VILÁGOSSÁG

„Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága.” 119. Zsolt 105

Kedves Testvéreim, szeretett Atyámfiai! Egybeesés átélői vagyunk ma, hiszen advent utolsó vasárnapján beszédtémám a világosság, mely teljes mértékben beleillik a várakozási időszak kicsúcsosodásába. Az adventi koszorú ezzel a témával bezárul. Hogy mi is az adventi koszorú? „Romantika? Gyermekes játék zöld ágakkal, rózsaszín szalaggal és fénylő gyertyákkal? Vagy talán egy kis esztétika, érzelmi impresszió az örökké szürke hétköznapok feloldására? Nincs mélyebb, jelentőségteljesebb értelme? Vagy talán a titkok hite, a túlvilág sejtése lebegi körül e kedves rítust?  - Valóban! A gyertya világosságot áraszt! A gyertya viasz, faggyú. A fény: fizikai jelenség. E fénynél látjuk, hogy az ember több, mint anyag, több, mint fizikai vagy kémiai folyamat, mert lélek van benne!” /Bánk József: Vasárnapok - Ünnepnapok: 14-15. Old. /

Az adventi időszak reménylett valósága tulajdonképpen a hőn vágyott világosság, melyet Jézus hoz a világnak. „/…/ Jézus a lelki vakságban szenvedő emberiséget is meggyógyította. Üdvözítő tanításával felnyitotta a hitetlenek hájagos szemét s megismertette velük Istent, a szerető Atyát.” /Bánk József: Vasárnapok - Ünnepnapok: 32. Old/. Abban a reményben vizsgálom a világosság kérdését, hogy megragadjunk egy-egy fénysugarat, mely aztán megvilágíthatja életutunkat.

Nagyon sok bibliai vers között választhattam, melyekre aztán sorban építhetném mondanivalómat. Figyelmem azonban a zsoltáros kijelentésén megakadt, hiszen számomra szépen érzékelteti nemcsak a világosság szentírásbeli megjelenését, hanem azt is, hogy emberi életünk útján elmaradhatatlan szerepet ölt magára a világosság. Szerintem a zsoltáros megjegyzésének mindkét része ugyanarra a meglátásra vonatkozik. Az egyik megerősíti a másikat. Az élet útján haladó zsoltáros számára éppen Isten beszéde jelenti azt a fényforrást, melyet kezében, maga előtt tartva, megvilágítja az előtte levő útszakaszt. Szerinte elsőrendű fontossággal bír a világosság egy ember előrehaladásában.

1). „És a világosság fiai? Mennyire nem vigyáznak javaikra! Sokan zöld szemüveggel védik szemüket a nap ellen, de nem védik lelküket a szennytől, a bűntől. - Sokan kesztyűvel védik kezüket a por ellen, szívüket pedig kidobják az utca sarába…- Wertheim szekrényben kincseiket, s e mellett mily vigyázatlanok szívükkel, érzelmeikkel… Pedig ezeket a kincseket megemészti a rozsda, a moly.” / Bánk József: Vasárnapok - Ünnepnapok: 338 . Old. /.

Úgy érzem, hogy kissé máris meghaladtam az adventre szóló üzenetet. Azért teszem ezt a megjegyzést, mert a világosság bibliai értelmezését ott kell tárgyalnom, ahol tulajdonképpen elkezdődött. A Szentírás 3. versében azt olvassuk, hogy Isten mondta: Legyen világosság! És lett! (1Móz 1,3.). Istennek egyetlen szavába került hogy világossággal megajándékozza a világot. Akarta, hogy legyen világosság és lett is. A világosság ezzel elsődleges szerepet vállalt a későbbi életben. Amennyiben egyenlőség-jelet teszünk a világosság és az élet között, nyomban ráeszmélünk olyan igazságokra, melyek megerősítik előbbi állításaimat. Mondjuk tehát, hogy hálásak vagyunk Istennek a nekünk adott világosságért, hiszen ez jelenti az életet.

A világosságra azonban szükségünk van a pihentető éjszakában is. Nem szükség a „sötétség gyermekeivé“, gonoszokká válnunk ahhoz, hogy időközönként ne végezzünk elmaradhatatlan munkát éjszaka, vagy akár ne kelljen egyik helyről a másikra átmennünk egy-egy éjszakában. Isten úgy áldott meg szemünk világával, hogy fényforrást igényeljünk környezetünk felderítésekor. Ezért, akinek nincs fényforrás a kezében, azaz teljes körülötte a sötétség, bizony nagyon könnyen beleütközik valamibe (Jn 11,10), vagy éppen nyakát töri egy gödörben, vagy árokban.

A világosság harmadik és szinte legfontosabb értelmezését a Bibliában emberi bensőnk, azaz lelkünk vizsgálatakor tapasztaljuk. Egy kicsit nehézkesen érthető Máté evangélista megjegyzése, miszerint Jézus a következő kérdést tette fel hallgatóságának: Ha tehát a világosság benned sötétség, mekkora a sötétség? (Mt 6,23). A kérdés vizsgálatakor egyértelmű a felelet. Teljes a sötétség. Miért? Azért, mert amennyiben ez a parányi világosság, ami esetleg bennünk felfedezhető, sötétséggé változik, akkor lelkünkbe mély sötétség telepedett.

A világosság adventi értelmezésekor kettős feladatunk van: Az első mindenképpen az időszerű köszönet megfogalmazása Isten felé, aki állandóan növelte körülöttünk a fényt, a világosságot. A második - és nem értéktelenebb, mint az első - egy új kérés, mely a későbbi világosságot igyekszik biztosítani, de most már nem a külvilág számára, hanem az emberi lélek részére. Így lehet összhangban a világosság helyes értelmezése. Amennyiben összhang van a világban, lenyűgöz a világ elevensége, világosság van ösvényeinken, mindenütt, amerre járunk és nem utolsó sorban világosság van a lelkünkben, mely nemcsak meghatározza gondolatainkat, hanem irányítja cselekedeteinket és kész örülni mindenkor Isten ajándékában, a világosságban. Így mondhatjuk el a zsoltárossal, advent 4. vasárnapján, hogy Isten beszéde az én ösvényemnek világossága.

Kálvin János megfogalmazásában ezt a következőképpen jellemezte: „Mivel reménység sincs arra, hogy a zsinat az egyház romlását helyre hozza, nincs jobb dolog az egyesekre nézve, mint az, hogy azon zászló alá siessenek, melyet az Isten fia tűz elénk. Amint ki-ki a Szentírás világosságának felcsillanását észre veszi, az azonnal kövesse. Az egyház egyetemes testéről való gondoskodást bízzuk az Úrra. Ki-ki úgy fáradozzék, hogy ami terv, buzgalom és tehetség van benne, lépjen elé vele, az egyház romjainak felépítése végett“.

2). Mai beszédem további részében és az ünnepek után következőben arról a világosságról fogok beszélni, melyet bizonyos összehasonlításokban találunk a Biblia lapjain. Szeretném már most felhívni szeretett Testvéreim szíves figyelmeteket arra, hogy a téma ebben az esetben is sokkal gazdagabb annál, hogy erről 2 (kettő) alkalommal beszéljek, akár vasárnapi, akár adventi prédikációban. Azonban nem is szeretnék túl lépni a célon. Elsőrendű feladatnak tekintem továbbra is Isten ajándékának, a világosságnak bemutatását és kevésbé azokat a megjelenéseit, melyek még ezzel összefüggésbe hozhatók.

Az első összehasonlítást abból az eseménysorozatból emelem ki, melyekben Jézus oktatta tanítványit. A megfogalmazás: Amit nektek a sötétségben mondok, a világosságban szóljátok (Mt 10,27) azt jelenti első sorban, hogy az éjszaka idején elhangzott tanításokat az éberség időszakában, azaz nappal szólják a tanítványok. Amennyiben a nappal és az éjszaka tetteire figyelünk Jézus tanítása szellemében, akkor megerősítést nyer János evangélista megjegyzése, aki hangsúlyozta, hogy aki gonoszt cselekszik, az gyűlöli a világosságot (Jn 3,20).

Ezek után elmondhatom, hogy a korabeli, de a mai tanítványok nagy feladatának számít a cselekedetek nyilvános és merész vállalása. Ez pedig csak akkor nyeri meg az emberek, de főleg Isten tetszését, amennyiben egybeesnek a világosság követelte feltételekkel. Közelebbről, advent 4. vasárnapján azt kell értenünk, hogy csakis világos tettekkel járhatunk abban a világban, ahol hamarosan győzedelmeskedik a világosság. Ebben az esetben világosságot jelent újra számunkra Isten örökérvényű beszéde. „ Az ég, a sír éjéből világosságra hozza az ártatlanságot” - mondta Schiller.

Egy következő hasonlatban a világosság boldogságot feltételez. Negatív példa szerint Jób úgy fogalmazza meg boldogságának hiányát, hogy világosságot remélt, s annak ellenére homály szállt reá (Jób 30,26). Ezzel azonban Ézsaiás próféta is egyetértett, aki azt mondta, hogy: Várjuk a világosságot, de íme sötétség van (Ézs 59,9). Nem sorolom tovább a hasonló véleményeket, hanem inkább a pozitív töltetű példák közül is említek kettőt. A zsoltáros helyesen látja környezetét, mert tudja, hogy Isten ajándéka a világosság nélkül nem láthatnánk. Mikeás próféta pedig egyszerűen úgy érzi, hogy Isten, mintegy kézen fogva vezeti ki a világosságra őt (Mik 7,9).

Szeretett Atyámfiai, testvéreim! Mikeás hangulata legyen e beszéd záró akkordja. Lassan ugyanis szétárad körülöttünk Isten drága ajándéka, a világosság. Az igaz, hogy közülünk nagyon sokan élnek testi- és lelki sötétségben. Jól jön most nekik egy kis segítség. Kérjük értük Istent, de magunkért is, hogy fogja meg kezünket és vezessen ki minket drága világosságára. Jöjjön és biztató, vigasztaló szavával gyújtsa meg szövétnekünket, hogy világítson a sötét éjszakában, s vesse rá reménysugarát fájó szívű, gondterhelt testvéreink megszomorodott útjára.

Végül, de nem utolsó sorban köszönjük meg Istennek, hogy elvezetett a várakozás útján, s megengedte, hogy gazdag ajándékával, a világossággal kezünkben és szívünkben kopogtathatunk a karácsonyi szeretetünnep ajtaján. Ámen.

Vissza az “Advent” kategóriához!

Vissza a “Beszédek” oldalra!

Vissza a Főoldalra!