A mészkői unitárius templom - adatok

templom 2

A templom története 1931-ig

A mészkői unitárius templom építésének pontos időpontját nem ismerjük. Az egyházközség levéltárában levő legelső adat egy 1774-ből származó összeírás, mely szerint: „Vagjon egj Templom helj, melljen van Templom és Cinterem kert.” Toronyról említés téve nincs. Toronyról említés téve nincs. 1774-ből e áll följegyezve: „Minthogy a Mészkői Unitaria Ecclesianak kő Temploma szintén (szinte) öszve omlik … annak Reparatioja a Szt. communitastól imponáltatván…”.

Egy 1788-ból való összeírás ezt mondja: „Vagyon egy kőből való Templom mely Anno 1783-ban építtetett, mellett fából való Harangláb.” Erről az építkezésről a bejárat felett levő két egykorú emléktábla is tanúskodik. A kőtorony 1797-ben épült a templomhoz. Ez a templom, amely 1931-ig több kevesebb javítással fönnállott.

Az 1931-es újjáépítés alkalmával kikerült egy ablaktalp-kő, amely – az újjáépítést vezető építésmérnök, Debreczeni László megállapítása szerint - még az utolsó Árpádok idejéből való. Ugyancsak kikerültek római és reneszánsz korból származó kövek is, s mindezek összetéve azt bizonyítják, hogy a legelső templom egy római telep köveiből a XIII. század végén épült. Ezt a reformáció után – esetleg nem hamarabb, mint 1783-ban – amikor a falu már protestáns volt, újjáépítettek.

1783-ban épült régi templom

1931-es újjáépítés

A templom tehát lényegében ősrégi magyar templom. Az 1931-es újjáépítéskor a magyar és történeti szempontokat tartották szem előtt. Az első terveket Debreczeni László útbaigazításai alapján a helybeli Kreki András képesített ácsmester készítette. Később azonban Debreczeni tudott már magának annyi időt szakítani, hogy az összes részletrajzot, valamint a belső berendezés terveit maga készítse el. Megbecsülhetetlen, amit az ő önzetlen fáradozása, a mészkői templom, de rajta keresztül a magyar kultúra számára jelentett. Ő, aki már hivatásánál fogva is Erdély régi magyar templomait alaposan ismeri, Kós Károlyon kívül az egyedüli ember volt Erdélyben, aki a feladatot sikeresen megoldhatta.Külsejében a templom, különösen délkeletről tekintve, egészen impozáns, bár kisméretű. A torony fatornácának, valamint a templom széles ereszének faragott, festett gyámjai, a berakott terméskövek és az ablakok részleteikben is művészi értékűek és magyarok.

De különösen remekbe készült a templom belseje. A boltozatos, famunkás mennyezetet faragott gerendák tartják s a Debreczeni László színpompás mintái díszítik. Az eredeti, 1783-ból származó mintákból is meg van örökítve három. A legények karzata felett még egy karzat elfért a gyermekek számára is. Az új szószék, az elé épített papiszékkel. A megújított padok, a szoltár-mutatók, a fali lámpatartók, az új úrasztala, de leginkább a négy változatos, pedálkupolás, teljesen új orgona,, a temesvári Wittgenstein cég alkotása, mind ugyanabban az eredeti magyar stílusban kőszültek, amelyikben a templom maga.

Az új templom felavatására 1931 október 25.-én került sor. Imát mondott Lőrinczy Dénes tordaaranyosköri esperes, egyházi beszédet tartott Dr. Varga Béla, egyházi főjegyző, a felavató beszédet Dr. Boros György unitárius püspök mondta. Úrvacsoravételkor Benczédi Domokos, torockói lelkész beszélt. A templom történetét Balázs Ferenc, helyi lelkész ismertette. Énekvezér Erdős Mihály, tordai kántor volt. Ünnepi műsorral szerepelt a helybeli vegyeskar, Kereki Mihály szólót énekelt.

A közebéd után Kelemen Lajos tartott előadást Mészkő múltjáról.

Az avatás alkalmára egyházi ének is íródott:

Tetszik nekünk az Istenhez
Magyarul imádkozni
De tudjuk, hogy minden népe
Egyformán kedves neki.

Nem gyűlölségért vagyunk
Magyarok, míg meghalunk,
Hanem, hogy az ő világa
Gyarapodjék gazdagságra.

Az újjáépítés utáni évek

1931-2oo6-os korszak feltöltés alatt.

2006

Az egyházközség templomának állapota általában elfogadhatónak mondható. Bár kisebb javítások eszközlésére feltétlenül szükség lenne, a nagyobb javítási munkálatok, anyagiak hiányában, egyelőre még várathatnak magukra.

A templom külső állapota:
Régebbi örökségként maradt fenn a templom csatorna rendszere teljes felújításának feladata, illetve a tető és torony fedőszerkezetének helyenkénti javítása. Erre vonatkozóan konkrét javítási szándékot is megfogalmazott a keblitanács 2oo6-ban. Ennek megvalósítására azonban nem kerülhetett sor. Problémaként merült fel a templom kerítésének javítása is, amire a közeljövőben szintén sort kell keríteni.

A templom belső állapota
Az elmúlt esztendőben a templom belseje többször is takarítva volt közmunka által. A templom belsejét rendszeresen díszítették virággal a Nőszövetség tagjai, akiket ez úton is illessen köszönet.
2oo6-ban egy vendégkönyvet is felállítottunk, melybe a templomot meglátogatók jegyezhetik bele gondolataikat.
A belső rész javításra, meszelésre szorul, amit közös megegyezéssel 2oo7-re halasztottunk.

Az orgona.

Állapota jónak mondható. Február hónapban sor került az orgona fújtatójának (mechanikai problémák) a megjavítására, azóta rendesen működik.

A harangok: rendben vannak.
A templom és környékének rendben tartása a harangozó feladata. Tavaly év első hónapjában nem volt harangozója az egyházközségnek. A helyzet februárra rendeződött. Addig önkéntes vállalás alapján oldódott meg a harangozás. Az egyházközség harangozója Halmágyi László (K).

Balázs Ferenc szobor és kopjafa
A templom kertjében egy kopjafa, illetve egy Balázs Ferenc szobor található. Az elmúlt esztendőben sikerült az idő okozta sérüléseket kijavítani, a szobor állapotát helyreállítani. A munkálatokat Kisgyörgy Tamás, keramikus végezte.

2007-ben sikerült a templomot belülről kimeszelni. A Nőszövetség új szőnyegeket vásárolt a templom részére.

Kategória: Gyülekezet, Épületek | 2007. október 2. |

Szólj hozzá te is, vagy hivatkozz a bejegyzésre a saját oldaladról!

Mondd el a véleményedet!