'Gyülekezet' kategóriá archívuma

A mészkői unitárius templom - adatok

templom 2

A templom története 1931-ig

A mészkői unitárius templom építésének pontos időpontját nem ismerjük. Az egyházközség levéltárában levő legelső adat egy 1774-ből származó összeírás, mely szerint: „Vagjon egj Templom helj, melljen van Templom és Cinterem kert.” Toronyról említés téve nincs. Toronyról említés téve nincs. 1774-ből e áll följegyezve: „Minthogy a Mészkői Unitaria Ecclesianak kő Temploma szintén (szinte) öszve omlik … annak Reparatioja a Szt. communitastól imponáltatván…”.

Egy 1788-ból való összeírás ezt mondja: „Vagyon egy kőből való Templom mely Anno 1783-ban építtetett, mellett fából való Harangláb.” Erről az építkezésről a bejárat felett levő két egykorú emléktábla is tanúskodik. A kőtorony 1797-ben épült a templomhoz. Ez a templom, amely 1931-ig több kevesebb javítással fönnállott.

Az 1931-es újjáépítés alkalmával kikerült egy ablaktalp-kő, amely – az újjáépítést vezető építésmérnök, Debreczeni László megállapítása szerint - még az utolsó Árpádok idejéből való. Ugyancsak kikerültek római és reneszánsz korból származó kövek is, s mindezek összetéve azt bizonyítják, hogy a legelső templom egy római telep köveiből a XIII. század végén épült. Ezt a reformáció után – esetleg nem hamarabb, mint 1783-ban – amikor a falu már protestáns volt, újjáépítettek.

1783-ban épült régi templom

1931-es újjáépítés

A templom tehát lényegében ősrégi magyar templom. Az 1931-es újjáépítéskor a magyar és történeti szempontokat tartották szem előtt. Az első terveket Debreczeni László útbaigazításai alapján a helybeli Kreki András képesített ácsmester készítette. Később azonban Debreczeni tudott már magának annyi időt szakítani, hogy az összes részletrajzot, valamint a belső berendezés terveit maga készítse el. Megbecsülhetetlen, amit az ő önzetlen fáradozása, a mészkői templom, de rajta keresztül a magyar kultúra számára jelentett. Ő, aki már hivatásánál fogva is Erdély régi magyar templomait alaposan ismeri, Kós Károlyon kívül az egyedüli ember volt Erdélyben, aki a feladatot sikeresen megoldhatta.Külsejében a templom, különösen délkeletről tekintve, egészen impozáns, bár kisméretű. A torony fatornácának, valamint a templom széles ereszének faragott, festett gyámjai, a berakott terméskövek és az ablakok részleteikben is művészi értékűek és magyarok.

De különösen remekbe készült a templom belseje. A boltozatos, famunkás mennyezetet faragott gerendák tartják s a Debreczeni László színpompás mintái díszítik. Az eredeti, 1783-ból származó mintákból is meg van örökítve három. A legények karzata felett még egy karzat elfért a gyermekek számára is. Az új szószék, az elé épített papiszékkel. A megújított padok, a szoltár-mutatók, a fali lámpatartók, az új úrasztala, de leginkább a négy változatos, pedálkupolás, teljesen új orgona,, a temesvári Wittgenstein cég alkotása, mind ugyanabban az eredeti magyar stílusban kőszültek, amelyikben a templom maga.

Az új templom felavatására 1931 október 25.-én került sor. Imát mondott Lőrinczy Dénes tordaaranyosköri esperes, egyházi beszédet tartott Dr. Varga Béla, egyházi főjegyző, a felavató beszédet Dr. Boros György unitárius püspök mondta. Úrvacsoravételkor Benczédi Domokos, torockói lelkész beszélt. A templom történetét Balázs Ferenc, helyi lelkész ismertette. Énekvezér Erdős Mihály, tordai kántor volt. Ünnepi műsorral szerepelt a helybeli vegyeskar, Kereki Mihály szólót énekelt.

A közebéd után Kelemen Lajos tartott előadást Mészkő múltjáról.

Az avatás alkalmára egyházi ének is íródott:

Tetszik nekünk az Istenhez
Magyarul imádkozni
De tudjuk, hogy minden népe
Egyformán kedves neki.

Nem gyűlölségért vagyunk
Magyarok, míg meghalunk,
Hanem, hogy az ő világa
Gyarapodjék gazdagságra.

Az újjáépítés utáni évek

1931-2oo6-os korszak feltöltés alatt.

2006

Az egyházközség templomának állapota általában elfogadhatónak mondható. Bár kisebb javítások eszközlésére feltétlenül szükség lenne, a nagyobb javítási munkálatok, anyagiak hiányában, egyelőre még várathatnak magukra.

A templom külső állapota:
Régebbi örökségként maradt fenn a templom csatorna rendszere teljes felújításának feladata, illetve a tető és torony fedőszerkezetének helyenkénti javítása. Erre vonatkozóan konkrét javítási szándékot is megfogalmazott a keblitanács 2oo6-ban. Ennek megvalósítására azonban nem kerülhetett sor. Problémaként merült fel a templom kerítésének javítása is, amire a közeljövőben szintén sort kell keríteni.

A templom belső állapota
Az elmúlt esztendőben a templom belseje többször is takarítva volt közmunka által. A templom belsejét rendszeresen díszítették virággal a Nőszövetség tagjai, akiket ez úton is illessen köszönet.
2oo6-ban egy vendégkönyvet is felállítottunk, melybe a templomot meglátogatók jegyezhetik bele gondolataikat.
A belső rész javításra, meszelésre szorul, amit közös megegyezéssel 2oo7-re halasztottunk.

Az orgona.

Állapota jónak mondható. Február hónapban sor került az orgona fújtatójának (mechanikai problémák) a megjavítására, azóta rendesen működik.

A harangok: rendben vannak.
A templom és környékének rendben tartása a harangozó feladata. Tavaly év első hónapjában nem volt harangozója az egyházközségnek. A helyzet februárra rendeződött. Addig önkéntes vállalás alapján oldódott meg a harangozás. Az egyházközség harangozója Halmágyi László (K).

Balázs Ferenc szobor és kopjafa
A templom kertjében egy kopjafa, illetve egy Balázs Ferenc szobor található. Az elmúlt esztendőben sikerült az idő okozta sérüléseket kijavítani, a szobor állapotát helyreállítani. A munkálatokat Kisgyörgy Tamás, keramikus végezte.

2007-ben sikerült a templomot belülről kimeszelni. A Nőszövetség új szőnyegeket vásárolt a templom részére.

Kategória: Gyülekezet, Épületek | | 2007. október 2. kedd |Nincs megjegyzés »

Az egyházközség története

Folyamatos feltöltés alatt!

A MÉSZKŐI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG JELENE

2006. január 1.-én az Egyházközség 127 tagot számlált. Ebből 102 személy egyházfenntartó, 25 pedig 18 éven aluli gyermek. A gyermekek és ifjak száma mutatja, hogy nem egy elöregedő gyülekezetről van szó, hanem egy kis létszámú, de meglehetősen életképes és dinamikus gyülekezetről. Az egyházközségben ifjúsági csoport és nőszövetség működik, az előbbi idén februárban alakult, és egyelőre a lelkész védnöksége alatt működik. Az utóbbi ősztől tavaszig fejt ki rendszeres tevékenységet, mely összejövetelek, szeretetvendégségek illetve vallásos alkalmak szervezésében konkretizálódik.

Az egyházközséget a közgyűlés, illetve a keblitanács tagjai vezetik, melyek igénybe veszik a különböző bizottságok segítségét.

Az egyházközségre jellemző az önrendelkezés elvének megvalósítása. Tényleges munkamegosztás alapján működik a vallásos és egyháztársadalmi élet.

Kategória: Adatok, Gyülekezet | | 2007. szeptember 14. péntek |1 megjegyzés »