítása fontos véáltozáson ment át. Azzal hogy nagyobb hangsúlyt kapott az emberi szív az őszinte emberi llek a külső megnyilvánulási formáktól az adakozás formája is gyakorlat ais megváltozott. Az oltár már nem az égőáldoztok helyévé lett hanem az adományok asztalává. Az ide letett adományokat már nem égették el, hanem az ételt kiosztották a szegényeknek és a pénzbeli adományokat felhasználták a közösség javára. Eből alakult ki a ma is használatos gyakorlat amikor kifejezzük hálánkat az Istennek. Ma már nem égetjük el az adományokat hanem oda fordítjuk ahova a legnagyobb szükség van rá. Így van egy a mi életünkben is szeretett testvéreim! Az egyházközségünk életében is. Az idei évben hál az Istennek gyülekezeti tagjaink sorában sok példa volt ilyen és ehhez hasonló hálaadó adományokra. Az Isten iránti hála kifejezése ugyanis nemcsak egynapos ünnep, nemcsak egynapos gyakorlat a keresztény unitárius ember életében. Szeretett testvéreim az idén amikor a földnek a gyümölcséből adományokat adtunk és amikor a jobbágyfalvi nőszövetség tagjai ezen adományokat elvitték a Lókodi öregek házába akkor tulajdonképpen Isten iránti hálánkról tettünk tanubizonyságot. Abból adtunk amit az Isten adott számunkra is a földnek terméséből és továbítottuk a rászorulóknak. Amikor pénzbeli adománykat adunk a Gyülekezeti Otthon felépítése javára, a parókia javítására, a gyerekek játszóházára, a jobbágyfalvi templom belső meszelésére, amikor közmunkával segítjük az egyházközséget, amikor kitépjük a templom előtti virgoskertből a burjánt és virágcsokrot helyezünk Néhai Boros tanítóúr sírkövére, amikor a szeredai templom építése javára, az egyházközség céljaira adományozunk, amikor elhunyt szeretteitekről emlékezünk meg kegyes adományokkal, amikor közmunkát végzünk a gyülekezetünk javára , mind mind Isten iránti hálából tesszük ezt. Isten pedig a szív mélységeire tekint ekkor is amilyen lélekkel tesszük mindezket, Pál apostolnak igencsak találó a megjegyzése amikor azt írja szeretteinek és nekünk is hogy “… Bármit tesztek lélekkel tegyétek”

Amikor Rúben fiai felépítették az oltárt Jordán folyó partján és ahogy ezt Izrael fiai megtudták a Józsue könyve elbeszélése szerint viszály támadt és Izrael fiai megakarták támadni Rúben fiait, hogy ledöntsék az oltárt. Izrael fiai mielőtt támadásba kezdtek volna követeket küldtek Rúben fiaihoz hogy tárgyalásokba kezdjenek. Az ok amiért megakarták támadni őket és leakarták dönteni az oltárt az az volt mert meglátásuk szerint Rúben fiai az oltárt elsősorban nem Istennek építették hanem saját maguk dicsőségére. Rúbe fiai tehát elfeledkeztek arról hogy az oltárt nem önmaguknek hanem Istennek építik.Izrael fiai meglátásai szerint ugyanis az volt a fontos ugyanis hogy megmutassák Rúben fiai önmaguknak és a többi törzsnek hogy ők mekkora nagy oltárt tudtak építeni és hogy ott milyen sok áldozatot tudnak bemutatani - és a fő cél nem az volt hogy Isten iránti hálájukat kifejezhessék. Ezért akarta harcba indulni Izrael fiai ellenük. Ahogy aztán tárgyalásba kezdtek minden félreértés tisztázódott és a hadműveletet visszavonták, mert Rúben fiai bizonyságot tettek arról hogy az oltárt Isten dicsőségére építették. A közös megegyezés alapj atehát az volt hogy mind Rúben fiai mind pedug Izrael fiai Isten dicsőségét tartják fontosabbanak mindennél és a hálaadás oltára nem lehet a versengés helye a viszályra lehetőséget adó hely, hanme csak a békesség helye.

A Józsue könyvéből felolvasott első biblai vers tehát Rúben fianak válasza Izrael fiainak a feltételezésére, hogy az oltárt önamguk dicsőségére építették volna. Rúben Istent kéri arra hogy vizsgálj ameg az ők szívüket hogy mi volt az oltárépítésnek az oka és a célja: az hogy saját dicsőségüket, gadagságukat igazolják rajta vagy pedig az hogy a békesség asztala a hálaadás oltára lehessen. Amikor aztán e kényes kérdés tisztázódott, akkor mindannyian dícsőítették az Istent és hálaáldozatot mutattak be rajta.

A mai Őszi hálaadás Ünnepén felolvasott második újszövetségi bibliai vers lénye éppen e gondolat mentén fogalmazódik meg: “a teljes tisztaszívűség hálaadást szül.” Úgy tűnik hogy nemcsak az ószövetségi korban de még az újszövetségi korban is vetődtek fel hasonló érzések a hálaadás körül. Pál apostol alázatos határozottsággal fordult szeretetet testvéreihez ebben a kérdésében. Különösen a2 Korintusi levél 9. fejezetében olvashatunk ezzel kapcsolatosan, amikor az adakozás rendjéről beszél. A “hálaáldozat nem kényszerű adomány” hansgúlyozza és kitér az adakozás áldására, szállóigévé lett soraiban ” aki bőven vetbőven is arat.. mindenki úgy adjon ahogyan előre eldöntötte szívében.. mert a jókedvű adakozót szereti az Isten” (2Kor 9,6-7).Majd nemcsak az érzelmekre kívánhanti, de az emberi értelmet is megszólítja mikor adakozásra kéri az az atyafiakak: “Aki pedig magot ad a magvetőnek és eledelül kenyeret , megadja és megsokasítja a vetőmagokat, megszaporítja az igazságotok gyümölcseit” ( 2 Kor 9,10) Az adakozó embert tehát többszörösen megáldja az Isten mert az igazság gyümölcsei 30 60 és 100 annyit teremnek majd emlékezünk a jézusi példázatra. A felolvasott bibliai vers azzal szólít meg hogy az adakozás gazdaggá teszi az Istenszerető embert - ,, meggazdagodtok a tisztaszívűségre..” A teljes szívből adni tudó ember meggazdagodik - tanítja Pál apostol. Meggazdagodik mert felismeri hogy mindene amit van Istennek köszönheti , akinek amikor hálát ad több jaakkal látja el az adakozó embert. “Kevesen voltál , sokra bízlak ezután .. ” mondja Jézus egy alkalommal, majd arra is tanít bennünket, hogy ” akinek van annak adatik és megszaporítattik akinek pedig nincs attól az is elvétetik amije van..” Isten a javak ajándékozója , Ő az aki értlemet és erőt egészséget és munkakedvet ad hogy a földet műveljük és ki-ki a maga munkaterületén végezze a rá bízottakat. A tálentumokat ha enm is ossza ki egyformán az embereknek azt elvárja mindannyiunktól hogy okossan sáfárkodjunk a ránk bízottakkal, hogy többre bízhasson ha hűségesek vagyunk a ránk bízottakkal. … ” mindenben meggazdagodni …. ” .. mondja Pál apostol és fülünkben összecsengenek csengenek Vörösmartynak a soraival : “… mit ér a gond kenyéren és vizen.. “.. ” teljes tisztaszívűségre” - olvassuk Pál apostolt és tovább halljuk Vörösmarty szavait is szentírásszerető lelkülettel: “,,, tölts hozzá bort rideg kupába…” Zenére, szépre szomjúzó az emberi lélek, szükségünk van valamire amit úgy nevezünk hogy isteni értékek. Mit ér a nagy kenyér az asztalon ha nem tudjuk megosztani szeretteinkkel , mit érnek azok a javaink amelyeket csak mi használunk és nem tudjuk megosztani másokkal is. Az ember társas lény, szükségünk van arra hogy békés lélekkel közösen álljunk meg a hálaadás oltára előtt és hogy tiszta szívvel helyezzük adományainkat a közös asztalra hogy ez által is szeb legyen az élet. Gondoljuk csak el mi lenne ha ez kimaradna az életünkből, mi lenne ha nem osztanánk megjavainkat a közsségünk javára: a tanító nem tanítana mert cask magának tartaná meg a tudását, az orvos csak saját magát gyógyítaná, az autógyáros csak önmagának gyártana autót,a páék csak magának sütne kenyeret, a vincellér csak magának sajtolna bort, az építész csak magának építene házat és sorolhatnánk tovább. Tudom hogy erre is lenne ellenvetés, hiszen az orvos abból él hogy gyógyít és a tanító hogy tanít és így tovább, viszont mindenki a maga helyén végzni a dolgát és így tanulhatnak a gyerekek, gyógyulhatnak a betegek, járhatunk autóval, ehetünk kenyeret és ihatunk bort, lakhatunk házakban. Mindenki a maga munkájáért megkapja a maga bérét ” mert méltó a munkás a maga bérére.. ” írja a Pál apostol egy másik levelében így mindenki részsülhet a másik munkája eredményéből. A közösségért való adakozásról Pál apostol pedig arra utal, hogy ki ki a maga munkája ereményéből adjon a közössége javára, hogy az ember megtartasson, és hogy az Istennel való kapcsolat töretlen legyen.

Talán az egyik legszebb emberi érzés az amikor adni tudunk, ” nemhiába írja Pál apostol azt is hogy ” jobb dolog adni mint kapni ” . Milyen lélekemelő és Istenhez közelítő érzés amikor látjuk hogy adakozásunk nyomán, munkánk segítségével emelkednek a falak , az éhező ételt kap, a szomjúhozó pedig italt. A jószívű adakozó amikor látja adományainak az értelmét és értékét szíve megtelik hálaadással, mert a felépülő falak között számára is lelki otthona lesz, lelke megtelik hálaadással mert a jóllakott éhező és a megelégített szomjazó hálája rá vissza száll. A tiszta szívvel meggadagodó adakozó lelkében megszületik a hálaérzés. Ez a mi Őszi Hálaadó Ünnepünk igazi ajándéka ami Isten iránt hálaadást szül általunk. Add hát tiszta szíved ajándékait szeretett testvérem Istennek ezen az Ünnepen hogy hálaadást szüljön benned a lélek és hogy így megáldhasson téged jókedvvel , bőséggel az Isten. Ámen